HÍREK
A Rovatból

Átadták Tatán a felújított Esterházy-kastélyt

A több évig tartó korhű rekonstrukció a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) beruházásában összesen 2,4 milliárd forintból valósult meg a Nemzeti Kastélyprogram keretén belül.


Átadták Tatán a felújított Esterházy-kastélyt; a több évig tartó korhű rekonstrukció a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) beruházásában összesen 2,4 milliárd forintból valósult meg a Nemzeti Kastélyprogram keretén belül - tájékoztatott Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. "A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében 30 műemlék, 18 kastély és 12 vár újul meg. Nemcsak régi szépségüket nyerik vissza, hanem falaik között új szakmai közösségek jönnek létre, új programok indulnak, melyek hosszú távon is kiállják az idők próbáját" - mondta kedden az átadás előtti köszöntőjében a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely rámutatott, hogy a kastélyprogram esetében az a feladat, hogy fel kell tárni a múltat, meg kell érteni az épületek jelentőségét és olyan tartalommal kell megtölteni azokat, melyek szolgálják a helyi közösséget, segítenek a gyökereink megerősítésében, kultúránk megőrzésében.

Bencsik János (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta, az Esterházyak nemzedékei által létrehozott értékek egyik legjelentősebb eleme az Öreg-tó partján található kastély, melynek felújításával a várral és az angolparkkal együtt egyedi, Tata arculatát meghatározó kulturális együttes jött létre. Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosának ismertetője szerint a kastély felújítása során megvalósult a főépület és az úgynevezett kiskastély déli szárnyának teljeskörű rekonstrukciója.

A főépület teljes szerkezeti megerősítését követően megújult a tetőszerkezet, és megtörtént a belső udvar rekonstrukciója.

A közel 3000 négyzetméter alapterületű kastély 700 négyzetméterén sikerült megőrizni az eredeti táblás és rombusz alakú parkettát. A fürdőszobákban jó minőségben maradtak fenn az eredeti márvány- és hollandi csempés burkolatok. A felújított kastély emeleti és földszinti teremsorában korhű bútorok és festmények idézik meg a barokk hétköznapok hangulatát. A ma Ausztráliában élő Francesca Esterházy Blackwell jóvoltából számos, a tatai kastélyból elszármazott műtárgy került be a család történetét bemutató kiállításba. A kastélyban tárlat mutatja be az Esterházy család nemzetközi szerepét és a város fejlődésére gyakorolt hatását. Emellett a látogatók betekintést nyerhetnek a kastély diplomáciatörténeti jelentőségébe, hiszen az Esterházyak korában számos magas rangú eseménynek adott otthont az épület.

A tatai Esterházy-kastélyegyüttes turisztikai fejlesztése elnevezésű projekt 1,5 milliárd forint európai uniós és 900 millió forint hazai forrásból valósult meg.

A tatai Esterházy-kastély 1765 és 1780 között épült Esterházy Miklós, a magyar testőrség kapitányának rezidenciájaként. Az épületben a II. világháború után idegszanatóriumot rendeztek be, de ez nem okozott jóvátehetetlen károkat, több helyiségében eredeti állapotban maradtak meg a kandallók, a kályhák és a díszes gipszstukkók. A kastély jelentős szerepet játszott a történelemben, I. Ferenc osztrák császár és magyar király itt írta alá 1809-ben a napóleoni háborúkat lezáró úgynevezett bécsi vagy schönbrunni békét, 1897-ben Ferenc József és II. Vilmos német császár szállt meg a kastélyban, 1921 októberében pedig itt fogták el az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt és feleségét az I. világháború utáni sikertelen visszatérési kísérletük után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Donald Tusk keményen beszólt Orbán Viktornak: Ön orosz olaj vásárlásával finanszírozza ezt a háborút! – A magyar kormányfő is visszavágott
A lengyel kormányfő szerint az ukrajnai háború „a mi háborúnk is”. Orbán visszaszólt, Tusk pedig kemény kérdést szegezett neki az X-en.


Orbán Viktor és Donald Tusk a közösségi médiában kezdtek üzengetni egymásnak az ukrajnai háború kapcsán. A vita egy varsói biztonsági fórumon elhangzott kijelentés után indult el, ahol a lengyel miniszterelnök azt mondta: az ukrajnai háború „a mi háborúnk is”.

Orbán Viktor az X-oldalán reagált a kijelentésre. Bejegyzésében ezt írta:

„Lehet, hogy ön úgy gondolja, hogy háborúban áll Oroszországgal, de Magyarország nem. Az Európai Unió sem.”

A magyar miniszterelnök szerint Tusk „veszélyes játékot játszik” több millió európai életével és biztonságával.

A vitába bekapcsolódott Wladyslaw Teofil Bartoszewski is, aki a Radio ZET műsorában üzent Orbán Viktornak. A lengyel külügyminiszter-helyettes így fogalmazott: „Tisztelt miniszterelnök úr, ön orosz olaj vásárlásával finanszírozza ezt a háborút. Ezzel ön annak a két európai miniszterelnöknek az egyike, aki még így tesz. Kérem, hagyja abba ezt! Pénz nélkül az oroszok nem tudják folytatni a háborút.” Ezzel Bartoszewski minden bizonnyal Robert Fico szlovák miniszterelnökre is utalt.

Tusk csütörtökön válaszolt Orbán kijelentésére. A lengyel kormányfő ezt írta az X-en:

„Orbán Viktor miniszterelnök úr, Oroszország kezdte a háborút Ukrajna ellen. Ők döntöttek úgy, hogy háborúban kell élnünk. És ilyen időkben az egyetlen kérdés az, hogy kinek az oldalán állsz.”

Orbán nem sokkal később újabb bejegyzésben reagált: „Megértem, hogy Ön határozottan Ukrajna oldalán áll. Kérem, értse meg, hogy mi határozottan Magyarország oldalán állunk. Az Ön kérdése az, hogy ki nyeri meg az orosz–ukrán háborút. Az én kérdésem az, hogy hogyan tudjuk befejezni a háborút, megmenteni több tízezer ember életét, és biztonságot nyújtani a magyaroknak” – fogalmazott a magyar kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Puzsér Róbert: A testünkkel védjük meg Juhász Pétert! – Vasárnapra a Kossuth térre hívják az embereket
A Polgári Ellenállás eredetileg két irányból indította volna a menetet vasárnap. A demonstráció most a Kossuth térre kerül, 17 órára hirdették meg.


Elhalasztják a vasárnapra tervezett Megbékélésmenetet, és helyette Juhász Péter melletti szolidaritási demonstrációt tartanak – mondta el a Magyar Hangnak Puzsér Róbert. Az esemény ötletgazdája szerint új helyzet állt elő, ezért mindenkit 17 órára várnak a Kossuth térre.

A Megbékélésmenetet a publicistához köthető Polgári Ellenállás nevű mozgalom indította volna útjára október 5-én, Budapesten. A meghirdetett eseménynél úgy fogalmaztak: „ez az esemény nem a napi politikáról, és nem pusztán az Orbán-rendszerről szól. Sokkal mélyebb, történelmi sebről beszélünk: arról a társadalmi és kulturális defektusról, amelyből az Orbán-rendszer is kinőtt, és amelyen máig élősködik”.

A tervek szerint vasárnap 17 órakor az Oktogonról és a Széna térről indultak volna el a résztvevők, hogy a Margit-hídon, a „hunok és pannonok szállásterületének metszéspontján” találkozzanak. Most azonban ugyanebben az időpontban a Kossuth téren tartanak demonstrációt.

Puzsér úgy fogalmazott:

„Betámadták az egyik felszólalónkat, kiállunk érte, a testünkkel védjük meg Juhász Pétert!”

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Juhász Péter otthonában az ügyészség nyomozói jelentek meg Juhász Péternél, hogy bizonyítékokat foglaljanak le a volt politikustól a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban. A volt politikus elmondása szerint számítógépét és mobiltelefonját lefoglalták, de holnap visszaadják neki, amikor tanúként megjelenik a kihallgatásán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ettől szenved a fél ország: itt a Covid új variánsa, ami enyhébb, mint a pandémia idején, de a java még csak most jöhet
Rusvai Miklós szerint a mostani kb. 40 ezres esetszám néhány héten belül akár meg is négyszereződhet. Influenzaoltások csak novembertől lesznek elérhetőek.
Malinovszki András / Fotó: Engin Akyurt/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2025. október 02.



Köhögés, torokfájás, fáradtság – bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a környezetükben sokan – vagy akár ők maguk – értik ezeket a tüneteket – és ez nem véletlen. A hirtelen lehűlés reggeli 4-5 fokos hidege sokakat megvisel, főleg, ha valaki még mindig kora őszi öltözékben indul el otthonról. Ilyenkor könnyű megfázni, de szakértők szerint más is lehet a háttérben.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint egyre többen fordulnak orvoshoz légúti panaszokkal. Az iskolákban és munkahelyeken gyorsan terjednek a fertőzések, a szakértők pedig arra figyelmeztetnek: ha ez így folytatódik, akár járványhelyzet is kialakulhat.

A mostani megbetegedések mögött a Covid új variánsa állhat, ami már megjelent Magyarországon. Jó hír, hogy ez a változat nem okoz komoly szövődményeket, mint például tüdőgyulladást.

A tünetek viszont kellemetlenek: köhögés, torokfájás, orrdugulás, fejfájás és fáradtság is jelentkezhet – ezek szinte teljesen megegyeznek a nátha tüneteivel.

A védekezés most nem egyszerű. Az oltás csak novembertől lesz elérhető, addig a szakemberek a rendszeres kézmosást és a maszkviselést javasolják zárt térben. A debreceni kórházban már kötelezővé is tették a maszkot: aki nem viseli, nem léphet be az intézménybe.

Kiss Csaba háziorvos a Blikknek is beszélt a helyzetről. Szerinte az egészséges életmód és a mozgás segíthet abban, hogy ellenállóbbak legyünk a fertőzésekkel szemben. Mint mondta: „Nem rosszabb a helyzet, mint máskor, ebben az időszakban rendszerint terjednek a légúti megbetegedések, mert a gyerekek az iskolával közösségbe kerülnek, ha egyikük hordoz magában valamit, zárt térben könnyen átadja másoknak. Kétszázféle olyan vírust ismerünk, ami felső légúti tüneteket okoz, ezek egyike lett az öt éve még igen veszélyes Covid. A praxisomban már elég ritka a súlyos Covid fertőzés, ezért nem is tesztelünk rutinszerűen”.

Kiss doktor kiemelte: vannak, akiknek most is érdemes komolyabban venni a fertőzést.

A legyengült immunrendszerű emberekre, például kemoterápiás vagy immunszupresszív kezelés alatt állókra veszélyesebb lehet a vírus.

Nekik, és a velük élőknek is ajánlott a maszk és az oltás.

Rusvai Miklós virológus szerint a szennyvízvizsgálatok és a kórházi minták alapján most még nincs járvány. Körülbelül 40 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, de mint mondta:

„a mostani meredek dinamika alapján két hét múlva, október közepén már nagy valószínűség szerint eléri a lakosság fertőzöttsége a 200 ezres küszöböt”.

Influenza-megbetegedést egyelőre csak elvétve észleltek. A leggyakoribb tünetek most a felső légutakat érintik: erős torokfájás, gyakori rekedtség, gégegyulladás. A betegek sokszor úgy írják le a fájdalmat, mintha „borotvapenge vagy törött üveg” karcolná a torkukat. Bár a vírus nem okoz szövődményeket, az idősebbeknél – különösen, ha más betegségeik is vannak – súlyosabb formában is jelentkezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Minden háziorvos és a praxisok betegei nevében kikérem magamnak” – tiltakoznak a háziorvosok Takács Péter mondata miatt
A szakma képviselői szerint Takács Péter súlyos tévedésben van. A háziorvosok évtizedek óta komoly szakmai képzéssel dolgoznak a rendszerben.


Komoly felháborodást váltott ki a háziorvosok körében egy mondat, amit Takács Péter egészségügyi államtitkár mondott az Ultrahang podcastjában. Az egészségügyi államtitkár szó szerint úgy fogalmazott: „A háziorvos az, hogy is mondjam, maradékelven választódott ki az egyetem után. Tehát az ment háziorvosnak, aki máshova a klinikumban nem fért be.”

Ez a kijelentés sokaknál kiverte a biztosítékot, köztük Dr. Mangó Gabriellánál, aki hosszú évek óta ismert és elismert háziorvosként dolgozik – szúrta ki az Mfor. A Facebook-oldalán őszintén leírta, mennyire bántónak tartja az elhangzottakat.

„Minden háziorvos és a praxisok betegei nevében, a magyar társadalom nevében kikérem magamnak – tiltakoznak a háziorvosok Takács Péter mondata miatt”

– írta, hozzátéve, hogy sejti, most emiatt támadások érik majd: „Tudom, hogy jönnek majd az ügyvédek, karaktergyilkosság, feljelentés... de akkor is ki kellett írnom magamból. Mert ez a valóság.”

„Szégyen, ami itt történik” – írja keserűen. Szerinte a háziorvosok túlterheltek, naponta akár 150-190 beteget is ellátnak. „Ha mi megyünk… ki marad? Ki bírná ezt?” – tette fel a kérdést.

A történtekre reagált Komáromi Zoltán is, aki korábban maga is háziorvosként dolgozott, jelenleg a DK egészségpolitikai szakértője. Szerinte az államtitkár vagy nincs tisztában a háziorvosi rendszer működésével, vagy egyszerűen nem érdekli.

„Lehet, hogy ez az 50-60-as években még így volt, de a 70-es évektől kezdve a háziorvosi szakma megújult. Saját szakmai kollégiuma lett, új szakvizsgák indultak, és komoly presztízse lett a szakmának”

– emlékeztetett.

Mint mondta, annak idején 80 rezidensi helyre 250 fiatal jelentkezett.

„Ma már nem szakmai, hanem politikai alapon működik ez a rendszer. Talán Takács Péter politikai karriert akar, de szakvizsgája sincs, ezzel szemben a korábbi államtitkárokat komoly szakmai múlttal nevezték ki” – tette hozzá.

A kijelentés miatt sokan fejezték ki felháborodásukat a Magyar Orvosi Kamara közösségi oldalán is, és tiltakozott Magyar Péter is, aki szerint az államtitkár politikusként és kollégaként is megbukott


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk