HÍREK
A Rovatból

Az Országgyűlés második legnagyobb frakcióját adja a KDNP

A képviselőcsoportnak 18 tagja lesz, eggyel több, mint az előző ciklusban. Frakcióvezetőnek ismét Simicskó Istvánt választották meg.


Megalakult kedden a Parlamentben a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)országgyűlési képviselőcsoportja, amelynek élére ismét Simicskó Istvánt választották - jelentette be Semjén Zsolt, a KDNP elnöke sajtótájékoztatón.

Kiemelte:

a képviselőcsoportnak 18 tagja lesz, eggyel több, mint az előző ciklusban, ezzel az Országgyűlés második legnagyobb frakcióját adják.

Semjén Zsolt elmondta, minden korábbi, az előző ciklusban szerepet vállalt képviselőjük ismét képviselő lesz.

A frakció új tagja Mihálffy Béla.

Kérdésre a kormány összetételéről elmondta: Rómában, a Szentatyánál tett látogatás után szövetségi megbeszélést folytattak Orbán Viktor miniszterelnökkel és áttekintették a következő kabinet szerkezetét.

Semjén Zsolt kiemelte: az előttük álló kihívásoknak megfelelően kell kialakítani a kormány szerkezetét és ehhez igazodva kell megtalálni a minisztereket. "A miniszterelnök a KDNP-sek teljesítményével elégedett volt, és a KDNP-sek is elégedettek lehetnek a következő kormányban betöltendő helyükkel" - mondta Semjén Zsolt, jelezve: a további bejelentések természetesen Orbán Viktor kompetenciájába tartoznak.

Nem akarnak beleszólni, hogy az ellenzék egyes frakciói hogyan állapodnak meg egymással az egyes parlamenti helyekről, tisztségekről. Mi közünk hozzá? Állapodjanak meg a helyek egyharmadáról, ahogy tudnak! – szögezte le egy másik újságírói felvetésre. Kijelentette: ha valaki nem teszi le a képviselői esküt, nem gyakorolhatja a képviselői jogait.

A pedagógus szakszervezetek bérigényéről azt mondta: néhány héttel, illetve nappal a választások előtt próbálkoztak sztrájkkal, tüntetéssel. Emögött nem lehet nem észrevenni a politikai motivációt. Megjegyezte: ahogy megalakul az új kormány, a tanárok igényeivel érdemben fognak foglalkozni, és készek arra, hogy előrelépést tegyenek az ország teherbíró képességének megfelelően.

A május 1-jén lejáró élelmiszerár-stopról azt mondta: az intézkedés mind szociális, mind az infláció leszorítása tekintetében bevált. Szerdán lesz kormányülés, át kell nézni az inflációs számokat, nemzetközi trendeket és ezek alapján a kabinet dönt majd.

Simicskó István, újraválasztott frakcióvezető hatékony szereplést ígért a következő parlamenti ciklusra is. A KDNP szempontjából hangsúlyos helyen említette a családtámogatási rendszert, a nemzetpolitikát érintő kérdéseket, az egyházügyi témákat, és jelezte: továbbra is kiemelt ügyként tűzik zászlóra a teremtett világ védelmét.

Közölte: négy helyettessel dolgozik majd, Harrach Péter, Vejkey Imre és Szászfalvi László mellett új frakcióvezető-helyettes lesz Nacsa Lőrinc, aki a frakciószóvivői tisztséget is betölti majd. Latorcai János személyében, az Országgyűlés alelnökeként garanciát látnak a megszokott határozott és gyors ülésvezetésre.

A KDNP-frakció tagjai alapvetően ugyanazt a munkát végzik majd, mint az elmúlt négy évben és ugyanazokban a bizottságokban. Várhatóan KDNP-s elnöke lesz továbbra is a mentelmi és az igazságügyi bizottságoknak. Emellett négy alelnöki helyet kértek és valamennyi képviselő bizottsági helyet kap.

A frakcióvezető rendkívül nagy felelősségnek nevezte, hogy a második legnagyobb képviselőcsoportja lesz a KDNP-nek.

Értékelése szerint korrekt ajánlatot kapott az ellenzék az Országgyűlés alakulását előkészítő tárgyalásokon. Mint mondta: fontos figyelembe venni a választópolgárok akaratát, a kormánypártok történelmi győzelmet arattak.

Hangsúlyozta: a KDNP az alakulóülésen jelen lesz és képviselői leteszik az esküt, magukért felelősséget vállalnak. Utalva arra, hogy egyes ellenzéki képviselők nem vennék át a parlamenti mandátumot, azt mondta: ezt nem azért kapták a választóktól, hogy ne tegyék le az esküt, ne járjanak be a parlamentbe és ne dolgozzanak.

A sajtótájékoztatón jelen volt Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője, új frakcióvezető-helyettese is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megfigyelők ülnek be a jogi záróvizsgákra az ELTE-n, mert sok panasz érkezett két vizsgáztatóra
Az ELTE jogi kara úgy döntött, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői megfigyelőként vehetnek részt a polgári jogi záróvizsgákon. Egy hallgatói felmérés szerint ugyanis a végzősök közel 73 százaléka tapasztalt problémát a vizsgán.


A Hallgatói Önkormányzat képviselői megfigyelőként vehetnek részt a további polgári jogi záróvizsgákon az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán.

A kar vezetése azután jutott erre a döntésre, hogy egyeztetett a diákokkal és a hallgatói képviselettel a kiugróan sok panasz miatt, amelyek két vizsgáztató tanárral és a vizsgák légkörével kapcsolatban érkeztek.

Egy végzős hallgatók által készített felmérés szerint a joghallgatók közel 73 százaléka tapasztalt valamilyen problémát az elmúlt években a polgári jogi záróvizsgán. A 85 kitöltő 40 százaléka aránytalanul magas bukási arányt és nem megfelelő vizsgáztatói hozzáállást jelzett, több mint harmaduk pedig a méltányosság hiányát és az átláthatatlan követelményeket kifogásolta – írja a HVG.

A portálhoz eljutott személyes történetek között

volt olyan diák, akit három mondat után buktattak meg, és olyan is, akinek a három tétel helyett csak másfelet engedtek elmondani.

Az egyetem közleményében jelezte, hogy nyitottak a vizsgák légkörét érintő konkrét észrevételekre, és ehhez intézményes fórumot is biztosítanak. A kar dékánja, Somssich Réka azt mondta, hogy a magas bukási arány egyébként önmagában nem számít rendkívülinek.

„A sikertelen eredmények mögött rendszerint indokolt és dokumentált okok állnak”.

A jelenlegi záróvizsga-időszakban a hallgatói jólléti tanácsadótól érkezett is jelzés a vezetés felé.

A szerveződő hallgatók nemrég levelet írtak panaszaikról Lannert Judit oktatási miniszternek és Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkárnak, de egyelőre nem kaptak választ.

A Hallgatói Önkormányzat kérdőívet hozott létre a panasszal élő végzősöknek.

Közülük sokaknak komoly kellemetlenséget okoz a helyzet, mivel jó tanulmányi eredményük miatt már felvették őket egy munkahelyre, de az előző évek tapasztalatai alapján nem biztosak benne, hogy sikeres vizsgát tesznek

– jegyzi meg a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor Győri Pál menesztéséről: A helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam
Az egészségügyi szakértő Takács Péter volt államtitkár szavaira reagálva azt írta, semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni a szóvivő menesztését. Úgy véli, kommunikációs vezetőként Győrfi Pál nem adott valós tájékoztatást a mentőszolgálat állapotáról a nyilvánosságnak.


Kedden bejelentette az Országos Mentőszolgálat, hogy a szóvivői feladatokat a jövőben Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át, a közismert Győrfi Páltól. Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerdán reagált Győrfi Pál menesztésére, szerinte „nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben”, és feltette a kérdést

„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?”.

Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a volt államtitkár megszólalására válaszul most azt írja, szerint semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, a szóvivő feladatköre két részre oszlott: az egyik a balesetekről való faarcú beszámoló, a másik a „minden rendben van a Mentőszolgálatnál” mantra ismétlése.

„Ne felejtsük el, hogy például amikor kikértem közérdekű adatigényléssel a mentők kiérkezési idejét – amelyek egy részét a mai napig ki sem adták, például a 90 százalékon belüli kiérkezési arányt –, akkor, amit kiadtak adatot, azt először kinyomtatták az Excel-táblázatból, majd onnan beszkennelték – valószínűleg azért, hogy megnehezítsék az adatok feldolgozását –, végül nagyon rossz minőségű másolatként adták tovább.”

Kunetz hozzátette, hogy Győrfi ez alatt az idő alatt is kommunikációs igazgató volt.

A szakértő úgy látja, a mentőszolgálat jelenlegi állapotáért a „szőnyeg alá söprő mentalitás legalább annyira felelős, mint az egészen elképesztően ostoba és alkalmatlan menedzsment szemlélet”.

„Én Győrfi helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam!”

– jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk