KÉK HÍREK
A Rovatból

Az M0-ás közepén robbant le egy család kocsija, alig tudták kimenekíteni őket

Az autóban két középkorú nő és egy nyolcéves kislány ült. Egy műszaki mentő sietett a segítségükre, aki azt mondta: a sofőr arcán rémületet látott.


Az M0-ás közepén robbant le egy autó szombat délután, a kocsiban egy nyolc éves kislány és két középkorú nő ült. Megpróbálták kikormányozni az autót oldalra, de ez a mellettük elhúzó kamionok miatt nem sikerült. Végül egy arra járó műszaki mentő sietett a segítségükre. Mire kimenekítették őket a szalagkorláthoz, az álló autójuk mögött már két autó is karambolozott.

Az autó a pálya M7-es felé tartó oldalán, az Anna hegyi szakasz középső sávjában kezdett el lelassulni, a sofőr azonban nem húzódott le. Erre azonban egy idő után a mellette elhúzó kamionoktól esélye sem volt.

A dombtetőn aztán elfogyott a lendület és az autó az út közepén megállt.

„Előttem robbantak le hála Istennek konkrétan max egy percen belül és mögöttük voltam. Megálltam mögötte, felkapcsoltam az összes vészvillogót kibójáztam” - mondta az RTL Híradónak Pusztai Attila. A műszaki mentő azt is hozzátette, hogy a lerobbant kocsiban két középkorú nő és egy nyolc éves kislány ült, a sofőr arcán pedig rémületet látott.

A nő csak azt hajtogatta, hogy lerobbant a kocsija és nem tudott kisorolni időben. Nem sokkal később kiderült, hogy mekkora veszélyben voltak.

„Én egy pillanatra visszaszálltam az autóba, hogy betelefonáljak a főnökömnek, illetve a hatóságok lettek értesítve. Konkrétan egy kamion akkor került ki, elég necces helyzet volt”

- emlékezett vissza Pusztai Attila.

Köves Szilárd, vezetéstechnikai oktató a Híradónak azt mondta: „ha egy csepp empátia van bennem, akkor elkezdek lelassítani, lefedezem, hátha esetleg még ki tud jönni elém és le tud húzódni, de ma ez nem jellemző.

Szerinte ezt kellett volna tennie azoknak a sofőröknek, akik látták, hogy valakinek problémái lehetnek.

„Nem jellemző és az utolsó pillanatos észlelések vannak. Általában az emberek minden mással el vannak foglalva, mint a vezetéssel és azzal, hogy mi, miért történik körülöttük. Adott esetben mire felfogná, hogy neki hogyan kéne vagy tudna segíteni, addigra már túl is van ezen az eseményen” - mondta az oktató.

Szakemberek szerint, aki egy autópálya leállósávjában megáll az számíthat arra, hogy 15-20 percen belül egy figyelmetlen sofőr nekihajt kocsijának.

Az M0-ás közepén lerobbant kocsi mögött három perc alatt lett baleset.

A család épphogy a szalagkorláthoz ért, amikor csattanást halottak. Az út közepén veszteglő autó mögött egy sofőr időben fékezett, a következő azonban már nem tudott. A balesetben senki nem sérült meg, és végül a lerobbant autót is elszállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bennégett az autójában két magyar Ausztriában, miután egy részeg osztrák autós hátulról beléjük hajtott
Az osztrák tűzoltók tíz percen belül a helyszínen voltak, de hiába, az áldozatok életét már nem tudták megmenteni. Egyelőre még azonosítani sem tudták, kik ültek a kocsiban.


Megrázó felvételek készültek szombat hajnalban az A9-es autópályáján, az ausztriai Stájerországban, egy alig több mint kétezer lelkes település, Lebring közelében. Egy kocsi dél felé hajtott a sztrádán, amikor balesetet szenvedett - mondta el az RTL Híradónak az osztrák rendőrség szóvivője.

„Hajnali 1 óra 40 perckor egy dél-stájerországi kocsi sofőrje hátulról nekiütközött egy magyar autónak.

A magyar kocsiban ketten voltak, az ütközés miatt az autó kigyulladt majd teljesen lángba borult. A benne ülő két ember meghalt”

– mondta Marcus Lamb szóvivő az RTL Híradónak.

A tűzoltók azt mondják, mindent megtettek.

„1 óra ötvenkor értünk a helyszínre. A jármű ekkor már lángokban állt. A csapatunk gázmaszkban oltotta el. Az oltás után észleltük, hogy ültek az autóban. Őket sajnos már nem tudtuk megmenteni, mindketten meghaltak" – fogalmaztak.

Szombat estig még nem sikerült azonosítani a holttesteket.

„A stájerországi autó vezetője erősen ittas volt, elvették a jogosítványát. Ő csak könnyebben sérült meg, jelenleg kórházban van” - mondta a rendőrségi szóvivő."

Hozzátette: az ügyészség a két holttest boncolását rendelte el, hogy azonosítani tudják őket.

A Külügyminisztérium annyit írt: a magyar konzulok jelenleg is dolgoznak a tragikus baleset ügyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális videó a gyilkosságról: mindent felvett a szomszéd kamerája
Egy férfi fényes nappal baltával megölte élettársát, majd felgyújtotta a házát a romániai Mezőméhesen. Az eset júliusban történt, a gyanúsított azóta is szökésben van.


Sokkoló felvételek kerültek elő: az egyik szomszéd biztonsági kamerája végig rögzítette, ahogy a 37 éves Emil Gânj betöri a kaput, baltával beront, a nő nem tud elmenekülni, majd a ház lángba borul. A videót a Recorder hozta nyilvánosságra – számolt be róla az RTL Híradó.

A román rendőrség titkos felderítő akcióban keresi a férfit, és a magyar hatóságokkal is együttműködik. A magyar rendőrség a Híradó kérdéseire nem adott érdemi választ arra a kérdésre, hol tart a nyomozás.

A brutális bűncselekmény Mezőméhesen történt július 8-án: a gyanú szerint Gânj megölte volt élettársát, felgyújtotta a házat, majd elmenekült.

A férfi azóta is szökésben van, európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Gânj felkerült az Europol „Europe’s Most Wanted” listájára, a nyomravezetőnek 5000 euró jár. A magyar rendőrség is a lakosság segítségét kéri.

„Ha bárki látja a körözött személyt, ne közelítsen hozzá, és ne lépjen vele kapcsolatba, mert rendkívül veszélyes. Aki bárhol látja, értesítse a hatóságokat!”

– figyelmeztetett a Maros megyei rendőrség szóvivője.

A hajtóvadászat hónapok óta tart: helikopterrel, drónokkal és kutyákkal is átfésülték a terepet, számos bejelentés érkezett. A hatóságok azt sem zárják ki, hogy a férfi külföldre távozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Két gyerek életveszélyben – tragikus buszbaleset történt az M1-esen
Egy 6 és egy 11 éves gyermek is megsérült a péntek esti karambolban. A sérülteket Székesfehérvárra, Budapestre és Tatabányára szállították a mentők.


Baleset történt pénteken az M1-esen, a 36. és a 37. kilométerszelvény között, a Győr felé vezető oldalon, Bicske térségében. A karambolban egy személyautó és egy kisbusz ütközött, sokan megsérültek, köztük két gyerek is – írja a kemma.hu.

A mentés helyszínére percek alatt megérkeztek a hatóságok. Az Országos Mentőszolgálat 15 egységet, köztük gyermekrohamkocsit riasztott. A tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágóval emeltek ki egy-egy embert a roncsok közül.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint

egy 6 és egy 11 éves gyermek életveszélyes állapotba került. Öt felnőtt súlyosan, három felnőtt könnyebben sérült meg.

A sérülteket Székesfehérvár, Budapest és Tatabánya kórházaiba vitték további ellátásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában - a mentők 40 perc után értek a helyszínre
A fiatal állapotromlását szív- és érrendszeri háttérrel hozták összefüggésbe, a tünetek az autóban kezdődtek hányingerrel. A Vöröskereszt szerint régóta figyelmeztetnek a vidéki ellátás gyenge pontjaira.


Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, miután rosszul lett az autóban, közölte a Kronen Zeitung. A családja segítséget hívott, mentőhelikoptert is riasztottak, de a sűrű köd miatt nem tudott leszállni. A helyi egységek így autóval indultak útnak, és

csak mintegy 40 perc múlva érkeztek a helyszínre. Ekkor már nem tudták megmenteni a fiatal férfi életét.

A rosszullét hányingerrel kezdődött, majd gyorsan súlyosbodott. Később kiderült, szív- és érrendszeri problémák álltak a háttérben.

Otto Marl, a liezeni Vöröskereszt vezetője szerint a mentőszolgálaton belüli kommunikáció túl lassan működött, ez késleltette a beavatkozást. A régió mentőszolgálata úgy véli, egy nagyváros közelében nagyobb esély lett volna a túlélésre, Marl ezt nem erősítette meg.

A Vöröskeresztnél azt mondják, évek óta jelzik: nincs meg minden feltétel ahhoz, hogy a sürgős esetekre elég gyorsan reagáljanak, mégsem történt érdemi változás. Bár a térségben dolgozó orvosokat képzett szakembereknek tartják, az ellátásban így is vannak hiányosságok.

A helyi mentővezetők és orvosok az elmúlt napokban egyeztettek a javítás lehetőségeiről. A döntés azonban a politikusoknál van.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk