KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Az egész város siratja a hetvenéves hajót

Hozzátartozott Dunaföldvár életéhez és látképéhez a Botel Admirál nevű állóhajó, amelynek 1941-ben kezdődött pályafutása véget ért.


Január végén utolsó vízi útjára indult, hogy a part szélére húzva várta sorsa beteljesülését, a szétdarabolását. Az idő vasfoga eljárt a Botel felett, a javítások, helyreállítások egyre komolyabb erőfeszítéseket igényeltek, míg végül az egyesület saját komoly anyagi forrás híján kénytelen volt meghozni a fájdalmas döntést: nincs tovább! Így több évtizedes állomáshelyét egy februáli reggel elhagyta, hogy külső segítséggel megtegye utolsó, legnehezebb pár száz méterét. A manővert sokan figyelték a partról, s azt is, hogy egy, majd két erőgép segítségével miként húzzák ki a part menti kisvízbe, hogy kiköthessék.

Egy bójakitűző hajó segítségével érkezett meg a Botel Admirál a vízitúra sportklub bázisa előtti partszakaszra. Itt kötötték ki és várta mindaddig sorsát, amíg el nem kezdődik a bontása.

A Botel Admiral utolsó útja

botel1

botel2

botel3

botel4

botel5

botel6

botel7

"
Egy történetnek most vége, ezentúl már csak az emlékeinkben és fotókon él tovább a hajó – fogalmazott az egyik nézelődő, míg valaki csendesen megjegyezte, a múltja egy fontos darabja fog szó szerint darabokra hullani...

Február 11-én délelőtt kezdték el lángvágókkal szétdarabolni a sokak számára oly kedves emléket…

Sziszegő lángvágók hangja, a flexkorong sivítása és a lemezdarabok hangos csattanása verte fel a Duna part békés csendjét, ezzel jelezve az elkerülhetetlen véget: az 1978 óta Dunaföldváron állomásozó hajó befejezi vízi pályafutását, szétvágott darabjai pedig – a helyszínen kapott információk alapján – a vasműben végzik. A helyi vízisportkör elnökének erős kötődése van a Botelhez, hiszen édesapja, mint régi hajósdinasztia tagja, az akkori tanácsi vezetőkkel együtt, a MAHART segítségével egy forintért szerezte meg a hajót, érthető, hogy neki talán jobban fájt a szíve a látvány miatt.

A hajó története

1941-ben Németországban, a deggendorfi hajógyárban készült, majd 1942-ben több társával Magyarországra került, méghozzá több forrás szerint, mint Adolf Hitler Horthy Miklósnak szánt ajándéka. Itthon Kenderes néven kezdte meg pályafutását, majd 1944-ben a német csapatok Ausztriába vitték, ahonnan 1947 májusában tért vissza, ekkor gyorsan átkeresztelték Győrnek.

1977-ban egyik motorja megsérült, majd rá egy évre leállították, ekkor került a Dunaföldvári Vízisportkör Egyesület tulajdonába, s lett annak bázisa, egészen utolsó napjáig. Ám az utolsó keresztségben a Botel Admirál nevet kapó vontató nem csak a sportkör, hanem az egész település igényeit is szolgálta, hiszen többek között rendeztek rajta diszkót, üzemelt itt bár, s számos rendezvénynek adott páratlan helyszínt.

Generációk nőttek fel úgy, hogy természetes volt jelenléte a méltóságteljesen hömpölygő Dunán, hátterében a híddal kihagyhatatlan eleme volt a turisták tájképeinek és az átutazók is rendre vetettek rá egy pillantást, mintegy nyugtázva jelenlétét.

A bontási munkákat végző cégnek nem ez az első vízi járműve, daraboltak már szét több hajót, uszályt. Ügyvezetője, Kalányos Renátó Péter azt mondta, még nem tudják mennyi idő alatt végeznek, mert annak függvényében tudnak haladni, ahogy az egyesület a belső szigetelést, faborítást, elektromos vezetékeket bontja. Felülről haladnak lefelé, de merülési szint alá nem vágnak, mert egy esetleges ár elsodorhatná a testet.

Terveik szerint ebben az ütemben nyolc-tíz nap alatt végezhetnek, a hajót adagolható, kis méretű darabokra kell szabni, ami ötvenszer ötvenszer százötven centisnél nem nagyobb táblákat jelent. Ezeket Dunaújvárosba szállítják, hogy majd a Vasműben dolgozzák fel őket.Ám nem csak annak nehéz, akinek helyben van kötődése a hajóhoz, az egyik munkás, Kolic Krisztián is bevallja, a szíve szakad meg miközben a hajó testébe vág: – "Otthon még fényképem is van róla, s a hídon átkelve mindig ránéztem."

"
Ahogy telik az idő, lekerül a tető a kormányállásról, a mellvédek hangos csattanással esnek a homokba, a fedélzeten is egyre nagyobb rés tátong, ahogy haladnak a munkások. Majd én is felmászok a hajóra, bejárom a kabinokat, a kibelezett, vasig lecsupaszított tereket, kinézek az ablakokon a Dunára – oly sokak után talán utolsóként...- írja Gallai Péter a Dunaújvárosi Hírlap cikkében

Február 11-én lángvágóval kezdték szétdarabolni a Botelt

bontas1

bontas3

bontas4

bontas5

bontas6

bontas7

bontas8

bontas9

bontas10

bontas11

bontas12

bontas13

bontas14

Így próbálták megmenteni a Botelt...

Ugyan nyertünk pályázatot, a város is adott anyagi támogatást a felújításhoz, de már olyan mértékű a vízalatti részeken a hajószerkezet károsodása, hogy folyamatosan szivárgott, folyt be a víz és félő volt, hogy tovább süllyed. A teljes rekonstrukcióhoz szárazdokkba kellett volna szállítani a Botelt, a munkák pedig több tízmillió forintos tételt jelentenek, a rendelkezésre álló forrásunk viszont ennek töredéke. Megkerestük német nyelvű hivatalos levélben a deggendorfi hajógyárat is, ahol annak idején Hitler megrendelésére elkészítették, írtunk több kormányzati szervnek, a hajózási felügyeletnek, de nemhogy segítséget, legtöbbször választ sem kaptunk... - mondta Kiss Lajos Csaba önkormányzati képviselő.

Ha te is sajnálod a 70 éves hajót, oszd meg a cikket barátaiddal!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Bár nem lát, de nagyon tud kötődni” – a rakparti varjúsimogatóban kiderült, hogy ezek a madarak nemcsak okosak, de szerethetők is
Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. Az edukációs állatvédő programsorozat célja, hogy lerombolja a tévhiteket, és közelebb hozza az emberekhez ezeket az okos madarakat.
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. július 13.



A látvány olyan volt, akár egy inverz boszorkányos népmese: a feketeruhás, hosszú fekete hajú hölgy szeretettel puszilgatta és kézből etette a kezén ülő, rendkívül szelíd dolmányos varjút, Vaculát, aki ugyan nem tudott hálásan nézni rá, mert szegényke látássérültként született, de az egész lényéből áradt a szeretet gazdája felé. Vacula is egy azon befogadottak közül, amelyek nem életképesek segítség nélkül, de a másik simogatható cukiság is pórul járt a hajlott csőrével, amely önálló evésre alkalmatlan. Viszont lelkesen nyelte be a szájába tett hűsítő dinnyét a nagy melegben.

A Varjúsimogató nevű rendezvénysorozat egyik állomásán jártam, amelyet ezúttal a rakparton, a Viadukt bisztró előtti sétányon rendeztek meg. Voltak, akik előre eltervezetten érkeztek – gyerekkel is –, és olyanok is akadtak, akik arra andalogva pillantották meg a standot, és spontán közelebb merészkedtek.

Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. A fiókaként hozzá kerülő madarakat felnevelés és elvadítás után szabadon engedi – ez dolmányos varjak esetében egyéves korukban történik, addig fajtársaiktól tanulják el a varjúélet csínját-bínját.

A számos elütött, meglőtt, ragadozó által megfogott sérült madár teljes gyógyulás után szintén újra szabad lesz. Azokról, akik születési rendellenességgel élnek vagy tartós sérülést szenvedtek, Dóri életük végéig gondoskodik.

A simogató ötlete onnan eredeztethető, hogy két éve csapdákat tettek ki a varjaknak Budapest 13. kerületében, ugyanis a helyiek azt gondolták egy varjútámadás miatt, hogy ezek a madarak bántják az embereket. Holott csak áprilistól augusztus közepéig fészkelnek, ilyenkor nevelik a fiókákat a beilleszkedésre és élelemszerzésre, azaz ilyenkor védik a szülők a kisvarjakat – akár a vélt támadástól is –, amíg nem tanulnak meg repülni.

Mivel ezeknek az állatoknak akkoriban nagyon rossz volt a sajtója, Dóriék petíciót indítottak, és végül sikerült is 1000 aláírást gyűjteniünk, amelynek következtében az önkormányzat beszedte a csapdákat.

Utána jött a varjúsimogató ötlete: tavaly 15 ilyen eseményt tartottak – voltak iskolában, nyári táborban és fesztiválon egyaránt –, de idén is folytatják tavasztól ősz végéig.

A koncepció lényege, hogy bárkinek a karjára boldogan ráülnek ezek a kedves menhelylakók, de a kevésbé bátrak végigsimíthatják a tollukat, vagy csak közelről nézhetik őket – közben pedig Dóri mesél a varjakról, és válaszol a kérdésekre. Hiszen rengeteg a tévhit körülöttük: eleve feketék, sokan félnek tőlük, és olyan alaptalan vádak terjedtek el róluk, miszerint megeszik a többi madarat, illetve hogy miattuk nincs énekesmadár.

Én is itt tudtam meg, hogy a varjak olyannyira intelligensek, hogy 5-7 éves embereknek felelnek meg. Képesek eszközöket használni és készíteni, saját területük van, valamint ügyesen raktároznak élelmet. Megjegyzik az arcokat, erősen kötődnek, és pontosan tudják, ha valaki bántotta őket.

A hangos rikácsolás általában azt üzeni részükről, hogy hagyják békén a fiókáikat, hiszen ők kifejezetten gondoskodó szülők, évekig a gyermekeikkel maradnak. Ami még gyakran felmerülő hiedelem, hogy az éjszaka történt támadásokat az ő számlájukra írják, pedig a varjak nappali állatok, azaz éjjel egyáltalán nem támadnak.

Nagy sikerélmény Dóriéknak, amikor azt látják, hogy valaki fenntartásokkal érkezik a varjúsimogatóra, majd miután megismerkedik velük, rájön, hogy mégsem annyira gonoszak. Mindig van náluk szórólap is a tennivalókról és tanácsokról.

Elhangzott még az is, hogy

amennyiben bárki fiókát szeretne menteni, rögtön tegye egy sötét dobozba az állatot, és fecskendővel soha ne itassa, mert megfulladhat vagy sérülhet a légcsöve, a vizet csak eléjük kell tenni kis tálkában.

Utána nyugodtan fel lehet keresni a ReCrowery kertes házban kialakított menhelyét, valamint aki úgy érzi, utalhat is a madármenhelynek PayPalon keresztül EZEN a linken – én például Revoluton utaltam a standon kihelyezett QR-kódot beolvasva. Továbbá Dóri varjas rajzaiból készülő ajándéktárgyait is meg tudod vásárolni ITT. A madarak etetése és ellátása ugyanis egyre nagyobb pénzbeli terhet jelent, és a varjúmenhely fenntartása, a madarak etetése, gondozása egyetlen ember, Biborné Veres Dorottya önkéntes munkáján alapul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Összeütközött a tornaórán egy osztálytársával, összeesett és leállt a szíve Dávidnak – a járástól a beszédig mindent újra kellett tanulnia
A fiatal fiú szíve a tornateremben állt le, életéért hetekig küzdöttek az orvosok. Most a család Miskolcra költözne, hogy Dávid folytathassa a gyógyulást – segítséget kérnek.


Két évvel ezelőtt egy salgótarjáni általános iskolás fiú, Dávid, tornaóra közben ütközött össze egyik osztálytársával. A baleset után összeesett, leállt a szíve, és újra kellett éleszteni.

„A mentők kiérkezéséig egyik kollégánk azonnal és szakszerűen eljárva nyújtott segítséget és így hozzájárult a gyermek életének megmentéséhez” – mondta Tőzsér Katalin, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium intézményvezető-helyettese.

Dávid ezután kórházba került, ahol többször újra kellett éleszteni. Hosszú ideig altatásban tartották, lélegeztetőgépre került, majd kanült és szondát kapott.

Édesanyja így emlékezett vissza azokra a napokra: „Annyit tudtak mondani, hogy a kanülön keresztül fog lélegezni, ezen keresztül fog enni, és nem sok remény volt arra, hogy újra a régi lesz.”

Hónapokkal később Dávid hazamehetett, de sem írni, sem olvasni, sem közlekedni nem tudott. „Minden képessége elment, úgy jöttünk haza, hogy se írni, se olvasni, semmit nem tudott, közlekedni sem” – mondta az édesanya.

Azóta Dávid állapota sokat javult. A család most Miskolcra költözne, hogy a megyei kórházban speciális fejlesztésekhez és gyógytornához juthasson. Kevés pénzük van, ezért Dávid édesanyja a közösségi oldalon kért segítséget, hogy a költözés megvalósulhasson.

Az apa azt szeretné, ha fiuk a tanulásra koncentrálhatna. „Nagyon jó képességű gyerek volt, nagyon jól ment neki a suli” – mondta a Híradónak.

Dávid még mindig nehezen beszél, de elárulta: „Csatár voltam és gólszerző...” Ma is nagyon szereti a focit, de arról sem tett le, hogy felnőttként orvos vagy rendőr legyen.

Az RTL Híradó riportja Dávidról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: