A jelenlegi libanoni miniszterelnök, Nadzsíb Míkáti bejelentette, hogy a nyári időszámítás a következő hónapban, a ramadán végén kezdődik - írta meg a 444.hu. Mindez azt jelenti, hogy a muszlimok korábban megtörhetik napi böjtjüket.
Míkáti bejelentette, hogy április 20-án éjfélig elhalasztja a nyári időszámítás kezdetét.
A miniszterelnök nem indokolta a döntést, de szakértők szerint mindezzel a népszerűségének növelése volt a célja.
A befolyásos libanoni keresztény maronita egyház viszont közölte, hogy figyelmen kívül hagyja a miniszterelnök döntését. Több nagy libanoni szervezet is hasonlóan döntött, és két hírcsatorna, az LBCI és az MTV is előreállította az óráit hajnalban a korábbi évekhez hasonlóan.
A nemzeti légitársaság, a Middle East Airlines végül a kompromisszum mellett döntött az ügyben.
Ők meghozták azt a lépést, hogy a légitársaság órái és egyéb eszközei a téli időszámítást mutatják, de a repülési időket úgy módosítják, hogy elkerüljék a nemzetközi menetrendek megzavarását.
A jelenlegi libanoni miniszterelnök, Nadzsíb Míkáti bejelentette, hogy a nyári időszámítás a következő hónapban, a ramadán végén kezdődik - írta meg a 444.hu. Mindez azt jelenti, hogy a muszlimok korábban megtörhetik napi böjtjüket.
Míkáti bejelentette, hogy április 20-án éjfélig elhalasztja a nyári időszámítás kezdetét.
A miniszterelnök nem indokolta a döntést, de szakértők szerint mindezzel a népszerűségének növelése volt a célja.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megint jön a figyelmeztetés az eső miatt az ország nagy részére – mutatjuk, mikor hol eshet
Összefüggő zivatarlánc már nem alakul ki, de még nagyon sok helyen kell számítani záporokra, zivatarokra, időnkét fetámadó széllel. Ugyanakkor hamarosan érkezik a 30 fokos meleg is.
Pénteken is gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést, melyekből néhol futó zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat – írja az Időkép. Mérsékelt lesz a légmozgás, záporok, zivatarok környezetében lehetnek erősebb széllökések. Kora reggel 17, délután 24 fok körül alakul a hőmérséklet. 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban az UV-sugárzás nagyon erős fokozatot érhet el.
Az Időkép figyelmeztetése péntek este 6 óráig
Szombaton a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják meg. Újabb záporok, zivatarok elsősorban északnyugaton, északon fordulhatnak elő. A délire, délnyugatira forduló szél több helyen megélénkül. Kora reggel 8-15, délután 22-29 fok között alakul a hőmérséklet.
Vasárnap néhol már ismét elérheti a 30 fokot a hőmérséklet: ismét főként északon, északnyugaton számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Délen túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délnyugati szél megélénkül, több helyen megerősödik. A csúcshőmérséklet már 27-32 fok között várható.
Pénteken is gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést, melyekből néhol futó zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat – írja az Időkép. Mérsékelt lesz a légmozgás, záporok, zivatarok környezetében lehetnek erősebb széllökések. Kora reggel 17, délután 24 fok körül alakul a hőmérséklet. 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban az UV-sugárzás nagyon erős fokozatot érhet el.
Az Időkép figyelmeztetése péntek este 6 óráig
Szombaton a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják meg. Újabb záporok, zivatarok elsősorban északnyugaton, északon fordulhatnak elő. A délire, délnyugatira forduló szél több helyen megélénkül. Kora reggel 8-15, délután 22-29 fok között alakul a hőmérséklet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Ukrajnában életét vesztette egy magyar állampolgársággal is rendelkező férfi, akit a család szerint kényszersorozással vittek be a hadseregbe.
Sebestyén József Joszipovics 45 éves volt. Az ukrán hadsereg hivatalos közleménye szerint tüdőembólia okozta a halálát, és nem találtak rajta semmilyen erőszakra utaló nyomot. A közlemény szerint Sebestyén ukrán állampolgár volt, akit 2025. június 14-én hívtak be katonai szolgálatra, miután az orvosi bizottság alkalmasnak találta.
Az ukrán hadsereg szerint Sebestyén 2025. június 15-től részesült kiképzésben. Június 18-án fegyver nélkül önkényesen elhagyta a katonai egység állomáshelyét. Erről hivatalos szolgálati vizsgálati jegyzőkönyv készült. A férfi ezután személyesen jelentkezett a Beregszászi Járási Központi Kórház sürgősségi osztályán, ahol akut stresszreakciót állapítottak meg nála. Innen a megyei pszichiátriára szállították, ahol a kórlap szerint nem voltak rajta testi sérülések.
A törvényszéki orvosszakértői vizsgálat szerint 2025. július 6-án halt meg, halálát tüdőembólia okozta. A szakvélemény szerint nem voltak rajta olyan sérülések, amelyek erőszakra utalnának.
Az ukrán fegyveres erők hivatalos Facebook-bejegyzésben fejezték ki részvétüket az elhunyt családjának. Azt írták, hogy a férfit törvényesen mozgósították katonai szolgálatra. A bejegyzésben azt is közölték, hogy nyitottak az ügy átlátható kivizsgálására, de
„határozottan visszautasítják a kényszersorozásra, a rossz bánásmódra és az emberi jogok megsértésére vonatkozó vádakat”.
A Mandiner a férfi családtagjaira hivatkozva azt írta, hogy Sebestyént vasdoronggal verték meg, és ez három héttel később a halálához vezetett. A testvérük szerint toborzók támadták meg és bántalmazták a férfit.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Ukrajnában életét vesztette egy magyar állampolgársággal is rendelkező férfi, akit a család szerint kényszersorozással vittek be a hadseregbe.
„A Lex Magyarnak eleget téve a TISZA mind a hét EP képviselője elkészítette a vagyonnyilatkozatát” - közölte Facebook-oldalán Magyar Péter.
Mint arról korábban mi is beszámoltunk: az Országgyűlés áprilisban fogadta el azt a törvényt, miszerint a magyar EP-képviselőknek is ugyanúgy kell vagyonnyilatkozatot tenniük, mint a magyar országgyűlési képviselőknek. A ciklus elején és végén, illetve minden év január 31-ig kell leadniuk az egységes formátumú dokumentumot. A képviselők vagyonnyilatkozatai nyilvánosak lesznek, de a családtagoké nem.
Az EP-képviselőknek eddig is kötelező volt vagyonnyilatkozatot készíteni, de idén már egy szigorúbb változatot is ki kell tölteniük. Fontos változás, hogy ha egy EP-képviselő hibás adatot közöl, nem adja le a vagyonnyilatkozatát, vagy felszólításra sem pótolja a hiányosságokat, akkor a Nemzeti Választási Bizottság akár meg is szüntetheti a mandátumát.
A TISZA Párt EP-képviselői már a törvényben előírt határidő előtt nyilvánosságra hozták a vagyonnyilatkozataikat. „Utolsóként a hatóság is megkapja a hivatalos példányokat a holnap déli határidő előtt egy perccel” - jegyezte meg posztjában Magyar.
A TISZA honlapján tehát már elérhetőek Magyar Péter, Dávid Dóra, Tarr Zoltán, Kulja András, Lakos Eszter, Gerzsenyi Gabriella és Kollár Kinga nyilatkozatai is.
A friss vagyonnyilatkozata szerint Magyar Péternek van egy XII. kerületi 216 négyzetméteres társasházi lakása, egy szintén hegyvidéki 49 négyzetméteres társasházi lakása, egy 25 négyzetméteres társasházi garázsa és egy 7926 négyzetméteres, művelés alól kivett beépítetlen telke Balatonhenyén.
Nagy értékű ingóságként feltüntetett egy 2018-ban vásárolt Volvo XC 60 Momentum D5 AWD típusú autót, egy Yamaha pianínót és 2 darab festményt.
A megtakarításairól is beszámolt. Eszerint 72,9 millió forintja van különböző értékpapírokban, befektetési jegyekben, kötvényekben, van egy 20 forint névértékű 4iG részvénye, 3 millió forintja készpénzben és 10,5 millió forint devizában és forintban a bankszámláján.
„A Lex Magyarnak eleget téve a TISZA mind a hét EP képviselője elkészítette a vagyonnyilatkozatát” - közölte Facebook-oldalán Magyar Péter.
Mint arról korábban mi is beszámoltunk: az Országgyűlés áprilisban fogadta el azt a törvényt, miszerint a magyar EP-képviselőknek is ugyanúgy kell vagyonnyilatkozatot tenniük, mint a magyar országgyűlési képviselőknek. A ciklus elején és végén, illetve minden év január 31-ig kell leadniuk az egységes formátumú dokumentumot. A képviselők vagyonnyilatkozatai nyilvánosak lesznek, de a családtagoké nem.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van – közölte az MNB csütörtökön a Facebook-oldalán.
A tájékoztatás szerint Varga Mihály jegybankelnök hivatalba lépését követően rendelte el az aranytartalék auditját, amely kiterjedt a készlet tömegének pontos ellenőrzésére is.
A vizsgálat megállapította, hogy a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék hiánytalan, kifogástalan állapotban van.
A magyar aranytartalék kisebb része, 15,5 tonna a Bank of England értéktárában van elhelyezve, Londonban.
Egy ország aranytartalékának jelentősége az értékállóságában rejlik: a pénzügyi rendszer stabilitásának őrzése mellett a befektetői bizalom erősítésében is kulcsszerepet játszik – olvasható az MNB közösségi oldalán.
A márciusban megjelent állami számvevőszéki jelentés szerint a Nemzeti Bank előző vezetése nagyon rosszul kezelte a rábízott vagyont, alapítványokon keresztül elsősorban a volt elnök, Matolcsy Györgyhöz köthető szereplők gazdagodtak meg.