HÍREK
A Rovatból

Amerikai hírszerzés: Putyin ismét nukleáris fegyverek bevetésével fenyegetőzhet az invázió megtorpanása miatt

A Pentagon Védelmi Hírszerző Ügynöksége szerint az orosz elnök nukleáris elrettentő erejére támaszkodhat, hogy fenyegesse a Nyugatot, és erőt sugározzon támogatói felé.


Vlagyimir Putyin várhatóan ismét nukleáris fegyverek bevetésével fenyegetőzhet a Nyugat felé, ha folytatódik az orosz invázióval szembeni kemény ukrán ellenállás - áll a Pentagon Védelmi Hírszerző Ügynökségében új jelentésében.

Szerintük az orosz elnök azért nyúlhat újra a fenyegetőzéshez, mert az orosz invázió egyre inkább megtorpan Ukrajnában: folyamatosan fogyatkoznak az orosz katonák, amortizálódik a fegyverarzenáljuk, a sikerek viszont elmaradnak. Nyugati hírszerzések szerint az is elképzelhető, hogy az oroszok kísérletet sem fognak tenni Kijev ostromára.

Az újabb és újabb gazdasági szankciók is egyre inkább elszigeteltté teszik Oroszországot, a kitartó ukrán ellenállás mellett ez is veszélyezteti azt, hogy korszerszerű fegyverekkel és lőszerekkel lássa el a katonákat.

Putyin ezért egyre inkább nukleáris elrettentő erejére támaszkodik majd, hogy jelezzen a Nyugatnak, és erőt sugározzon támogatói felé

- mondta el Scott Berrier, a Védelmi Hírszerző Ügynökség igazgatója.

Arról is beszélt, hogy az elakadó invázió arra is ösztönözheti az orosz elnököt, hogy agresszívebb akciókat hajtson végre nemcsak Ukrajnában, hanem szélesebb körben is. Célja az lehet ezzel, hogy helyreállítsa a presztízsét és elrettentse ellenfeleit. Berrier azt is hangsúlyozta, hogy Putyin továbbra is azt akarja, hogy Ukrajna és a volt Szovjetunió más államai orosz befolyás alá kerüljenek, és addig erőlteti a megszállást, amíg nem teljesítik a követeléseit.

Az igazgató ugyanakkor azt is hozzátette:

az orosz kormány nukleáris fenyegetőzése hátterében az is állhat, hogy olyan tárgyalási helyzetet teremtsen, ami a konfliktus Oroszország számára kedvező feltételekkel történő befejezését eredményezheti, vagy más résztvevőket visszatarthat attól, hogy belépjenek a konfliktusba.

Forrás: Bloomberg


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter üzent Orbán Viktornak: a miniszterelnök jobban tenné, ha mostantól ügyvivő kormányként működne, és nem hozna hosszútávú, fájó döntéseket
A politikus azt is elmondta: minden - a jelenlegi kormány által - végrehajtott hitelfelvételért ők lesznek a felelősek és az ő vagyonuk lesz a garancia.


Magyar Péter a TISZA Párt kongresszusán ismrette azokat a főbb témákat, amelyekkel a választás után hatalomra kerülő TISZA-kormány elsők között foglalkozna. Azt is elmondta, hogy terveik megvalósításához milyen pémnzügyi forrásokat használnának fel.

A pártvezető beszéde végén üzent Orbán Viktornak is, azt javasolta:

a miniszterelnök jobban tenné, ha mostantól ügyvivő kormányként működne, és nem hozna hosszútávú, fájó döntéseket.

Azt szeretné, ha a miniszterelnök nem adósítaná el még jobban az országot. Szerinte ugyanis Orbán már bármilyen feltétetellel, uzsorakamatra is hitelt venne fel. Mert - szerinte - a kormányfőnek már az is belefér, hogy évtizedekre eladósítsa az országot. Hiszen osztogatni készül, de már nincs miből. A tiszás vezető úgy tudja, hogy a kormány kínai és közel-keleti forrásból venne fel 2000 milliárd forintos hitelt. Ez azonban hatalmas terhet jelentene évekre a költségvetésnek.

Ezért azt üzente:

Van egy rossz híre Orbánnak, Tiborcznak és Mészárosnak, a hitelfelvételek helyett mától nyugodtan betolhatják a lopott vagyonukat a közös kasszába.

A TISZA-kormány által felállítandó új hivatal ugyanis a mai naptól felvett hiteleket, gazdasági károkat visszaszerzi. Ne a magyar emberek fizessék meg a jelenlegi kormány döntéseinek következményeit. Ezért minden - a jelenlegi kormány által - végrehajtott hitelfelvételért ők lesznek a felelősek és az ő vagyonuk lesz a garancia - közölte Magyar. Az álljon helyt mindenért, akik meggazdagodtak ebben a rendszerben - tette hozzá.

Majd azt mondta: „A TISZA útja nem a gyűlölet, hanem a remény útja. Egy valóban közös út, ahol újra közösen kimondhatjuk azt a szót, hogy hazaszeretet”. Magyar közölte, hogy mindenkire szükség van, és azt kérte, ne csak nézői legyenek a változásnak, hanem vegyenek részt a rendszerváltásban, ne csak figyeljenek, hanem cselekedjenek is, mert a haza így tud majd működni.

Végül azt kérte: "legyen ez a pillanat egy közös eskü is, hogy többet nem hátrálunk meg. Nem adjuk fel. Ha elindultunk a működő Magyarország útján, akkor azon menjünk is végig. Ma egy rendszerváltás zajlik, gyertek velünk, csatlakozzatok hozzánk. Mert Magyarország nem várhat tovább".

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Pár napra visszatér a 30 fokos nyár, majd után újra jön a durva lehűlés
Az időjárás nem lesz zavartalan, maradnak a felhők, záporok, zivatarok és a szél is. Az éjszakák hűvösek lesznek, de napközban akár 36 fok is lehet majd, hozzá magas UV-sugárzással.


Vasárnap napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, helyenként futó zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Élénk, erős lesz a délnyugati szél, de zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Hajnalban 16, délután 33 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban nagyon erős fokozatot érhet el - írja az Időkép. Vasárnap a zivatarok miatt az ország északi felére sárga figyelmeztetést adtak ki. A riasztás hétfőn és kedden is megmarad, de akkor az ország keleti és nyugati felén várható hevesebb vihar.

Hétfőn a napsütést időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják meg. Kezdetben elszórtan északkeleten lehet egy-egy futó zápor, majd délután főként nyugaton és északnyugaton alakulhatnak ki helyenként záporok, zivatarok. Többfelé élénk lesz a nyugati, délnyugati szél. Kora reggel 12-19 fokot mérhetünk, majd délutánra 30 és 36 fok közé melegszik a levegő.

Kedden egy hidegfront hatására erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és helyenként záporok, zivatarok kialakulására is számítani kell. Sokfelé megélénkül, egyes tájegységeinken megerősödik az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb hőmérséklet 26 és 34 fok között alakul.

Szerdán gyakran zavarják majd felhők a napsütést, és helyenként északon, északkeleten, valamint nyugaton eső, zápor, zivatar is kialakulhat. Az élénk, erős északnyugati szélben délutánra 22 és 30 fok közé melegedhet a levegő.

Csütörtökön a felhős időben többfelé számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatarra. Sokfelé élénk lesz az északi, északnyugati szél. A legmelegebb órákban csak 19-25 fokot mutathatnak a hőmérők.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Ilyen volt a TISZA Párt kongresszusa, az Út a működő országhoz rendezvény Nagykanizsán
Az eseményen Magyar Péter is beszédet mondott. Szó volt az oktatásról, a lakhatásról, a vagyonvisszaszerzésről, a devizahitelesekről is. A végén pedig a TISZA pártvezére üzent Orbán Viktornak is.


Szombaton tartotta a TISZA Párt a második kongresszusát. A Nagykanizsán megrendezett Út a működő országhoz rendezvényen Magyar Péter ismertette pártja elképzeléseit és terveit. A jövő évi választás után - ha kormányzásra kerülnek - számos intézkedést hoznának meg. Ezekről is részletesen beszélt a pártvezér, majd a végén azt üzente Orbán Viktornak, hogy jobb lenne, ha mostantól ügyvivő kormányként működnének tovább.

Az eseményen szó volt a lakhatási gondokról, a vasútfejlesztésről, az oktatásról, egészségügyről, a vagyonvisszaszerzési hivatalról és Nemzeti Bankról, a devizahitelesekről is.

Képgaléria: A TISZA Párt kongresszusán (Fotókért kattints a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Újabb videó került elő a kárpátaljai magyar férfiról, aki a mozgósítása után kórházba került, majd rövidesen meghalt
A halálának körülményei még vitatottak. A felvételen a földön kúszik, miközben látszik, hogy nincs jól.


Egy újabb videót osztottak meg a neten, melyen az Ukrajnában elhunyt kárpátaljai magyar férfi látható - írja a 444.hu.

Sebestyén József halálának körülményei még vitatottak. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a férfit Ukrajnában toborzók vitték el. Testvére szerint megverték, majd később meghalt, de halálának okáról ellentmondó állítások vannak. Egyes források szerint a férfit agyonverték, az ukránok azonban azt állítják, hogy ez nem igaz.

Az ügyről Rácz András is elmondta a véleményét.

Az új videón pedig az látszik, hogy Sebestyén József a földön kúszik, és úgy látszik, hogy rossz állapotban van. A kiképzőknek mondja, hogy nincs jól, ugyanakkor nem érnek hozzá, nem látni olyat, hogy megverték volna, de a felvételt készítők gúnyosan beszélnek vele.

Orbán Viktor az ügyről a Harcosok Klubja Facebook-csoportba írt: „Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni”. Majd a péntek reggeli rádióinterjújában is megszólalt az ügyről.

VIDEÓ: Az elhunyt kárpátaljai magyar férfiról

A Telex azt írja, hogy a férfit július 9-én temették el. A hivatalos közlés szerint a lábában lévő értágulatban keletkezett vérrög jutott el a tüdejébe, ez okozta a halálát. A férfi környezetéből származó hírek szerint azonban sérülések voltak a hátán, bordája törött, és a fején duzzanat volt. Az ügyvédjének a halála előtt azt mondta, hogy a katonaságnál megverték. Az ukrán hivatalos iratokban erről nincs szó - írja a lap. Az ukrán külügyminisztérium szerint Magyarország manipulatív módon, politikai célokra használja fel az ukrán mozgósítással kapcsolatos egyedi eseteket, ami károsítja az ukrán-magyar kapcsolatokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: