KÉK HÍREK
A Rovatból

Balesete után Keszthelyi Vivi már a következő versenyére készül

A 16 éves autóversenyző egy darabig biztosan nem ülhet még autóba, de június közepén már versenyezni fog a német túraautó-bajnokság magyarországi versenyhétvégéjén.


A hockenheimi szezonnyitóhoz hasonlóan ismét egy szerencsétlen baleset vetett véget Keszthelyi Vivien versenyének az Audi TT Cup elmúlt hévégén rendezett második állomásán, a legendás Nürburgringen.

Az első hockenheimi futamon balesetben megsérült, majd lecserélt autó a csütörtöki szabadedzésen kiválóan teljesített a 16 éves magyar pilóta alatt.

A mezőny legfiatalabb tagja egy rendkívül szoros időmérőn, mindössze 1,2 másodpercre az első helytől, a 12. legjobb időt autózta a 18 fős mezőnyben. A versenyen ezúttal egy legendás világbajnok motoros, az autósportban a Forma–1-et is megjárt venezuelai Johnny Cecotto is helyet kapott mint vendégpilóta.

A mezőny erősségét és kiegyensúlyozottságát tökéletesen jellemzi, hogy teljesen más sorrend alakult ki a kvalifikáción, mint Hockenheimben, ráadásul az időeredmények szempontjából is elképesztően közel voltak egymáshoz a versenyzők. Mivel az Audi több száz jelentkező közül válogatta ki a pilótákat, akik egytől egyig győztes típusok, és mindig minden körülmény között az első helyet veszik célba, nem meglepő, hogy gyakran csak század- vagy ezredmásodpercek választják el őket egymástól egy-egy körön.

Ennek köszönhető a rendkívül kiélezett küzdelem is, ami nagyon ritka. Hiszen amíg a legtöbb szériában a pilóták különböző szempontok - autótípus, képzettség, életkor - alapján rangsorolják magukat egymáshoz képest,

addig a TT Kupában az időmérő első és utolsó helyezettje is ugyanolyan esélyekkel vág neki egy versenyhétvégének.

Ez mintha kissé rá is nyomta volna a bélyegét a pénteki első futamra, hiszen már az első kanyarban óriási harc alakult ki, néhány pillanattal később pedig ez okozta a szerencsétlenséget is. Fabian Vettel - a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel öccse - ütközött olasz riválisával, megpördült, és keresztbe csúszott a pályán, Keszthelyi Vivien pedig ugyan próbálta elkerülni az ütközést, az elkerülhetetlennek bizonyult, az ifjabbik Vettel autója pedig így eltalálta a magyar lány Audiját a bal hátsó keréknél.

Ettől az autó irányíthatatlanul, nagy erővel csapódott be a gumifalba.

A verseny ugyan egy rövid biztonsági autós periódus után folytatódhatott, de nem sokkal később egy újabb baleset miatt piros zászlóval véget ért, s a pálya helyreállítása miatt törölték a futamot, pontokat végül nem is osztottak.

Keszthelyi Vivient természetesen a helyszínen azonnal megvizsgálták, majd a pálya melletti kórházba szállították.

A kórházban két éjszakát kellett eltöltenie belső szervi sérülése miatt az intenzív osztályon megfigyelés alatt. Ezután kikerült onnan és hazautazott, a hátralévő vizsgálatokat már Budapesten végezték és végzik folyamatosan az orvosok.

vivi3

Fotó: Mervai Márk

Keszthelyi Vivien egy darabig biztosan nem ülhet autóba.

A fiatal versenyző reményei szerint így is lesz ideje felkészülni az Audi TT Kupa következő fordulójára, amelyet június 30. és július 2. között rendeznek a németországi Norisringen.

Ezt az eseményt azonban megelőzi június 16. és 18. között a német túraautó-bajnokság magyarországi versenyhétvégéje, amelyen a szurkolók és rajongók biztosan találkozhatnak Keszthelyi Viviennel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A kocsim alá csúszott, ott halt meg” – Összeroppant a nótakirálynő, Márkus Ica is megszólalt a karcagi tragédiáról
A 19 éves Zoltán érettségire készült, amikor motorjával egy autó alá csúszott Karcagon. Az autót a 81 éves nótaénekes, Márkus Ica vezette, aki azóta is magát marcangolja.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Április 13-án vasárnap tragikus baleset történt Karcagon. Egy 19 éves motoros, Zoltán, útközben elveszítette uralmát járműve felett, felborult, majd egy autó alá csúszott. A fiatal férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette. Az autót Márkus Ica, a 81 éves népszerű nótaénekes vezette, írta meg a Blikk.

A fiú éppen barátaival motorozott, amikor megtörtént a baleset. Márkus Ica később úgy nyilatkozott, hogy Zoltán nagyjából 15 méterrel azelőtt esett el, hogy az autójához ért volna.

Elmondása szerint a motor más irányba csúszott, a fiú fejéről leesett a bukósisak, ő maga pedig az autó két kereke közé szorulhatott be.

„Felborult a motorral, ami a másik irányba csúszott, a fejéről pedig leesett a bukósisak. Így csúszott be a kocsim alá, a két kerék közé, ahol beverhette a fejét" - idézte fel az énekesnő.

A baleset után különböző feltételezések kezdtek terjedni a közösségi oldalakon. Egyesek azt állították, hogy Márkus Icának nincs érvényes jogosítványa, korábban eltiltották a vezetéstől, illetve hogy ittas állapotban ült a volán mögé. Az énekesnő határozottan visszautasította ezeket a vádakat.

„Ezekből semmi nem igaz!

Két és fél millió kilométert vezettem le az elmúlt évtizedek során, a fellépéseimre mindig autóval mentem, s a legtöbbször késő éjjel értem haza.

Soha nem ittam, sosem vették el a jogosítványomat, hiszen ez egyben azt is jelentette volna, hogy fel kell adnom a hivatásomat" - nyilatkozta az énekes.

A történtek óta az énekesnő nyugtalanul alszik. Úgy érzi, ha egy kicsivel korábban vagy később ér a kereszteződéshez, talán megelőzhető lett volna a tragédia.

„Amikor éjszakánként felriadok, nem merek kikelni az ágyból... Azt hiszem, hogy a fiú ott fekszik a földön és talán rá fogok lépni" – mondta megtörten.

Zoltán az érettségire készült, és fiatal kora ellenére tapasztalt motorosként tartották számon.

Egy héttel a baleset után motoros felvonulással emlékeztek rá Karcagon, amelyre több százan gyűltek össze. Sokan közülük nem is ismerték személyesen, mégis részvétüket szerették volna kifejezni.

Zoltán édesanyja a közösségi oldalán köszönte meg a támogatást.

„Az elmúlt héten történt tragédia kettétörte az életünket. A család nevében szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani. Köszönjük a megszámlálhatatlan részvétnyilvánítást és a kommenteket. Ebből merítünk erőt, hiszen ilyen sokan szeretjük őt” - írta.

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint baleset gondatlan okozása miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen. Márkus Ica azt mondta, vállalja a felelősséget, ha bűnösnek találják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílvessző állt ki a fejéből, mégis úszott a Balatonban – sokkoló fotón a sebesült kacsa
A madarat Zamárdinál látták, a fotó bejárta a netet. A rendőrség nyomoz, a madármentők pedig többször próbálták befogni a sérült állatot.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Május 4-én, vasárnap egy hátborzongató fotó jelent meg a Facebookon: a képen egy tőkés réce látható, amelynek fejéből egy nyílvessző áll ki, miközben a Balaton vizében úszik.

A poszt szerint

a sérült madarat Zamárdi partjainál látták, és a madármentők már többször próbálták befogni.

Arról viszont egyelőre nincs információ, hogy ez sikerült-e.

A Telex megkereste a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, ahonnan azt a választ kapták, hogy az eset körülményeit a Siófoki Rendőrkapitányság vizsgálja.

Nem ez az első ilyen eset Magyarországon: 2012-ben is történt hasonló, akkor egy nyíllal meglőtt kacsa életéért küzdöttek.

Az elmúlt napokban több állatkínzásos eset is nyilvánosságra került. Veszprémben egy 44 éves férfit vettek őrizetbe, aki állítólag azért végzett a kutyáival, mert azok nem viselkedtek megfelelően. Nyíradonyban lelőtt kutyákat dobtak egy kútba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kutyát tettek a fagyasztóba, élő csigát égettek és egy pulykát is megkínoztak tizenéves fiatalok – videóra is vették tettüket
A brutálisan kegyetlen videókat az egyikük küldte el egy állatvédő szervezetnek, miután összeveszett társaival.


Kutyát tettek a fagyasztóba, élő csigákat égettek el, és egy pulykát is megkínoztak egy tizenéves baráti társaság tagjai Budapesten. Mindezt videóra vették és megosztották az interneten – számolt be az RTL Híradó.

A videón jól látszik, hogy a csúszómászók még élnek, és ezt a fiatalok is tudják, amikor a lángok közé dobják az állatokat. A kikötözött pulykára egy kutyát akarnak ráuszítani, később pedig jól látható, hogy ugyanazt a kutyát egy fagyasztóból engedik ki.

A társaság tagjai a videó készítése után összevesztek, a felvételeket ezért küldte el egyikük az állatvédőknek.

Az RTL-nek Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért Alapítvány vezetője elmondta: a fiatalok poénnak gondolták, amit tettek, és ők ezeket az állatokat megették. Az alapítvány tette közzé pár napja azt a videót is, amin egy 13 éves gyerek verte a kutyáját.

A Híradónak nyilatkozó közösségimédia-szakértő elmondta: a social media oldalak rendszerének elvileg ki kellene moderálnia az állatkínzó tartalmakat, de előfordulnak hibák, amik miatt mégis átmennek, onnantól pedig még több emberhez eljutnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Zokogott a bíróságon a brutális gyilkos Muki – 20 évre ítélték Pénzes Henrietta korábbi gyilkosát, mert meg akarta ölni a nővérét is
A szörnyű gyilkosságért már egyszer elítélt Muki most saját testvérét akarta megfojtani. A bíróságon sírva tagadta, hogy a halálát kívánta volna.


K. Andrást, akit sokan Mukiként ismernek, kedden vezették be bilincsben a Szegedi Törvényszék épületébe. A férfi fehér inget viselt, és az ítélethirdetés előtt elsírta magát.

„Szóváltásba keveredtem a testvéremmel, de megölni nem akartam. A halálát én nem kívántam és a jövőben sem kívánom. A cellatársaim ezt állítják, de sajnos mindenre képesek a szabadságukért. Még egyszer mondom, a testvérem halálát nem kívántam, három szép, gyönyörű gyermeke van. Csupán az édesanyám sírját szerettem volna megcsinálni, mert úgy érzem, ennyit megérdemel. Mivel engem felnevelt”

– mondta a férfi az utolsó szó jogán.

K. András 2006-ban, 14 évesen követett el egy súlyos bűncselekményt: megerőszakolta, kirabolta, majd felgyújtotta áldozatát, Pénzes Henriettát. A bíróság 15 év börtönbüntetésre ítélte, ahonnan 2021-ben szabadult. Szabadulása után nővéréhez költözött, akivel azonban gyakoriak voltak a konfliktusok. A vádirat szerint uralkodni próbált rajta, többször is megfenyegette késsel, és halállal is. A nő annyira félt, hogy ideiglenesen elköltözött otthonából.

2022. március 28-án este újra összeszólalkoztak, ezúttal az édesanyjuk sírjának felújítási költségei miatt.

A vita hevében K. András két kézzel a nővére nyakát szorította, közölve vele, hogy megöli. A nő védekezésének köszönhetően nem történt tragédia.

A Szegedi Törvényszéken dr. Tóth Tamás ügyész azt mondta: „A vádlott kívánta a sértett halálát ott, abban a pillanatban. Aztán a későbbiekben a fogva tartott társainak is emlegette, ha szabadul, már nem fogja megúszni a nővére. A vádlott kapott egy lehetőséget, de még egy lehetőséget nem kaphat. Az elmeorvos szakértő szerint is a bűnismétlés veszélye fennáll. Egy mód van rá, hogy ezt megakadályozzuk, ha kivonjuk a társadalomból és életfogytiglani fegyházra ítéli a bíróság. Csak azért nem indítványoztuk a tényleges életfogytiglant, mert a bűncselekmény kísérleti szakaszban maradt.”

A védelem másként értékelte a történteket. Dr. Fedor Tamás ügyvéd szerint „a lefolytatott bizonyítás alapján csupán az állapítható meg, hogy a vádlott legrosszabb esetben is a cselekményével súlyos testi sérülést akart okozni a sértettnek, amely azonban csak kísérleti szakaszban rekedt. Kétséget kizáróan csupán ez állapítható meg. Csak szubjektív fájdalma volt a sértettnek, a szakértők nem tudták igazolni a bántalmazást.”

Katalin, K. András nővére, korábban azt mondta: „2022. március 28-án a gyerekeket lefektettem, ő pedig ismét elkezdett kötözködni. Kiabált velem a konyhában, elölről befogta a torkomat, belenézett a szemembe, és azt kérdezte, "mit látsz a szememben? Látod a szememben, megöllek." Közben fojtogatott.” A nő elmondta, hogy ezután kétségbeesetten hívta a segélyhívót. „Kérdeztem, hogy miért akar megölni. Erre azt mondta, ez Isten parancsa számára. Azt is mondta, jelentsem fel nyugodtan, kibírja azt a 10 évet, de amikor kijön, végez velem.”

A Szegedi Törvényszék 20 év fegyházra ítélte K. Andrást emberölés kísérlete miatt. A büntetéséből nem bocsátható feltételesen szabadlábra. A férfi meglepődött az ítélet hallatán.


Link másolása
KÖVESS MINKET: