hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

„Az előválasztáson nem azok szavaznak, akik óvatosságot akarnak” – a visszalépésig vezető út Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter küzdelmében

Karácsony Gergely visszalépett Márki-Zay Péter javára az előválasztás második fordulójára, de az addig vezető út tele volt fordulatokkal.

Link másolása

hirdetés

„Péter megérezte a vérszagot, nálunk meg mindenki fogta a fejét, hogy fajultak idáig a dolgok – idézi a 444 Karácsony Gergely kampányának egyik stábtagját, aki a visszalépési dráma utolsó pillanatairól nyilatkozott így. Rögtön ezután Márki-Zay Péter kampányának egyik stábtagját is idézik, aki a visszalépési dráma első pillanataira visszaemlékezve azt mondta: „még csak számolták az első forduló szavazatait, de már látszottak a trendek, már akkor mondtam, hogy szerintem Gergőnek vége van”.

Mint írják, e két visszaemlékezés alapján úgy tűnhet, hogy sima ügy volt, hogy Karácsony Gergely lépett vissza Márki-Zay Péter javára az előválasztás második fordulójára, de a helyzet korántsem volt ilyen egyszerű. A lap a két rivális kampánystáb tagjaival beszélgetve tárta fel, hogy mi történt október első hetében, az előválasztás két fordulója között, és hogyan történt meg az, hogy a sokkal nagyobb tapasztalattal, több pénzzel kampányoló, és az első fordulóban több szavazatot szerző főpolgármester lépett végül vissza hódmezővásárhelyi kollégája javára.

Az első pillanatokban Karácsony Gergely sokkal erősebbnek látszott

A profi közvélemény-kutató és kampány-elemzői múlttal rendelkező Karácsony Gergely komoly állami támogatást kapó pártokkal, rutinos, az országos politikában évtizedes tapasztalatokkal bíró csapattal, valamint országos ismertséggel indult neki az előválasztásnak. Bár a visszalépése óta ő és csapata is igyekszik hangsúlyozni, hogy nem akarta igazán, sőt unta is a jelöltséget, a tapasztalat azt mutatja, hogy nagyon komolyan vette a készülődést. Ezt mutatja az is, hogy nyáron Berlinben találkozott a szociáldemokrata és a zöld kancellár-jelöltekkel, szeptemberben pedig Budapesten kétnapos nemzetközi politikai konferenciát szerveztek neki komoly előadókkal – emeli ki a 444, hozzátéve: túl a több százmillió forintot felemésztő előválasztási kampányán, ezek az ambiciózus kapcsolatépítések is azt mutatják, hogy nemcsak az előválasztási, hanem a 2022-es győzelemre is komolyan készültek Karácsonyék.

Márki-Zay Péter ezzel szemben úgy kezdte a készülődést az előválasztásra, hogy szembe kellett néznie azzal a ténnyel, amelyet a márciusi felmérések mutattak: az emberek egy része azt sem tudja, kicsoda. Ekkor a lakosság 37 százaléka még csak nem is hallott róla, és az ellenzéki elköteleződésű választók közül csak 11 százalék tervezte, hogy rá szavaz majd. Karácsony Gergely támogatottsága ebben a körben 25 százalékos volt.

Ugyan 2018-ban és 2019-ben is győzött Hódmezővásárhelyen, Márki-Zay Péternek nem volt a pártok jelöltjeihez mérhető kampánycsapata, intézményi háttere, pénze. Az előválasztási szabályokról formálisan döntő testületbe csak megfigyelőt küldhetett, szavazati jog nélkül; míg a legfontosabb döntéseket meghozó, félig-meddig informális pártelnöki megbeszélésekről teljesen ki volt zárva – emlékeztet a 444 cikke.

Hozzáteszik: Karácsony Gergely az összes miniszterelnök-jelölt közül messze a legnagyobb rutinnal rendelkezett. Nemcsak egyetemi kutatóként vagy a Miniszterelnöki Hivatal egykori tanácsadójaként, hanem számos komoly kampány főszereplőjeként is rengeteg tapasztalattal volt felvértezve.

hirdetés

Míg Karácsony Gergely 2010 és 2019 között győzelmet győzelemre halmozott – kezdve azzal, hogy a parlamentbe először bejutó LMP kampányfőnöke volt, zárva pedig azzal, hogy megnyerte a főpolgármester-választást –, Márki-Zay Péter azon küszködött, hogy mit kezdjen a Mindenki Magyarországa Mozgalommal, illetve a szervezet köré alakult Kossuth Körökkel. A tagok évekig vitatkoztak azon, hogy párttá alakuljanak-e, végül a pártok jelöltjei közül választottak támogatható indulókat, mintegy civil kontrollszervezetként hitelesítve a „leginkább alkalmas” jelölteket.

A mozgalom munkáját kezdetben igencsak megnehezítette a szervezeti rutintalanság, ami sok belső vitához, kilépésekhez, sértődésekhez is vezetett. Közben pedig – mutat rá a 444 cikke – az sem volt tisztázott, hogy egyáltalán mit építenek: egy új ellenzéki pártot, vagy a kormányváltást támogató háttérszervezetet, vagy egy tömegmozgalmat?

Karácsony Gergely tehát érthetően sokkal nagyobb esélyekkel indult neki az előválasztásnak. Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András azt is megígérték neki, hogy ha nem jutnak a második fordulóba, akkor a híveiket Karácsony támogatására szólítják fel. Márki-Zay Péter lesz, ami lesz alapon szállt be a versenybe. Ahová hívták, oda elment szerepelni, és sokszor olyan erőseket mondott, amin utána hetekig rágódtak a kommentelők és a publicisták. Ettől nyár végére jelentősen megnőtt az ismertsége – egyre jobban érdekelni kezdte az embereket.

Fordulatok és dráma

Aztán elérkezett az előválasztás. Az első fordulóban Dobrev Klára győzött 34 százalékkal, Karácsony Gergely 27, Márki-Zay Péter pedig 20 százalékot szerzett. Karácsony és Márki-Zay között 40 ezer szavazat volt a különbség.

Az eredmény ismeretében Márki-Zay Péter úgy döntött, hogy visszalép Karácsony Gergely javára. Egészen komolyan gondolta ugyanis, hogy ha Dobrev Klára lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, akkor 2022-ben a Fidesz nyer, mert a DK politikusa nem lesz képes elég szavazót mozgósítani, viszont a Fidesz bizonytalankodó támogatóit felrázza a veszély, hogy a Gyurcsány-korszak visszatérhet – emlékeztet a 444.

Márki-Zay Péter célja az volt tehát, hogy minél erősebb pozícióból tudjon visszalépni. Ünnepségek sorozatát rendezte meglepetést okozó harmadik helye köré, ezzel szemben Karácsony Gergely és stábja nem csináltak semmit. „Ahogy meglett az eredmény, Gergőnek ki kellett volna állnia azzal, hogy Klárát mindenképpen le kell győzni, és én tudom legyőzni, hiszen én kaptam utána a legtöbb szavazatot. Ehelyett nem mondott vasárnapig semmit” – mondta egy stábtag.

Karácsony Gergely megtorpanásának azonban voltak előzményei, a stáb több tagja szerint is. „Kész bakiparádé volt Gergő első bejelentkezése, amikor a nyírtassi videójában utolsóként üzent, hogy indulni akar. Amatőr hatása volt a filmnek. A plakátjai vizuálisan semmitmondók, halványak voltak, egy szomorú, erőt nem mutató ember nézett le róluk. Később pedig arra építette az üzeneteit, hogy ő nem akar olyan keményen nekimenni a NER-nek, mint a többiek. Lehet, hogy elvi szempontból igaza volt, de az előválasztáson nem azok szavaznak, akik óvatosságot akarnak” – sorolták a 444-nek a problémákat a Karácsony-kampányt belülről ismerők.

Gál J. Zoltán, Karácsony Gergely kampányfőnöke egyszerre volt túl magabiztos a végeredményt illetően, és túl hezitáló, körülményes a kampány részleteinek meghatározásakor – mondták, kiemelve: „mindenről ő akart dönteni, még a szövegeket, a Facebook-posztokat is ő írta, de a menedzseléshez sokszor nem volt energiája, vagy képessége, és ettől nehézkes lett a kampány”. Ő vezette Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesteri kampányát is, és az előválasztási kampányban alapvetően a 2019-es receptet vette elő, vagyis újra elárasztotta a Facebookot Karácsony Gergellyel.

Karácsony Gergely ennek köszönhetően minden jelöltnél többet költött a közösségi oldalon, más területeken azonban nem volt annyira aktív, mint a többi jelölt. Emellett pedig ott volt a két üzenet: „csak én tudom legyőzni Orbán Viktort” és „újraegyesítem az országot”, amelyek közül az elsőt mondta Márki-Zay Péter is, a második pedig nem volt az előválasztási közönség várakozásaihoz hangolva. Mindezektől függetlenül a kampány alatt sokan – köztük a Fidesz is – biztosra vették, hogy ő fog győzni.

A sorsdöntő hét eseményei

Karácsony Gergely az előválasztás első fordulóját követő vasárnapon azért is mondta teljes magabiztossággal, hogy csak akkor lép vissza, ha elüti a villamos, mert biztosra vette Márki-Zay visszalépését – hangsúlyozza a 444 cikke, amelyben kiemelik: Márki-Zay Péter vasárnap délután csapatgyűlést szervezett a Fővám térre, ami hangulatában sokkal erősebb lett Karácsony Gergely délelőtti programjánál, ám itt még azt hangsúlyozta: kész visszalépni.

A kontraszt a két rendezvény között látványos volt, látszott, hogy a közösségi oldalakon nagyon felerősödött a Márki-Zay Pétert támogatók hangja, de a hódmezővásárhelyi polgármester még másnap délelőtt is azt mondta a környezetében többeknek, hogy úgy készül, ő lép vissza. Annak ellenére is, hogy vasárnap egy közel hatezer fős tömeg azt skandálta, hogy „ne lépj vissza, Péter!”.

Emellett Botka László szegedi polgármester és Juhász Péter, az Együtt párt volt elnöke is arra biztatta Márki-Zay Pétert, hogy „ne dőljön be a fővárosi blöffnek”, Karácsony Gergelyék ugyanis valójában nem olyan erősek. Hozzájuk hasonlóan Kész Zoltán, a Mindenki Magyarországa Mozgalom egyik alelnöke – aki 2014 és 2018 között független ellenzéki képviselő volt – is arra biztatta Márki-Zay Pétert, hogy ne lépjen vissza. A 444 információi szerint azonban Márki-Zay Péter annyira komolyan gondolta a visszalépését, hogy le akarta mondani az első forduló utánra tervezett közvélemény-kutatást, Kész Zoltán viszont nem engedte ezt, azt mondta, hogy akkor majd ő finanszírozza, így végül Márki-Zay belement, és abban állapodtak meg, hogy teljesen komoly kutatás készül, megfelelő szakmai kontrollal, olyan, amibe a hivatásos közvélemény-kutató Karácsony sem tud majd belekötni.

Eközben a hódmezővásárhelyi polgármester felvetette Karácsonynak, hogy október 6-án Aradon, a vértanúk kivégzésének évfordulóján és helyszínén jelentsék be közösen a visszalépését. A két polgármester hétfő délutáni, hódmezővásárhelyi találkozóján azonban nem jelentették be az aradi utat – addigra Márki-Zay már úgy volt vele, hogy kivárja a Kész Zoltán-féle kutatások eredményeit. A találkozó után arról beszéltek, hogy megpróbálnak tandemben indulni, esetleg úgy, hogy mindkettejük neve ott legyen a szavazólapon, egymás mellett, és majd utólag eldöntik, melyikük lesz a tényleges miniszterelnök. Karácsony Gergely pártja így beadta a tandemről szóló igényt az előválasztást szervező bizottságnak, ahol a felvetést még aznap éjjel visszautasították – idézi fel a 444.

Kedden kora este aztán egy ATV-s műsorban Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató vezetője ismertetett egy friss mérést, amely azt mutatta, hogy Márki-Zay sokkal több szavazatot kapna a második fordulóban, mint Karácsony Gergely. Éjjelre elkészült a Závecz Research Kész Zoltán által szervezett mérése is, amely szintén azt hozta ki, hogy Márki-Zay erősebb jelölt Karácsonynál. Ennek ismeretében Márki-Zay több tanácsadóját is arról értesítette, hogy már úgy látja, hogy nem neki kell visszalépnie.

Szerda hajnalra elkészült a Závecz-féle felmérés kontroll-kutatása, ami szintén azt mutatta, hogy Márki-Zay van előnyben. Ennek fényében a két polgármester nem ment Aradra, hanem Budapesten találkoztak, a találkozó előtt azonban Karácsony Gergely az őt támogató három párt elnökeivel a háta mögött bejelentette a sajtónak: semmiképpen sem lép vissza. Márki-Zayt ez felháborította, de a sajtó is egyre kritikusabb volt az egész drámázással szemben. A 444 cikke emlékeztet: a szerda esti budapesti találkozó rossz hangulatban telt, Karácsony és Márki-Zay emelt hangon vitatkoztak, és azzal álltak fel, hogy egyikük sem lép vissza.

Csütörtök reggel Karácsony egy videóüzenetben is megerősítette, hogy nem lép vissza, és azt javasolta Dobrevnek és Márki-Zaynak, hogy az RTL Klubra tervezett jövő heti vita előtt szombaton is tartsanak egy vitát a Partizánon. Ennek a vitának a szervezését végül még aznap leállították, és Karácsony stábja több, már megrendelt hirdetést is lemondott. Elterjedt a hír, hogy azt mondta az őt támogató pártoknak, hogy vissza akar lépni, és az is, hogy ezt a pártok erősen ellenezték, különösen az MSZP.

A 444 felidézi, hogy a Momentum csütörtökön kora délután bejelentette, hogy az előválasztás második fordulójában Márki-Zay Pétert támogatják. Mint írják, ez különösen fájdalmas lehetett Karácsony számára, ugyanis számított a támogatásukra. Karácsony egyre inkább attól tartott, hogy érheti kínosabb dolog is annál, minthogy visszalép – ha csak harmadik helyen végez a második fordulóban. A Momentum átállásával pedig ez kezdett reális forgatókönyvvé válni. Egy utolsó kísérletként megpróbálta meggyőzni Márki-Zayt, hogy állapodjanak meg, hogy 2 évig egyikük, és utána 2 évig a másikuk legyen miniszterelnök – írja a 444.

Az ötlet ellen érveltek a momentumosok – többek között Orosz Anna volt az egyik ember, aki lebeszélte az alku elfogadásáról Márki-Zayt –, péntek délelőtt pedig Karácsony bejelentette, hogy visszalép, és Márki-Zay Pétert támogatja a második fordulóban. A már kinyomtatott szavazólapokról filctollal egyenként le kellett húzni a nevét, hogy a vasárnap induló szavazáskor már világos legyen, hogy csak két jelölt maradt: Márki-Zay Péter és Dobrev Klára.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Figyelmeztetést adtak ki két megyére a havazás miatt

A két megyében 12 óra alatt több mint 5 centiméter hó is eshet.

Link másolása

hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfő éjfélig Komárom-Esztergom és Nógrád megyére, ahol 12 óra alatt 5 centimétert meghaladó friss hó hullhat.

Az északkelet, kelet felé lassan haladó csapadéktömbben elsősorban eső, a Dunántúl magasabban fekvő hegyvidéki területein, illetve az Északi-középhegységben havas eső, havazás is lehetséges.

A halmazállapot-váltás határán néhol átmeneti, gyenge ónos esőre (jellemzően ~0,1 mm) is számítani lehet. A vasárnap éjfélig lehulló csapadékmennyiség a délnyugati területeken helyenként meghaladhatja a 20 mm-t.

A késő délutáni, esti óráktól - jelentős területi bizonytalanság mellett - egy újabb csapadékzóna éri el az országot, amelyben ismét előfordulhat havas eső, havazás, legkisebb eséllyel az Alföld keleti, délkeleti részén. Hétfő reggelig Nógrád és Komárom megyében van leginkább esély helyenként 5 cm-t meghaladó hóréteg kialakulására.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Azért rúgtak ki 34 év után egy özvegy buszsofőrt Manchesterben, mert „túl alacsony”

A 152 centiméter magas nőnek annyira oldalra kellett dőlnie a visszapillantó tükrök áthelyezése miatt, hogy a lábai már nem érték el a pedálokat.

Link másolása

hirdetés

Elbocsátotta egy manchesteri busztársaság Tracey Scholest, mert a 34 éve sofőrként dolgozó nő "túl alacsony", írja a Mirror. A veterán női buszsofőr termete akkor lett gond, amikor a külső visszapillantókat áthelyezték a járműveken, így a 152 centiméter magas nő már nem éri el a pedálokat, ha a tükrökben figyeli a forgalmat.

Az 57 éves özvegy 1987 óta állt a Go North West és elődje, a First busztársaság alkalmazásában, ő volt az első női buszsofőr az angol városban. A szakszervezet szerint a kirúgás hivatalos indoklásában az szerepelt, hogy Tracey már "nem képes" a biztonságos buszvezetésre, ezért egy másik pozíciót ajánlottak neki kevesebb munkaidővel és alacsonyabb fizetés mellett a vállalatnál.

A Manchester mellett, egy kisvárosban élő nő teljesen összetört:

"Három gyerekkel maradtam özvegyen, jelzáloghitel van a házon és mindjárt itt a karácsony" - panaszkodott az egykori buszsofőr, akinek korábban még egy fegyelmije sem volt, és életében először szorult arra, hogy felvegye a kapcsolatot a szakszervezettel.

Tracey elmondta, hogy a busztársaság nagyjából két éve kezdte lecserélni a buszokon a külső visszapillantókat. Az addig a szélvédőre helyezett tükröket a busz oldalára helyezték át, így vezetés közben már annyira el kellett dőlnie, hogy nem érte el lábaival a pedálokat. Amikor jelezte a főnökeinek a problémát, a kétszintes buszokra akarták átvezényelni, de ebbe a jóval alacsonyabb fizetés miatt nem ment bele.

hirdetés
"Éveken keresztül mindennel közlekedhettem, ami csak a garázsban állt. Mára azonban elfogytak azok a buszok, amiket vezethetnék. Szeretem a munkámat, és nem akarom elveszíteni"

- tette hozzá az elkeseredett sofőr, aki mellett nemcsak a petíciót indító kollégái és a törzsutasok, hanem egyre több híresség is kiáll, köztük Anglia egyik legnépszerűbb sorozatának, az 1960 óta futó Coronation Streetnek több sztárja is.

A főként Manchester északi részén 16 járatot üzemeltető Go North West busztársaság szóvivője hangsúlyozta, hogy "sajnos olyan helyzet állt elő, ami miatt meg kellett szüntetni egy sofőr munkaviszonyát". Az ügy jelenleg a fellebbezési szakaszban jár, ezért ennél többet nem árulhatott el az esetről.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Azért adnak heroint a kóbor kutyáknak az afgán hajléktalanok, hogy mindig visszatérjenek és melegítsék őket télen

Januárban akár -16 fok is lehet Kabulban. A hajléktalanoknak a kutyák testhőmérséklete lehet az egyetlen esélye a túlélésre.

Link másolása

hirdetés

Megrázó fotókat közölt a Daily Mail olyan kabuli hajléktalanokról, akik szándékosan adnak napról napra heroint a környék kóbor kutyáinak. Az utcán fagyoskodó emberek azért kényszerülnek erre, hogy a kutyák mindig visszatérjenek hozzájuk, és a kemény afgán tél idején a testükkel melegítsék a fedél nélkül maradtakat.

A hajléktalanok egy műanyag palackba dugják az állatok orrát, majd meggyújtják a heroint, amit a kutya belélegez. Néhány szippantás után az ebek teljesen beállnak, képtelenek a mozgásra, csak meredten bámulnak. A drog pedig épp olyan függőséget okoz náluk, mint az embereknél, ezért minden nap visszatérnek oda, ahol hozzájutnak a kábítószerhez.

A hajléktalanoknak a kutyák testhőmérséklete akár a túlélést is jelentheti a kőkemény afgán télben, ahol a napi hőmérséklet ilyenkor -4 és +13 fok között mozog, de januárban akár -16 fok és gyakori havazás is lehet. Az utcán élők azonban egyúttal az életüket is kockáztatják, mivel az augusztusban hatalomra jutó tálibok egyik fontos célja a kábítószer-függőség teljes felszámolása. Kabulban a hatóságok rendre erőszakkal gyűjtik be a drogfüggőket, akiket rehabilitációs központokba zsúfolnak, de sokat közülük egyszerűen kivégeznek.

Afganisztánban szinte fillérekért lehet hozzájutni a heroinhoz, mivel a világ ópiumának jelentős részét a helyi mákföldeken állítják elő: egy heroinfüggő afgánnak naponta nagyjából 700 forintnak megfelelő helyi pénzből kijön az adagja. A látszólag alacsony összegért a többségnek mégis egész nap robotolnia kell, hogy végül meg tudja venni a drogot.

Ennek ellenére különösen meglepő, hogy a hajléktalanok mégis inkább a kutyáknak adják a kábítószert. A többség szerint azonban nincs választásuk, ha túl akarják érni a fagyos kabuli telet.

hirdetés
Nem először derül ki, hogy afgán hajléktalanok heroint adnak a kutyáknak. Korábban egy Nesha nevű, nyolchónapos ebről derült ki, hogy a gazdája naponta háromszor kínálta kábítószerrel. Ennek következtében ha kimaradt a kutya adagja, az állat remegni kezdett és a falnak verte a fejét.

A drogfüggő nőstényről videó is készült, amit itt lehet megnézni:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Végigtesztelik a beoltott egészségügyi dolgozókat, hogy kiderüljön, mennyi a fertőzött köztük Horvátországban

A tíz napig tartó vizsgálatban öt klinikai kórház és több általános kórház összesen 1500 oltott dolgozója vesz részt.

Link másolása

hirdetés

Egy próbaprojekt keretében a jövő héttől azokat az egészségügyi dolgozókat is alávetik koronavírustesztnek Horvátországban, akik be vannak oltva, hogy valós képet kapjanak arról, az oltottak között mennyi a fertőzött - közölte a horvát egészségügyi minisztérium vasárnap.

A vizsgálatban - amely tíz napig tart - öt klinikai kórház és több általános kórház összesen 1500 oltott dolgozója vesz részt.

A beoltott egészségügyi dolgozókat három csoportra osztják. Az első csoportba kerülnek azok, akik kevesebb mint hat hónapja kapták meg a második oltást, a második csoportban lesznek azok, akik több mint hat hónapja kapták meg valamelyik vakcina második adagját, a harmadikban pedig azokat vizsgálják, akiknek a harmadik oltást is beadták már.

A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) szerint bár enyhül a negyedik hullám az országban, nem csökken a koronavírus-fertőzés szövődményeiben elhunytak száma. Horvátország a második legrosszabb helyen áll a világban, jelenleg egymillió lakosra 17 koronavírusban elhunyt beteg jut.

Horvátországban október elején tették kötelezővé az egészségügyi és szociális ellátórendszerben a védettségi igazolást. Azoknak, akik nincsenek beoltva és nem estek át a fertőzésen, hetente kétszer kell teszteltetniük magukat. Azóta 300 ezer tesztet végeztek, és több mint tízezer esetben volt pozitív az eredmény.

A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban az elmúlt 24 órában 2796 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 68-an haltak meg. Kórházban 2381 beteget ápolnak, közülük 310-en vannak lélegeztetőgépen.

Az országban eddig 2 203 309-an kaptak védőoltást, közülük 1 969 339-en már a második adagot is.

hirdetés

A szomszédos Szlovéniában vasárnapra 1116 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és a fertőzés következtében 13 beteg halt meg. Kórházban 1034 beteget ápolnak, közülük 271-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 234 563-an kaptak védőoltást, közülük 1 157 776-an már a második adagot is.

Szlovéniában második hete csökken a fertőzöttek száma, de a szakemberek szerint még nem stabilizálódott a járványhelyzet.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: