HÍREK
A Rovatból

Az ellátórendszer már több helyen elérte a teljesítőképességének határát - a győri orvosi kamara elnöke írt arról, mit tehetünk

'A koronavírus járvány jelen helyzetében sajnos már nem lehet biztosítani a minőségi egészségügyi ellátást' - írja Dr. Szijjártó László, aki megírta a gondokat és a lehetőségeket is.


Egyre több a koronavírus-fertőzött Magyarországon, többen vannak kórházban és igényelnek szakorvosi ellátást. Hogy mit lehet tudni a jelenlegi helyzetről, erről írt többek között a Magyar Orvosi Kamara Győr Moson Sopron Megyei Területi Szervezete a Facebookon:

"Lakossági tájékoztatás:

A tömeges koronavírus megbetegedések kapcsán egyre gyakrabban hangzik el az egészségügy teljesítőképességének határa kifejezés. Fontos lenne tudni, hogy ki mit ért ez alatt? Vannak akik, a központi statisztikákban szereplő ágy ápoló és orvos számot. Erről azt kell tudni, hogy évtizedek óta nem felel meg a valóságnak, jóval kevesebb, mint a lejelentett. Illetve egy-egy orvos, ápoló több intézményben is dolgozik, így szerepel a statisztikában.

Az orvosi kamara az egészségügy teljesítő képességének definícióját egy adott minőség nyújtásának garanciájához köti. Ez azt jelenti, hogy egy orvos, egy ápoló garantáltan elfogadható minőségű ellátást csak bizonyos számú betegnek tud nyújtani, függetlenül attól, hogy hány ágy vagy lélegeztetőgép van üresen az osztályon.

Az is meghatározza az ellátás még elfogadható minőségét, hogy rendelkezik-e az orvos, ápoló megfelelő szakmai tapasztalattal és természetesen szakmai végzettséggel az adott feladathoz?

Egy belgyógyász, vagy intenzíves szakorvos nem tud elfogadható minőségben hasi műtétet végezni. És ez megfordítva is így igaz.

Mindezek alapján fontos tudni, hogy sajnos a hazai egészségügyi ellátás minősége különböző okokból, még a járvány nélkül is sokszor nem érte el vagy éppen meghaladta az elvárható minőséget.

A koronavírus járvány jelen helyzetében sajnos már nem lehet biztosítani a minőségi egészségügyi ellátást. Más szóval, az ellátó rendszer már több helyen elérte a teljesítőképességének határát. Sőt egyre több helyen meghaladta és a katasztrófa helyzetre érvényes szabályok bevezetése lenne szükséges.

Ezért kérem fontolják meg újra a következőket:

1. A koronavírus betegség jelenleg nem gyógyítható.

2. 40-50 éves kortól jóval gyakrabban, akár 20% ban is súlyos kórházi kezelést igénylő lefolyású.

3. 60-70 éves kortól nagyon gyakori az intenzív osztályos kezelés szükségessége és a halálos kimenetel esélye jelentősen megnő, akár 40-60 % ot is elérhet.

4. A gyermekek és fiatal felnőttek esetében a betegség lefolyása szinte mindig enyhe, de terjeszthetik akár tünetmentesen is a betegséget. (Főleg 12 éves kor felett, az alatt kérdéses a terjedésben betöltött szerep.)

5. A hazai ellátó rendszer már elérte teljesítő képessége határát. Így, a koronavírusos esetek számának további növekedése a 40 év felettiek között az ellátás minőségének további romlását eredményezheti más betegségek esetében is.

6. Sem a maszk viselés, sem a kézmosás, vagy távolságtartás nem véd 100 %-osan. De jelentősen csökkenti a fertőzés esélyét. 100%-osan csak a teljes elzárkózás véd.

Mit tehetnek ezek alapján?

1. Megpróbálják a fent említett idősebb korosztályt maximálisan védeni. A találkozásokat megszüntetni, vagy minimalizálni. S akkor maximálisan betartani a biztonsági szabályokat.

2. Megpróbálni rávenni a szabályokat nem követőket a szabályok betartására. Békés eszközökkel!

3. A fiatalabb generációk tagjai, ha nem követik a terjedést korlátozó szabályokat, szigorúan izolálódnak az idősebbektől.

4. A fiatalabb generációk tagjai, ha életvitelük miatt nem tudnak elzárkózni az idősebbektől, akkor még fokozottabban kerülik kortársaikkal is a fertőzés átadásának lehetőségével járó kapcsolatot.

5. Az idősebbek, akik fokozottan veszélyeztetettek, megszervezik saját védelmüket. Ehhez segítséget kérnek, családjuktól, vagy a hatóságoktól.

6. A veszélyeztetett korosztály tagjai felkészülnek egy esetleges otthoni betegségre, kórházi felvételre s esetleg a legrosszabbra is.

7. Nagyon nagy a lelki nyomás, a feszültség mindenhol, mindenkinél. Erre figyeljünk oda, támogassuk, akit tudunk. S ha kell kérjünk, fogadjunk el lelki támogatást.

8. Egészségügyi problémájuk súlyosságát és sürgősségét mérlegelve kérjenek csak segítséget az orvosaiktól. Amit lehet halasztani, amit lehet telefonon, chatben intézni.

A járványhelyzet sokkal rosszabb mint tavasszal volt és napról napra romlik. Kérem, hogy okosan, nyugodtan, egymást segítve, tegyenek meg mindent, amit meg tudnak tenni a saját környezetükben.

Sok szerencsét, erőt és jó egészséget kívánok!

Tisztelettel, Dr. Szijjártó László, MOK Győr Moson Sopron megyei szervezete, Elnök"

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Magyar Orvosi Kamara bejegyzésében korábban azt írta:

"Megteltek az intenzív osztályok, túlcsordult a rendszer. A koronavírus-járvány második hulláma óriási terhelést ró a sürgősségi betegellátókra, és bár a tavaszi hónapok mérsékeltebb forgalma lehetőséget adott a frontvonalban dolgozóknak a felkészülésre, szükség lesz az intézményekben azokra a triázs-teamekre, amelyek abban a helyzetben hoznak döntést, amikor több a koronavírusos beteg, mint az ellátásukhoz szükséges kapacitás..."

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter nyilvánosságra hozta „Rogán Antal egyik szűkkörű megbeszélésének jegyzőkönyvét”
„Sok minden kiderül belőle” - fogalmazott Magyar Péter, majd részletezte is, mire gondol pontosan. Sőt, még folytatást is ígért.


„Íme Rogán Antal egyik szűkkörű megbeszélésének a jegyzőkönyve” - írja kedd reggeli posztjában Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke fotókat is közölt a jegyzőkönyvből, amelyet ő is kielemezett.

„Sok minden kiderül belőle”

- fogalmazott Magyar, majd részletezte is, mire gondol pontosan.

„Ahogy eddig is sejtettük, a köztársasági elnök csak egy báb. Nem ő határozza meg, hogy mikor lesz az országgyűlési választás, hanem a Fidesz kampányfőnöke”

- írja a Tisza Párt vezetője, aki szerint a jegyzőkönyvből az is kiderül, hogy „Orbánék nem kormányzati teljesítménnyel, hanem kizárólag digitális »harcosokkal«, fizetett zsoldosokkal akarnak választást nyerni”.

„Ízlelgessük ezeket a szavakat egy 15 éve kétharmaddal kormányzó párttól: digitális holdudvar, digitális gerilla hadviselés, hibrid hadszíntér, digitális tér napi mérése, mennyi like, mennyi megosztás, digitális közhangulat befolyásolása”

- sorolja az általa megosztott papíron látható szövegből kiemelve.

De Magyar szerint „az is kiderül, hogy elirigyelték a több ezer aktív TISZA Szigetet és a polgári körök 15 éve történt leselejtezése után most polgári csoportokat hoznának létre központilag”.

„És persze az is látszik, hogy a Karmelitában is sokan várják a rendszerváltást és csak valamilyen kényszerből tagjai a maffiának, hiszen az ilyen összefoglalók és információk is rögtön nálunk kötnek ki”

- zárta a politikus, aki azt ígérte „folytatás következik”.

A Tisza Párt vezetője azt ugyanakkor nem részletezte, és az általa megosztott papírokon sem látható, hogy pontosan mikor, hol készült a jegyzet, és, hogy ki készítette azt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó: Szinte szétkapta a vihar a mályi madármentő állomást
A szél még egy röpdét is felkapott a mentőhelyen, és szinte mindent vitt, amit csak ért.


Döbbenetes felvételt osztottak meg a mályi madármentő állomás Facebook-oldalán arról, mekkora pusztítást végzett náluk a hétfői vihar.

Egy korábbi posztjukban úgy fogalmaztak:

„a mentőhelyet széttépte a vihar”.

A közzétett felvételeken látni, ahogy a szél felkap egy röpdét, a hátsó udvarukon pedig kalitkákat, dobozokat, párnákat, kerti kiülőt és szinte minden mást is elvitt a brutális szélvihar.

„Minden állat életben van, senki nem sérült meg. a röpde üres volt szerencsére, a többinek a tetejét szedte le”

- írták a videóhoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Tisza Párt Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati villájának felújításáról: Nem látott árakat
Reagált a Tisza Párt a KEHI-jelentésre. Szerintünk nem igaz, hogy Ruszin-Szendi egyedi készítésű és prémium kategóriás luxuscikkeket kért a szolgálati házba a felújításkor.


Ruszin-Szendi Romulusz nem tudta, hogy pontosan mennyi volt az általa kért beruházások és beszerzések ára, amikor felújították az egykori vezérkari főnök rendelkezésére bocsátott szolgálati ingatlant – közölte a Tisza Párt sajtóosztálya a Telex megkeresésére.

Mint arról mi is írtunk: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) hétfőn közzétett jelentésében arról írtak, hogy több mint egymilliárd forintba került Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati villája. A részletes jelentés szerint többek között 18 milliós magaságyást, 2 milliós franciaágyakat, 4 milliós biliárdasztalt és 7,8 milliós jakuzzit is rendelt a Honvédelmi Minisztérium cége a volt vezérkari főnök házába.

A Tisza Párt a Telexnek azt írta: Ruszin-Szendi nem látta a jelentést, de annak állításai közül több sem igaz. Szerintük ugyanis

nem Ruszin-Szendi határozta meg, hogy Dunakeszin legyen a vezérkari főnöki rezidencia. A villa megrendelője maga a Honvédelmi minisztérium volt, és a minisztérium alá tartozó beszerző cég – a HM EI Zrt. – intézte az ingatlan beszerzését is.

A lap azt is megkérdezte, hogy valóban meghaladta-e az egymilliárd forintot a ház körüli munkálatok költsége.

„Nem látott árakat. Nem közölték vele, hogyan történt az árképzés és a beszerzés”

– válaszolták.

A Tisza Párt válaszában tagadta, hogy Ruszin-Szendi egyedi készítésű és prémium kategóriás luxuscikkeket kért a házba. Szerintük az ezekkel kapcsolatos költségeket sem a volt vezérkari főnök hagyta jóvá, hisz nem a honvédség parancsnoka a jóváhagyó egy ilyen esetben. Emellett nem jelezte sem a honvédelmi miniszter, sem a minisztérium beszerző cége, a HM EI Zrt. részéről hivatalos személy Ruszin-Szendinek, hogy a kiadások túl vannak egy költséghatáron – tették hozzá.

Azt is megjegyezték, hogy

„az ingatlan nem Ruszin-Szendi Romulusznak, hanem a mindenkori vezérkari főnöknek épült. Azt érdekes módon a Kehi nem vizsgálta, hogy a tábornok úr jogellenes lemondatása óta miért áll kihasználatlanul az ingatlan, amivel évi több tízmillió forint kárt okoz az Orbán-kormány a magyar adófizetőknek”.

A Tisza Párt válaszában azt is kiemelte, hogy a KEHI-jelentés lejáratási céllal jelent meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Hatalmas pusztítást végzett a hétfői vihar a Debreceni Egyetemen
Személyi sérülés szerencsére nem történt, de az egyetem közlése szerint akár két hétig is eltarthat a teljes helyreállítás.


Jelentős anyagi és természeti károkat okozott a hétfő délutáni vihar a Debreceni Egyetem campusain. Személyi sérülés nem történt, de akár két hétig is eltarthat a teljes helyreállítás - közölte az intézmény sajtóközpontja.

A Debreceni Egyetem Egyetem téri campusán két, a Kenézy Gyula campuson egy személygépkocsira dőlt fa, személyi sérülés egyik helyen sem történt.

A Nagyerdei campuson a Központi Gyógyszertár bádogfedésének egy része bomlott fel és a szomszédos Nukleáris medicina épület tetőszerkezetének csapódva okozott károkat, míg a Böszörményi úti campuson a marhapavilon tetőszerkezete szakadt le és a kerítést, valamint a labdafogó hálót és oszlopait tarolta le.

Az első becslések szerint az egyetem campusain a viharos erejű szél mintegy százötven-kétszáz fát rongált meg és csavart ki, melyek több helyen utakra és kerítésekre dőltek.

A Debrecen Egyetem szakemberei folyamatosan dolgoznak az utak és járdák járhatóságának biztosításán, valamint az épületekben a további károk megelőzése érdekében - írták.

A teljes helyreállítás akár két hétig is eltarthat, ezért kérik az egyetem campusaira érkezőket, hogy figyelmesen közlekedjenek

- fogalmaztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk