KULT
A Rovatból

Az új Aladdin egy CGI-orgia, néha gyönyörű, mint Jázmin, néha förtelmesen fest, mint Jafar

Megérkezett a mozikba a Disney 1992-es Aladdin rajzfilmjének az élőszereplős feldolgozása, de sikerül-e átültetni az eredeti történet humorát és varázslatát új technológiák segítségével? Röviden: Nem.


Érdekes választás volt Guy Ritchie a rendezői pozícióra. Az angol fenegyerek az utóbbi időben nem muzsikál olyan jól: a 2017-es Arthur király az év legnagyobb bukása volt - bár szerény véleményem szerint egy csiszolatlan gyémánt -, de a 2015-ös Az U.N.C.L.E. embere sem volt kasszasiker. Így egyértelműen bátor döntés volt a Disneytől az amúgy markáns stílusú rendező szerződtetése. Attól különleges rendező Ritchie, hogy az akció ritmusával, a vágással és a zenével nagyon tud játszani. Sajnos mindebből nem sok látszik az Aladdinban. Egy-egy jelenet jellemző Richie-re: kreatív vágásokkal, ügyes kameramozgással vagy menő harccal operál. Csakhogy szinte minden olyan, mintha a Disney előírta volna, hogy: „itt bizony minden a nagykönyv szerint van megírva és ezen nem nagyon változtathatsz!” Ami valószínűleg így is történt, mert

a film hűen követi az eredeti rajzfilm cselekményét,

egyetlen apró politikai színezéssel és viszonylag kevés eltéréssel. Ez inkább egy 2016-os A dzsungel könyve, vagy egy 2017-es Szépség és a Szörnyeteg, mint egy Guy Ritchie-kalandfilm. Ami szomorú, mert megnéztem volna, hogy mit tud kezdeni ezzel az alapanyaggal és szabad kézzel egy egyedi stílusú rendező.

A másik nagy kérdés Will Smith Dzsinnje volt: fel tud-e nőni Robin Williamshez? Természetesen erre a kérdésre is nem a válasz. Egészen más oldalról kellett megközelítenie a karaktert, hiszen Robin Williamsből csak egy volt, és utánozni nem lett volna szép.

Én attól még kedveltem Will Smith-t Dzsiniként.

Szórakoztató volt, nem ripacskodott és láthatóan élvezte a forgatást. Hasonlóan a rendezőhöz, neki is sokáig kell kutatni a filmográfiájában a legutóbbi, kritikailag is sikeres filmjéig, de itt, úgy gondolom, hozta a kötelezőt, sőt még hozzá is adott a karakterhez – olyan Will Smith-esen szerethető lett a Dzsinn, nem csak egy Williams-utánzat. A kinézete már hagy némi kivetnivalót maga után: kék, "eredeti Dzsini"-kinézete van, ami valahogy nagyon mű. Nem tudom, mi a zavaró benne, de bántja a szemet az arányok felborulása, Smith arca nagyon elüt a testétől.

A többi szereplő is kiváló választás, az Aladdint játszó Mena Massoud kicsit jellegtelen a film elején, de felnő a feladathoz, mindemellett piszok jó táncos. Naomi Scott Jázminja gyönyörű és erős karakter, remek párt alkotnak Aladdinnal, működik köztük a kémia, és még a Jafart játszó Marwan Kenzari is elképesztően jó volt. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen fiatal színész képes visszaadni azt a szintű gyűlöletet és hatalomvágyat, amit a rajzfilm már-már röhejes főgonosza hozott, de le a kalappal Mr. Kenzari előtt. Hatalmas és félelmetes még a csúf külső nélkül is.

Ennyi pozitívum? Akkor miért írtam, hogy nem sikerült a varázslatot és a humort átültetni? Mert valahogy nem állt össze az egész egy koherens történetté. Mintha leforgatták volna az eredeti forgatókönyvből az amúgy 90 perces filmet és hozzáadtak volna egy csomó felesleges sallangot, hogy kihúzzák a játékidőt 2 órára. Az eredeti Aladdin egy tökéletes kis kaland-musical volt, látványos és varázslatos. Az új Aladdin egy CGI-orgia, néha gyönyörű, mint Jázmin, néha förtelmesen fest, mint az eredeti mese Jafarja, ráadásul teljesen kétélű fegyver volt a film kezében a komputer animáció. Több egészen hosszú jelenetsorban igazából élő embert nem mutat a kamera, amivel nem is lenne gond, de nagyon látszik, hogy minden mű. Máskor azonban a ténylegesen megépített díszletek mesések.

Érezhetően politikai üzenetet is próbál átadni a film, és nincs is probléma a női egyenjogúság hangsúlyozásával. A filmben viszont sajnos ez túl erőteljesen van jelen,

már-már zavaróan az orrunk alá dörgöli az üzenetét,

ami sajnos nem árulkodik minőségi forgatókönyvről. Értem, hogy ez 2019-ben egy fontos gondolat, de valahogy ezt a Disney-nek sosem sikerül jól átadnia – gondolok itt Captain Marvel kapcsán Brie Larson interjúkban történő kifakadásaira, vagy az új Bosszúállók „női szakasz harci jelenetére”, ami inkább volt kínos, mint „empowering”.

Az új dalok sem voltak igazán jók, egy-egy számba mintha belenyúltak volna az eredeti szövegkönyvhöz képest, illetve valahogy a hangzás sem volt az igazi. A magyar változatban szinkronszínészek énekelték fel a dalokat, Will Smith első dala pedig néha már bántóan hamisnak hangzott. Nem tudom, milyen lehet az eredeti, de úgy tartják, hogy a magyar szinkron elsőrangú - itt viszont bizonyos esetekben inkább az eredeti hangot hallgattam volna. Engem nagyon zavart, hogy a szájmozgás nem volt szinkronban a hanggal, de ez elkerülhetetlen egy szinkronizált musical esetében. Egyébként a klasszikus dalok mind visszaköszönnek, ha Disney-fanatikusok is ülnek a teremben, lehet hallani, hogy a filmmel énekelnek.

Azt írtam az elején, hogy nem sikerült a régi rajzfilm magasra tett lécét megugrani, hiszen ezt lehetetlen lett volna. Úgy gondolom ettől függetlenül is, hogy az Aladdin jó kis családi móka, kellemes zenével, remek színészekkel és rendezővel, akit kicsit visszafogott a stúdió gyeplője. Ha szereted a musicaleket, és egy látványos esti-délutáni mozizásra vágysz, nyugodtan adhatsz az új Aladdinnak is egy esélyt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Színészlegendák és legendás szerepek kísérték Diane Keaton életét – galéria
A 79 éves korában elhunyt színésznő a szakma krémjével dolgozott együtt. Néhány munkakapcsolata párkapcsolattá is alakult, bár sosem ment férjhez. Egy élet és karrier képekben.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton Los Angelesben elhunyt Diane Keaton amerikai színész, rendező és producer.

Az Oscar- és Golden Globe-díjas művész pályafutása során olyan nagy sztárokkal dolgozott számos filmben, mint Woody Allen, Al Pacino, Richard Gere, Warren Beatty, Jack Nicholson, Mia Farrow vagy Jane Fonda.

Megannyi filmes szerepéből olykor romantikus kapcsolat is szövődött kollégáival, bár férjhez soha nem ment. Két örökbe fogadott gyereke Dexter (1996) és Duke (2000).

Filmes szerepeiből, pár- és munkakapcsolataiból készítettünk válogatást (a képekre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Nem egy árváról, hanem az egész elárvult országról szól Nemes Jeles László új filmje
Az Oscar-díjas rendező (ezúttal Nemes László néven) új filmjében saját családja történetén keresztül mutatja be, hogy próbált magára találni az ország 56' után. Az Árvában a nagyszerű főszereplők mellett Iványi Gábor is feltűnik egy kameo erejéig.


(A CIKK KISEBB SPOILEREKET TARTALMAZHAT)

Rögtön az elején szeretném tisztázni a film címét, mert már látni, hogy rengeteg helyen rosszul szerepel.

Tehát helyesen: Árva – így, névelő nélkül.

Nemes Jeles László életművében kiemelt szerepe van a most bemutatott Andornak, hiszen saját családja, egészen pontosan édesapja történetét vitte filmvászonra. Jeles Andrást is foglalkoztatta a megfilmesítés lehetősége, de ő végül nem tudta elkészíteni a saját változatát. Fia szerint kellett az egy generációnyi távolság a történtektől ahhoz, hogy fel lehessen dolgozni.

A film története szerint Andor (Barabás Bojtorján) a második világháború urán négy éves koráig egy árvaházban élt, amit azonban az államosítások során bezárnak. Andornak szerencséje van társaihoz képest, akik állami otthonokba kerülnek át: ő csak félárva, és édesanyja, Klára (Waskovics Andrea) eljön érte, hogy magához vegye. Andor úgy tudja, apja egy Hirsch nevű zsidó jegyügynök volt, de koncentrációs táborba hurcolták. Miután a férfi haláláról nem győződhettek meg minden kétséget kizáróan, Andor egyre csak várja édesapja visszatérését.

Klára és Andor kapcsolata nem szokványos anya-fia viszony. A háború árnyékában annyira nem egyedi eset, hogy egy nő árvaházba adja gyermekét, de érezzük, hogy itt nem a nélkülözés az elsődleges ok. Klára próbál helytállni anyaként, rendesen bánni Andorral, de kettejük interakcióiból hiányzik az igazi anyai gyöngédség.

Csak lassan értjük meg ennek vérfagyasztó okait…

Közben telik az idő. Az 56'-os forradalom utáni hónapokban járunk. Rendkívül feszült a légkör, a város romokban, a hatóságok bárkit, bármiért vegzálhatnak. Akárki lehet besúgó, az emberek kétszer is meggondolják, kinyissák-e a szájukat.

Andornak csupán két igazán közeli barátja van. Iskolatársa, Sári (Szabó Elíz), akinek a bátyja, Tamás (Soma Sándor) részt vett a forradalomban és most egy pincében bujkál a hatóságok elől, illetve a pantomimes Géza (a Nemes-Jeles mindhárom filmjében szereplő Marcin Czarnik), aki Hirsch legjobb barátjaként szárnya alá veszi a félárvát.

Andor élete fenekestül felfordul, amikor megjelenik Klára múltjából Berend, a hentes (Grégory Gadebois egészen hihetetlen alakítása), akiről az anyja sokáig nem mondja meg az igazat. A könnyen dühbe guruló férfi egyre nagyobb részt követel magának Klára és Andor életéből. Bár Berend tud kedves és figyelmes lenni, de ha elönti a düh, senki és semmi nincs biztonságban tőle. Andor fél tőle, és elhatározza, hogy bármi áron megszabadítja tőle a családját. Miközben kamaszos dühe egye szélsőségesebb tettekre viszi, apránként fény derül a múlt nyomasztó titkaira, amiben az a legfélelmetesebb, hogy teljesen átírja Andor identitását és jövőjét.

A film tulajdonképpen Andor személyes forradalmát mutatja be 56' árnyékában, és ily módon a forradalom metaforájává válik. Elgondolkoztatja az embert, mit is jelent pontosan a bukás és a győzelem.

Talán ezért is lett a film címe Árva, névelő nélkül, mert nem egy árváról szól, hanem az egész elárvult országról.

A filmet Nemes Lászlóként jegyző rendező mesterien bánik a fényekkel és a plánokkal, a beszűkített terekkel, hogy megteremtse az ötvenes évek fojtogató miliőjét. A korfestésben nem csak a jelmezek és a technika segítségével feljavított díszletek segítenek, hanem a műgonddal kidolgozott, apró részletek is. Ily módon pedig a film arra is alkalmas, hogy kicsit megismerjük az akkori mindennapokat. A tujázás, az 56'-ban szétlőtt házak romjain játszó gyerekek, a mozi nézőterén dohányzó emberek és a szünet, amikor mutatványosok szórakoztatják az embert csak néhány apróság abból, amit az alkotók felvillantottak 1957 miliőjéből. A rendező és Erdély Mátyás operatőr precízen megkoreografált, hosszú snittekkel teszi még életszerűbbé, még átélhetőbbé a történetet.

Barabás Bojtorjánt több hónapnyi intenzív casting során találták meg Andor szerepére. Bojtorján a sajtótájékoztatón azt mondta, nem készült sohasem színészi pályára, de a film gyökeresen megváltoztatta az elképzeléseit.

Nemes-Jeles szerint Bojtorján igazi őstehetség, akivel nagyon könnyű volt együtt dolgozni, mert ahogy elindult a kamera, rögtön Andorrá változott.

Waskovics Andrea azon színésznők közé tartozik, akik teljesen fel tudnak oldódni a szerepben. Ha meg akartok győződni róla, nézzék meg a Vígszínház előadásaiban. A Letargiában például tökéletes gimnazistává változik, bármelyik középiskolában be tudna olvadni és az embernek eszébe sem jut, hogy egy érett, felnőtt nőt lát. A filmben nagyon érzékenyen hozza a szerencsétlen sorsú anyát, aki a háborúban elvesztette férjét, élete szerelmét, és az anyaságot sem képes a maga teljes gyönyörűségében megélni, mert fia a traumák élő mementója.

A film egyik nagy meglepetése a Sára nagypapáját alakító Iványi Gábor, aki kiválóan alakítja a bölcs zsidó öregembert.

Alighanem Iványi saját, személyes hitelessége és kisugárzása az, ami több mint alkalmassá teszi erre a szerepre.

(Iványi szerepeltetéséről bővebben is mesélt nekem a rendező, a vele készült interjút is hamarosan olvashatják majd a Szeretlek Magyarországon.)

Végére hagytam a Berendet alakító Grégory Gadebois-t, aki egészen elképesztő teljesítményt nyújt. Először is szenzációsan hozza a durva hentes alakját. Az efféle figurák a filmekben nagyon könnyen válnak egydimenzióssá: narcisztikus, brutális állatok, akiknek egyetlen jellemvonása az erőszakosság. De Berend nem ilyen, sokszor elhisszük neki, hogy őszintén vágyik a fiú szeretetére, elfogadására, és bizonyosan pillanatokban, amikor azt várnánk, hogy robban, a leggyöngébb oldalát mutatja. Ehhez nyilván szükséges a remek forgatókönyv is, de Gadebois alakítása is.

A legnagyobb fegyvertény azonban mégsem ez, hanem az, hogy a francia színész a szerep kedvéért megtanult magyarul. Igen, a filmben nem szinkronhangot hallunk, Gadebois maga beszél tökéletes, akcentusmentes magyarsággal, ami valami egészen egyedülálló teljesítmény.

Nincs tökéletes film, így az Árva sem az, lehet találni benne apró koszokat. Bennem például hiányérzetet hagyott, hogy nem tudjuk meg, pontosan mi volt Klára motivációja arra, hogy mégis magához vegye a fiát. De fölöslegesnek érzem a szőrszálhasogatást. Ha vannak is apró szépséghibák, azok csak még inkább kiemelik a nagy egész értékeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk