HÍREK

Amputálni kellett egy magyar katona egyik végtagját, aki Koszovóban sérült meg május végén

A katona a NATO békefenntartó missziójában vett részt, amikor tömegoszlatásra vezényelték a békefenntartókat a polgármesteri hivatalnál tiltakozó koszovói szerbekkel szemben Zvecsánban.

Link másolása

Kötelességteljesítés közben, a haza szolgálatában megsérült a Magyar Honvédség több katonája a koszovói Zvecsánban május végén, amikor a NATO missziójában, NATO-parancsnokság irányítása alatt hajtották végre feladataikat. Egy magyar katona egyik végtagját amputálni kellett – derült ki a Honvédelmi Minisztérium közleményéből, melyet az MTI tett közzé.

„A hősiesen helyt álló honvédek közül a legtöbben már otthonukba távozhattak, felépülésük nyomon követése folyamatos, két katona állapota azonban továbbra is súlyos, további kórházi kezelést igényel. Felépülésük érdekében a Magyar Honvédség és a katonaorvosok a legjobb tudásuk szerint mindent megtesznek” – olvasható a közleményben.

Azt írják,

a magas szintű orvosi ellátás ellenére, a beteggel való előzetes konzultációt követően egyiküknél végtagamputációval járó beavatkozásra volt szükség, melyet az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben végeztek el július 7-én. Hozzátették: a műtét rendben lezajlott, a beteg állapota stabil.

A közlemény kitér rá, hogy a honvédség vezetésének egyértelmű szándéka, hogy „a szolgálatteljesítés során maradandó károsodást szenvedett katonáknak lehetőséget biztosítsanak a további szolgálatra a Magyar Honvédség kötelékében, amennyiben ez az érintettek szándékával megegyezik”.

A NATO békefenntartó erejében (KFOR) részt vevő katonákat május 29-én délután vetették be tömegoszlatási feladatokra a koszovói Zvecsán település polgármesteri hivatalánál.

Az ott összegyűlt tömeg a korábbi választás eredménye miatt vonult utcára.

A sérült katonák egy részét a honvédség repülőgépe másnap hazaszállította Magyarországra, akkor Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter összesen 27 magyar sérültről számolt be.

Forrás: MTI

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Fontos változás! Visszatér az éves gázóra-leolvasás rendszere az MVM-nél
Vagyis megszűnik az a gyakorlat, hogy elég lefényképezni és beküldeni a mérőállást, netán egy cetlire felírni a leolvasott értéket, és hátrahagyni a szolgáltató munkatársának.

Link másolása

Az MVM Főgáz Földgázhálózati Kft. által megbízott cég, a DL Kft. arról értesítette a megbízó ellátási területén lévő lakossági ügyfeleket, hogy munkatársa a közeljövőben, a levélben megadott, ötnapos idősávon belül felkeresi, hogy leolvassa a gázmérőjét, írja a VG.hu.

Az ügyfélnek azonban nem kell a leolvasót a felhasználási helyen várnia, mert hagy majd nála egy leolvasási értesítőt, rajta elérhetőségekkel és szükséges információkkal. Ha a leolvasó a jelzett időszakban, az első felkeresés alkalmával nem tudja a gázmérőt leolvasni, akkor hagy egy másik értesítőt a következő felkeresés időpontjával, illetve saját telefonos elérhetőségével.

Fontos, hogy a DL Kft. munkatársai az MVM Főgáz Földgázhálózati Kft. által kibocsátott fényképes igazolvánnyal rendelkeznek. A kft. kéri, hogy ezt az ügyfél a saját biztonsága érdekében minden esetben ellenőrizze. A leolvasást végző munkatársak személyéről, jogosultságáról a fényképes igazolványon található központi telefonszámon lehet meggyőződni.

Minderre azért van szükség, mert az MVM kivezeti a helyszíni leolvasást helyettesítő mérőállás-bejelentést. Mivel pedig a pontos elszámoláshoz elengedhetetlen a személyes leolvasás, a DL munkatársának be kell jutnia a gázmérőhöz. A cég kéri, hogy az ügyfél tegye lehetővé a megadott időszakban a gázmérő leolvasását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Megjavították az eltört piliscsabai hókotró lapátját, az orvosi rendelő azonban ma nem nyit ki
Folyamatosan takarítják az utat Piliscsabán, ahol szintén sok közintézmény zárva tart.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy Piliscsabán a polgármester is kézzel lapátolta a havat, mert a település egyetlen hókotrójának eltört a lapátja.

Azóta a jármű újra bevetésen van, a lapátot megjavították.

A Piliscsaba ma... és holnap! zárt Facebook csoportban tették közzé az információt, egyben frissítették a bezárt és nyitvatartó fontos intézmények listáját. Íme:

Orvosi rendelő zárva.

Aldi nyitva

Coop Fő út nyitva

MCM zárva

Szlojó zárva

Pékségek nyitva (áram nincs)

Hókotró megjavítva reggel óta dolgozik.

Rengeteg a fakidőlés Önkéntes tűzoltóink reggel óta dolgoznak.

Polgárőrség egész nap kint van, több autót mentettünk eddig.

Rengeteg a feladat de senki nem marad segítség nélkül.

Nem unalmas nap, Csabán sem, lássuk be.

Pár tudósításban már beszámoltunk az agglomerációs hóhelyzetről. A Pilisvörösvár Most csoportban egy helyi hirdető az alábbi szlogennel reklámozza fémhulladélgyűjtő telepét:

Nincs fűtés? Hozzál vasat! ?Pilisvörösvár Méhtelep NYITVA ! Házhoz is megyek!

Végül is, ha mi visszük, a kimelegedés is megoldott...

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Háromnapos közigazgatási szünetet rendelt el Orbán Viktor, bezárnak a hivatalok
Az utóbbi két évben jóval hosszabb volt a téli közigazgatási szünet, mint amit most elrendelt a jövő évre a miniszterelnök.

Link másolása

Három napra leáll a közigazgatás Magyarországon, derül ki a Magyar Közlönyből. Orbán Viktor eszerint 2024. december 30-tól 2025. január 1-ig rendelt el közigazgatási szünetet. A kormányfő azért hirdette már most ki a jövő év végi hivatali leállást, mert a megelőző év decemberig 15-ig ezt meg kell tennie a törvény szerint.

Az igazgatási szünetre eső összes munkanapra szabadságot kell kiadni a dolgozóknak. Ha pedig már nincs arra az évre szabadságuk, akkor a következő éviből kell erre az időszakra átcsoportosítani.

A most bejelentett háromnapos közigazgatási szünet jóval rövidebb, mint a tavalyi vagy az idei téli szünet. 2022-ben december 22-től január 6-ig tartott, idén pedig december 27-től január 1-ig lesznek zárva a hivatalok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Villanyvezetékre dőlt fákkal, kidőlt oszlopokkal küzdenek a fővárosi agglomerációban
A szolgáltatások egy része helyreállt, más részeken csak délután lesz áram

Link másolása

Fetter Ádám, pilisvörösvár polgármestere Facebook bejegyzésében kérte a város lakosait, hogy

aki teheti, maradjon otthon

Ahogy elmondta, az önkéntes és hivatásos tűzoltók hajnali 3 óta kint vannak.

„jelenleg most hallottam őket, én a hivatalban vagyok szirénázva, elmenni a Csaba fele.”

Egy órával azelőtt Solymáron voltak, egész hajnalban és Vörösváron hárították el a kidőét fákat, akadályokat.

A polgármester a bejegyzésében még ezt is írta:

„Sok 20 kV- os feszültséggel van a térségben probléma a fakidőlések miatt. Folyamatos a hibaelhárítás, de akadozik a kommunikáció és a közlekedés. Pilisvörösvár környéken kívül Szentendre, Vác, Gödöllő, Dunaújváros térségében.”

Kérdésemre, kinek a dolga lett volna a vezetékek közelében levő fákat ritkítani, illetve rendszeresen ellenőrizni az oszlopok állapotát, Fetter egyértelmáen az áramszolgáltatót nevezte meg, hozzátéve: nyilvánvalóan sok dolguk van, alulfinanszírozottak. Azonban nemrég az egyik nagy mobilszolgáltatónak is kidőlt egy oszlopa, holott az a cég jóval tőkeerősebb, mint egy hazai közművállalat.

A polgármester végezetül azt kérte, mindenki kezelje türelemmel a napot.


Link másolása
KÖVESS MINKET: