SZEMPONT
A Rovatból

Amerika következő populista elnöke tehetségesebb lesz, mint Donald Trump

Mert ne legyenek illúzióink: valaki majd bejelentkezik erre a szerepre, learatva a trumpizmus eredményeit, méghozzá kalkuláltabb, letisztultabb és intelligensebb hozzáállással. Őt nehéz lesz egyetlen ciklus után eltávolítani a Fehér Házból - vélekedik a The Atlantic szerzője.
MTI/AP/Steve Helber - szmo.hu
2020. november 09.


Link másolása

Négy év után a Trump-korszak véget ért: habár az Egyesült Államok eddigi elnöke nehezen dolgozza fel veresége tényét, a demokrata Joe Biden győzelme mostanra már borítékolható. Ha azonban a jövőben Amerika élére újabb autoriter vezető kerül, félő, hogy jóval kompetensebb lehet Trumpnál - írja a The Atlantico szerzője, Zeynep Tufekci.

Most, hogy Donald Trump korszaka leáldozott, viták hosszú sora indulhat el az Egyesült Államokban arról, hogyan értékelhetik az elmúlt négy év történéseit. Trump négyéves elnöklését nehéz lesz feldolgozni, hiszen sokak számára a mai napig rejtély, miféle társadalmi folyamatok vezettek a milliárdos üzletember 2016-os választási győzelméhez.

Vannak, akik szerint Trump megválasztása anomália volt az amerikai demokrácia történetében. Mások szerint komplex okok húzódnak meg a népszerűsége hátterében, amely - a választási vereség dacára - a mai napig is kitart. Trump elkötelezett híveket szerzett Amerika-szerte, akik lelkesedése mit sem csökkent az eltelt négy év során.

Egyesek úgy vélekednek, a leköszönő elnökben Amerika minden bűne és gyengesége megtestesül, míg mások szerint a személye iránti tisztelet gyökerei az amerikai néplélekben keresendők. Ám azt kivétel nélkül mindenki elismeri, hogy Trump sok szempontból megreformálta a szabad világ vezetőjéről alkotott képünket.

Elég, ha a rendszeres korai reggeli tweetjeire gondolunk, vagy arra, hogyan mosta el a magán- és az üzleti élet közti határvonalat. Arról már nem is beszélve, milyen megszállottsággal követte a népszerűségi indexe alakulását - nem is csoda egy korábbi valóságshow-hőstől, aki egykoron legalább ebben a szerepében remekelt.

Egy a populisták közül

A nemzetközi színtéren azonban Trump nem volt más, mint a világszerte egyre nagyobb teret nyerő jobboldali populizmus legbefolyásosabb képviselője. Az általa követett politikai irányzatot olyan vezetők fémjelzik, mint a brazil Jair Bolsonaro, az indiai Narendra Modi, Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin, netán épp a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor.

A fenti politikusok jelentős választási sikereket és óriási bázist tudhatnak maguk mögött, mindezt azonban kétes eszközökkel tartják fenn: közös vonásuk, hogy elnyomják és démonizálják a független médiát, zaklatják az ellenzéket, és ahol lehet, törvénytelen eszközökkel hallgattatják el az őket bíráló hangokat - elég, ha arra gondolunk, milyen szerencsétlen baleseteknek esnek áldozatul Putyin politikai ellenfelei. Orbán például büszkén jellemzi a saját maga által felépített rezsimet az “illiberális demokrácia” kifejezéssel. Trump mind a törvényalkotás, mind a retorika szintjén számtalan hasonlóságot mutatott a fent említett vezetőkkel.

A leköszönő elnök már 2016-os a kampányát is azon hívószavak köré építette, amelyekkel az utóbbi években széles körben kritizálták a globalizációt. Trump az etnonacionalista populizmus módszereit vette át: olyan jóléti állam megteremtését helyezte kilátásba, amely ugyanakkor a “megfelelő embereket” támogatja az “arra méltatlanok”, így például a bevándorlók és egyes kisebbségek rovására, akik ezen narratíva szerint kihasználják a szociális juttatásokat. Jelentős különbség ugyanakkor az üzletember és a fent említett vezetők közt, hogy utóbbiak tehetséges politikusok, akik ismétlődő választási sikereket tudnak maguk mögött.

Trump ezzel szemben egy reality-sztár, aki rendkívül szerencsés történelmi pillanatban kezdett kampányolni: akkor, amikor az amerikai politikai erőtérben egyébként is nagymértékű átrendeződés zajlott.

Ezen felül kezére játszottak az olyan 2016-os politikai történések is, mint például a rendkívül megosztó Hillary Clinton jelölése a Demokrata Párt részéről, vagy a közösségi média egyre jelentősebb befolyása a politikában. Ehhez hozzájárult még, hogy a Republikánus Párt többi jelöltje jócskán alulértékelte Trumpot.

Nagy ígéretek, szerény eredmények

Az exelnök nem volt teljességgel tehetségtelen: az országjárása során szoros kapcsolatot épített ki a szavazótáborával, és többféle politikai üzenetet is végigpróbált, amelyek közül aztán a sikeresebbekre építette fel a kampányt. Ösztönösen megértette a figyelemben rejlő óriási befolyást, és szélsőséges viselkedésével mindent megtett, hogy soha ne kerüljön ki a reflektorfényből. Jó érzékkel ismerte fel azt is, milyen előnyökkel szolgál számára a 2016-os helyzet.

Ám Trump mindezek dacára sem jó a munkájában, amit minden jel szerint nem is élvezett különösebben. Fegyelmezetlen, ráadásul túlontúl érzékeny a személyét érő kritikákkal szemben, ami alkalmatlanná teszi a hosszú távú politikai helytállásra. 2016-os győzelme őt is legalább annyira meglepte, mint a világon mindenki mást. Mostani veresége pedig leginkább az egóját sérti: ami az elnöki kötelezettségeket illeti, azoknak megkönnyebbülten mond búcsút, főleg, hogy menedéket talál a szavazatok elcsalásáról szóló összeesküvés-elméletekben. Kérdés, hogyan birkózik majd meg a rá váró perek sorozatával.

Habár Trump populistaként mérettette meg magát, ahhoz már nem volt kellő politikai tehetsége, hogy a programpontjait meg is valósítsa. Így esett kútba például az amerikai gyárszektor fellendítése éppúgy, mint a Kína elleni győzelem a gazdasági versenyben. Jó példa a wisconsini Foxconn gyár, amelyet “a világ nyolcadik csodájaként” harangozott be, és 13 ezer embernek teremtett volna munkahelyet. Ám az épület az idei választások idején üresen tátongott, és az elnök - nem meglepő módon - veszített Wisconsin államban. Amikor pedig megérkezett a koronaválság, zavarodottan bukdácsolt, ahelyett, hogy erőskezű vezetőként segítette volna át az országot a krízisen, akárcsak a példaképének tartott populisták.

Nem így például a török elnök, Erdogan, aki 2003-as első megválasztása óta ugyan némileg veszített politikai erejéből, ám még mindig az ország legtehetségesebb politikusai közé sorolható, aki többek közt a globális pénzügyi válság idején is helytállt. Netán Putyin, vagy épp az indiai Modi, akik számos választási győzelmet tudhatnak maga mögött. Jó példa a brazil Bolsonaro is, aki ugyan nem kezelte példásan a koronakrízist, ám a szegények számára folyósított pénzügyi támogatással biztosította be a pozícióját.

A következő "erős ember"

Érdekes módon még a republikánus sajtó sem reagált elkeseredetten Trump vereségére: a Fox News például nem várt sokáig, mielőtt bejelentette volna Biden arizonai győzelmét, a republikánus vezetők közül pedig sokan elhatárolódtak Trump dühkitörésekkel teli tweetjeitől, amelyekben a szavazatszámlálás leállítását követelte. Nem viseli meg őket Trump távozása, hiszen a Legfelsőbb Bíróság javarészt őket pártolja, valószínűleg megőrzik a kontrolljukat a Szenátus fölött, és több republikánus képviselő nyert helyet a képviselőházban, mint amivel korábban számoltak volna. Ezen felül minden eddiginél több női jelölttel biztosították be a saját koalíciójuk diverzitását, és a nem fehér amerikai lakosság körében több szavazót szereztek, mint korábban valaha.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Tegyenek börtönbe, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at, és akkor nem nekik lesz kétharmaduk, hanem nekünk háromnegyedünk
A TISZA Párt alelnöke bohócnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét, miután Lánczi Tamás azt írta egy posztban Magyarnak: börtönbüntetés jár annak, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.

Link másolása

Megalakulása óta az első vizsgálatot indította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, írja azt rtl.hu. A kormány kezdeményezésére februárban létrehozott intézmény a kormánypárti Magyar Nemzet egyik cikkére hivatkozik. Az állami hírügynökséggel azt közölték: a lap információi alapján felmerül a gyanú, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör” próbál beavatkozni a magyar választásokba, amelyik a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mozgalmát támogatta.

A hivatal Magyar Péter nevét nem említette, de a Tisza Párt alelnöke tegnap Facebook-posztban reagált. Azt írta, a vizsgálat vele kapcsolatban indult. Azt javasolta Lánczi Tamásnak: kérdezze a Fideszt, „évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője erre szintén a közösségi médiában reagált: felhívta Magyar Péter figyelmét arra, hogy „amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Magyar Péter ma a Békés megyei Mezőhegyesen kampányolt, innen üzent Lánczinak Tamásnak:

„Innen is üzenem neki, hogy irtó nagy bohóc. Kit akar börtönbe tenni, engem? Vagy a magyar népet? Mit gondol, hogy tényleg azt el fogják fogadni az emberek egy ordas kamu alapján, amit a propaganda állít, majd engem börtönbe rakjanak?

De tegyen börtönbe, szerintem annál jobb lesz, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at. És akkor nem nekik lesz kétharmaduk hanem nekünk háromnegyedünk.”

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, hogy Magyar Péter mozgalma mögött a Bajnai Gordonhoz köthető DATADAT nevű cégcsoport állhat, erre az egyesület honlapjának adatvédelmi tájékoztatójában találtak nyomokat. A cégcsoport ügyvezetője szerint hazugság, ami a Magyar Nemzetben megjelent.

„Sosem találkoztam velük, sem Magyar Péterrel, sem a hozzá kötődő párttal, sem a hozzá kapcsolódó egyesülettel soha semmilyen viszonyt nem ápoltunk”

- mondta Szigetvári Viktor, aki szerint azért szerepeltek az adatvédelmi tájékoztatóban, mert a Magyar Péter által átvett egyesülettel volt kapcsolatuk régebben.

Szigetvári Viktor azt mondta, nem tartnak a vizsgálattól, és együttműködnek majd a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, ha felkeresik őket.

A szervezettel kapcsolatban épp tegnap terjesztett be határozattervezetet az Európai Parlament öt frakciója. Eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása és működése sérti a szabad és tisztességes választások elvét. Arra szólítanák fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését és függessze fel a Magyarországnak adott támogatásokat, amíg az összes korábban támasztott feltételt nem teljesíti a kormány. A tervezetről jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: