HÍREK
A Rovatból

„Azt hittem, rám ragadt valami, de a szemem lógott ki” – egy cigarettáért verték meg brutálisan Lászlót

A Székesfehérváron jól ismert festőbe öten kötöttek bele, esélye sem volt ellenük.
Fotó: Tom und Nicki Löschner / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2022. november 18.



Súlyos bántalmazás ért egy városszerte ismert és kedvelt szobafestő-mázolót Székesfehérváron november 12-én – számolt be a Blikk. A környéken csak Picassónak hívott Kovács Lászlót öten verték meg, maradandó sérülést szenvedett.

Lászlót múlt szombaton szólította le öt fiatal, akik cigarettát kértek tőle a délután 5 órai sötétben, de mivel nem tudott adni, ütlegelni, majd rugdosni kezdték.

Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kiugrott a helyéről az egyik szemgolyója, s az orvosok már nem tudtak segíteni a sérült látószerven.

„Nem volt nálam cigaretta, sosem éltem vele, korábban sportoltam is, meg nem is ízlett a dohány” – mesélte a lapnak "Picasso". „Bárcsak lett volna nálam egy dobozzal. Talán megúsztam volna ezt a verést, bár a barátaim azt mondják, akkor is kaptam volna, a támadók alighanem mindenképp verekedni akartak” – tette hozzá.

Az esetet nagyon komoly részletességgel mesélte el, a legdurvább részeket sem elhallgatva:

„A verés után csak arra emlékszem, hogy vonszolnak, behúztak a bokrok közé, majd órákig feküdtem eszméletlenül. Mikor felébredtem, azt hittem, rám ragadt valami, de a szemem lógott ki.

A munkaadóm, Tibor talált rám reggel, amikor keresni kezdett.”

László így is élete nehéz szakaszát élte meg, mert válása után nincs hol laknia, a verés idején is épp egy barátjához tartott, akinél meghúzza magát. A humora azonban nem hagyta el: megjegyezte, kár, hogy éppen mostanában vannak problémák a térdével is, mert ellenkező esetben talán el tudott volna futni támadói elől.

Kiderült az is, hogy a látását már biztosan nem kaphatja vissza, és maga sem tudja, mire lesz képes fél szemmel. Műszemet kap majd, és a barátai a térdprotézis-műtétjében is segítenek, hátha ez jobb kedvre deríti a teljesen elkeseredett férfit.

„600 ezer forintra van szükségünk, én magam adok 100 ezret, s ha sikerül, már karácsonyra megműthetik Lacit, és valami öröme is lesz a bajában. Tragédia, ami vele történt, érthetetlen erőszak áldozata. Abban reménykedünk, hogy ez talán visszahozza az életkedvét” – mondta el a Blikknek Picasso munkaadója.

A lap információi szerint az ügyben csoportos garázdaság és maradandó károsodást okozó súlyos testi sértés gyanújával indult eljárás a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon, ahol azonban – adatvédelmi szabályokra való hivatkozással – nem adtak információt a nyomozásról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
IDEA: félmillió szavazóval vezet a Tisza Párt a Fidesz előtt, tetemes Magyar Péterék előnye
A közvélemény-kutató viszont meglepetésre a Dobrev Klára által vezetett DK-t a parlamentbe bejutó pártnak mérte. Ők hárompárti országgyűléssel számolnak.


Ha szeptember elején országgyűlési választásokat tartottak volna, a felnőtt lakosság több mint egyharmada a Tisza Pártra szavazott volna – derül ki az IDEA Intézet legfrissebb kutatásából. A felmérés alapján Magyar Péter pártjának mostanra mintegy félmillióval több támogatója van, mint a Fidesz-KDNP-nek.

A kutatás szerint a teljes felnőtt népesség 35 százaléka adta volna listás szavazatát a TISZA Pártra, míg a Fidesz-KDNP-re 29 százalék voksolt volna.

A biztos szavazók körében – akik részvételüket is biztosra mondják, és pártot is tudnak választani – a Tisza 9 százalékponttal előzi meg a kormánypártokat. Ebben a csoportban a válaszadók 48 százaléka választotta volna Magyar Péter pártját, míg a Fidesz-KDNP támogatottsága 39 százalék volt.

A felmérés azt is megmutatta, hogy a parlament összetétele sem lenne kizárólag kétpárti, ha most lennének a választások. Az IDEA szerint a Demokratikus Koalíció is bejutna, támogatottságuk a biztos szavazók körében 5 százalék. A Mi Hazánkat és a Magyar Kétfarkú Kutyapártot parlamenten kívüli pártnak mérik 4 illetve 3 százalékkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A TV2 éveken át vendégként járt Forsthoffer Ágnes szállodájába, most lejárató anyagokat forgat róla
Forsthoffer Ágnes szerint a politikai szerepvállalása után kezdték ellehetetleníteni a családi vállalkozást. A TV2 mellett egy állami cég is visszamondott egy nagy foglalást.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter a hétvégén, a Tisza Párt kötcsei rendezvényén mutatta be Forsthoffer Ágnest, aki a párt leendő alelnöke és turisztikai szakértője lesz.

Forsthoffer a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régióvezetője, emellett a balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa. A kötcsei esemény után azt mondta, hogy politikai szerepvállalása óta több nehézséggel is szembesült. Szerinte a hatalom „megkezdte a családi vállalkozásuk tönkretételét”. Példaként említette, hogy egy nagy állami cég az utolsó pillanatban mondott le egy több száz fős foglalást, nem sokkal azután, hogy felszólalt a rendezvényen.

Azt is elmondta, hogy információi szerint a kormányközeli TV2 stábja elkezdte járni Balatonfüredet, és megállítva az embereket azt próbálja elhitetni velük, hogy a szálloda nem megfelelő.

Forsthoffer a közösségi oldalán több régebbi fotót is megosztott, amelyek még akkor készültek, amikor a TV2-nek semmi kifogása nem volt a Hotel Margarétával szemben. Bejegyzésében ezt írta:

„Álljon itt emlékeztetőül néhány fotó, hogy milyen jól éreztétek magatokat nálunk! Éveken keresztül a Mokka nyári stábját, nemrégiben a Hal a tortán stábját láttuk vendégül…”

Úgy fogalmazott, hogy mostanra a TV2 riportjai alapján szinte úgy tűnik, mintha még ablak sem lenne a szállodán. A megosztott képek azonban ennek épp az ellenkezőjét mutatják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tarr Zoltán: Biztosan hibáztam, Etyek kitűnő lecke volt
A Tisza alelnöke szerint a politikai tér annyira mérgező, hogy érdemi vita sem lehetséges. A párt cáfolta az Index névtelen forrásból származó értesüléseit az adóterveikről.


Egyre nagyobb hullámokat vet a Tisza Párt körüli vita az adórendszerről. A Fidesz az utóbbi hetekben erőteljes kampányba kezdett, amelynek középpontjában a „Tisza-adó” áll. A kormány szerint a Tisza háromkulcsos személyi jövedelemadót vezetne be, ha hatalomra kerülne, és ehhez a kormánypárt nemzeti konzultációt is indít.

A vita egyik kiindulópontja egy etyeki rendezvény, ahol Dálnoki Áron, a Tisza gazdaságpolitikai szakértője a közönség véleményét kérte az adórendszerről. A jelenlévők többsége – köztük ő maga is – a többkulcsos szja-t támogatta.

A fórumon részt vett Tarr Zoltán, a párt EP-képviselője is, aki akkor így fogalmazott: „Ez egy olyan kérdés, amiről beszélgetni kell. Most nem lehet erről beszélgetni – már, itt most magunk között természetszerűleg lehet, és ha ez kikerül, akkor magyarázkodok, de annak se lesz semmi értelme. (…) Számtalan olyan dolog van, amiről nem lehet beszélgetni, ezért mondjuk azt nagyon határozottan, nagyon sok mindent lehet, és kellene… választást kell nyerni, és utána mindent lehet”.

A történtek után a politikust Strasbourgban kérdezte a 444. Tarr elismerte:

„Politikai értelemben valóban nem volt szerencsés, amit mondtam”.

Kiemelte, hogy „nincsenek privát közegek, ezért nem lehet nagyobb elemzéseket úgy előadni, mintha az ember kizárólag azoknak beszélne, akik jóindulattal állnak hozzá. Ilyen értelemben biztosan hibáztam”.

Úgy fogalmazott, szerinte az etyeki ügy pontosan példázza, hogy ma Magyarországon mennyire nehéz nyíltan véleményt cserélni: „egyszerűen nem lehet beszélgetni”. Azt is elmondta: „Az a reményünk, hogy a választási győzelmünket követően lehet majd párbeszédet folytatni akkor is, ha a vélemények nem egyeznek meg az adott témában.”

Tarr nem ajánlotta fel lemondását Magyar Péter pártelnöknek. Úgy látja, egy „normális, őszinte, és világos beszélgetés” történt, amelyet szerinte a kormánymédia torzított el. Hozzátette: a Fidesz reakciója jól mutatja, miért nem szabad „jóhiszeműen beszélgetnünk, mert félreértelmezik”, és hogy Etyek „kitűnő lecke” volt erre.

A Fidesz kampányának egyik alappillére egy névtelen Index-cikk lett, amelyben egy belső dokumentumra hivatkoztak. Ezt a Tisza Párt cáfolta, Magyar Péter pedig nyilvánosságra hozta a párt részletes adótervét. Eszerint marad az egykulcsos szja, amely 15 százalék marad az átlagbér felett keresőknek, de az alacsonyabb jövedelműeknél adójóváírásokkal csökkentenék az elvonást – például a minimálbéreseknél ez csak 9 százalék lenne.

Emellett az egészséges élelmiszerek és a tűzifa áfáját 5 százalékra csökkentenék, a gyógyszereket pedig áfamentessé tennék. Az 5 milliárd forintot meghaladó vagyonokra évi 1 százalékos vagyonadót vezetnének be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely szerint rendben van, hogy Orbán Viktor magángéppel ment focimeccsre, de továbbra sem tudni, ki fizette az utat
Gulyás többször kitért a válasz elől, a kabinetirodához irányította az újságírókat. A magángépezést nem cáfolta, de szerinte a világon mindenhol szokás, hogy a miniszterelnök ott van a válogatott meccseken.


Ismét előkerült Orbán Viktor dublini útja, ezúttal a Kormányinfón, ahol több újságíró is rákérdezett arra, hogy közpénzből fizették-e a miniszterelnök magángépes utazását. Gulyás Gergely szerint nincs ezzel semmi gond.

Orbán Viktor a magyar válogatott Írország elleni világbajnoki selejtezőjére utazott Dublinba egy magángéppel. A kérdés az, hogy az utat végül ki fizette. A miniszterelnök azt mondta, az állam állta az útiköltséget, de Gulyás Gergely erre nem adott egyértelmű választ.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a miniszterelnök elfogadhatja nemcsak a belépőt, hanem az utazás költségét is. „A miniszterelnök többször szigorú mércét érvényesít saját magával szemben” – tette hozzá. A jegyet az MLSZ fizette, az utazás költségéről azonban nem derült ki, hogy végül közpénzből fedezték-e.

Gulyás Gergely több kérdésre is úgy válaszolt: a Miniszterelnöki Kabinetirodához kell fordulni. Azt sem tudta megmondani, a kormány eddig mennyit fizetett az MLSZ-nek hasonló utazások miatt.

Az ír külügyminisztérium szerint Orbán Viktor kizárólag a meccs miatt járt Dublinban. Gulyás erre úgy reagált: országgyűlési képviselők szakszövetségi meghívásra mehetnek meccsre, és szerinte az is természetes, hogy egy kormányfő ott van a válogatott meccsein. Ezek az utak hivatalosnak számítanak.

Arra a kérdésre, hogy mennyire jó gyakorlat az, ha a miniszterelnök magángéppel, közpénzből utazik, Gulyás azt mondta,

a világon mindenhol megbecsülés, ha egy közméltóság megjelenik egy ilyen eseményen.

A Telex felidézte a 2018-as mentelmi bizottsági határozatot, amely szerint nem számít ajándéknak, ha egy politikus egy magyar érdekeltségű sporteseményre utazik. Gulyás erre azt válaszolta, hogy a világon mindenhol szokás, hogy a miniszterelnök ott van a válogatott meccseken.

Felmerült az is, hogy miközben a múzeumi dolgozók fizetése alacsony, addig az állam sok pénzt költ egy ilyen útra.

„Egy forint fizetésemelést se jelent, ha a miniszterelnök nem megy meccsre, ez az érvelés csak demagógiára jó”

– mondta Gulyás. Hozzátette: fontos, hogy a kulturális szektorban is legyen fizetésemelés.

Bár többször is próbálták megtudni, hogy ki fizette pontosan az utat, Gulyás végül nem adott rá választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET: