hirdetés

HÍREK

Átalakította kormányát a brit miniszterelnök

Hosszú idő után újból létrehozta a miniszterelnök-helyettesi posztot és egy női politikus lett az új külügyminiszter.

Link másolása

hirdetés

A legnagyobb horderejű változás a külügyminisztérium élén történt: Johnson menesztette a tárca eddigi vezetőjét, Dominic Raabot, akit azonban egyidejűleg kinevezett igazságügy-miniszterré. A külügyminisztérium élére a kormányfő Liz Truss eddigi külkereskedelmi minisztert nevezte ki.

Az igazságügyi minisztérium vezetőjeként Raab tölti be a modernkori brit politika hagyománya alapján a lordkancellári tisztséget, egyben kinevezték a hosszú idő után újból létrehozott miniszterelnök-helyettesi posztra is.

A brit kormányban hagyományosan nincs állandó miniszterelnök-helyettesi tisztség, de az íratlan alkotmányos precedens nem tiltja e kabinetposzt létrehozását.

A miniszterelnök-helyettesi tisztséget legutóbb Nick Clegg, a harmadik legnagyobb országos brit parlamenti párt, a Liberális Demokraták volt vezetője töltötte be 2010-től öt évig, miután pártja az akkor David Cameron miniszterelnök által vezetett Konzervatív Párttal a 2010-es nagy-britanniai parlamenti választások után kormánykoalícióra lépett.

Dominic Raab azonban informálisan eddig is Johnson helyettesének számított. Ezt jelezte, hogy amikor a kormányfő tavaly tavasszal koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegség miatt kórházi kezelésre szorult és több napig intenzív osztályon is kezelték, távollétének idejére Raab látta el a miniszterelnöki teendőket.

Nagy-Britanniában 2007-ig külön igazságügyi minisztérium sem létezett. A lordkancellár a végrehajtói és a törvényalkalmazói szerepek teljes szétválasztását célzó, másfél évtizeddel ezelőtt kiteljesedett alkotmányos reformok előtt a Lordok Házának - a brit parlament felső kamarájának - mindenkori elnöke volt, emellett az igazságügyi miniszter és a legfőbb bíró funkcióját is ellátta egy személyben.

hirdetés

A lordkancellári funkciót ma is a mindenkori igazságügyi miniszter tölti be, aki e minőségében egyebek mellett az angol-walesi bírósági rendszer függetlensége és hatékony működése felett őrködik.

Az igazságügyi minisztérium élén a szerdai kormányátalakításig Robert Buckland állt; ő távozott a kabinetből.

A külügyminisztérium élére kinevezett Liz Truss Nagy-Britannia második női külügyminisztere Margaret Beckett után, aki Tony Blair munkáspárti miniszterelnök kormányában 2006 májusától Blair egy évvel későbbi távozásáig állt a külügyi tárca élén.

Dominic Raab elmozdítását a Downing Street hivatalosan nem indokolta, de egyöntetű és hosszú ideje keringő sajtóértesülések szerint Raab viszonya meglehetősen feszült, esetenként ellenséges volt a hatalmas brit külügyi apparátussal.

A volt külügyminiszter a támadások különösen heves kereszttüzébe került a nyugati haderők afganisztáni kivonulásának viharos napjaiban, miután nem volt hajlandó hazatérni görögországi szabadságáról.

Az igazságügy-miniszteri és a lordkancellári tisztség betöltőjeként Raab formálisan a brit igazságszolgáltatási rendszer legmagasabb rangú kormányzati tisztviselője lett. A váltás mégis visszalépésnek számít, mivel a brit politikában a külügyminiszteri tisztség hagyományosan a legnagyobb presztizsű kabinetposztnak számít a miniszterelnöki poszt után.

Ugyancsak menesztette a brit kormányfő a szerdai kormányátalakítás során Gavin Williamsont, az eddigi oktatási minisztert, valamint Robert Jenricket, a lakásügyért, az önkormányzatokért és a helyi közösségekért felelős tárca eddigi vezetőjét.

A legnagyobb presztizsű kabinettisztségek közül ugyanakkor nem történt váltás a belügyi és a pénzügyi tárca élén: továbbra is Priti Patel a brit belügyminiszter és Rishi Sunak maradt a pénzügyminiszteri poszton.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Márki-Zay: Tegnap felhívtam Dobrev Klárát, és az eredményektől függetlenül megbeszéltük, hogy csak együtt tudunk tovább dolgozni

Márki-Zay 11 megye és budapesti választókerület eredményei után a szavazatok 59,1 százalékát szerezte meg. Az ATV kérdésére azt mondta, egy ilyen végeredménnyel már elégedett lenne.

Link másolása

hirdetés

11 megye és budapesti választókerület eredményei után Márki-Zay Péter kapta a szavazatok 59,1 százalékát, míg Dobrev Klára a 40,9 százalékot szerzett. Az eredményváró eseményre érkező Márki-Zay az ATV kérdésére elmondta, hogy ezek az eredmények "rendkívüli optimizmusra adnak okot", ő is látja, hogy Budapesten jóval erősebb, míg vidéken valamennyivel Dobrev Klára vezet.

Arra a kérdésre, hogy elégedett lenne-e ezzel a végeredménnyel, kellő felhatalmazást adna-e ez neki miniszterelnök-jelöltként, úgy válaszolt:

"Igen, mindenképpen az a jó, hogy a második fordulóban végül két szereplő volt, így egészen biztosan többsége lesz a győztesnek."

Megkérdezték tőle azt is, hogy az elmúlt hét csatái hogyan hatnak majd a tavaszig tartó kampányra, erre azt felelte, szeretne megnyugtatni mindenkit, hogy az ellenzéken belüli egység neki és Dobrev Klárának is létfontosságú.

"Én tegnap este felhívtam Dobrev Klárát, és az eredményektől függetlenül megbeszéltük azt, hogy csak együtt fogunk tudni tovább dolgozni"

- fogalmazott Márki-Zay.

hirdetés

A HVG azt is megkérdezte tőle, hogy október 23-án ki fognak-e állni egy színpadre Dobrevvel, azt felelte: erről még nem beszélt vele, de nagyon reméli.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Dobrev Klára elismerte a vereségét, gratulált Márki-Zay Péternek

A DK miniszterelnök-jelöltje nemsokkal 8 óra után tartott sajtótájékoztatót.

Link másolása

hirdetés

Vasárnap kora délután óta folyamatosan érkeznek az ellenzéki előválasztás második fordulójának eredményei. Az Előválasztás 2021 Facebook-oldalán folyamatosan közlik a legfrissebb eredményeket, egy bejelentkezés alkalmával egy vidéki és egy budapesti körzet eredményeit mondják el.

Eddig 13 megye és budapesti választókerület eredményeit jelentették be.

Márki-Zay Péter ezek alapján magabiztosan vezet.

Dobrev Klára nemsokkal 20 óra után tartott sajtótájékoztatót, melyben elismerte vereségét és gratulált Márki-Zay Péternek. Ezen túl köszönetet mondott az aktivistáknak  a szavazóknak és a DK tagságának, akik nélkül szerinte nem jöhetett volna létre az előválasztás. A párja kapcsán beszélt arról is, hogy az előválasztásból megerősödve jöttek ki, ők a legnagyobb ellenzéki párt, és azt is elmondta, hogy

a Demokratikus Koalíció az Orbán-rendszer legádázabb ellenfele.

Dobrev Klára ezeken túl büszke arra, hogy sosem hagyták cserben a baloldali szavazókat, és a továbbiakban is az ő érdekeiket tartják majd szem előtt. Természetesen Orbán Viktor leváltásáról is beszélt, mindenkit arra kér, hogy mostantól csak erre koncentráljon, szerinte nem foglalkozhatnak már egymással, csak a Fidesz láváltása lehet a cél.

hirdetés

A HVG feltette a kérdést, hogy még mindig alkalmatlannak tartja-e Márki-Zay Pétert a miniszterelnökségre, erre azt felelte, hogy nem akar a múlt összetűzéseivel foglalkozni. Egy mánsik újságírói kérdés azt feszegette, hogy kik szerepelnek majd a listán, és vannak-e már fix pozíciók, Dobrev azt mondta, hogy ezekről közösen döntenek majd a következő hónapokban.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

3-4 óra múlva lehet végleges eredmény - közben Dobrev vitte Jász-Nagykun-Szolnok megyét, Márki-Zay a III. kerületet

Márki-Zay Péter 11 megye és budapesti választókerület eredményei után több mint 60 ezer szavazattal vezet Dobrev Klára előtt.

Link másolása

hirdetés

Bedő Dávid, az OEVB Momentum által delegált tagja tartotta a 11. eredményközlő tájékoztatót.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

  1. Dobrev Klára: 8043
  2. Márki-Zay Péter: 7616

Budapest 10-es választókerület, III. kerület

  1. Márki-Zay Péter: 8611
  2. Dobrev Klára: 6007

Ezzel Márki-Zay Péter továbbra is tartja a több mint 60 ezer szavazatos előnyét.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Márki-Zay Békés megyében és Budapest 15. választókerületében is az online szavazatokkal fordított

12 megye és budapesti választókerület eredményei után az MMM miniszterelnök-jelöltje magabiztosan vezet.

Link másolása

hirdetés

Béres András, az OEVB Párbeszéd által delegált tagja tartotta a 12. eredményközlő sajtótájékoztatót, melyen Békés megye és Budapest 15. választókerületének eredményeit jelentette be.

Békés megye:

1. Márki-Zay Péter: 8699 szavazat

2. Dobrev Klára: 7790 szavazat

Budapest 15. választókerülete, XVIII. kerület:

hirdetés

1. Márki-Zay Péter: 4448 szavazat

2. Dobrev Klára: 4090 szavazat

Az első fordulóban Békés megyében és Budapest 15. választókerületében is Dobrev Klára nyert. Ez így volt a második fordulóban a személyes szavazatok esetében is, ám Márki-Zay Péter online minkét helyen több szavazatot szerzett, így sikerült fordítania az álláson.

A szavazatok több mint 50 százalékos feldolgozottságánál így Márki-Zay Péter vezet, ő a szerezte meg szavazatok 58,6 százalékát, míg Dobrev Klára 41,4 százalékot kapott.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: