HÍREK
A Rovatból

Alaposan átdolgozták a bérlakástörvény módosításáról szóló javaslatot - itt vannak a részletek

Az új tervezet szerint a lakás megvételéhez szükséges legalább 5 éves bérleti jogviszony, megvásárlása után pedig 4 évig nem lehet eladni.


Egy nappal a Törvényalkotási Bizottság csütörtöki ülése előtt küldték ki a lakástörvény Böröcz László fideszes országgyűlési képviselő májusban benyújtott módosításának újabb változatát, amelyből kiderül, hogy jelentősen átdolgozták az eredeti javaslatot - írja a Népszava.

A lap szerint az új verzióban erősen szűkítették a vételi jogot: egyrészt már csak kizárólag olyan lakások esetén áll fenn amelyek világörökségi helyszínen és annak védőövezetében műemléképületben találhatóak, illetve olyan házakban, amelyek akkor elidegenítési és terhelési tilalommal terheltek voltak, de azóta ezt a korlátozást feloldották. Másrészt a bérlő csak akkor veheti meg a lakást, ha határozatlan idejű bérleti jogviszonya volt 2020. december 31-én és annak időtartama eléri az öt évet. Ugyakkor az is szerepel benne, hogy „a vételi jog jogosultja a forgalmi érték megállapítását a tulajdonos államtól, illetve önkormányzattól e rendelkezés hatálybalépését követő – vagy ha a vételi jog alapjául szolgáló bérleti jogviszony időtartama e rendelkezés hatálybalépésekor az öt évet még nem éri el, úgy az öt év elteltét követő – egy éven belül kérheti."

A tervezetben azt is rögzítették, hogy akik a törvény hatályba lépésekor három havi lakbérrel vagy más jogcímen tartoznak a bérbeadó önkormányzatnak vagy az államnak, illetve egyéb köztartozásuk van, se most, se máskor nem vehetik meg a bérlakást, ahol élnek.

A módosítás szerint a lakást a bérlő, a bérlőtársak együtt, illetve azok egyenesági rokonai és örökbe fogadott gyermeke is megveheti. Bárki is vásárolja meg a lakást, négy évig nem adhatja el.

A vételárakat illetően meghatározták, hogy akik már 1996 előtt is bérlők voltak, a forgalmi érték 15 százalékát kell kifizetniük a lakásért. 15-25 évi bentlakás esetén a forgalmi érték 50 százalékát, 5-15 év esetén a forgalmi érték 80 százalékát. Ezt azzal indokolták, hogy ezzel ismerik el a hosszú bérleti jogviszony alatt a lakásra fordított költségeket. Egyösszegű fizetés esetén további 5 százalék kedvezmény érhető el. A részletfizetés idejét viszont 25 évről 15 évre csökkentették.

Azoknak a bérlőknek, akik csere útján, tulajdonjog elcserélésével szerezték meg a bérleti jogot szintén csak a forgalmi érték felét kell megfizetni, mivel ezek a bérlők az előterjesztő szerint a cserekor már kifizették a forgalmi érték 50-60 százalékát a tulajdonjog átadásával. A vételi joggal hat hónapig lehet élni, kivéve a fent említett esetet.

A lakások eladásából származó bevételt az önkormányzatok a későbbiekben kizárólag saját tulajdonú lakóingatlanok, illetve bérlakások felújítására, továbbá lakáscélú állami támogatáshoz pályázati önrész finanszírozására költhetik.

A javaslatban azt külön is meghatározták, hogy a Budai Várnegyedben csak a Dísz tértől északra a várfalon belül elhelyezkedő, az Anjou bástya utca – Hunfalvy utca – Franklin utca – Szabó Ilonka utca – Hunyadi János út – Dísz tér – Tóth Árpád sétány által lehatárolt területen belüli ingatlanokat vásárolhatóak meg a fenti feltételekkel. Külön kitétel, hogy a Várban az államon, az önkormányzaton és a magyar állampolgárokon kívül csak valamely uniós tagország, illetve az Európai Gazdasági Térség országainak polgárai szerezhetnek tulajdonjogot, de ők is csak két lakást, kivéve az öröklést.

Böröcz László eredeti módosítóindítványa azt tartalmazta, hogy a bérlakásokat az önkormányzatoknak kötelezően el kellene adni a bérlőknek a piaci ár legfeljebb 30 százalékáért, de lehet, hogy még ennél is jóval kevesebbért.

Ez nagyjából 100 ezer lakást érintett volna az országban, és az önkormányzatok komoly vagyonvesztést szenvedtek volna el - mintegy 800 milliárdos vagyon került volna magánkézbe tőlük.

Mi is megírtuk, hogy a módosítást fideszes polgármesterek is bírálták, Kovács Péter, a főváros 16. kerületének kormánypárti polgármestere egyenesen marhaságnak nevezte, de sem Papp László debreceni, sem Cser-Palkovics András székesfehérvári, de a győri városvezető Dézsi Csaba András sem tartotta jó ötletnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Mégsem nevezi meg Zsolti bácsit a Szőlő utcai ügy áldozata
Bangó Sándor attól fél, hogy nincs elég bizonyítéka. Korábban azt állította, hogy Zsolti bácsi egy politikus, és azért nem tett feljelentést, mert a Fidesz volt kormányon.


Habár korábban úgy tűnt, hogy hamarosan a nyilvánosság is megismerheti Zsolti bácsi valódi nevét, most mégis visszakozik Balog Sándor, a Szőlő utcai bántalmazások egyik áldozata.

„Nagyon nehéz ezt leírnom, de egy rossz hírt kell közölnöm veletek” – írta egy TikTok-bejegyzésben Bangó Sándor, a Szőlő utcai ügy sajtóban koronatanúként emlegetett szereplője.

Bejelentette, hogy a „Zsolti bácsival” kapcsolatos ügyet a továbbiakban nem viszi tovább, mert állítása szerint nincs elég bizonyítéka, és tart a lehetséges következményektől.

Ezzel szemben megerősítette, hogy a Szőlő utcai Javítóintézet volt igazgatója elleni eljárásban továbbra is kitart. Sőt, elmondása szerint már nem csak ő, hanem több más érintett is vallomást tett az ügyészségen.

Bejegyzésében Bangó Sándor azzal kezdte, hogy „előre is bocsánatot kérek mindenkitől, aki bízott bennem és az erőmben”. Azt írja, sok minden történt vele az élete során, és a „Zsolti bácsival” kapcsolatos ügyet nem tudja tovább vinni. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy ha nem tudja az igazát megfelelően bizonyítani, annak komoly következményei lehetnek az egész életére.

Leírta, hogy „ez a teher lelkileg túl nagy számomra, és őszintén szólva nem bírom ezt így tovább”.

Ezzel szemben megerősítette, hogy a másik ügyben továbbra is elkötelezett. Közölte, hogy a volt igazgató „ügyében már vallomást tettem az ügyészségen”.

Hangsúlyozta, hogy nem egyedül tette ezt: „nem csak én: több érintett is van, akik szintén megtették a vallomásukat”.

Hozzátette, hogy „ezért ezt az ügyet továbbra is végig fogom vinni a megfelelő hatóságokkal együttműködve”.

A poszt végén Bangó Sándor a követőihez fordult. „Arra kérlek benneteket, hogy bízzatok az időben. Hiszem, hogy előbb-utóbb minden ki fog derülni” – írta. Bejegyzését ismételt bocsánatkéréssel zárta:

„Kérlek, ne haragudjatok rám. Tiszta szívből bocsánatot kérek tőletek”

- írta.

A Bangó Sándorral készült interjút itt olvashatjátok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hátborzongató: Végig mosolygott Till Tamás szüleire a kisfiú megölésével vádolt férfi
Az áldozat szülei megdöbbentek a vádlott viselkedésén. A fia képét szorongató édesanyának még az is átfutott az agyán, hogy lekever neki egyet.
M.M. / Fotó: RTL - szmo.hu
2026. április 29.



„Nem kell itt a királynőt játszani!” – szólt be a bírónőnek a tárgyalásoní Till Tamás feltételezett gyilkosa, aki azzal borzolta a kedélyeket, hogy tudomása van tizenhét másik, eltussolt gyilkosságról is. A Kecskeméti Törvényszéken szerdán megkezdődött a 26 évvel ezelőtti, brutális bűncselekmény büntetőpere. A bíróság elutasította a védelem indítványát az eljárás felfüggesztésére, a tárgyalás június 6-án folytatódik – tudósított a helyszínről a 24.hu.

A tárgyalóterembe a büntetés-végrehajtás kommandósai által bevezetett vádlott fülig érő mosollyal, kihúzott mellkassal lépett be. Tagadta a bűnösségét, és a vádiratot „alaptalan mesének” nevezte. „Semmit nem követtem el, úgyhogy nincs mit beismernem. Azt el tudom fogadni, hogy ott dolgoztam a tanyán, de ezt a vádiratot nem, mert ez egy alaptalan mese. Sajnálom azt, ami Till Tamással történt, mert egy szülő sem érdemli meg, hogy így végezzenek a gyermekével” – mondta a férfi.

Ezt követően egy elképesztő történettel állt elő, azt állítva, hogy a hatóságok szemet hunynak más bűncselekmények felett.

„Önök csak egy gyilkosságot derítettek ki, amit általam felderítettek, de a valóságban tizenhét gyilkosságról tudok. Csak a főügyészség és a rendőrség vezetése nem foglalkozik vele, mert ezeket politikai és egyházi tagok követték el” – állította.

Az ügyész a vádirat ismertetésekor a férfi rendkívüli brutalitását emelte ki, és többszörösen minősített emberölés miatt 15 év fegyházbüntetést kért a vádlottra azzal, hogy feltételesen se bocsássák szabadságra.

A tárgyaláson jelen voltak az áldozat szülei is. Az édesanya fia fényképét szorongatta, és megdöbbent a vádlott viselkedésén.

„Láttam, ahogy rám néz és mosolyog. Messze ült tőlem, de átfutott az agyamon, hogyha elérem, akkor lehet, lekevertem volna neki egy pofont. Az sem érdekelt volna, ha úgy visznek el” – mondta az asszony.

Az anya egészségét a tragédia és a 24 éven át tartó küzdelem teljesen tönkretette. Fia szobája a mai napig úgy van, ahogy a fiú az eltűnése napján otthagyta.

A vád szerint a férfi 2000. május 28-án egy bajai tanyára csalta az arra kerékpározó kisfiút, akivel szexuális vágyának elmúltával különös kegyetlenséggel végzett. A fiút egy ácskapoccsal nyolc-kilencszer megszúrta, több csontját eltörte, majd a holttestet egy épület homokos aljzatába rejtette, és a vád szerint pár nappal később lebetonozta a helyiséget.

A férfi korábban, egy tanúkihallgatás során magára vállalta a gyilkosságot, mert abban a hitben volt, hogy a bűncselekmény már elévült. Később azonban visszavonta vallomását, és azóta azt állítja, kényszer és fenyegetés hatására tette azt. Emiatt pótmagánvádas eljárást is indított három rendőrtiszt ellen. Ügyvédje erre hivatkozva kérte a mostani eljárás felfüggesztését, mert ha a katonai törvényszék eljárási hibát állapítana meg, felmerülhet, hogy a beismerő vallomást kizárják a bizonyítékok közül. A bíróság ezt az indítványt elutasította, a férfi fellebbezett a végzés ellen.

A büntetőper június 6-án folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megszólalt Magyar Péterrel való találkozójáról Ursula von der Leyen: Minden támogatást megadunk Magyarországnak
A Bizottság elnöke rendkívül pozitívnak értékelte a találkozót Magyar Péterrel. Azt írta, hogy „a csapataink szorosan együtt fognak működni egy virágzó Magyarországért a közös, európai otthonunk szívében”.


Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben egyeztetett a megválasztott miniszterelnökkel, Magyar Péterrel. Az Európai Bizottság elnöke az X-oldalán jelezte, hogy a megbeszélés hangneme kifejezetten pozitív volt.

Ursula von der Leyen nagyon jónak nevezte az egyeztetést, amelynek középpontjában a Magyarországnak szánt, de korrupciós és jogállamisági aggályok miatt befagyasztott uniós források felszabadításához szükséges lépések álltak – írta a Portfolio.

Von der Leyen egyértelmű politikai támogatásáról biztosította a leendő kormányfőt, és szoros együttműködést ígért. Azt ígérte, az Európai Bizottság támogatni fogja Magyarországot abban, hogy orvosolni tudja a fennálló problémákat, és ismét magáévá tegye az európai értékeket.

„A csapataink szorosan együtt fognak működni. Egy virágzó Magyarországért a közös, európai otthonunk szívében” – zárta bejegyzését.

Magyar Péter szintén pozitívan értékelte a találkozót, amelyet „rendkívül konstruktívnak és eredményesnek” nevezett. Bejelentette azt is, hogy a május 25-i héten visszatér Brüsszelbe, hogy már hivatalban lévő miniszterelnökként megkössék a pénzek felszabadításáról szóló politikai megállapodást.

A tét jelentős, a befagyasztott források összege nagyjából 17 milliárd euró. Ennek legsürgősebb eleme a körülbelül 10 milliárd eurós helyreállítási alap, amelynek jelentős részét Magyarország elveszítheti, ha augusztus végéig nem teljesíti a szükséges reformokat és nem nyújt be érdemi kifizetési kérelmet. A pénzek megérkezésének feltétele az úgynevezett szupermérföldkövek teljesítése, amelyek többek között az igazságszolgáltatás függetlenségét és a korrupcióellenes garanciákat érintik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Gulyás Marci élő adásban darálta le a közmédiába szóló meghívóját
Szerinte gerinces ember nem megy el abba a közmédiába, ami 16 éven keresztül mérgezte az emberek gondolkozását. Arra kérte az ott dolgozókat, hogy végre számoljanak el azzal, amit az elmúlt másfél évtizedben tett a csatorna.


Gulyás Márton a Partizán szerdai élő adásában arról számolt be, hogy 11 év óta először meghívták a közmédiába, pontosan az M5-csatorna Ez itt a kérdés című műsorába.

A Partizán vezetője úgy véli, hogy a közmédia számos alkalommal terjesztett róla, a Partizánról, vagy hozzá köthető személyekről hamis állításokat, és szerinte nem tett eleget az MTVA törvényi kötelezettségének a kiegyensúlyozott tájékoztatásról, és a kultúra gondozásáról.

„Április 12. óta láthatóan megpróbálkoznak valamiféle korrekcióval” - legalábbis ezzel tudta megmagyarázni azt a meghívót, ami nemrég érkezett hozzá.

Az újságíró viszont egyértelművé tette, hogy „élő ember, akinek van gerince, lelkiismerete, vagy szakmai öntudata” nem fogad el meghívást

„abba a közmédiába, ami az elmúlt 16 évben úgy, és abban a formában működött, amit most itt nem akarok tárgyalni.”

Majd azt mondta, hogy amíg a közmédia nem vonja le a megfelelő konzekvenciákat, addig a meghívásnak egyetlen lehetséges kezelése van. Majd ezután ledarálta a papírt.

A Partizán vezetője ledarálja a közmédiába szóló meghívóját:

Gulyás Márton ledarálja meghívóját az M5 "Ez itt a kérdés" című műsorába.
by

u/Remote-Sundae-8076 in

hungary


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk