HÍREK
A Rovatból

Az agrárminiszter szerint a vásárlók tehetnek arról, hogy gyakorlatilag hiánycikk egyre több ársapkás termék

A boltosok szerint szinte lehetetlen ársapkás termékekhez jutni, vagy csak sokkal drágábban, mint amennyiért árulhatják.

Link másolása

Cukor, tej, olaj – egyre több boltban egyre több hatósági áras élelmiszer hiánycikk. Az RTL Híradónak nyilatkozó boltosok szerint azért nincs áru, mert szinte lehetetlen ársapkás termékekhez jutni, vagy ha igen, akkor csak sokkal drágábban, mint amennyiért árulhatják.

Az agrárminiszter szerint

azért van hiány, mert az emberek bespájzolnak.

Úgy gonolja, hogy sokan a megszokott mennyiségnél többet vesznek, mert majd eláll a spájzban.

Nagy István azt is mondta: az élelmiszerár-drágulás azért tűnik nagynak Magyarországon, mert alacsonyak voltak az árak.

A DK szerint ez nem igaz és a kormánynak áfacsökkentéssel kellene enyhítenie a helyzeten. A párt töb hónap különbséggel ugyan azokat a termékeket vásárolta meg, és a végén a számla 48 százalékkal lett több.

Az RTL Híradó riportja:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Putyint már két aktatáskás férfi kíséri mindenhova, az egyikben az atomkódok lehetnek
Az orosz elnök legutóbb csütörtökön jelent meg egy ünnepségen a titokzatos fekete aktatáskás férfiak kíséretében.

Link másolása

Két titokzatos, aktatáskát cipelő férfi társaságában jelent meg csütörtökön Vlagyimir Putyin a szovjetek sztálingrádi győzelmének 80. évfordulója alkalmából szervezett volgográdi ünnepségen.

Szakértői vélemények alapján a hozzá közelebb helyezkedő táska golyóálló pajzsot rejthet, melyet szükség esetén az orosz elnök elé tartanak, míg a másikban a nukleáris fegyverek indítókódjai lehetnek,

írja a The Sun.

A két aktatáskás férfi állítólag minden hivatalos útjára elkíséri az elnököt. A Putyinhoz közelebb helyezkedő férfit az ukrajnai háború kezdete óta már többször is lefotózták az orosz elnök közelében.

Az oroszul egy kaukázusi hegy után Cheget névre keresztelt atomkoffert a nyolcvanas években fejlesztették ki, de csak 2019-ben mutatták be a tartalmát a világnak egy tévéműsorban. A táskából három készült, ezek közül hurcolja az egyiket rendre Putyin mögött a férfi.

Egyre több jel utal arra, hogy az ukrajnai invázió kezdetének évfordulóján valamire készülnek az oroszok. Nemrég azt közölték, hogy olyan dolog fog történni, ami „magára vonja majd a világ figyelmét”. Szakértők szerint azonban kicsi az esélye egy nukleáris fegyver bevetésének.

Katonai szakértők szerint az is elképzelhető, hogy Oroszország újabb félmillió katonával készül lerohanni a Ukrajnát. Szergej Lavrov külügyminiszter csütörtöki beszédében úgy fogalmazott, hogy Moszkva az ukránbarát események beárnyékolására készül február 24-én.

Az oroszok a feltételezések szerint Kelet- és Dél-Ukrajnában terveznek előrenyomulást. Kijev is úgy tudja, hogy az offenzíva a február 24-i évfordulón vagy annak környékén kezdődhet. Az ukránok arra készülnek, hogy a következő néhány hét döntő lehet a háború végkimenetelét illetően, ezért is próbálnak minél több nehézfegyvert felhalmozni a nyugati országok segítségével.

A készülődő orosz támadás hírét Jens Stoltenberg is megerősítette. A NATO-főtitkár 200 ezerre becsüli az Ukrajnába induló orosz katonák számát, miközben az orosz média korábban 700 ezer katona bevetéséről adott hírt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Pankotai Lili: „Egy kivételével egy tanár sem lett volna hajlandó velem dolgozni”
Tudta, hogy lesznek reakciók a szókimondó beszédére, de a teljes ellehetetlenítésre nem számított.

Link másolása

Pankotai Lili a Reggeliben volt vendég péntek reggel.

Elmondta, hogy az október 23-i tanártüntetésen elmondott, szókimondó beszéde után egy hét leforgása alatt rengeteg minden megváltozott az életében. Ugyan önként jött el korábbi iskolájából, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumból, de úgy érezte, hatalmas volt rajta a nyomásgyakorlás. Azóta pert is indított a középiskola ellen.

„Mártírt nem szerettek volna belőlem csinálni azzal, hogy kirúgnak. Mivel minden iskolaszabályzatot betartottam, iskolán kívül mondtam el a beszédem, lényegében semmilyen szabályt nem szegtem, szóval nem is tudtak volna”

- mondta.

Jelenleg a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba jár. A pécsi gimnázium elhatárolódott tőle. A vezetőség tartott egy szavazást arról, hogy hajlandók-e vele együtt dolgozni a tanárok.

„Az igazgató úr elmondása szerint egy ember kivételével senki nem lett volna hajlandó”

- árulta el. Utolsó cseppnek érezte, hogy ezt közölték vele is.

Ennek ellenére ugyanúgy elmondaná azt a bizonyos beszédet, mert a gondolatai nem változnak meg csak azért, mert félelemben akarják tartani, vagy mert ellehetetlenítenek.

Az osztálytársai sem örültek neki, hogy elmegy, de csak négyszemközt merték neki elmondani a véleményüket a diákok és a tanárok is. Szerinte a többiek féltek, és ezt csak megerősítette, ahogy vele bántak, például hogy nem akarták elvinni osztálykirándulásra.

Tudta, hogy lesznek reakciók a beszédére, de azt nem gondolta volna, hogy ilyen szélsőséges lesz.

„Szerintem a diákok azok, akiknek ugyanúgy van valahol félnivalójuk, viszont akár a korukból adódóan, akár abból, hogy ők már nem akarnak ebben élni, és ők még nem szoktak hozzá ahhoz, hogy ez van, és ezt el kell fogadni”

- mondta el véleményét arról, hogy szerinte a diákok miért bátrabbak sokszor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megváltozik több tévécsatorna neve is
Megújul a TV2 portfóliója, ennek köszönhetőek a névváltoztatások.

Link másolása

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának adatbázisából elérhető adatok alapján

a Spíler1 a TV2Sport, a Spíler2 a TV2Sport+, míg a TV2Play Premium keretében elérhető Spíler Extra a TV2SportMax nevet veszi fel

- írja a Media1 a ReklámInvázió nevű blog alapján. A névváltoztatást decemberben jegyezték be, és várhatóan még idén megtörténik.

A blog szerint még egy októberi, Big Picture nevű konferencián derült ki, hogy

a 2010-ben indult Fem3 megszűnik, helyette pedig elindul a TV2 Klub, valószínűleg szintén meg ebben az évben.

A Média1-nek korábban Pavel Stanchev, a TV2 Média Csoport vezérigazgatója többek között azt nyilatkozta, hogy a csatornaportfólió megújulásának részeként névváltoztatásokra is sor fog kerülni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: „Na, ugye! A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!”
A miniszterelnök arra reagált így, hogy már az Európai Bizottság és az Európai Néppárt elnöke is a határvédelem megerősítésével reagálna a migrációs nyomásra.

Link másolása

„Ursula von der Leyen és Manfred Weber megerősítenék az EU határvédelmét. Na, ugye! A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!”

- írta ki péntek kora délután Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookra.

Kommentben linkelt egy cikket arról, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén kijelentette, hogy Európa érdeke az erős külső határok biztosítása a migrációs nyomás miatt.

„A legégetőbb problémák jelenleg a Bulgária és Törökország közötti szárazföldi határon vannak. Megerősíthetjük megfelelő infrastruktúra létrehozásával, felszerelésekkel, például drónokkal, radarokkal és egyéb felügyeleti eszközökkel, ahogyan azt az elmúlt években Romániában, Spanyolországban, Görögországban és Lengyelországban tettük. A FRONTEX jelenlétét is növelhetjük” - mondta von der Leyen.

„Kivételes esetekben kerítésekre is szükség van. Az uniónak tudnia kell finanszíroznia az ilyen lehetőségeket”

- nyilatkozta Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke.

Azonban volt, akinek nem tetszett ez a lehetőség.

„Nem válhatunk Európa erődjévé, de meg kell védenünk a szolidaritás Európáját. Miután Weber úr drótkerítésekről és falakról beszélt, nehéz megérteni, hogy amire szükségünk van, az a megértés. Nagyon nehéz. Még a Bizottság elnöke is megemlítette ezt. Az előttünk álló problémákkal a szolidaritást és az európai értékeket szem előtt tartva kell megküzdenünk” - mondta Iratxe Garcia európai parlamenti képviselő, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET: