Nem kellett az orosz-ukrán háború kitörése ahhoz, hogy tisztába legyünk azzal, Európa és ezen belül Magyarország mennyire kiszolgáltatott az orosz szénhidrogéneknek. Ezt jól mutatta a tavaly kezdődött gázválság is, ami olyan piaci mozgásokat indított el, amelyeket a tagállamok nem tudtak kontrollálni. A Másfélfok sajtóklubjának bevezetőjében Vigh Péter azt mondta, a háború újabb morális és nemzetbiztonsági érvekkel szolgált amellett, hogy az orosz gázfüggőségtől mielőbb meg kell szabadulni.

Az ellentmondást az magyarázza, hogy az Unió gázszükségleteinek átlagosan 40%-át, míg nyersolajának 26%-át orosz importból fedezi. A függés mértéke tagállamonként eltérő, Magyarország orosz gázfüggősége például 90% felett van.

Az Unió korábban 2030-ig szeretett volna megszabadulni az orosz gáztól és olajtól, de a március 11-i versailles-i találkozón már 2027 is szóba került. A legfrissebb hírek szerint pedig az Európai Unió - az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát követve – már azt fontolgatja, hogy már most elrendeli a teljes olajembargót Oroszország ellen. Ilyen döntés azonban egyelőre nem született.

A megfontoltság nem véletlen. Egyelőre nincsenek valós, a klímaváltozás elleni küzdelmet is támogató alternatívák. A berlini központú Eclaeron intézet múlt héten közzétett jelentése szerint számos akadálya van a megújuló energiák szélesebb körben való elterjedésének az Unióban - az adminisztratív nehézségektől a technológiai problémákon át a szakemberhiányig. És az intézet által felállított úgynevezett Barrier-index szerint éppen Magyarországon a legrosszabb a helyzet.

A sajtóklub vendége ezúttal Szabó John társadalomtudós, a CEU doktorjelöltje volt, aki mindenekelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy 2021-ben az EU-ban a szén-dioxid kibocsátás egy év alatt 6%-kal nőtt, és bár növekedett a megújuló energiák részaránya is, korántsem annyival, mint amennyi szükséges lenne a 2030-as klímacélok eléréséhez.

2021-ben 11 GW szélerőmű-kapacitást adtak át, de legalább 30 GW kellene évente. Rekordot ért el a napenergia-bővítés 25,9 GW-tal, de ezzel a tempóval csak 700 GW áll majd rendelkezésre 2030-ra, a tervezett 870 GW helyett.

Ráadásul nagyon egyenlőtlen a fejlesztés aránya: 2019-ben az európai szélenergia-telepítés 80%-át négy ország - Németország, Svédország, Franciaország és Görögország – adta.

Szabó John, aki maga is részt vett az Eclaeron kutatásában, bemutatta az akadályok öt kategóriáját.

Az első a politikai-gazdasági tényezőkről szólt, és itt első helyen szerepelt Magyarország, ahol az atomenergiára, mindenekelőtt a Paks II-re való fókuszálás a jellemző, és ez elvonja a figyelmet a megújuló energiák terjedésének lehetőségeiről. De Romániában is kiszámíthatatlan a helyzet, mert félévente újraírták a megújuló energia-törvényt, az állami támogatástól a telepítési engedélyekig. Bulgáriában a hagyományos erőművekre építenek, és alacsonyan tartják a fosszilis energiaárakat.

Nehezítik a megújuló energiaforrások további térnyerést piaci tényezők is. Spanyolországban egy erőteljes megújuló hullám nyomán túlkapacitás lépett fel az országos hálózatba való bekapcsolásnál. Lengyelországban továbbra is állami támogatást élvez a szén, Franciaországban pedig az erős atomlobbi akadályozza a versenyképességet.

Lengyelországban is korlátozzák a szélerőműveket, Észtországban évekig tart az engedélyeztetés, Portugáliában pedig úgy megosztották a hatásköröket, hogy legalább 5-6 hivatal útvesztőjén kell az építőknek, üzemeltetőknek magukat átverekedniük.

A hálózatbővítésnél az a fő gond, hogy üzemeltető és elosztó rendszerek lassan reagálnak a megújuló energiák csatlakozási igényeire. Ez a probléma is hangsúlyosan jelen van Magyarországon, de nagyon lassú az átfutás Görögországban és Ausztriában is, Belgiumban pedig alacsony a hálózatkapacitás.

Utoljára maradtak az egyéb tényezők: ezek között szerepel a helyi közösségek, különböző civil szervezetek ellenállása, de az is tény, hogy az ilyen projektek fejlesztésekor ritkán vonják be az érintetteket.

Írországban túlságosan magasak a megújulókra kivetett adók. Magyarországon gondot okozott a szakképzett munkaerő hiánya. Jelenleg mindössze egyetlen OKJ-képzés létezik napelem-szerelésre, de az országban tapasztalható általános munkaerőhiány kihat erre a szektorra is – mondta a szakértő.

Gyorsíthatja-e a háború a megújuló energiák terjedését? – tette fel a kérdést a Szeretlek Magyarország. Szabó John szerint igen, az EU-bizottság már a Covid-járvány előtt meghirdetett Green New Deal-programjában is leszögezte, hogy a klímapolitikának át kell hatnia mindent, és a jelenlegi helyzetben még jobban összefonódik a globális felmelegedés elleni küzdelem és az energiabiztonság. Már a 2009-es gázválság idején is voltak ilyen hangok, de akkor még nem voltak versenyképesek a megújulók a fosszilis energiahordozókkal szemben.

Fontos tényező továbbá, hogy a pénzpiacok is elmozdultak. Szemben az 1973-74-es olajválsággal, amikor jött egy ellenciklikus befektetési kör, napjainkban az új olajprojektek megvalósulása egyre kérdésesebbé válik. Mindezek együtt a zöld átmenet gyorsítását segítik elő.

Arra a kérdésre, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni az összeurópai elektromos hálózatot, Szabó John azt mondta, kulcskérdés a megújuló energiaforrások további integrációja a hálózatba, de ehhez minden szinten bővíteni kell a kapacitásokat. Nagy kihívás viszont, hogy az egyes tagországokban óriási különbségek vannak az áramárak között.

A visontai erőmű, amely szénről gázra áll át, segíthet a meglévő napenergia-kapacitással, de ez nem biztosítaná az ország szükséges energiastabilitását.

A jelenlegi kormány a 2030-as évek magyar energiaellátását Paks 1-re, Paks 2-re, sok napenergiára és hidrogén-termelésre alapozná, és a régió szélenergia-termelését inkább Romániára bízná. A kutató szerint nemcsak a klímavállalások szempontjából, hanem nemzetbiztonsági szempontból sem jó stratégia, ha ismét másoktól várjuk az energiaellátásunk biztosítását.