HÍREK
A Rovatból

„Aki nem foglal állást, az az erőszaktevők mellett teszi le a garast” - a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatóinak egy kis csoportja is kiállt az SZFE mellett

„Tekintélyuralom és erőből átvitt átalakítás helyett valódi párbeszédre volna szükség az érintettekkel” - írják többek között a szolidaritási nyilatkozatukban, melyet 251 hallgató és volt hallgató írta alá, az egyetemnek ugyanakkor jelenleg több, mint 8.200 aktív státuszú, azaz beiratkozott hallgatója van.


Számos hazai és külföldi egyetem, kulturális intézmény, színész, zenész és híresség állt már ki az autonómiájukért küzdő SZFE-hallgatók és tanáraik mellett.

Most a Károli Gáspár Református Egyetem néhány korábbi és jelenlegi hallgatója fogalmazta meg véleményét. A diákok nyilatkozatát 251 hallgató és volt hallgató írta alá, az egyetemnek ugyanakkor jelenleg több, mint 8.200 aktív státuszú, azaz beiratkozott hallgatója van.

A diákok által közzétett szolidaritási nyilatkozatban azt írják:

"Alulírottak, a Károli Gáspár Református Egyetem egykori és jelenlegi polgárai támogatjuk a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit és oktatóit.

Amikor a Magyarországi Református Egyház zsinata megalapította egyetemünket, Alapító Okiratába foglalta, hogy elkötelezett az erkölcsi és szellemi értékeket öntudatosan vállaló ifjúság nevelése mellett. Ezért is fontos most felszólalnunk, hiszen

az egyetemi autonómia védelme olyan erkölcsi feladat, mely keresztény-keresztyén és világi értékeket magunkénak vallókként is közös ügyünk. Aki egy ilyen konfliktusban nem foglal állást, az az erőszaktevők mellett teszi le a garast.

Világi értékek szerint azt mondhatjuk, hogy az egyetemi autonómia a felsőfokú oktatási intézmények működésének alapeszméje. Korlátként jelenik meg az oktatást irányítók számára, megszabja az intézmények szakmai életébe való beavatkozás terjedelmét.

Az egyetemi autonómia védőernyő. Az intézmények behatástól való mentességüket hivatott biztosítani, melyből a tanítás és a tanulás szabadsága, az önkormányzatiság szárba tud szökkenni.

“Az egyetem autonóm intézmény, amely a tudományos kutatásban és az oktatásban hozza létre, értékeli és adja át a kultúra értékeit. Hogy kielégíthesse a kor szükségleteit, kutatási és oktatási tevékenységének minden politikai, gazdasági és ideológiai hatalommal szemben függetlennek kell lennie” (Magna Charta Universitatum, Alapelvek 1.).

A keresztény értékek szerint pedig azt mondhatjuk, hogy “szabadnak és önrendelkezőnek teremtette Isten az embert” (Alexandriai Teophilosz: Ad Autolycum 2.27 PG 6.1096).

Az SZFE-vel történtek sértik a szubszidiaritás elvét, mely szerint a kisebb társadalmi egységnek – mint az egyetem – annyi illetékesség jusson, amennyi lehetséges, a nagyobbnak pedig – az államnak –, amennyi szükséges.

Így pedig a személyközelibb, részvételibb egységet sérti, ahelyett, hogy teret adna az egyetemi polgároknak és a közösségüknek önmaguk meghatározására. Épp ezért nem gyanakvással kell nézni arra, aki önrendelkezését védi, hisz ki ne védené Isten egyik legértékesebb ajándékát.

Tehát mind világi, mind keresztény értékek alapján elutasítjuk az SZFE-vel történteket. A jelenleg zajló folyamatok nem segítik a keresztény értékrend vagy az egyház ún. kiengesztelődését a modern szabadságigénnyel. Tekintélyuralom és erőből átvitt átalakítás helyett valódi párbeszédre volna szükség az érintettekkel" - írják.

A Károli Gáspár Református Egyetem hallgatóinak nyilatkozatával kapcsolatban az intézmény vezetése is kiadott egy közleményt.

Ebben azt írják:

"a Károli Gáspár Református Egyetem kiemelten fontosnak tartja a véleménynyilvánítás szabadságát, és ez minden jelenlegi vagy volt hallgatójának kiemelten védett alapvető joga. Az Alapító Okiratában foglalt értékek védelmével ugyanakkor nem tartja összeegyeztethetőnek, hogy politikai kérdésben állást foglaljon. Az Egyetem jelenlegi és volt hallgatóinak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak és oktatóinak tiltakozásával összefüggésben tett szolidaritási nyilatkozata ezért nem tekinthető a Károli Gáspár Református Egyetem hivatalos állásfoglalásának".

Fotó forrása: Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk