HÍREK
A Rovatból

Az ukrajnai háború és a humanitárius katasztrófa miatt adómentes juttatás lesz a bor

Jelentősen megnőhet a bor népszerűsége az év végi céges ajándékok között. Feltéve, hogy november 25. után is marad a háború miatti veszélyhelyzet.


A kormány október 4-én adott ki rendeletet arról, hogy

a bor mint céges juttatás, meghatározott feltételek mellett adómentes lesz a veszélyhelyzet végéig

– szúrta ki a 24.hu.

A rendelet november 16-án, csütörtökön lép életbe, és csak tíz napig, november 25-ig lenne érvényben, hiszen jelen állás szerint akkor lejár a háború miatti veszélyhelyzet. Valószínűbb azonban, hogy a kormány újból meg fogja azt hosszabbítani (semmilyen körülmény nem változott az utolsó hosszabbítás óta, sőt a hétvégén újabb súlyos konfliktus tört ki a világban), így a karácsonyi céges ajándékként adott bor is adómentes juttatás lehet.

A rendelet szerint az „egyes meghatározott juttatásnak” számító reprezentációs és nem reprezentációs célú vendéglátásban, valamint üzleti ajándékként, illetve csekély értékű ajándékként eddig is adható borok egy része lehet adómentes november 16-tól a veszélyhelyzet végéig – idézi a portál.

Az szja-törvény definíciója alapján reprezentatív vendéglátás lehet a juttató cég tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti rendezvényen, eseményen, illetve az állami, egyházi ünnepek alkalmával nyújtott vendéglátás (étel, ital) és a rendezvényhez, eseményhez kapcsolódó szolgáltatás. A nem reprezentatív vendéglátásról a 24.hu Fata László cafeteriaszakértőt kérdezte.

Szerinte nem reprezentatív célú vendéglátás lehet például az, amikor a juttató cég a saját dolgozóit vendégeli meg, mondjuk egy év végi bulit rendez.

Az üzleti ajándék a juttató tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti kapcsolatok keretében adott ajándék, A csekély értékű ajándék pedig a dolgozóknak adható juttatás, évente egy alkalommal, legfeljebb a minimálbér tizedéig (idén 23 200 forint), nyilvántartás mellett – a törvény szerint.

„Ha idén szaloncukrot ad csekély értékű ajándékként a munkáltató, az drágább lehet neki, mint a bor, mert a szaloncukor adója marad 33,04 százalék, a boré meg lehet, hogy nulla lesz”

– mondta el Fata László.

Úgy véli, mindenképp van jelentősége az adótehernek, mert a bor mint év végi céges ajándék rendszeresen előfordul az ajándékozók palettáján.

A rendeletből az világosan kiderül, hogy csak palackozott borokra, mint juttatásra fog vonatkozni az adómentesség. Szerepel a szövegben továbbá, hogy „forgalomba hozatalt kezdeményező borászati üzemengedélyes”. Erről Varga Péter, a Varga Pincészet egyik tulajdonosa azt mondja, magát a bortermelőt jelenti, a pincészetet, ahol előállítják a bort.

Vagyis a boltban, borszaküzletben, bornagykereskedőtől, stb. vásárolt borra nem fog vonatkozni az adókedvezmény, ami jelentős szűkítés

– tette hozzá

Az adómentesség feltétele még, hogy a bor eredetvédett legyen – mint elmondta: a Magyarországon forgalmazott borok túlnyomó része, még az olcsóbbak is eredetvédettek. Szerinte az adómentességnek köszönhetően a bor jelentős előnybe fog kerülni a többi féle céges ajándékhoz képest.

A háborúval és a szankciókkal kapcsolatos összefüggés egyértelmű: a magyar borok legnagyobb felvevőpiaca 2014-ig, az első korlátozásokig Oroszország volt. Varga Péter elmondta, hogy az elmúlt időszakban Magyarországon jelentősen csökkent a borfogyasztás – szerinte nem függetlenül a motorizációtól és a Magyarországon a vezetésre érvényes zéró toleranciától.

Az Agrárminisztérium közleményében azt írja: „Azért, hogy az egész európai borpiacot érintő értékesítési nehézségeket a hazai piaci szereplők le tudják küzdeni, valamint a minőségi borok értékesítésének növelése érdekében mentesülnek a kormány döntése alapján 2023. november 16-tól az üzleti célú reprezentációra és üzleti ajándéknak megvásárolt oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel, vagy az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borászati termékek a reprezentációs adó megfizetése alól abban az esetben, ha a terméket közvetlenül az azt megtermelő borászattól vásárolják meg.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Sokan jöttek haza súlyos Coviddal a nyaralásból, de a népegészségügy azt mondja, nem kell aggódni
Volt, akinek a betegsége annyira súlyossá vált, hogy félbe kellett szakítania az utazást, mert kórházi ellátásra szorult. Magyarországon is megjelent a világszerte terjedő új variáns, a Nimbus.


Több magyar turista is koronavírussal tért haza a külföldi nyaralásáról, és volt, akinek a betegsége annyira súlyossá vált, hogy félbe kellett szakítania az utazást, mert kórházi ellátásra szorult - írta az Index.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közölte, hogy Magyarországon is megjelent a világszerte terjedő új variáns, a Nimbus (NB.1.8.1.). A szennyvízvizsgálatok szerint a június–júliusi enyhe növekedésért ez a változat lehet felelős.

Az intézmény hangsúlyozta:

„A szennyvízben mért koronavírus örökítőanyag-koncentráció június–júliusban megfigyelhető enyhe emelkedéséért feltehetően az új variáns felelős. A vírus hazánkban továbbra is alacsony szinten cirkulál, egyelőre semmilyen jel nem utal nagyobb járványhullám kialakulására”.

A Nimbus a WHO által figyelt variánsok közé tartozik, és a jelenlegi adatok szerint nem okoz a korábbiaknál súlyosabb betegséget. A leggyakoribb tünetek a köhögés, a torokfájás, az orrdugulás, a fejfájás és a fáradtság. Ritkábban előfordulhat láz, hányás vagy hasmenés.

Az NNGYK hozzátette, hogy a korábbi oltások továbbra is védenek a súlyos megbetegedés ellen. Bár a szennyvízben kimutatható egy kisebb emelkedés, az orvoshoz fordulók és a kórházi kezelésre szorulók száma nem nőtt. A legtöbb fertőzés enyhe tünetekkel zajlik, vagy tünetmentesen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos újabb tihanyi luxusingatlanról posztolt: „Kontrát belügyi államtitkárnak is kinőtt egy vadonatúj villája, alsó hangon 300-400 milliót érhet”
A független országgyűlési képviselő információi szerint a partközeli, panorámás, kétemeletes ház 137 négyzetméteres, és egy 700 négyzetméteres telken áll.


„Kontrát belügyi államtitkárnak is kinőtt Tihanyban egy vadonatúj villája. A partközeli, panorámás, kétemeletes kecó 137 négyzetméteres, egy 700 négyzetméteres telken áll, alsó hangon 300-400 milliót érhet” – adta hírül Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.

A politikus szerint a villa szemmel láthatóan is új építésű, ami Kontrát Károly vagyonbevallásából is látszik.

„2017-ben vett egy nyaralót, amit 2018-ra teljesen elbontott , majd 2019-ben már állt a vadiúj családi ház a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén. Gondolom, könnyen megkapta az engedélyt” – fogalmazott Hadházy, majd hozzátette:

„Kell is pihennie államtitkár úrnak, hiszen fáradságos munkával védett minket a migránsoktól. Meg hát az manapság nem is számít embernek, akinek nincsen egy tihanyi luxusháza. Az államtitkárok jól keresnek, de azért ahhoz, hogy ezt kifizesse, elég sokat kellett spórolnia, kb. az összes fizetését ebbe kellett beleraknia, de lehet, hogy a feleségéét is” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor kezdeményezze, hogy a Putyin-Zelenszkij találkozónak Budapest adjon otthont
A Tisza Párt elnöke szerint egy „békeharcos hiányzott nagyon tegnap az asztaltól" az amerikai és az ukrán elnök, valamint az európai vezetők találkozóján. Hozzáttte: lássuk, mi a fontosabb – a nyaralás és a hazug Facebook-posztok, vagy a valódi béke.


Magyar Péter a Facebookon azt írta, hogy kedden európai vezetők az amerikai és az ukrán elnökkel órákon át egyeztettek a békéhez vezető útról és a szükséges biztonsági garanciákról. A politikus szerint egy „békeharcos hiányzott nagyon tegnap az asztaltól. De hát ő éppen nyaral. Vagy csak nem hívták meg…”

A TISZA azt javasolja, hogy Orbán Viktor ismerje el az 1994-es Budapest Memorandum érvényességét, és kezdeményezze, hogy Budapest adjon otthont egy Putyin–Zelenszkij találkozónak. A 31 éve Magyarországon aláírt megállapodás Ukrajna területi integritásáról, függetlenségéről és a biztonsági garanciákról szólt.

Magyar Péter szerint azok, akik valóban igazságos és fenntartható békét szeretnének, nem uszítanak, nem gyártanak álhíreket, hanem leülnek a tárgyalóasztalhoz.

A politikus bejegyzésében azt is hozzátette: lássuk, mi a fontosabb – a nyaralás és a hazug Facebook-posztok, vagy a valódi béke.

A The Guardian arról számolt be, hogy Budapest is felmerült a Zelenszkij–Putyin-találkozó lehetséges helyszíneként.

(via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Kiderül, lesz-e bátorsága ehhez” – Megkezdték Putyin és Zelenszkij találkozójának előkészítését
A német kancellár leszögezte, hogy újabb csúcstalálkozóra csak Ukrajna részvételével kerülhet sor a háborús rendezés ügyében. Merz szerint nem szabad Ukrajnát területi engedményekre kényszeríteni.


Megkezdték Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójának előkészítését - jelentette be helyi idő szerint hétfőn este Washingtonban Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán.

"Nagyon jó találkozóm volt jeles vendégekkel, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, Emmanuel Macron francia elnökkel, Alexander Stubb finn elnökkel, Giorgia Meloni olasz és Keir Starmer brit miniszterelnökkel, Friedrich Merz német kancellárral, Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, Mark Rutte NATO-főtitkárral a Fehér Házban, amit egy további megbeszélés követett az Ovális irodában.

A találkozó során megvitattuk Ukrajna biztonsági garanciáit, amelyeket az egyes európai országok biztosítanának, az Amerikai Egyesült Államokkal koordinálásával"

- ismertette az amerikai elnök.

"Mindenki nagyon örül az Oroszország és Ukrajna közötti béke lehetőségének. A találkozók végén felhívtam Putyin elnököt, és megkezdtem Putyin és Zelenszkij elnökök találkozójának előkészítését, amelynek helyszínét még meg kell határozni. A találkozó után háromoldalú találkozót tartunk, amelyen a két elnök mellett én is részt veszek"

- írta Trump.

"Ismétlem, ez egy nagyon jó, első lépés volt a már csaknem négy éve dúló háborúban. JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Steve Witkoff különmegbízott egyeztetnek Oroszországgal és Ukrajnával" - emelte ki az amerikai elnök.

A következő két hétben megvalósulhat Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója – közölte Friedrich Merz német kancellár Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel Washingtonban közép-európai idő szerint kedd hajnalban tartott tárgyalását követő sajtótájékoztatóján. Volodimir Zelenszkij pedig kijelentette, hogy Ukrajna bármilyen csúcsszintű formátumban kész tárgyalni Oroszországgal a háború befejezéséről.

Merz leszögezte, hogy újabb csúcstalálkozóra csak Ukrajna részvételével kerülhet sor a háborús rendezés ügyében. Úgy fogalmazott, hogy kiderül, Putyin elnöknek „lesz-e bátorsága” ehhez.

Mint mondta, az orosz–ukrán csúcstalálkozó a következő két hétben megvalósulhat, helyszínét azonban még meg kell határozni. Megerősítette, hogy ezt követően Donald Trump amerikai elnök is csatlakozna Zelenszkijhez és Putyinhoz egy háromoldalú találkozó keretében.

A német kancellár hangsúlyozta, hogy nem szabad Ukrajnát területi engedményekre kényszeríteni. Egyben pedig üdvözölte a Trump által kilátásba helyezett, Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákat.

„Az Amerikai Egyesült Államok kész biztonsági garanciákat adni, és ezeket az európaiakkal közösen koordinálni. Tehát egy békeszerződés esetén Ukrajna megfelelő biztonsági garanciákat kap, ez a mai napon elért eredmény” – húzta alá a német politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET: