HÍREK
A Rovatból

„Az emberek agyonhajszolták a Földet” – Sir David Attenborough újabb vészkiáltása

A természet világa a szakadék szélére került – figyelmeztet a világhírű tudós legújabb filmjének előzetesében.
Fotó: Flickr - szmo.hu
2020. január 16.


Link másolása

A 93 éves természettudós-dokumentumfilmes szerint az emberek életmódjukkal agyonhajszolták a Földet, és hanyatlásba taszították az élővilág egyedülálló, látványos csodáját – idézte az Independent.

Az ismeretterjesztő filmek egyik atyja szerint ez a hanyatlás csak akkor állítható meg, ha az emberiség elkezdi ténylegesen enyhíteni a környezetre gyakorolt káros hatását, és „együttműködik a természettel ahelyett, hogy ellene tenne”.

Attenborough üzenetét legújabb filmje, Az élet a bolygónkon (A Life On Our Planet) beharangozójának szánta, amelyet a veterán természetvédő „saját tanúságtételének és jövő-víziójának” tekint. A filmet április 16-án mutatják be.

„Egészen rendkívüli életem volt – mondta Attenborough a trailerben – és csak most kezdem igazán értékelni.”

„David évtizedeken keresztül vitte be a természetet az emberek otthonába világszerte, de még soha nem volt ennél fontosabb pillanat, hogy megossza saját történetét és gondolatait" – mondta róla Colin Butfield, a Természetvédelmi Világalap (WWF) igazgatója, a film producere: "A film egybeesik a környezetvédelmi akciók csúcsévével, amikor a világ vezetőinek kritikus döntéseket kell hozniuk a természetről és a klímáról és erőteljes üzenetet küld napjaink legihletettebb és legelismertebb természetvédőjétől.”

"A világ a válság pillanatával szembesül a klímaváltozás miatt, és nem halogathatjuk tovább a cselekvést"

- hangsúlyozta a brit természettudós, televíziós személyiség, David Attenborough egy csütörtökön sugárzott interjújában.

Attenborough szerint a klímaváltozással kapcsolatos kérdéseket évről évre félresöpörtük, és azzal hitegettük magunkat, hogy a következő húsz évben majd megoldjuk azokat. "A válság pillanata eljött, és többé nem késlekedhetünk" - fűzte hozzá a BBC-nek adott interjúban.

Az ENSZ a napokban tette közzé jelentését, miszerint az elmúlt évtized volt a legmelegebb a feljegyzések szerint. A nemzetközi szervezet egyúttal figyelmeztetett rá, hogy a felmelegedés miatt várhatóan szaporodik a szélsőséges időjárási jelenségek száma.

A tudós leszögezte, hogy azonnali cselekvésre van szükség: "Nem mondogathatjuk tovább, hogy van még remény, és hagyjuk a jövő évre. Változtatnunk kell" - mondta.

A veterán tévés emlékeztetett rá, hogy a közvéleményben hatalmasat változott a klímaváltozás megítélése, különösen a fiatalok körében, és a politikusoknak muszáj hallgatniuk erre.

"Meg kell értenünk, hogy ez már nem játék, nem kis vitákról, érvekről és kompromisszumokról szól" - figyelmeztetett.

"Ez egy sürgető probléma, amit meg kell oldani. Ráadásul azt is tudjuk, hogyan csináljuk. Az a paradox helyzet állt elő, hogy tudjuk, hogy cselekednünk kell, de nem tesszük. És minden évvel, amelyben ezt elmulasztjuk, egyre nehezebb és nehezebb lesz elérni a célt"

- mondta.

Attenborough világszerte nagyon népszerű természettel kapcsolatos tévéműsorai révén. A kék bolygó II. című sorozata felhívta a figyelmet arra, hogy milyen károkat okoz a tengerekben és óceánokban úszó rengeteg műanyag szemét a vizek élővilágában.

A tudós arról is beszélt, hogy a globális felmelegedés elleni küzdelemben nagy előrelépést jelentene, ha Kína jelentősen visszafogná karbonkibocsátását. "Mindenki felsorakozna mögé. Ez lehetne a remélt nagy változás" - tette hozzá.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Nincs joguk kérdezni! – Vidnyánszky Attila kiakadt, amikor az RTL arról akarta faggatni, miért nem hívta fel Kulka Jánost, amikor a Nemzet Színészévé választották
Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este - mondta a Nemzeti Színház igazgatója. Szerinte az RTL pusztítja a magyar emberek lelkét.

Link másolása

Eléggé kiakadt Vidnyánszky Attila, amikor az RTL arról akarta kérdezni, hogy miért nem hívta fel Kulka Jánost múlt pénteken, amikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta a csatorna riporterének, hogy az RTL-nek nincs joga kérdezni.

Kulka korábban azt mondta a Híradónak, hogy Molnár Piroska hívta fel, így értesült a kitüntetésről. Csakhogy az elmúlt 24 év során kialakult szokásjog szerint a Nemzet Színésze cím új birtokosát a Nemzeti Színház mindenkori vezérigazgatója értesíti. Azt, hogy Kulka János esetében ezt nem Vidnyánszky Attila tette meg, többen is értetlenül fogadták.

Erről szerette volna személyesen megkérdezni az RTL riportere a Nemzeti igazgatóját.

„Ennek a csatornának joga nincsen kérdezni! Olyan szinten pusztítják a magyar ember lelkét, maga személyesen is, ön is”

- mutatott az operatőr felé az igazgató. A riporter ennek ellenére is próbálta faggatni Vidnyánszky, de a rendező rövidre zárta az RTL érdeklődését: „Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: