UTAZZ
A Rovatból

Akár pár ezer forintért is tengerparton nyaralhatsz a tél közepén

Eilat pálmafákkal, homokos strandokkal és lenyűgöző vízi élővilággal várja a turistákat. Kis mázlival pedig nevetségesen olcsó repülőjegyeket is ki lehet fogni.


Szép dolog a nagy pelyhekben hulló hó és a fehérbe borult táj, de legyünk őszinték: aligha utasítaná bárki vissza, ha a legkeményebb fagyok idején lehetősége lenne egy olyan helyre utazni, ahol simán nyári ruhában sétálgathat a kellemes napsütésben, sőt akár még a tengerben is fürödhet.

Erre a "télből nyárba" életérzésre egész iparág épült, azonban a tipikus úti célok (Thaiföld, Maldív-szigetek stb.) az emberek többsége számára megfizethetetlenül drágák, vagy legalábbis komoly spórolást igényelnek.

De még az egy fokkal közelebbi, enyhébb éghajlatú helyekhez (például a Kanári-szigetek vagy Marokkó) is viszonylag mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. Szerencsére azonban a fapados légitársaságok térnyerésével egészen új lehetőségek nyíltak.

Az egyik ilyen Eilat, Izrael legdélebbi városa, ahová a Ryanair bő két éve indított járatot. A Vörös-tenger partján fekvő üdülőközpontba eleve nem érdemes nyáron menni, akkor ugyanis kibírhatatlan a hőség: a 40 fok feletti értékek sem ritkák.

eilat1

Az Ovda nemzetközi repülőtér, ahonnan bő egy óra beérni a városba

eilat2

Élő halak mellett szobrokban is gazdag a település

eilat10

Sopron is testvérváros

A téli hónapok viszont annál ideálisabbak időjárás szempontjából: ilyenkor 25-26 fok a megszokott (sőt, a jelenleg érvényes előrejelzés szerint hétvégére 30 fölé kúszik), és nemhogy csapadékra nem kell számítani, még felhő is csak elvétve takarja el a napot.

A nagyjából 50 ezer fő lakosságú település élete teljesen a turizmus köré szerveződik: a part mentén egymás mellett sorakoznak a resort-szállodák, amelyeket jó néhány pláza, ékszerüzlet, koktélbár és hasonló létesítmény szolgál ki.

Színes halak mindenhol

Az éghajlaton kívül Eilat legfőbb vonzereje a páratlanul gazdag Vörös-tengeri élővilág. Teljesen kezdőknek is van lehetőségük búvártanfolyamon részt venni, oktató társaságában snorkelezni (tehát légzőcsővel merülni) pedig akár pár perces felkészítést követően is lehet.

Már a part közvetlen közelében is karnyújtásnyi távolságra úszkálnak körülötted a lenyűgözőnél lenyűgözőbb vízi élőlények: kisebb és nagyobb halak, ezernyi tagból álló csillogó halrajok, ártalmatlan (így meg is simogatható) medúzák.

Egy bő félórás merülés ára átszámítva nagyjából 12 ezer forint, ami a cserébe kapott élményeket figyelembe véve teljesen megéri.

eilat8eilat4
eilat13

Azok az elmosódott színes foltok ott halak, pár méterre a parttól

Ha viszont inkább maradnál a felszínen, akkor sem kell lemondanod a látványról. Egyrészt a strandokon is meglepően nagy arányban merészkednek a part közelébe a vízi élőlények. Lehet, hogy ehhez szerencse is kellett, mindenesetre elég volt pár méterre bemenni a vízbe (ahol még szinte térdig sem ért), máris ott úszkáltak a halak és medúzák az ember lába körül.

És van még egy opció: a Coral World Underwater Observatory kicsit a budapesti Tropicariumhoz hasonlít, persze sokkal jobban kiaknázva a helyszínben rejlő lehetőségeket. Bár több mesterséges akváriumot is építettek, ahol akár cápákat is nézegethetünk, a legjobb rész egy nagy henger, amiben konkrétan a tengerszint alá lehet lemenni egy nagy csigalépcsőn.

Itt is üvegfalakon át nézhetjük az élővilágot, azzal a különbséggel, hogy mesterségesen kialakított medence helyett nyílt víz van körülöttünk. Tehát az úszik oda, aki éppen arra jár – ami azért mégsem ugyanaz, lássuk be.

És ilyenek is akadnak bőven: akár órákat is el lehetne tölteni ezen az egy helyen pusztán bámészkodással. A belépő az egész komplexumba átszámítva 8000 forint körül van, de annak, aki fogékony az ilyesmire, bőven megéri rászánni a pénzt.

eilat5eilat12eilat6

Biztonságos?

Izrael kapcsán nyilván mindig felmerül, mekkora kockázatot jelent odautazni. Egy hét tapasztalatai alapján: biztosítást mindenképp érdemes kötni – már csak elővigyázatosságból is –, azonban egyáltalán nem kell túlaggódni a dolgot.

Bár a fokozott készültségnek nincs annyira erősen érzékelhető jele, azért elég könnyen bele lehet futni fegyveres katonákba az utcákon.

Annál is inkább, mivel a szabályok szerint fegyverüket szolgálaton kívül is maguknál kell tartaniuk, tehát simán felszállnak úgy a buszra, hogy ott lóg az oldalukon a gépfegyver. Magyar szemmel ez persze furcsa, de elég hamar hozzá lehet szokni a látványhoz.

A lényeg: biztonsággal kapcsolatos aggodalmak senkit ne tartsanak vissza az utazástól.

eilat11eilat7

És tényleg ennyibe kerül?

Nem tévedés, december végén tényleg lehetett oda-vissza repülőjegyet foglalni nagyjából 10 ezer forintért, egy hónappal későbbi indulással. Persze az összeg akár napról napra is változhat, ezért az jár a legjobban, aki rugalmas az időpontokat illetően.

A járat csak a téli menetrend idején, októbertől március végéig közlekedik, tehát még nagyjából 2 hónapja van annak, aki szeretne beiktatni egy kis előnyaralást.

Pillanatnyi (február 5-e délutáni) állás szerint ha 5 ezer forintos jegyek nem is, 6-7-8 ezer forintosak még simán akadnak, tehát akár 15-20 ezer forinton belül meg lehet úszni az utazást.

Az őszi menetrend egyelőre még nem elérhető, de bízzunk benne, hogy újra elindítják, és időben lefoglalva még kevesebb pénzből kijön majd.

Szálláshelyből nyilván mindenféle kategória elérhető, a már említett part menti hotelektől a kicsit távolabb eső panziókig és vendégházakig. Utóbbiak esetén 12-13 ezer forintért már lehet szobát találni két főre, aki pedig megosztott hálótermi ággyal is beéri egy hostelben, még többet spórolhat.

eilat14

A kicsit Siófok-hangulatú parti sétány alkonyatkor

eilat9
eilat15

Busszal csak pár óra a Holt-tenger, ahol ilyen földöntúli látvány fogad

Mi van még a környéken?

A Ryanair heti 2 járatot indít, de ha már ott vagyunk, érdemesebb legalább egy teljes hetet maradni. Igaz, magára Eilatra pár nap is elég, azonban adódnak még lehetőségek a környéken. A Holt-tenger például alig pár órára van busszal, itt hasonlóan kedvező a klíma, ráadásul ugye lehet lebegni is a vízen – ez az, amit a Vörös-tenger nem tud.

Onnan pedig további néhány óra alatt Jeruzsálembe és Tel-Avivba érhetünk, ahol nyilván ezernyi látnivaló várja a turistákat. Tel-Avivba pedig szintén repül fapados (a Wizzair), kis mázlival akár hasonlóan olcsó jegyárakkal. Adja magát, hogy aki szereti a mászkálós, nem végig egy helyben maradós utazásokat, Eilatba érkezzen, majd egy héttel később Tel-Avivból induljon vissza.

A másik lehetőség, hogy maradunk délen, ekkor viszont Jordániát érdemes felfedezni, mivel az Eilattal szomszédos Aqaba konkrétan helyi buszjárattal is megközelíthető. De nem nagy távolság a legendás ókori romváros, Petra sem.

Fontos viszont, hogy Izraellel ellentétben Jordániába vízum szükséges, de ha kicsit beleássuk magunkat a részletekbe, erre is találhatunk különféle kedvezményes opciókat.

Összegezve egy dolog biztos: ha a tél közepén meleg helyre vágyunk, ár/érték arányban jelenleg aligha van ennél jobb lehetőség.

(A cikk elkészülését senki nem szponzorálta, ez egy magánútról írt élménybeszámoló.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Ezzel az egyszerű trükkel lehet tiétek egy teljes sor a repülőn
Egy utazási szakértő szerint az ablak és a folyosó melletti helyek lefoglalásával játszhatjuk ki a rendszert. A középső ülés a legkevésbé népszerű, így jó eséllyel üresen marad a járaton.


Egyetlen klikkel két széknyi tér? A gondolat, hogy egy zsúfolt repülőúton extra helyhez juthatunk, a modern utazás Szent Gráljának tűnik.

Miközben a légitársaságok egyre keskenyebb ülésekkel optimalizálják a profitot, egy tapasztalt utazási szakértő szerint létezik egy pofonegyszerű, de annál hatásosabb stratégia, amellyel a párok jó eséllyel biztosíthatják maguknak a teljes üléssort.

A módszer nem garantált, de megfelelő járaton feltűnően gyakran működik, és még a legrosszabb esetben is egy kedvesen felajánlott csere menti meg a helyzetet.

A trükk, amelyet a Private Tours England egyik munkatársa népszerűsített a brit Expressben, a valószínűségen és az emberi pszichológián alapul.

Ha ketten utaznak egy tipikus, háromüléses sorral rendelkező gépen, a foglaláskor ne egymás mellé, hanem ugyanabban a sorban az ablak- és a folyosó melletti helyre kérjék a jegyüket.

A logika szerint a középső ülés a legkevésbé vonzó opció, amit az egyedül utazók a legutoljára hagynak. „Az emberek javarészt igyekszenek elkerülni a középső ülést, ezért ez a hely szinte mindig utolsóként jön szóba foglaláskor” – magyarázta Hamilton.

A taktika hatékonyságát növeli, ha a gép hátsó szekciójában választanak helyet, ahol általában alacsonyabb a foglaltság.

Ünnepi időszakban vagy népszerű útvonalakon a gép valószínűleg teltházas lesz, és a középső ülés is gazdára talál. Kevésbé forgalmas járatokon viszont, különösen, ha a légitársaság rendszere engedi az ülőhelyek indulás előtti módosítását, a módszer aranyat érhet.

A profik az utazás előtti órákban folyamatosan figyelik az üléstérképet, mert egy-egy upgrade vagy lemondás miatt hirtelen felszabadulhat egy teljes sor, ahová azonnal át lehet foglalni.

De mi történik, ha a beszálláskor valaki mégis a két lefoglalt szék közé tart? A helyzet kulcsa a proaktivitás és az udvariasság: a párnak azonnal fel kell ajánlania a választás lehetőségét a középre került utasnak.

Scott Keyes, a Scott’s Cheap Flights alapítója szerint a legtöbben örömmel élnek a lehetőséggel. „Általában az illető lelkes” – mondta a The Washington Postnak.

Ahogy Chelsea Dickenson utazási szakértő fogalmazott: „Még ha be is foglalják a középsőt, megkérheted, hogy az ablak és a folyosó közül válasszon, és így mindenkinek jobb lesz.”

A helyzetet azonban könnyen el lehet rontani. Rich Henderson légiutas-kísérő arról számolt be, hogy a személyzet pontosan felismeri a trükköző párokat. „Úgy bámulnak, mintha a sorsukra várnának” – emlékezett vissza.

Tapasztalt már olyat is, ahol a pár nem volt hajlandó cserét ajánlani, ami rendkívül kellemetlen helyzetet teremtett mindhárom utas számára.

Aki a véletlen helyett a bizonyosságra törekszik, legális úton is vásárolhat magának extra teret.

A Qantas légitársaság például „Neighbour Free”, szomszédmentes opciót kínál bizonyos járatain, ahol felár ellenében garantálják, hogy az utas melletti ülés üres marad.

Ez a szolgáltatás interkontinentális utakon nagyjából 49 ezer forintnak megfelelő dollárnál kezdődik. Más légitársaságoknál az extra lábteret kínáló ülések megvásárlása lehet megoldás, ami szintén több tízezer forintos plusz költséget jelenthet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Berobban a Wizz Air a magyarok kedvenc nyaralóhelyére, akár fillérekért repülhetsz a tengerparti városba
Sokak álma válik valóra azzal, hogy Wizz Air elképesztő jegyárakon indít rendszeres járatot a horvát tenger gyöngyszeméhez.


Nagyot dob idén nyáron a Wizz Air.

A diszkont légitársaság heti háromszor indítja majd járatait Horvátország egyik legkedveltebb városába, így a nyaralók már az érkezés napját is a tengerparton tölthetik.

Június 8-tól ugyanis már Dubrovnikba is repülhetünk Budapestről, a jegyeket pedig 11 990 forintos induló ártól kínálják.

Az új útvonal bejelentéséről elsőként beszámoló AIRportal.hu szerint a gépek hétfőn, szerdán és pénteken, már kora reggel felszállnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A hétfői és pénteki járatok a tervek szerint 6:20-kor indulnak Budapestről és 7:35-kor landolnak, szerdánként pedig már 6:00-kor elhagyják a magyar fővárost, és 7:15-re érkeznek meg a dalmát tengerpartra.

Az útvonalon a légitársaság Airbus A321neo típusú gépei közlekednek majd.

A dubrovniki járat egy nagyobb budapesti kapacitásbővítés része. A Wizz Air májustól már 19 repülőgépét állomásoztatja a bázisán, ezzel párhuzamosan öt új, kizárólag a kínálatában elérhető útvonalat is bejelentett.

A horvát város mellett így már Kefalónia, Kalamata, Menorca, Várna és Krakkó is elérhetővé válik Budapestről.

A dubrovniki útra a jegyeket a légitársaság honlapján és mobilalkalmazásában lehet lefoglalni.

Via AIRportal.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Öt európai város, ahová egyetlen napra is elrepülhetsz Budapestről - Mennyibe kerül és mit nézz meg?
Nem kell vagyonokat költened egy külföldi kalandra, és szabadságot sem kell kivenned. Mutatjuk a trükköt, amivel egy nap alatt megjárhatod külön-külön ezt az öt várost.


Képzeld el, hogy a vasárnapi megszokott lassú reggelit egy milánói eszpresszóban fogyasztod el. Vagy a napot inkább a barcelonai Gótikus negyedben tervezed? Hangulatos vacsora Varsóban vagy Bariban és éjfél körül már a saját ágyában pihesz?

Ez a forgatókönyv nem egy távoli álom, hanem egy megvalósítható egy napos városi kalandozás, ami a Budapestről induló fapados járatokra épül.

A siker kulcsa a stratégiai tervezés:

kora reggeli indulás, késő esti visszaút, gyors reptéri transzferek és egy kompakt, hat-kilenc órába sűríthető városi program.

A közvetlen járatok és a heti sűrűség ellenőrzésének primer forrása a FlightsFrom.com útvonalakra specializálódott oldala.

A kiválasztott öt desztináció közös jellemzője a sűrű, télen is elérhető járatok, a hatvan percen belüli belvárosi transzferidő és az, hogy még

a hidegebb hónapokban is élvezhető programokat kínálnak, az olasz és spanyol helyszínek pedig kellemesen enyhe klímával is csábítanak.

Milánó kínálja a leghosszabb hasznos városi időt, köszönhetően a fapadosok sűrű járatainak, melyekkel akár a két reptér (Malpensa és Bergamo) is kombinálható egy „reggel oda, este vissza” felállásban.

A Malpensa Express vonattal 37-51 perc alatt a központban lehetünk, míg a bergamói busztranszfer 50-60 percet vesz igénybe.

A napba belefér a Dóm tetőterasza, a Galleria Vittorio Emanuele II, a Sforza-kastély, és estére egy hangulatos séta a Navigli csatornanegyedben.

Bár a januári átlaghőmérséklet ott is hűvös, a beltéri kínálat, mint a Pinacoteca di Brera, bőségesen kárpótol.

Aki a hűvös lombardiai tél helyett inkább a Földközi-tenger enyhe fuvallatára vágyik, annak Barcelona a tökéletes választás.

Napi több közvetlen fapados járat is üzemel ezen az uticélon. Az Aerobús 35 perc alatt ér a központi Plaça Catalunyára, ahonnan gyalogosan bejárható a La Boqueria piac, a La Rambla, a Gótikus negyed, és még a Sagrada Família külső megtekintése is belefér.

A 12 Celsius-fok körüli átlagos maximum-hőmérséklet és a téli napsütés ideálissá teszi a várost egy egynapos kiruccanásra.

„Még decemberben is csodás a fény ott” – írta egy felhasználó a Reddit street photography fórumán.

Ha valaki közelebb maradna, de egy teljes értékű nagyvárosi élményt keres, Varsó a leggyorsabb és legkiszámíthatóbb opciók egyike. A repülési idő alig több mint egy óra, a Chopin reptérről pedig az S2-es vagy S3-as elővárosi vonattal 20-25 perc alatt a centrumban lehetünk.

A napba kényelmesen belefér az Óváros és a Királyi út felfedezése, valamint a Kultúra és Tudomány Palotájának kilátójából megcsodálni a városi panorámát.

A tél itt valóban hideg, de a hangulat egyedi. „Ha van hó, gyönyörű és varázslatos… ha nincs, borús és szeles – de nekem tetszik ez a hangulat.” - mondta egy odalátogató.

Visszatérve délre, a tengerparti hangulatot és a villámgyors városba jutást Bari kombinálja a leghatékonyabban.

A fapados járatok ide is hetente több közvetlen járatot indít, a reptérről pedig egy mindössze 17 perces vonatút vezet a központi pályaudvarra.

A program gerincét Bari Vecchia, az óváros szűk utcái, a San Nicola-bazilika és a tengerparti sétány, a Lungomare adhatja, kiegészítve a helyi street food specialitásokkal, mint a focaccia és a sgagliozze.

Aki pedig egy dél-olasz villámlátogatásra vágyik, annak Palermo nyújt felejthetetlen élményt, bár itt a menetrend gondosabb tervezést igényel.

Ide is közvetlen járatok mennek, de a késő esti visszaút nem minden nap opció.

A reptéri transzfer vonattal körülbelül 50 perc. Ezért cserébe a város olyan látnivalókkal kárpótol, mint a Katedrális, a Normann Palota a Palatina-kápolnával és a nyüzsgő Ballarò piac. „Egy tanács: próbáld különválasztani a turistás helyeket az igazán jó street foodtól” – javasolta egy helyi a Reddit Palermo fórumán.

A fapados jegyárak dinamikusan változnak, de a legolcsóbb retúrjegyek csomag nélkül Milánóba és Varsóba már 14-17 ezer forinttól elérhetők, míg Barcelona és Bari 24 ezer forint környékén, a ritkább palermói út pedig 30 ezer forinttól foglalható.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.

HÍREK
Hiába fogott össze érte az egész sportvilág, 42 évesen elhunyt a Veszprém volt kézilabdázója, Gyáfrás Dávid
Gyáfrás Dávid, a luxemburgi Handball Bieles edzője, közel kétéves küzdelem után hunyt el. A sporttársak 32 milliós gyűjtést szerveztek a németországi kezelésére, de már nem tudták megmenteni.

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Életfogytiglanra ítéltek egy magyar szakácsot a volt párja meggyilkolása miatt Ausztriában
A salzburgi bíróság nem jogerős ítéletet hozott a magyar férfi ügyében, aki egy találkozó után közvetlen közelről lőtte fejbe az exbarátnőjét. A szakács Hollandiáig menekült, de öt nappal később elfogták egy boltban.

KÉK HÍREK
Kiderült: vonat elé vetette magát szerelmi bánatában Kontra György, az M1 híradósa
A szörnyű részleteket a tévés édesanyja árulta el. A tragédia Kiskunfélegyházán, Kontra György otthonának közelében történt csütörtök hajnalban.

KULT
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.

SZTÁRVILÁG
„Vágytam arra, hogy ismert legyek” - Jákli Mónika titka: ha jól ment az üzlet, hogy lett 15 milliós tartozása?
A tragikusan elhunyt influenszer utolsó interjújában még a precíz könyvelésről beszélt. A szlovák nyilvántartások azonban egészen más képet festenek anyagi helyzetéről.

HÍREK
„Több biztonsági őr is rámugrott és elvette tőlem” – WC-kefés Lázár-fejet vitt egy résztvevő ajándékba a Lázárinfóra
Az ön humorát ismerve, mosolyogva vette volna át, mondta a 18 éves fiú a váratlan ajándékról a váci Lázárinfón. A miniszter meglepően reagált.

HÍREK
Meghalt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója
A halálhírt egykori munkahelye, a kiskunfélegyházi Rádió Smile közölte. Kontra György 2015 óta volt az MTVA munkatársa, ahol országos ismertségre tett szert.

SZTÁRVILÁG
Szikora Róbert nem búcsúzik Fenyő Miklóstól a Hősök terén – szerinte őt és a zenekart sem hívta senki
A Budapesti Showszínház által szervezett pénteki eseménytől az énekes a hivatalos meghívás hiánya miatt marad távol. A szervezők hangsúlyozzák: a nyilvános búcsúztatóra mindenkit szeretettel várnak.


UTAZZ
A Rovatból
Újévi feltöltődés Esztergomban: kipróbáltuk a megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomot
Egy újévi kikapcsolódás, ahol a pihenés, a wellness élmények és a családbarát kényelem egyszerre kap főszerepet, ráadásul Esztergom egyik legszebb panorámájával. A megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomban jártunk, ahol a feltöltődés minden korosztály számára garantált.


Egy impozáns wellness hotel kényelmével indítani az Újévet pont olyan jó döntés, mint amilyennek hangzik. Na de hol?

Esztergom városa mindenképpen kirándulásra és pihenésre érdemes desztináció, és számos szálloda közül válogathatunk. Mi most azonban a felújított Portobello Wellness Hotel Esztergomot szemeltük ki egy tesztelésre.

Két éjszakát töltöttünk a megújult szállodában, amely a Prímás-szigeten, a Kis-Duna festői kanyarulatában helyezkedik el, szobánkból pedig közvetlen kilátás nyílt az Esztergomi Bazilikára.

Családbarát kényelem minden szinten

Már szinte érkezéskor egyértelművé vált, hogy a hotel nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a családosak különösen kellemesen tölthessék a szabadidejüket, ugyanis számos szórakoztató és kényelmi funkció elérhető a számukra.

A lobbiban, a recepció környékén, az étterem hátsó részében és a bárban is találhatóak például modern, érintőképernyős játék asztalok, de számos gyereksarok is rendelkezésre áll, sőt, játszóház és gyermekfelügyelet is elérhető.

Stílusos szobák, panorámával fűszerezve

A szálloda összesen 95 elegáns szobával és lakosztállyal várja a vendégeket, így minden család könnyedén megtalálhatja a saját igényeihez illő kényelmet. A felújított szobák letisztult, modern hangulatot árasztanak, míg a tágas, kétlégterű családi lakosztályok akár nagyobb családok számára is praktikus és otthonos környezetet biztosítanak.

A megújult közösségi terek harmonikusan illeszkednek ehhez az összképhez, és még több lehetőséget kínálnak a pihenésre, a találkozásokra és a közös kikapcsolódásra.

A szobák kellemes atmoszféráját az impozáns berendezés és a természet által ihletett színvilág teremti meg, amely harmonikusan illeszkedik a környezethez és minden évszakban nyugodt, kiegyensúlyozott hangulatot áraszt. A kényelmes pihenéshez minden adott: kávéfőző, vízforraló, minibár és okostévé is rendelkezésre áll, így a nap végén egy nyugodt filmezés is könnyedén belefér a programba.

A hotel étterme is meggyőző élményt nyújtott.

A reggeli és a vacsora kínálata egyaránt változatos, külön figyelmet érdemel az alkoholmentes koktél- és üdítőválaszték.

Ha egyet kellene kiemelni, az alkoholmentes mojito küllemében és ízvilágában is tökéletesen hozta a klasszikus kedvenc frissítő hangulatát.

És ha már az esti kikapcsolódás szóba kerül, a környék nyújtotta lehetőségekről sem szabad megfeledkezni: az Esztergomi Bazilika sétatávolságra található a szállodától, így autóba sem kell ülni ahhoz, hogy egy panorámás sétával zárjuk a napot. Az aktívabb vendégek pedig a bőséges étkezések után könnyedén „lemozoghatják” a finom falatokat, hiszen a környék bővelkedik látnivalókban és kellemes sétalehetőségekben.

Wellness élmények kicsiknek és nagyoknak

Sokan persze a vízparton szeretnek koktélt szürcsölgetni, de pánikra itt sincs ok: a szálloda közvetlen összeköttetésben áll a Portobello wellnessrészlegeként is működő Aquasziget Élményfürdővel. A családosokra itt is gondoltak: játszószoba és vizes gyereksziget várja a legkisebbeket, miközben a felnőttek is nyugodtan átadhatják magukat a pihenésnek. Fitnessterem, négyféle szauna, hat különböző beltéri medence és kültéri strand áll rendelkezésre, a teljes ellazulásról pedig a beauty részleg többféle masszázskezelése gondoskodik.

Teljesen érthető, ha egy család számára mindez maga a paradicsom: kényelmes pihenés, miközben a gyerekek is tartalmasan szórakoznak. Év elején ráadásul kivételesen jó áron lehet megszállni a szállodában, és szinte mindig akad egy-egy tematikus csomagajánlat is, amelyet érdemes átböngészni a foglalás előtt – így könnyen összeállítható egy igazán gondtalan pihenés.

A Portobello Wellness Hotel Esztergom jó érzékkel találja el az egyensúlyt a pihenés és az élmények között. Elhelyezkedése és sokoldalú szolgáltatásai miatt nemcsak rövid kiruccanáshoz, hanem hosszabb, családi feltöltődéshez is ideális választás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk