A Rovatból

Álmában beszélt arról, hogy bűncselekményt követett el, férje meghallotta és feljelentette

A brit nő egy ideje már gyanús volt a férjének, mégis megdöbbent, amikor rájött, mit tett a felesége.


Feljelentette a feleségét egy brit férfi, miután hallotta, hogy a nő álmában arról beszélt, hogy pénzt lopott - írja a Daily Mail.

Be is bizonyosodott, hogy a 47 éves Ruth Fort valóban bűncselekményt követett el: egy kerekesszékes nőtől lopott, akit egy szociális otthonban gondozott.

A nő férje, Antony már akkor tudta, hogy valami nem stimmel feleségével, amikor egyszer érte ment munka után, és Ruth elmondta neki hogy aznap az otthon egyik lakóját elvitte vásárolni. Azt is elárulta, hogy az asszonynak 98 ezer font volt a bankszámláján. Ahogy erről beszélt, férjének rossz érzése lett. Akkor kezdett el igazán gyanakodni, amikor felesége befizetett egy mexikói nyaralást a családnak, és az üdülés alatt csak úgy szórta a pénzt. Amikor a férfi kérdőre vonta, a nő azt állította, hogy a rokonaitól kapott több ezer fontot, de ezt nem nagyon hitte el neki.

Egy hónappal később Ruth az epilepsziája miatt egy ideig nem dolgozott.

Egy éjszaka Antony arra ébredt, hogy a felesége összefüggéstelenül beszél álmában, de sok pénzt emlegetett.

Mellette a padlón hevert a pénztárcája, amiből kiesett néhány 20 fontos bankjegy. A férj ekkor belenézett a tárcába, és meglepve látta, hogy talált benne egy hitelkártyát is, ami a nő által gondozott asszonyé volt.

"Ekkor összeállt a kép, én meg teljesen elborzadtam. Nem akartam elhinni. Amikor Ruth felébredt, szembesítettem ezzel, ő pedig mindent bevallott. Mondtam, hogy pakolja össze a cuccait és menjen el. Meghasadt a szívem, mert szerettem őt, de tudtam, hogy nincs más választásom, mint feljelenteni őt"

- mondta a férj.

Be is tartotta a szavát, nem sokkal később feljelentést tett a rendőrségen, feleségét pedig utána le is tartóztatták. Ekkor 2018 decemberét írtunk, a nő azonban csak 2021 februárjában állt bíróság elé. Ott beismerte, hogy ellopott 7200 fontot (kb. 3.000.000 forintot), az eljárás során pedig kiderült, hogy két hónapon keresztül nyúlta le a gondozottja pénzét.

A nőt 16 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték bizonyos feltételekkel, például, hogy el kell járnia drogrehabilitációs tanácsadásra. A nő azonban két ilyen alkalomra nem ment el, és a pártfogójával való találkozóját is kihagyta. A bíró azonban volt olyan kegyes, hogy még egy utolsó esélyt adott neki a börtön elkerülésére. Fort hat hétig nem hagyhatja el az otthonát reggel 7 és este 7 között, és ha ezentúl nem tesz eleget a felfüggesztett büntetés feltételeinek, vagy bármilyen más szabálysértést követ el, akkor tényleg rács mögé kerül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Furcsa dolgot vettek észre Orbán Viktor fülében - Hadházy Ákos megpróbálta kideríteni, hogy mi az
A független képviselő szerint a „ketyere” két dolog lehet, hallókészülék, vagy pedig „kémfülhallgató”, amin keresztül valaki diktálta, hogy miket válaszoljon Orbán a vitában.


„Valami nagyon furcsa dolgot vett észre Orbán jobb fülében egy honfitársunk azon a videón, ahol válasz helyett óvodás módjára ismételgette, hogy bolond vagyok” - írta Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.

A független képviselő szerint a „ketyere” két dolog lehet.

„Hallókészülék, bár nem tudunk arról, hogy Orbánnak ilyen problémája lenne. Lehet persze valami indiai csodadoktor praktikája is, szereti az ilyesmit. Vagy pedig „kémfülhallgató”, amin keresztül valaki diktálta, hogy miket válaszoljon a parlamenti vitában. Ha utóbbi, akkor valószínűleg a háttérben ülő propagandista már ki volt kapcsolva, amikor a folyosón találkoztunk. Bár ez sem biztosan igaz, mert úgy tűnik, az ovis színvonalú “érvelés” (“bolond, hülye, idióta stb.) most a meghatározó kommunikációs stratégia” – írta Hadházy, majd hozzátette: szerinte

a legnagyobb baj nem az, hogy a miniszterelnök milyen módon kapja az észt, hanem az, hogy amit mond, azt általában az orosz megbízói diktálják neki.

Hadházy később frissítette a posztot, és megerősítette, hogy valami biztosan volt Orbán fülében.

„Egy másik honfitársunk is észrevett valamit, ami alapján sajnos inkább az a valószínű, hogy tényleg diktálják Orbánnak a "sziporkázó" parlamenti válaszait.

Orbán fülében tuti ott van az a valami, valószínűleg bent felejtette.

De az talán még érdekesebb, hogy amikor rájöhetett, hogy közelről videózzák, kivehette, mert kicsivel később már nincs ott” – írta a képviselő.

Az eszközről több fotót is mellékelt a posztjában:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Te kis Temuról rendelt arisztokrata” - Somogyi András alaposan eligazította új videójában Rákay Philipet
Rákay a közösségi oldalán sértő kifejezésekkel illette a humoristát, és rendőrséget, bíróságot emlegetett. Somogyi válaszában közpénzekről és alacsony értékelésű filmekről beszélt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Somogyi András új videóban reagált Rákay Philip kritikájára, amely a Semjén Zsoltról készült paródiáját érte, írja az atv.hu. A humorista a Szőlő utcai javítóintézet ügyére és Semjén Zsolt parlamenti felszólalására is utalt a felvételben.

Rákay a közösségi oldalán kemény szavakat használt: Somogyi szerinte „puhatestű toplúzer” és „tehetségtelen retardált hülyegyerek”, majd azt írta: „ne csodálkozzon majd, ha a rendőrségen és a bíróságon találja magát, mert mondataiért felelnie kell”.

„Szevasz, Kálmán! Te díszzsebkendős putrióta, te kis Temuról rendelt arisztokrata!”

- kezdte válaszvideóját a humorusta.

Somogyi azzal folytatta, örül annak, hogy Rákay „előbújt a privát elit klubjából, valamint közpénzszámolás közben volt ideje vele foglalkoznia”. Hozzátette: elolvasta a producer posztját, és szerinte bírósággal és büntetéssel nem a paródiavideó készítőjét, hanem a gyermekbántalmazókat kellene fenyegetni.

A humorista arról is beszélt, hogy ő hetente több ezer néző előtt lép színpadra, míg Rákay jelentős állami támogatásból készít „egycsillagos” értékelésű filmeket - ezzel utalva az Aranybullára, amely jelenleg 1,1-es értékelést kapott az IMDb-n -, és azt mondta, ezeket kevesebben nézték meg, mint a Semjén-paródiát, amely már több mint 160 ezres megtekintésnél jár. Megemlítette a Most vagy soha! című filmet is, amelyről úgy fogalmazott: kár volt elkészíteni; szerinte a pénz a „semmire” ment el.

Somogyi kitért arra is, hogy Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője a közösségi oldalán felháborodott amiatt, hogy kormánypárti vezetésű települések is meghívják őt. Erre úgy reagált: „mindenhol fizet a fellépésért, ezért a korábbi televíziós szereplő nemcsak a jogállamiságot tapossa két lábbal, hanem a bevételi lehetőséget is elveszi az érintett városoktól, és tőle is”.

Somogyi András új videóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Vérmókus tartja rettegésben egy városka lakóit, egy áldozat azt mondja, majdnem megölte őt a rágcsáló
Öt támadásról érkezett jelzés, a sebesültek között idősek is vannak. Szakértők szerint az állatok etetése okozhatja a bajt, és fertőzésveszélyre is figyelmeztetnek.


„Ez nem vicc” – hirdetik a San Francisco-i öböl térségében kiragasztott figyelmeztető lapok, amelyeken fotók mutatják, mire érdemes odafigyelni séta közben. A tájékoztatás célja, hogy a környéken élők óvatosak legyenek.

A bejelentések szerint egy mókus eddig legalább öt emberre rontott rá Kaliforniában. Ketten kórházi ellátást kaptak, miután megharapta és összekarmolta őket, számolt be az esetről az RTL Híradó.

Egy nő elmondása alapján a férjét érte támadás: a mókus a fejére ugrott, felsértette a fülét, majd a lábát kapta el, amelyről próbálta lerázni. „Videót akartam készíteni, de minden olyan gyorsan történt” – tette hozzá.

Egy másik érintett arról beszélt, hogy

a rágcsáló majdnem megölte.

Az arcát célozta, ő a karjával védekezett, erősen vérzett, az állat pedig hirtelen odébb ugrott.

Egy helyi állatvédő szervezet vezetője szerint az ilyen esetek ritkák, a mókusok többnyire kerülik az embert. Hangsúlyozta: ha valaki rendszeresen eteti őket, elveszíthetik a természetes óvatosságukat, és amikor nem kapnak élelmet, agresszívebbé válhatnak.

A hasonló esetek azért is kockázatosak, mert a mókusok betegségeket terjeszthetnek. Egyelőre nem azonosították, melyik állat okozta a támadásokat, a környékbelieket azonban arra kérik, legyenek körültekintőek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Szédítő látvány: átadták a világ legmagasabb hídját Kínában
A hidat augusztus végén terhelési próbának is alávetették. Ekkor 96 teherautót állítottak a megfelelő pontokra, a járművek összesen 3360 tonnát nyomtak.
F. O. Fotó: Youtube - szmo.hu
2025. szeptember 28.



A Huajiang Canyon híd három év alatt épült meg a délnyugat-kínai Beipan folyó völgye fölött – számolt be róla a kínai Xinhua állami hírügynökség. Az új átkelőt vasárnap adták át, és jelentősen lerövidíti az utazási időt: a korábbi kétórás út most mindössze két percet vesz igénybe.

A 625 méter magas híd közel kilencszer magasabban húzódik, mint a San Franciscóban található Golden Gate.

Teljes hossza 2980 méter, a támaszköze pedig 1420 méter, így nemcsak a legmagasabb, hanem az egyik leghosszabb függőhíd is a világon.

A kivitelezés 2022-ben indult.

A munkát több modern technológia is segítette, például fejlett tervezőszoftverek, előre legyártott elemek, valamint drónok és érzékelők, amelyek a szerkezet állapotát követték nyomon.

A hidat augusztus végén terhelési próbának is alávetették. Ekkor 96 teherautót állítottak a megfelelő pontokra, a járművek összesen 3360 tonna súlyt jelentettek.

A hídról készült videót itt lehet megnézni:

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk