HÍREK
A Rovatból

„A Vodafone profitjából a tanárok bérét is emelni tudjuk” – a kormányinfó legfontosabb bejelentései

Az OMSZ vezetőit nem a tűzijátékkal kapcsolatos meteorológiai előrejelzés kudarca miatt cserélték le, 76 téli napra elég gáz van a tározókban - mondta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter.


Kedden 13 órától „Mit, miért tesz a kormány?” címmel kormányinfót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, melynek meghívóját az esemény előtt kevesebb mint 3 órával küldték ki.

Mint kiderült, a mai napon ülést tartott a kormány, Orbán Viktor távollétében Semjén Zsolt vezetésével, ezért is hozták előre a szokásosan csütörtökön megtartott kormányinfót.

Áttekintették az energiellátás helyzetét

Az energiaellátás Magyarországon mind a gáz, mind az áram tekintetében biztosított — kezdte sorolni az intézkedéseket Gulyás Gergely. A jelenlegi fogyasztási és fogyasztói igényeket egyaránt ki tudják elégíteni. Emlékeztetett arra is, hogy a kormány folyamatosan tárgyal újabb beszerzésekről, a stratégiai tartalékok bővítéséről. Sajnos azonban a háború és az arra adott szankciók következtében a rezsicsökkentett árakat csak az átlagfogyasztás erejéig biztosítja.

A rezsicsökkentés módosításánál azonban a gáz esetében pontosításra volt szükség, mert a fűtőértéke a különböző helyekről érkező gáznak eltérő, így 1729 köbméterig jár a rezsicsökkentett ár, de ezt 63 645 megaJoule-ban is meghatározták. Az erről szóló rendelet még a mai napon megjelenik majd.

Válaszoltak az Európai Bizottságnak

Mivel a bizottság szerint a kondicionalitási eljárás prioritást élvez, ezért a kormány elsőként ezt próbálja lezárni. Tegnap éjfélig kellett választ adniuk a bizottság kérdéseire, mely során a miniszter szerint olyan válaszokat tudtak küldeni, amelyek elvezethetnek a megegyezésig. A technikai egyeztetések azonban még folynak, de a helyreállítási alapról és a hétéves költségvetésről hamarosan aláírhatók lesznek a szerződések – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az OMSZ vezetőinek menesztése

Gulyás elmondta az Országos Meteorológiai Szolgálat két vezetőjének menesztésére az augusztus 20-i tűzijáték előrejelzése nélkül is sor került volna. Mint mondta,

„a helyzet az, hogy ezekre a vezetői változtatásokra a tűzijátékkal kapcsolatos előrejelzésekre való tekintet nélkül sor került volna. Bár látványosan tévesnek bizonyult az augusztus 20-i előrejelzése a meteorológiának, de itt egy hosszabb távú elégedetlenségről van szó, ami éppen a kompetenciák, az előrejelzési képességek fejlesztésével, hiányával kapcsolatos”.

Nincs szigorítás, ami nekünk fájna

Magyarország abban érdekelt, hogy olyan intézményrendszert alakítsunk ki, amely a bizottság szerint is az uniós forrásokból megvalósuló fejlesztések jogszerűségét garantálja. Nincs szigorítás, ami nekünk fájna, mert nincs titkolnivalónk a bizottság előtt – tette hozzá Gulyás, aki azzal folytatta, hogy a bizottságnak 30 napon belül kell értékelnie a magyar választ. Ezzel kapcsolatban igen bizakodóak, hiszen minden javaslatot elfogadtak.

Továbbra sem csatlakozunk az Európai Ügyészséghez

Szóba sem került a csatlakozás kérdése, hiszen ez minden ország szabad döntése – zárta rövidre egy kérdésre felelve a miniszter.

A Vodafone felvásárlása

A Vodafone felvásárlása kapcsán Gulyás elmondta, már 2010-ben a kormány céljai között szerepelt, hogy a távközlésben is legalább 50 százalékos magyar tulajdon legyen, most nagy lépést tettek efelé.

„Az állam kisebbségi vevő lesz. Egy hosszú értékelési folyamat végén veheti majd meg a cég 49 százalékát, de ezt most egy nemzetközi könyvvizsgálatnak kell megelőznie. A finanszírozást addigra kell megteremteni.”

Arról nem beszélt, hogy a másik tulajdonos a 4iG Nyrt. lesz, ami több szálon is kötődik a kormányhoz.

Nagy Márton repült Moszkvába

A honvédség Falcon repülőgépe vasárnap este repült Moszkvába. Mint kiderült, a gazdaságfejlesztést minisztert, vagyis Nagy Mártont szállította, aki energiabeszerzésről tárgyalt. A tárgyalások jelenleg is zajlanak, a kormány reménykedik abban, hogy sikerrel járnak.

Az iskolák megemelkedett költségeit az állam állja

"Az állam a fenntartó, így ezután is az állam fizeti ezeket a plusz költségeket"

– tisztázta Gulyás. Vagyis az iskolák megemelkedett rezsiköltségeinek plusz költségeiről az állam gondoskodik. Szerinte a kórházakat, szociális intézményeket és iskolákat minden körülmények között nyitva kell tartani, így arról nincs kormánydöntés, hogy online oktatásra állnának át az iskolák.

A tanárhiány nem probléma

A kormány engedélyezte a nyugdíjba vonuló tanároknak, hogy tovább taníthassanak, miközben nyugdíjat is kapnak. Gulyás hozzátette, mindig is voltak tantárgyak, ahol tanárhiány volt megfigyelhető, de ez továbbra sem veszélyezteti az oktatás folytonosságát.

Több mint két hónapra elegendő gáz van a tározókban

3,8 milliárd köbméter gáz van most a tárolókban, ami 76 téli napra elég az ipari és a lakossági felhasználásra vonatkozóan – válaszolt egy kérdésre Gulyás Gergely.

Most kellett megvenni a Vodafone-t máskülönben soha nem sikerült volna

A Vodafone megvásárlására nem lett volna lehetőség egy vagy másfél év múlva, legalábbis nagyon kicsi az esély arra, hogy meglett volna – mondta Gulyás a hirtelen bejelentett vásárlásról. A miniszter biztos abban, hogy ez a befektetés profitot fog hozni, melyből a pedagógusbéreket is lehet majd emelni.

Gulyás értelmezésében az OMSZ nem áll politikai nyomásgyakorlás alatt

„Attól függ, akik ezt írták, mit értettek alatta. Ahogy én értelmezem, úgy nem igaz az állítás”

– reagéált az OMSZ vezetőinek keddi közleményére.

Tíznél is több törvényt módosítanak az Európai Bizottság miatt

Gulyás arról nem beszélt, hogy pontosan mely törvényekről van szó, annyit tett csak hozzá, hogy a bizottsággal ebben állapodtak meg. Ami biztos, hogy tíznél több törvényt fognak módosítani.

Nem tudja miről tárgyalt Novák Katalin diplomáciai igazgatója Kijevben

A miniszter részleteket nem tudott elmondani azzal kapcsolatban, hogy miről tárgyalt augusztus 22-én Altusz Kristóf az ukrán fővárosban.

Brüsszelnek tetszeni fog az új magyar vagyonnyilatkozati rendszer?

Ők a realitások talaján állnak, ezért ha egyetlen hely akad, ahol nem bírálhatják az új vagyonnyilatkozati rendszert, akkor az Brüsszel, ugyanis ugyan azt a rendszert vezették be, ami az Európai Parlamentben is van. Továbbra sem tervezik, hogy ismét belevegyék a vagyonnyilatkozatba a házastársak vagyonát, és erre az Európai Parlamentben sem tesznek javaslatot.

Orbán Viktor nem hivatalosan járt a horvát elnöknél

Gulyás ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Orbán Viktor még szabadságon van, de valószínűleg jövő héttől már dolgozni fog. Orbán nem hivatalos tárgyaláson volt a horvát elnökkel. Egyszerű vacsoráról volt szó, „ahol aktuális politikai kérdésekről cseréltek eszmét”.

Orbán az augusztus 20-i ünnepséget is kihagyta, de ez nem baj, ugyanis a köztársasági elnök mond ezen beszédet. Az OMSZ vezetőinek menesztéséről sem ő, hanem Palkovics László ipari miniszter döntött saját hatáskörében.

2200 határvadász fog munkába állni

Szeptemberben 2200 határvadász tesz esküt, a jövő év elejére pedig 4000 főre egészül majd ki a létszám.

Jöhet a pedagógusbér-emelés a Bizottsággal való megegyezésnek köszönhetően

„Azon dolgoztunk részben még a szabadság alatt is egész augusztusban, hogy a lehető legjobb megállapodásokat tudjuk kötni a Bizottsággal, és ennek keretében történelmi lépétékű pedagógusbér-emelésre kerülhessen sor”

– folytatta Gulyás, aki szerint a Tanítanék Mozgalom azokat az ellenzéki politikusokat támogatja, akik a Bizottsággal való megegyezés ellen dolgoznak.

A Vodafone megvétele az adófizetőknek is jót fog tenni

Hiszen ezzel magyar tulajdonban lesz egy olyan cég, ami jelentős nyereséget termel. Vagyis ez jó dolog a magyar adófizetőknek is – mondta Gulyás.

Palkovics fogja kinevezni az OMSZ új vezetőit

Azt nem tudta megmondani kik lesznek az új vezetői az Országos Meteorológiai Szolgálatnak, erről Palkovics László tud felvilágosítást adni. Ahogy arra sem tudott érdemben reagálni, ha a kormány már tervezte a vezetők leváltását, miért nincs még utódjuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
IDEA: félmillió szavazóval vezet a Tisza Párt a Fidesz előtt, tetemes Magyar Péterék előnye
A közvélemény-kutató viszont meglepetésre a Dobrev Klára által vezetett DK-t a parlamentbe bejutó pártnak mérte. Ők hárompárti országgyűléssel számolnak.


Ha szeptember elején országgyűlési választásokat tartottak volna, a felnőtt lakosság több mint egyharmada a Tisza Pártra szavazott volna – derül ki az IDEA Intézet legfrissebb kutatásából. A felmérés alapján Magyar Péter pártjának mostanra mintegy félmillióval több támogatója van, mint a Fidesz-KDNP-nek.

A kutatás szerint a teljes felnőtt népesség 35 százaléka adta volna listás szavazatát a TISZA Pártra, míg a Fidesz-KDNP-re 29 százalék voksolt volna.

A biztos szavazók körében – akik részvételüket is biztosra mondják, és pártot is tudnak választani – a Tisza 9 százalékponttal előzi meg a kormánypártokat. Ebben a csoportban a válaszadók 48 százaléka választotta volna Magyar Péter pártját, míg a Fidesz-KDNP támogatottsága 39 százalék volt.

A felmérés azt is megmutatta, hogy a parlament összetétele sem lenne kizárólag kétpárti, ha most lennének a választások. Az IDEA szerint a Demokratikus Koalíció is bejutna, támogatottságuk a biztos szavazók körében 5 százalék. A Mi Hazánkat és a Magyar Kétfarkú Kutyapártot parlamenten kívüli pártnak mérik 4 illetve 3 százalékkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tarr Zoltán: Biztosan hibáztam, Etyek kitűnő lecke volt
A Tisza alelnöke szerint a politikai tér annyira mérgező, hogy érdemi vita sem lehetséges. A párt cáfolta az Index névtelen forrásból származó értesüléseit az adóterveikről.


Egyre nagyobb hullámokat vet a Tisza Párt körüli vita az adórendszerről. A Fidesz az utóbbi hetekben erőteljes kampányba kezdett, amelynek középpontjában a „Tisza-adó” áll. A kormány szerint a Tisza háromkulcsos személyi jövedelemadót vezetne be, ha hatalomra kerülne, és ehhez a kormánypárt nemzeti konzultációt is indít.

A vita egyik kiindulópontja egy etyeki rendezvény, ahol Dálnoki Áron, a Tisza gazdaságpolitikai szakértője a közönség véleményét kérte az adórendszerről. A jelenlévők többsége – köztük ő maga is – a többkulcsos szja-t támogatta.

A fórumon részt vett Tarr Zoltán, a párt EP-képviselője is, aki akkor így fogalmazott: „Ez egy olyan kérdés, amiről beszélgetni kell. Most nem lehet erről beszélgetni – már, itt most magunk között természetszerűleg lehet, és ha ez kikerül, akkor magyarázkodok, de annak se lesz semmi értelme. (…) Számtalan olyan dolog van, amiről nem lehet beszélgetni, ezért mondjuk azt nagyon határozottan, nagyon sok mindent lehet, és kellene… választást kell nyerni, és utána mindent lehet”.

A történtek után a politikust Strasbourgban kérdezte a 444. Tarr elismerte:

„Politikai értelemben valóban nem volt szerencsés, amit mondtam”.

Kiemelte, hogy „nincsenek privát közegek, ezért nem lehet nagyobb elemzéseket úgy előadni, mintha az ember kizárólag azoknak beszélne, akik jóindulattal állnak hozzá. Ilyen értelemben biztosan hibáztam”.

Úgy fogalmazott, szerinte az etyeki ügy pontosan példázza, hogy ma Magyarországon mennyire nehéz nyíltan véleményt cserélni: „egyszerűen nem lehet beszélgetni”. Azt is elmondta: „Az a reményünk, hogy a választási győzelmünket követően lehet majd párbeszédet folytatni akkor is, ha a vélemények nem egyeznek meg az adott témában.”

Tarr nem ajánlotta fel lemondását Magyar Péter pártelnöknek. Úgy látja, egy „normális, őszinte, és világos beszélgetés” történt, amelyet szerinte a kormánymédia torzított el. Hozzátette: a Fidesz reakciója jól mutatja, miért nem szabad „jóhiszeműen beszélgetnünk, mert félreértelmezik”, és hogy Etyek „kitűnő lecke” volt erre.

A Fidesz kampányának egyik alappillére egy névtelen Index-cikk lett, amelyben egy belső dokumentumra hivatkoztak. Ezt a Tisza Párt cáfolta, Magyar Péter pedig nyilvánosságra hozta a párt részletes adótervét. Eszerint marad az egykulcsos szja, amely 15 százalék marad az átlagbér felett keresőknek, de az alacsonyabb jövedelműeknél adójóváírásokkal csökkentenék az elvonást – például a minimálbéreseknél ez csak 9 százalék lenne.

Emellett az egészséges élelmiszerek és a tűzifa áfáját 5 százalékra csökkentenék, a gyógyszereket pedig áfamentessé tennék. Az 5 milliárd forintot meghaladó vagyonokra évi 1 százalékos vagyonadót vezetnének be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely: A Tisza antidemokratikus szemléletet képvisel, Brüsszel köldökzsinóron tartják
A miniszter szerint a Tisza Párt egy „brüsszeli köldökzsinóron” lóg, és adópolitikája külföldi érdekeket szolgál. A Fidesz a nemzeti konzultációban lát megoldást.


Gulyás Gergely szerint a Tisza Pártban komoly zűrzavar tapasztalható, mivel az elmúlt hetekben több olyan nyilatkozat is napvilágot látott, amelyek alapján úgy tűnik, a párt úgy gondolja, hogy ha megnyerik a választást, akkor utána bármit megtehetnek. A miniszter ezt „antidemokratikus szemléletnek” nevezte. Úgy véli, egy nemzeti konzultáció segíthet abban, hogy az ilyen irányú törekvéseket visszaszorítsák.

A kormányinfón szóba került az is, hogy a kormánypárti sajtó szerint a Tisza Párt emelné a társasági adót is. Gulyás erre úgy reagált, hogy a kormány számára az szja mellett a társasági adó is kulcsfontosságú adóforma. Szerinte azok a tervek, amelyek ezen változtatnának, valójában egy régi, brüsszeli elképzelést követnek. A miniszter szerint Brüsszel régóta szeretné megváltoztatni a hazai adórendszert, mert a jelenlegi szabályok nagyon kedvezőek a nyugatról érkező cégeknek.

Gulyás úgy fogalmazott, hogy a Tisza egy „brüsszeli köldökzsinóron tartott párt”, és a párt vezetője elleni nyomozás csak azért nem indulhat el, mert az érintett mentelmi jogot élvez Brüsszelben.

A Magyar Nemzet kérdésére Gulyás azt is elmondta, hogy a magyar bankszektor elbírja a kamatstop miatti veszteséget, mivel alapvetően nyereségesen működik. A miniszter ezt követően újra kitért a Tisza Pártra, és úgy fogalmazott:

„demokráciára leselkedő veszélyt” jelent az a lehetőség, hogy Magyar Péterék, ha kormányra kerülnének, „azt csinálnának, amit akarnak” az adókkal.

Gulyás szerint a közteherviselés kulcsfontosságú kérdés, és bár az adópolitikáról lehet vitázni, azt még a választások előtt kell megtenni, nem utána.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely szerint rendben van, hogy Orbán Viktor magángéppel ment focimeccsre, de továbbra sem tudni, ki fizette az utat
Gulyás többször kitért a válasz elől, a kabinetirodához irányította az újságírókat. A magángépezést nem cáfolta, de szerinte a világon mindenhol szokás, hogy a miniszterelnök ott van a válogatott meccseken.


Ismét előkerült Orbán Viktor dublini útja, ezúttal a Kormányinfón, ahol több újságíró is rákérdezett arra, hogy közpénzből fizették-e a miniszterelnök magángépes utazását. Gulyás Gergely szerint nincs ezzel semmi gond.

Orbán Viktor a magyar válogatott Írország elleni világbajnoki selejtezőjére utazott Dublinba egy magángéppel. A kérdés az, hogy az utat végül ki fizette. A miniszterelnök azt mondta, az állam állta az útiköltséget, de Gulyás Gergely erre nem adott egyértelmű választ.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a miniszterelnök elfogadhatja nemcsak a belépőt, hanem az utazás költségét is. „A miniszterelnök többször szigorú mércét érvényesít saját magával szemben” – tette hozzá. A jegyet az MLSZ fizette, az utazás költségéről azonban nem derült ki, hogy végül közpénzből fedezték-e.

Gulyás Gergely több kérdésre is úgy válaszolt: a Miniszterelnöki Kabinetirodához kell fordulni. Azt sem tudta megmondani, a kormány eddig mennyit fizetett az MLSZ-nek hasonló utazások miatt.

Az ír külügyminisztérium szerint Orbán Viktor kizárólag a meccs miatt járt Dublinban. Gulyás erre úgy reagált: országgyűlési képviselők szakszövetségi meghívásra mehetnek meccsre, és szerinte az is természetes, hogy egy kormányfő ott van a válogatott meccsein. Ezek az utak hivatalosnak számítanak.

Arra a kérdésre, hogy mennyire jó gyakorlat az, ha a miniszterelnök magángéppel, közpénzből utazik, Gulyás azt mondta,

a világon mindenhol megbecsülés, ha egy közméltóság megjelenik egy ilyen eseményen.

A Telex felidézte a 2018-as mentelmi bizottsági határozatot, amely szerint nem számít ajándéknak, ha egy politikus egy magyar érdekeltségű sporteseményre utazik. Gulyás erre azt válaszolta, hogy a világon mindenhol szokás, hogy a miniszterelnök ott van a válogatott meccseken.

Felmerült az is, hogy miközben a múzeumi dolgozók fizetése alacsony, addig az állam sok pénzt költ egy ilyen útra.

„Egy forint fizetésemelést se jelent, ha a miniszterelnök nem megy meccsre, ez az érvelés csak demagógiára jó”

– mondta Gulyás. Hozzátette: fontos, hogy a kulturális szektorban is legyen fizetésemelés.

Bár többször is próbálták megtudni, hogy ki fizette pontosan az utat, Gulyás végül nem adott rá választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET: