Hetek óta tartanak a demonstrációk a tanárok mellett. Pénteken az ország szinte minden pontjára élőláncot vagy szimpátiatüntetést hirdettek meg. Összeszedtünk néhány megmozdulást az ország számos pontjáról.
Debrecen
A Debreciner tudósítása szerint a debreceni főtér és a Fazekas Mihály Gimnázium között állta fel élőláncba az oktatásért tüntetők.
Dunakeszi
Több, mint négyszázan álltak ki a pedagógusok mellett, akik megalkották a tiltakozás jelképévé vált felkiáltó jelet is.
Érd
A Bolyai Általános Iskola épületénél mintegy száz fő gyűlt össze, ahol beszédek hangzottak el, de volt közös éneklés is.
Gödöllő
Élőláncot alkottak a Damjanich János Általános Iskola előtt is.
Isaszeg
A Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum előtt is tiltakoztak. Az élőláncban részt vevők egy-egy lapot tartottak a kezükben. „Gyermekeink jövője a tét” – ez volt az üzenet, amit a tiltakozók megfogalmaztak. Az intézmény pedagógusai és diákjai szülői kezdeményezéshez csatlakozva tartották meg akciójukat.
Nagykovácsi
A Nagykovácsi Általános Iskola parkolójába szülők szerveztek szolidaritási tüntetést.
Pomáz
A Mátyás király Általános Iskola előtt gyülekeztek a szülők, akik szolidaritást vállaltak a pedagógusokkal. Mint írták, harminc fős osztályokban, egyre hidegebb osztálytermekben dolgoznak a tanárok egyre kevesebbet érő fizetésért. Innen a Sashegyi Sándor Általános Iskolához vonultak át.
Szentgotthárd
Az Arany János Általános Iskola épülete előtt alkottak élőláncot szülők és diákok. A pedagógusok az intézmény erkélyén állva papírokra nyomtatott betűkből a "köszönjük" feliratot alkották meg.
Szombathely
Élőlánc és sztrájk a Nagy Lajos Gimnáziumnál, melyről az ugytudjuk.hu tudósított.
A szombathelyi élőláncról készült videót EZEN A LINKEN lehet megnézni.
Zalaegerszeg
A Széchenyi tér, Kossuth utca, Kisfaludy utca, Mártírok útja, Kazinczy tér vonalon alkottak élőláncot reggel 7 órától.
Hetek óta tartanak a demonstrációk a tanárok mellett. Pénteken az ország szinte minden pontjára élőláncot vagy szimpátiatüntetést hirdettek meg. Összeszedtünk néhány megmozdulást az ország számos pontjáról.
Debrecen
A Debreciner tudósítása szerint a debreceni főtér és a Fazekas Mihály Gimnázium között állta fel élőláncba az oktatásért tüntetők.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Itt van Amerika új szankciós csomagja az oroszok ellen - Trump tényleg lemondta találkozóját Putyinnal
A két legnagyobb orosz olajvállalat került célkeresztbe, miután Moszkva elutasította az ukrajnai tűzszünetet. Trump lefújta a Putyinnal tervezett budapesti találkozót.
Az Egyesült Államok szankciókat vezetett be Oroszország két legnagyobb olajvállalatával, a Rosznyefttel és a Lukoillal szemben. Az intézkedést szerda este jelentette be az amerikai pénzügyminisztérium, miután Scott Bessent pénzügyminiszter előzetesen tájékoztatta a nyilvánosságot a döntésről.
a szankciók oka az, hogy „Oroszország nem kötelezte el magát komolyan az ukrajnai háborút lezáró békefolyamat mellett”.
A közlemény szerint
„a mai intézkedések fokozzák az orosz energiaágazatra nehezedő nyomást, és rontják a Kreml azon képességét, hogy bevételt szerezzen háborús gépezetéhez és támogassa meggyengült gazdaságát”.
A döntés értelmében blokkolni kell minden olyan szervezetet, amely a Rosznyeft vagy a Lukoil legalább 50 százalékos közvetett vagy közvetlen tulajdonában van. Az Egyesült Államokban található vagy amerikai ellenőrzés alatt álló vagyonelemeket zárolják, és ezeket jelenteni kell a Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatalnak (OFAC). Az amerikai jogszabályok alapján a blokkolt személyekkel kapcsolatos tranzakciókat az OFAC engedélye nélkül tilos végrehajtani.
A szankciók megsértése polgári vagy büntetőjogi következményekkel járhat. Külföldi pénzügyi intézményekre másodlagos szankciókat is kivethetnek, ha kapcsolatba kerülnek a zárolással érintett szervezetekkel vagy személyekkel.
Scott Bessent pénzügyminiszter úgy fogalmazott:
„Itt az ideje, hogy leállítsuk a gyilkolást és azonnali tűzszünetet kössünk”.
Azt is jelezte, hogy a minisztérium kész további lépéseket tenni, ha szükséges.
A döntést az E.O. 14024 számú amerikai elnöki rendelet alapján hozták meg, amely lehetővé teszi az Egyesült Államok számára, hogy szankciókat alkalmazzon a Oroszországi Föderáció káros külföldi tevékenységeihez köthető szervezetekkel és személyekkel szemben.
Donald Trump amerikai elnök is megszólalt az ügyben. A NATO főtitkárával, Mark Rutte-tal folytatott találkozóján azt mondta: „Úgy éreztem, itt az ideje”. Hozzátette: „Egyszerűen nem tűnt helyesnek számomra. Nem éreztem úgy, hogy eljutnánk oda, ahová el kell jutnunk, ezért lemondtam” – utalva a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozóra.
A budapesti csúcstalálkozót eredetileg Donald Trump és Vlagyimir Putyin között rendezték volna meg, azonban a Fehér Ház kedd este közölte, hogy elhalasztják az eseményt. A Bloomberg információi szerint ennek hátterében az áll, hogy a két ország külügyminisztereinek telefonbeszélgetésén kiderült: Moszkva nem hajlandó tűzszünetet kötni.
A Rosznyeft állami tulajdonban van, vezetője Igor Szecsin, aki Vlagyimir Putyin közeli szövetségese. A Lukoil magántulajdonban működik.
A két vállalat az év első felében együtt az orosz nyersolajexport közel felét biztosította,
napi mintegy 2,2 millió hordóval. Az olaj- és gázipari bevételek az orosz szövetségi költségvetés körülbelül egynegyedét teszik ki.
A szankciók mellett szerda este az is kiderült, hogy az Európai Unió tagállamai jóváhagyták a 19. Oroszország elleni szankciós csomagot is, amely az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) importjának tilalmát is tartalmazza. Az intézkedéseket várhatóan csütörtök reggel fogadják el.
Az amerikai pénzügyminisztérium kiemelte, hogy
„a szankciók végső célja nem a büntetés, hanem a magatartás pozitív megváltoztatása”.
Emellett azt is közölték, hogy a listán szereplő szervezetek további exportkorlátozások alá is kerülhetnek, amelyeket a Kereskedelmi Minisztérium Ipari és Biztonsági Hivatala kezel.
Az Egyesült Államok szankciókat vezetett be Oroszország két legnagyobb olajvállalatával, a Rosznyefttel és a Lukoillal szemben. Az intézkedést szerda este jelentette be az amerikai pénzügyminisztérium, miután Scott Bessent pénzügyminiszter előzetesen tájékoztatta a nyilvánosságot a döntésről.
Hevesaranyosban ingyen falubuszt hirdettek az október 23-i budapesti Békemenetre, de a járat végül nem indul, mert senki sem jelentkezett – írta a Magyar Hang.
A felhívás szórólapja az interneten is körbejárt. A jelentkezőket Hossó Imre Sándor polgármesterhez irányították. A Városi Kurír korábban arról írt, hogy 9 férőhelyes járművet terveztek.
A Magyar Hang elérte a polgármestert, aki ingerülten fogadta a megkeresést, és jelezte, hogy sok támadás érte őket amiatt, hogy a felhívás az internetre is kikerült.
Hevesaranyos körülbelül 560 lakosú falu, ahol a 2024-es európai parlamenti választáson a Fidesz 68 százalékot kapott. A Békemenetet Budapestre hirdették október 23-ára, kormánypárti rendezvényként.
Hevesaranyosban ingyen falubuszt hirdettek az október 23-i budapesti Békemenetre, de a járat végül nem indul, mert senki sem jelentkezett – írta a Magyar Hang.
A felhívás szórólapja az interneten is körbejárt. A jelentkezőket Hossó Imre Sándor polgármesterhez irányították. A Városi Kurír korábban arról írt, hogy 9 férőhelyes járművet terveztek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Robert Fico szlovák miniszterelnök Pozsonyban arról beszélt, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén hajlandó támogatni az Oroszország elleni 19. szankciós csomagot.
Szlovákia az energetikai és autógyártási szektorra vonatkozó engedményeket kért.
Fico elmondása szerint, ha ezeket elfogadják, támogatni fogják a javaslatot.
A szankciókról október 23-án döntenek a tagállamok kormányfői Brüsszelben. Az elfogadáshoz egyhangú támogatás szükséges, Magyarország azonban korábban jelezte, hogy vétózni fog.
Orbán Viktor az október 23-i nemzeti ünnep miatt nem tud részt venni a csúcstalálkozó elején, ezért Robert Ficót kérte fel a helyettesítésre.
A szlovák miniszterelnök közölte, hogy
Orbán Viktor arra kérte: a zárónyilatkozatot ne egyhangúlag, hanem csak a többi 26 tagállam nevében fogadják el, Magyarország nevének feltüntetése nélkül.
A szankciós csomagról ugyanakkor még nem ezen a találkozón szavaznak. A döntést az Európai Unió Tanácsában hozzák meg később, miniszteri szinten, ezért a magyar vétónak most jelképes jelentősége van.
Robert Fico szlovák miniszterelnök Pozsonyban arról beszélt, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén hajlandó támogatni az Oroszország elleni 19. szankciós csomagot.
Szlovákia az energetikai és autógyártási szektorra vonatkozó engedményeket kért.
Fico elmondása szerint, ha ezeket elfogadják, támogatni fogják a javaslatot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ki az a Zsolti bácsi?” – ez a felirat fogadja a Békemenetre érkezőket október 23-án reggel az Elvis Presley téren. A Momentum Mozgalom aktivistái magasnyomású mosóval rajzolták fel az üzenetet a járdára, éppen arra a helyszínre, ahonnan a rendezvény elindul.
Az akcióról Gelencsér Ferenc, a Momentum országgyűlési képviselője osztott meg videót a Facebookon. Bejegyzésében úgy fogalmazott:
„Gondolkozzon el mindenki, hogy hogyan jutott ide a gyermekvédelem? Hogyan kapott kegyelmet egy pedofil-segítő? Miért léptette elő az állampárt azt, akiről tudták, hogy 10 éve nyomozás folyik ellene?
Számtalan megválaszolatlan kérdés és ugyanennyi áldozat. Az ország és a gyermekvédelem is romokban, erről pedig a Fidesz tehet.”
A kormánypártok szimpatizánsai reggel 9 órakor gyülekeznek az Elvis Presley téren, ahonnan a Békemenet elindul a Kossuth Lajos térre.
A szervezők közlése szerint a menet célja az, hogy kifejezzék a nemzeti szuverenitás, a keresztény-nemzeti értékek és a konzervatív eszmék iránti elköteleződést.
A „Zsolti bácsi” név először szeptemberben kezdett el terjedni az interneten. Az elnevezés a Szőlő utcai gyermekvédelmi intézethez köthető ügy kapcsán jelent meg, amelyben a gyanú szerint az intézményből gyermekeket adtak ki valakinek, akit így emlegettek. A nyomozás egyik gyanúsítottja az intézet volt igazgatója, akit emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítanak.
Az ellenzéki politikusok azt követelik, derüljön ki, ki az a „Zsolti bácsi”, akinek a nevét a szóbeszéd emlegeti. Korábban a brit titkosszolgálat, az MI6 neve is előkerült az ügy iratai között, az ellenzék pedig kormányzati érintettségre tett célzást. A jelenlegi információk szerint politikusok és kiskorúak nem szerepelnek a nyomozás érintettjei között. A „Zsolti bácsi” név viszont azóta is kering a közbeszédben, miközben továbbra sem világos, létezik-e ilyen személy egyáltalán.