„Amit az itt élők, az ide látogatók láttak, az örökre megmarad a fejükben” – magyar szemmel a klímacsúcsról
A több mint húsz éve Magyarországon élő Tracey Wheatley skót. Édesanyjának most volt a születésnapja Glasgowban, így az ő köszöntésével együtt azt is megnézhették, milyen a COP26, az ENSZ klímacsúcsa, és ami körülötte van.
Őt környezetvédelmi aktivistaként ismertem meg. Az Átalakuló Wekerle nevű klímabarát közösségnek az egyik alapítója, és sok éghajlatváltozással foglalkozó kampányban dolgozott. Biztos voltam benne, hogy most is dolgozik valamit a programokban. Nagyon akart, több helyen is próbálkozott, de őt is meglepte, hogy a város tele volt segítőkkel, sehol nem volt szükség rá.
Bár kicsit csalódott, de rájött, hogy jobb is így, mert van ideje folyamatosan járni a várost szintén környezetvédő társával.
„Ez a lényeg, hogy belelássunk, hogy áll most a klímaügy, hogy néz ki a mozgalmak szemszögéből, és hogyan küzdenek” – mondta.
Férje, Ferenczi István kispesti önkormányzati képviselő, zöld aktivista. Elmagyarázta, hogyan nézett ki a város. A hivatalos klímatárgyalások a kék zónában voltak. Ide csak a döntésben résztvevők, meghívottak mehettek. A zöld zóna ugyancsak a hivatalos ENSZ rendezvény része, ahol azonban civil szervezetek, üzletek, cégek, tudományos szervezetek voltak jelen, és minden oldalról körüljárták a klímaváltozást. Ide akár az utcáról is be lehetett sétálni.
A kék és zöld zóna is a városközponttól távol, egy nagy rendezvényközpontban, csarnokban volt. A belváros viszont teli volt különböző kísérőrendezvényekkel: tüntetésekkel, akciókkal, kiállításokkal, beszélgetésekkel, zenével.
Még a helyi szappanoperákat is átalakították erre a két hétre, mindegyik részben volt egy rövid történet a klímaváltozásról.
„Az általános iskolákból is kijöttek a gyerekek tüntetni maguk készítette plakátokkal, annyira tündérek voltak” – mutatja Tracey.
Több tízezer környezetvédő volt a városban.
„Gyakorlatilag kifogyott a vegán kajából Glasgow” – mondja nevetve István.
Alternatívok, radikálisok, aktivisták, szakszervezetek, ifjúsági csoportok, civil szervezetek, vallási csoportok igyekeztek információkat adni a számukra fontos kérdésekről. Tracy szerint nagyon minőségi előadásokat szerveztek. „Ez egy abszolút agytágító. Folyamatosan szembesülünk a korlátainkkal, egymillió féle felfogás van ebben az egészben, be kell építeni az új információkat is.”
A COP26 koalíció például 140 szervezet összefogása. Ahogy a honlapjukon írják,
István megpróbálja elmagyarázni ennek a lényegét.
„A klímatárgyalók keresnek valamilyen technológiai megoldást, hogyan legyen zöldebb az életünk a bolygón. Ott vannak a cégek, ott van a tudomány, tehát minden a rendszeren belül van, egy zöld kapitalizmusról beszélnek. Most az olaj helyett a napelembe rakják bele a pénzüket, nagyon durván leegyszerűsítve. Nem biztos, hogy ez baj, csak az alternatív helyszíneken jelentős mértékben jön át, hogy ez édeskevés. ”
István és Tracey szerint a pénz nem lehet akadálya annak, hogy olajról átálljunk napelemre vagy szigeteljünk minden házat.
„A 2008-as gazdasági-pénzügyi összeomlás és a tavalyi COVID-válság idején is előteremtették a pénzt, nagyon leegyszerűsítve: nyomtattak és volt. Ha lenne politikai akarat, hogy öt-tíz éven belül fordítsuk ki a világot a sarkaiból, akkor csak ki kell nyitni a nemzeti bankokat, nyomtatni a pénzt, és egy másfajta gazdaságpolitikával megteremteni a forrást” – véli István.
A városi közlekedéssel kapcsolatban is sok érdekes dolgot hallottak. Például azt, mennyire fontos átállni arra, hogy biciklivel, tömegközlekedéssel és gyalog is lehessen a belvárosban járni. Az előadó polgármestereknek nem az volt a megközelítésük, hogyan kell megbüntetni, aki feleslegesen autózik, hanem az, hogyan lehet lehetőséget teremteni a gyalogolásra, biciklizésre, tömegközlekedésre, úgy, hogy az biztonságos, tiszta, megoldható legyen.
„Amikor minden megvan hozzá, akkor sokan váltanak. Ettől még be fognak szállni a hülyék az autóba, de csökkenteni lehet a számukat. Utána meg le kell szabályozni, dugódíjat bevezetni” - mondja István.
Tracy szerint a zöld zónában érdekes beszélgetéseket folytattak a cégek képviselőivel is. Nehéz kérdésekre is nagyon felkészülten reagáltak.
„Fiatalok, akiknek más a felfogásuk arról, hogy hol tartunk, mit csináljunk, és miért csináljuk. Lehet ütköztetni ötleteket, és lehet azokon az ötleteken keresztül más jellegű akciókat tervezni. Arról beszélgetni, hogy milyen hatása van a városra, meg az országra, ahol zajlik.”
Tracy szerint ezek a beszélgetések segítenek.
Úgy gondolja, Skóciának jót tett a klímacsúcs. Sokat tanulhattak a helyiek is. Elképzelte, milyen lett volna mindez Magyarországon.
„Képzeljük el, hogy egy 10 méteres báb sétál mondjuk a nyolcadik kerületben, a Népszínház utcában és találkozik egy másik bábbal, egy 3 és fél méteres menekült lánnyal.” Storm és Little Amal glasgowi találkozása szerinte nagyon nagy hatással van az emberekre, különösen a gyerekekre. „Amit az itt élők, az ide látogatók láttak, az örökre megmarad a fejükben.”
Nem érti, miért háborodnak fel az emberek azon, hogy négyszáz repülővel utaztak Glasgowba a döntéshozók.
„Ők nem a megoldás, ők a problémák része, de sajnos ők a világvezetők, valakik megszavazták őket.”
István szerint nem fekete-fehér ez a két hét.
„Én nem akarom eldönteni saját magam számára se, hogy most akkor a végeredmény jó vagy rossz, mert túl sok áramlat van ahhoz, hogy abból most egy mérleget kelljen vonni. Jó folyamatok is vannak, rossz folyamatok is. Ha elvárom magamtól, hogy cselekvő legyek, akkor van egymillió dolog, amibe lobogó hajjal, lelkesedéssel be lehet kapcsolódni. Feltöltődik ilyen közegben az ember, ami előremozdíthat jó dolgokat. Nagyon jó volt egy helyen lenni sok tízezer emberrel, akivel ismeretlenül is együtt tudsz érezni, közösséget tudsz vállalni.”
Azt mondja, hangsúlyosabbá vált a gondolkodása a klímaigazságosságról.
„Eddig is tudtam, hogy nem az a főbűnös, aki OSB-lappal, szeméttel, cipővel, pet palackkal fűt, hanem ő eleve egy társadalmi rendszer rossz végén van: szegény, lecsúszott, marginalizálódott, nincstelenné vált, és nem tud küzdeni. Aki autót használ minden nap a munkába járáshoz, lehet, hogy szintén a rossz rendszer foglya. Tehát ezt érzékenyebben kell nézni, hogy ki az, aki tehetős, és tehet valamit, és ki az, aki áldozata ennek a rendszernek, ami rosszul van összeszerelve.”
Tracyt megérintette, hogy olyan Mexikói-öbölben élőkkel találkozott, akik harminc különböző hurrikán miatt szenvedtek az elmúlt években. Ők is amerikai emberek, de nem ugyanazok, mint a felelősök, a delegáltak, akik döntenek a jövőről.
Szerinte nehéz azoknak, akik érzelmileg kötődnek a változásokhoz, akik pesszimisták, gyászolnak, frusztráltak. A megoldást kell keresni. Az egymásra mutogatás nem segít. Minél többet megérteni, és változtatni, amin lehet.
Azt mondja, van egy időkorlát, rengeteg a szereplő, rengeteg a törvényi, gazdasági kérdés. Nehéz megoldást találni. Ez a két hét olyan volt, mint egy intenzív tanfolyam. Nem tanult meg mindent, de sok olyasmit hallott, amire építheti a továbbiakat.
Ő igyekszik a pozitív dolgokat hazavinni. Egy buszon beszélgetett valakivel, aki egy református templomban volt önkéntes. 65 amazonai embernek készítettek ennivalót.
