HÍREK
A Rovatból

Balesetek, öngyilkosságok, családirtás: Putyinnak hét orosz oligarcha halálához is lehet köze

Az ereit felvágó milliárdos nem érhette el a kést. A családirtó vállalatvezér 13 fegyvert is a holttestek mellé helyezett. Az olajmágnás halálát egyetlen kamera sem rögzítette a kórházban.
Fotó:MTI/AP/TASZSZ - szmo.hu
2022. szeptember 13.



Legalább hét, Vlagyimir Putyinhoz közel álló orosz oligarcha vesztette életét rejtélyes körülmények között az elmúlt hónapokban, írja a The Sun. A lap számba vette az év eleje óta rohamtempóban életüket vesztő orosz fontos emberek halálát, melyek között ijesztő hasonlóságok rajzolódnak ki.

A hétvégén Ivan Pecsorin, a sarkvidéki erőforrásokért felelős vezető állítólag részegen esett a jachtjáról a tengerbe. Holttestét csak 40 órás keresés után találták meg.

Néhány héttel korábban a Lukoil igazgatótanácsának elnökének is a zuhanás lett a veszte. Igaz, Ravil Maganov ennél jóval magasabbról, a kórház hatodik emeleti ablakából esett ki.

A 67 éves férfi állítólag éppen cigarettázni indult, a baleset pedig az épület egy olyan részén történt, ahol nincsenek térfigyelő kamerák. Az ügy további érdekessége, hogy az ukrajnai háborút korábban kritizáló Lukoil megerősítette Maganov halálhírét, de okaként furcsa módon egy ritka betegséget tüntettek fel.

A Kreml ügyeiben magát járatosnak feltüntető Telegram-csatorna, a General SVR szerint az olajmágnás likvidálását személyesen Vlagyimir Putyin rendelhette el.

És ezek csak a legutóbbi gyanús halálesetek az egykor a Kreml legszorosabb bizalmi körébe tartozó oligarchák soraiból.

Egy nappal az ukrajnai háború kezdete után a garázsában akasztotta fel magát Alekszandr Tyulakov, a Gazprom pénzügyi és biztonsági vezetője.

A 61 éves férfi ugyan búcsúlevelet is hagyott, de testén súlyos bántalmazás nyomait fedezték fel.

Három héttel Tyulakov halála előtt végzett magával a gázipari óriás szállítási vezetője is. Leonyid Sulman a fürdőszobájban vágta fel az ereit. A 60 éves férfi búcsúleveléből kiderült, hogy korábbi lábsérülése okozott számára elviselhetetlen fájdalmakat, ezért oltotta ki a saját életét.

Mintha csak átok sújtaná a Gazpromot: áprilisban a kulcsra zárt moszkvai lakásában találták holtan a vállalat korábbi alelnökét. Vlagyiszlav Avajev ráadásul öngyilkossága előtt lelőtte állapotos feleségét és 13 éves lányukat is, mielőtt maga ellen fordította a fegyvert. 24 óra sem telt el és rábukkantak Szergej Protoszenja holttestére is.

A Novatek olajipari vállalat egykori 55 éves alelnöke spanyolországi otthonában akasztotta fel magát. Előtte azonban még baltával agyonverte alvó feleségét és lányát is.

Végül pedig Vaszilij Melnyikov. A hivatalos verzió szerint az Oroszország elleni szankciók miatt csőd szélére került MedStom egészségügyben érdekelt cég vezetője előbb feleségével, majd 10 és 4 éves gyerekükkel is végzett, végül a saját életét is kioltotta még márciusban. A több millió dollárt érő Nyizsnyij Novgorod-i luxuslakásban a holttestek mellett megtalálták a gyilkosságok és az öngyilkosság elkövetésére használt kést is.

Az állítólagos öngyilkosságok közül legalább ötöt gyanúsnak minősítettek orosz források is. Gennagyij Gudkov ellenzéki politikus szerint különös egyezések fedezhetők fel az oligarchák és családjaik tragédiájában. A Mozhem Obyasnit Telegram-csatornán úgy fogalmazott, hogy a milliárdosok halála leginkább egyfajta leszámolásként értelmezhető. A hatalom ugyanis nem engedheti meg a „patkányok távozását” a süllyedő hajóról.

Különösen gyanúsak azok az esetek, amikor az oligarchák az öngyilkosság mellett még egy családirtást is elkövettek. Vlagyiszlav Avajevre és családjára úgy találtak rá, hogy a holttestek mellett 13 különböző fegyvert is elhelyeztek.

Legalább ennyire különösek Leonyid Sulman halálának körülményei is. Az ereit felvágó milliárdostól elérhetetlen távolságban hevert az állítólag halálát okozó kés. Ennek ellenére a hatóságok megtagadták az eset kivizsgálását, és a január 29-i ügyet öngyilkosságnak könyvelték el.

A The Sun megemlíti, hogy a halálesetek kevés kivétellel a nyugati szankciók miatti orosz üzleti életben bekövetkezett változások környékén kezdődtek. Az elhunyt oligarchák mindegyike közvetlen kapcsolattal rendelkezett a legmagasabb politikai körökhöz, vagy akár direkt összeköttetés is felfedezhető az orosz elnök egy-egy közvetlen bizalmasához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól
A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben. A kérések között a szakmai alapú vezetés és az állomány elvándorlásának megfordítása is szerepel.


Pósfai Gábor a Facebookon számolt be arról, hogy ünnepélyes állománygyűlés keretében mutatták be az új országos rendőrfőkapitányt, dr. Mecser Tamás dandártábornokot, aki átvette a csapatzászlót is.

Pósfai a posztjában azt is részletezte, mit vár az új vezetőtől.

„Amit tábornok úrtól többek között kértem: szakmai alapú vezetést, nagyobb autonómiát és megfelelő döntési szabadságot minden szinten, az alulról jövő javaslatok, ötletek becsatornázását, a kritikai vélemény erősítését mindkét irányba, továbbá, hogy dolgozzunk együtt az állomány elvándorlási trendjének megfordításán is.”

A bejegyzést azzal zárta: „Tábornok úr munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!”

Múlt szerdán a belügyminiszter felmentette tisztségéből Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt. Hétfőn a miniszterelnök visszavonta Balogh János korábbi országos rendőrfőkapitány megbízatását, és a Heves vármegyéből érkező Mecser Tamást bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk