Amerikai politikai tanácsadó: Orbán nyíltan összeállt Putyinnal, ideje, hogy az USA bekeményítsen Magyarországgal szemben
- erre figyelmeztetett Jordan Warlick, a Helsinki Bizottság tanácsadója.
A szakértő a The Hill-en megjelent cikkben arról beszélt, hogy 66 évvel a dicsőséges forradalom után a magyar miniszterelnök Európát támadja, míg a határa túloldalán háború zajlik Ukrajna ellen.
A szakember szerint igazolhatatlan nézet, hogy Orbán szerint a Nyugat provokálta ki az oroszok lépését. Úgy véli, hogy a kormányfő tekintélyelvűségéből következik, hogy lerombolta a demokratikus szabadságjogokat, átírta a választási törvényt, ellenőrzése alá vonta a sajtót és saját embereit ültette az Alkotmánybíróságba is. A civil társadalom nem tud rendesen működni, sokakat rágalmaznak.
Jordan Warlick szerint már nem lehet tovább halogatni, hogy szembeszálljanak mindezzel. Arra is figyelmeztetett, hogy Magyarország hozzáállása törést okozott a NATO-ban, aminek súlyos következményei lehetnek. Ezért fontolóra kéne venni a szervezetnek a Magyarországgal való kapcsolat leépítését, hiszen Orbán szándékosan rúgta fel a közös alapelveket.
A szakértő szerint fontos, hogy az Egyesült Államok támogatást nyújtson a civileknek és a független újságíróknak. Valamint meg kell gondolni a beruházások és katonai fejlesztések leépítését is. Megvannak az eszközeik, többet kell követelni egy NATO-tagtól - írta a szakértő.
“The United States cannot sit back silently while a NATO ally aligns itself with Putin’s Russia under thinly-veiled claims of ‘neutrality,’ and simultaneously dismantles democracy domestically.”
— Jordan Warlick (@jvcwarlick) November 10, 2022
My piece for @thehill @TheHillOpinion on Hungary: https://t.co/TarWp0RP0U