JÖVŐ
A Rovatból

„Amit az itt élők, az ide látogatók láttak, az örökre megmarad a fejükben” – magyar szemmel a klímacsúcsról

Zöld aktivistaként járta egy hétig Glasgow-t Ferenczi István és felesége, Tracey Wheatley. Azt mondják, klímaigazságosság nélkül nem lesz igazi változás.

Link másolása

A több mint húsz éve Magyarországon élő Tracey Wheatley skót. Édesanyjának most volt a születésnapja Glasgowban, így az ő köszöntésével együtt azt is megnézhették, milyen a COP26, az ENSZ klímacsúcsa, és ami körülötte van.

Őt környezetvédelmi aktivistaként ismertem meg. Az Átalakuló Wekerle nevű klímabarát közösségnek az egyik alapítója, és sok éghajlatváltozással foglalkozó kampányban dolgozott. Biztos voltam benne, hogy most is dolgozik valamit a programokban. Nagyon akart, több helyen is próbálkozott, de őt is meglepte, hogy a város tele volt segítőkkel, sehol nem volt szükség rá.

Bár kicsit csalódott, de rájött, hogy jobb is így, mert van ideje folyamatosan járni a várost szintén környezetvédő társával.

„Ez a lényeg, hogy belelássunk, hogy áll most a klímaügy, hogy néz ki a mozgalmak szemszögéből, és hogyan küzdenek” – mondta.

Ferenczi István Elég a butaságból! skót felirattal

Férje, Ferenczi István kispesti önkormányzati képviselő, zöld aktivista. Elmagyarázta, hogyan nézett ki a város. A hivatalos klímatárgyalások a kék zónában voltak. Ide csak a döntésben résztvevők, meghívottak mehettek. A zöld zóna ugyancsak a hivatalos ENSZ rendezvény része, ahol azonban civil szervezetek, üzletek, cégek, tudományos szervezetek voltak jelen, és minden oldalról körüljárták a klímaváltozást. Ide akár az utcáról is be lehetett sétálni.

A kék zóna bejárata, Fotó: Elek Krisztián

A kék és zöld zóna is a városközponttól távol, egy nagy rendezvényközpontban, csarnokban volt. A belváros viszont teli volt különböző kísérőrendezvényekkel: tüntetésekkel, akciókkal, kiállításokkal, beszélgetésekkel, zenével.

Múzeumokban, közösségi házakban, egyetemeken, kávézókban, de még templomokban is a klímáról volt szó. Az oszlopok, falak mindenhol teli voltak plakátokkal a környezetvédelemről.

Még a helyi szappanoperákat is átalakították erre a két hétre, mindegyik részben volt egy rövid történet a klímaváltozásról.

„Az általános iskolákból is kijöttek a gyerekek tüntetni maguk készítette plakátokkal, annyira tündérek voltak” – mutatja Tracey.

A klímaváltozás a házinál is rosszabb, Fotó: Tracey Wheathley

Több tízezer környezetvédő volt a városban.

„Gyakorlatilag kifogyott a vegán kajából Glasgow” – mondja nevetve István.

Kevesebb hús, kevesebb hő, Fotó: Elek Krisztián

Alternatívok, radikálisok, aktivisták, szakszervezetek, ifjúsági csoportok, civil szervezetek, vallási csoportok igyekeztek információkat adni a számukra fontos kérdésekről. Tracy szerint nagyon minőségi előadásokat szerveztek. „Ez egy abszolút agytágító. Folyamatosan szembesülünk a korlátainkkal, egymillió féle felfogás van ebben az egészben, be kell építeni az új információkat is.”

Fotó: Ferenczi István

A COP26 koalíció például 140 szervezet összefogása. Ahogy a honlapjukon írják,

a kék zónában szerintük az dől el, kit kell feláldozni, ki menekül meg, és ki hoz nyereséget. Ők azonban éghajlati igazságosságot akarnak.

István megpróbálja elmagyarázni ennek a lényegét.

„A klímatárgyalók keresnek valamilyen technológiai megoldást, hogyan legyen zöldebb az életünk a bolygón. Ott vannak a cégek, ott van a tudomány, tehát minden a rendszeren belül van, egy zöld kapitalizmusról beszélnek. Most az olaj helyett a napelembe rakják bele a pénzüket, nagyon durván leegyszerűsítve. Nem biztos, hogy ez baj, csak az alternatív helyszíneken jelentős mértékben jön át, hogy ez édeskevés. ”

„Mert ha a nagy északi féltekén, a nyugati metropoliszokban majd ehetsz vegán kaját, meg lehet elektromos autód, meg megengedheted magadnak jó pénzért ezeket a klímabarát termékeket, viszont délen, az alsóbb társadalmi osztályokban ugyanúgy ki lesznek téve az emberek az egyenlőtlenségnek, meg az igazságtalanságnak, akkor ez nem megoldás.”

István és Tracey szerint a pénz nem lehet akadálya annak, hogy olajról átálljunk napelemre vagy szigeteljünk minden házat.

„A 2008-as gazdasági-pénzügyi összeomlás és a tavalyi COVID-válság idején is előteremtették a pénzt, nagyon leegyszerűsítve: nyomtattak és volt. Ha lenne politikai akarat, hogy öt-tíz éven belül fordítsuk ki a világot a sarkaiból, akkor csak ki kell nyitni a nemzeti bankokat, nyomtatni a pénzt, és egy másfajta gazdaságpolitikával megteremteni a forrást” – véli István.

A városi közlekedéssel kapcsolatban is sok érdekes dolgot hallottak. Például azt, mennyire fontos átállni arra, hogy biciklivel, tömegközlekedéssel és gyalog is lehessen a belvárosban járni. Az előadó polgármestereknek nem az volt a megközelítésük, hogyan kell megbüntetni, aki feleslegesen autózik, hanem az, hogyan lehet lehetőséget teremteni a gyalogolásra, biciklizésre, tömegközlekedésre, úgy, hogy az biztonságos, tiszta, megoldható legyen.

„Amikor minden megvan hozzá, akkor sokan váltanak. Ettől még be fognak szállni a hülyék az autóba, de csökkenteni lehet a számukat. Utána meg le kell szabályozni, dugódíjat bevezetni” - mondja István.

Fotó: Elek Krisztián

Tracy szerint a zöld zónában érdekes beszélgetéseket folytattak a cégek képviselőivel is. Nehéz kérdésekre is nagyon felkészülten reagáltak.

„Fiatalok, akiknek más a felfogásuk arról, hogy hol tartunk, mit csináljunk, és miért csináljuk. Lehet ütköztetni ötleteket, és lehet azokon az ötleteken keresztül más jellegű akciókat tervezni. Arról beszélgetni, hogy milyen hatása van a városra, meg az országra, ahol zajlik.”

Tracy szerint ezek a beszélgetések segítenek.

Úgy gondolja, Skóciának jót tett a klímacsúcs. Sokat tanulhattak a helyiek is. Elképzelte, milyen lett volna mindez Magyarországon.

„Képzeljük el, hogy egy 10 méteres báb sétál mondjuk a nyolcadik kerületben, a Népszínház utcában és találkozik egy másik bábbal, egy 3 és fél méteres menekült lánnyal.” Storm és Little Amal glasgowi találkozása szerinte nagyon nagy hatással van az emberekre, különösen a gyerekekre. „Amit az itt élők, az ide látogatók láttak, az örökre megmarad a fejükben.”

Nem érti, miért háborodnak fel az emberek azon, hogy négyszáz repülővel utaztak Glasgowba a döntéshozók.

„Ők nem a megoldás, ők a problémák része, de sajnos ők a világvezetők, valakik megszavazták őket.”

Esőerdőt, szenet, pénzt, mindent felfalnak, Fotó: Elek Krisztián
A számlát senki nem akarja rendezni, Fotó: Elek Krisztián

István szerint nem fekete-fehér ez a két hét.

„Én nem akarom eldönteni saját magam számára se, hogy most akkor a végeredmény jó vagy rossz, mert túl sok áramlat van ahhoz, hogy abból most egy mérleget kelljen vonni. Jó folyamatok is vannak, rossz folyamatok is. Ha elvárom magamtól, hogy cselekvő legyek, akkor van egymillió dolog, amibe lobogó hajjal, lelkesedéssel be lehet kapcsolódni. Feltöltődik ilyen közegben az ember, ami előremozdíthat jó dolgokat. Nagyon jó volt egy helyen lenni sok tízezer emberrel, akivel ismeretlenül is együtt tudsz érezni, közösséget tudsz vállalni.”

Nagy országok profitálnak, kis szigetek szenvednek, Fotó: Elek Krisztián

Azt mondja, hangsúlyosabbá vált a gondolkodása a klímaigazságosságról.

„Eddig is tudtam, hogy nem az a főbűnös, aki OSB-lappal, szeméttel, cipővel, pet palackkal fűt, hanem ő eleve egy társadalmi rendszer rossz végén van: szegény, lecsúszott, marginalizálódott, nincstelenné vált, és nem tud küzdeni. Aki autót használ minden nap a munkába járáshoz, lehet, hogy szintén a rossz rendszer foglya. Tehát ezt érzékenyebben kell nézni, hogy ki az, aki tehetős, és tehet valamit, és ki az, aki áldozata ennek a rendszernek, ami rosszul van összeszerelve.”

Tracyt megérintette, hogy olyan Mexikói-öbölben élőkkel találkozott, akik harminc különböző hurrikán miatt szenvedtek az elmúlt években. Ők is amerikai emberek, de nem ugyanazok, mint a felelősök, a delegáltak, akik döntenek a jövőről.

Szerinte nehéz azoknak, akik érzelmileg kötődnek a változásokhoz, akik pesszimisták, gyászolnak, frusztráltak. A megoldást kell keresni. Az egymásra mutogatás nem segít. Minél többet megérteni, és változtatni, amin lehet.

Templomokban is klímáról beszéltek Fotó: Ferenczi István

Azt mondja, van egy időkorlát, rengeteg a szereplő, rengeteg a törvényi, gazdasági kérdés. Nehéz megoldást találni. Ez a két hét olyan volt, mint egy intenzív tanfolyam. Nem tanult meg mindent, de sok olyasmit hallott, amire építheti a továbbiakat.

Ő igyekszik a pozitív dolgokat hazavinni. Egy buszon beszélgetett valakivel, aki egy református templomban volt önkéntes. 65 amazonai embernek készítettek ennivalót.

„Ez az ember látja, hallja olyanoktól, hogy mi a gond, akikkel amúgy nem tudna találkozni. Ez a nő ezt fogja elmesélni az unokáinak. Ez annyira szuper dolog!”
A házaspár élménybeszámolóra készül, de még nem tudják, hogy a covid miatt meg tudják-e tartani szeméyesen vagy inkább online eseményt hirdetnek.
Fotó: Elek Krisztián

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: