Ahol a 20. századi Európa utolsó tömeggyilkossága zajlott
– Fogalmam sincs, hogy a férjemet temettem-e el – meséli egy ötvenes éveiben járó asszony Srebrenicában. – Annyi holttest volt lefektetve, az akkori akkumulátor gyárban, hogy teljesen befedték a padlót. Sorokba rendezve, rendszerbe rakták őket. Az órájáról azonosítottam, és csak hinni tudok benne, hogy Ő volt. Mielőtt kivégezték, mindenkitől elvették a személyes tárgyait, hogy később ne lehessen felismerni senkit.
Idén húsz éve történt a srebrenicai mészárlás, ennek alkalmából egy olyan kép és szöveg anyagot mutatunk be, mely majdnem 6 éven keresztül készült és a háború sújtotta Bosznia Hercegovina helyreállítását mutatja be. A feledés kísérletét. Némán kimerevített pillanatok egy légüres térben, ahol kimondatlan feszültség bujkál a felszín alatt.
Most egy temető a városszélen őrzi a modernkor egyik legszörnyűbb népirtásának mementóját. Hosszú sorokban fehér kopjafák világítanak, ameddig a szem ellát. Még ma is friss sírokkal találkozhat az ide látogató, a temetések azóta is zajlanak. 8700 bosnyák férfit és fiút végzett ki a Szerb Köztársasági Hadsereg Ratko Mladic parancsára. Ennyi embert újratemetni technikailag is nehéz, évtizedes munka. 2015-ben 136 újonnan azonosított holttestet temettek el a vérengzés 20. évfordulója alkalmából.
A második világháború óta Európában ez volt a legvéresebb tömegmészárlás, amit elkövettek. A Hágában székelő Volt Jugoszlávia Nemzetközi Bűnügyi Bírósága egyhangú határozata alapján az elkövetők különleges szándéka (dolus specialis) okán a srebrenicai mészárlás népirtásnak minősíthető.
Theodor Meron bíró szerint:
„A boszniai szerb erők népirtást követtek el, amikor a boszniai muszlimok, azaz a bosnyákok megsemmisítésére törekedtek. Céljuk a Srebrenicában élő negyvenezer boszniai muszlim kiirtása volt, egy olyan népcsoporté, amely az egész boszniai muszlim közösséget szimbolizálja. A férfi muszlim foglyokat, katonákat, civileket, időseket és fiatalokat megfosztották minden személyes tárgyuktól, azonosításra alkalmas iratuktól, majd előre megfontoltan és módszeresen kivégezték őket, pusztán a hovatartozásuk alapján.”
A Hágai Nemzetközi Bíróság határozata értelmében a srebrenicai mészárlás népirtásnak minősül, amelyet kimondottan azzal a céllal hajtottak végre, hogy az adott területen élő minden bosnyák muszlimot elpusztítsanak.
– Sokunkat megerőszakolták, miután a férfiakat meggyilkolták – megdöbbentően nyíltan beszél az őt ért sokkról egy negyvenes éveinek közepén járó asszony, aki azóta már Szarajevóba költözött. – Terhes lettem valamelyik szerb katonától, de a harmadik hónapban elvetéltem, valószínűleg a trauma miatt, de ismerek olyan nőt, aki megszülte az így fogant gyerekét. Hogyan nézel egy életen át így a “méhed gyümölcsére?”
1992. április 6. másnapján, miután az Európai Unió és az Egyesült Államok is elismerte a független Bosznia-Hercegovinát, a területek irányításáért folytatott heves harcok törtek ki az itt élő három népcsoport, a bosnyákok, horvátok és szerbek között. A legvéresebb összecsapások a szerbek és a bosnyákok között történtek az ország keleti részén.
Srebrenica a bosnyák szerb határnál lévő, magas hegyekkel körülölelt, álmos kisváros, melyet akkoriban öt másik várossal együtt, az ENSZ “biztonságos területté” nyilvánított. 400 holland békefenntartó őrizte a területet. A védett zónában tartózkodók joggal érezhették magukat biztonságban, azonban a békefenntartók számtalan hibát és vétséget elkövettek, melyek miatt később, 2013-ban a holland bíróság előtt háborús bűnök elkövetéséért kellett felelniük.
A létrehozott zóna földrajzilag védhetetlen volt, a parancsokság biztonsági szempontból nem felelt meg a követelményeknek. Egy esetleges incidens esetén a bent lévő katonák nem tudták volna megvédeni magukat. Később egyébként, amikor szakértők megvizsgálták a területet, az ott élő katonák falrajzaiból következtetni lehetett a haderő komolytalanságára. Itt volt az a közfelháborodást keltő grafiti, mely egy nő eltorzított skiccét ábrázolja, alatta pedig a felirat: a bosnyák nők bajszosak és büdösek. Ez később a kialakult helyzet szimbólumává vált.
Áldozatok és a mellettük talált tárgyak a mészárlás mementójaként létrehozott múzeumban.
Srebrenicában tartózkodott Naser Oric, a boszniai hadsereg parancsnoka is, akit egyes bosnyákok a mai napig is hősként ünnepelnek. A szerbek által körbevett enklávéba ékelődött bosnyák hadsereg az ő vezetésével védte magát a térségben. Oric 1992-ben három szerb hadifoglyot különleges kegyetlenséggel kivégeztetett a Zalazje, Lolici és Kunjerac falvakban zajló háborúk során, emiatt a szerbek feljogosítva érezték magukat a bosszúra. Erkölcsileg ez alapozta meg számukra a srebrenicai mészárlást. Naser Oricot egyébként a hágai bíróság idén elítélte háborús bűnök vádjával.
A könnyű fegyverzettel ellátott pár száz holland katona nem volt képes ellenállni a jól felfegyverzett, Ratko Mladic tábornok vezette szerb erők támadásának, s 1995. július 11-én átadta nekik a menekültekkel zsúfolt települést. A kivégzések és kegyetlenségek gyakorlatilag a békefenntartók szeme előtt zajlottak, majd az egyezség szerint Mladic összetűzés nélkül engedte eltávozni a 400 fős egységet. Az egykori holland békefenntartók közel harmada számára Srebrenica egyet jelent a kudarccal, a bűntudattal és a poszttraumás stressz-szindrómával. Sokak szerint az ENSZ ezáltal vált komolytalanná, elvesztette hitelét, melyet az azóta eltelt húsz év is nehezen tudott begyógyítani.
A békefenntartókkal kötött alku része volt, hogy a civilek sértetlenül távozhatnak, szállításukra buszokat rendeltek. A szerbek a városon kívüli ellenőrző pontokon – a békefenntartók szeme láttára – leszállították és elhurcolták a férfiakat és a fiúkat, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A nőket, gyerekeket és időseket, több ezer embert a bosnyákok által ellenőrzött területek felé indították. Később a Hágai Nemzetközi Törvényszék előtti perben a várost elfoglaló dandár két parancsnoka azt vallotta, hogy a kivégzéseket előre eltervezték, a cél az volt, hogy egyetlen muszlim se maradjon a városban.
A holland békefenntartók közismerten grafománok voltak. A háború után itt találták meg azt a hírhedt falfirkát, mely egy muszlim nőt ábrázolt az alábbi felirattal: “A muszlim nők bajszosak és büdösek”. A békefenntartók leszereplése után jogos közháborodást váltott ki ez a mondat.
A napokig tartó vérengzést követően a holttesteket tömegsírba temették. Később a nyomok eltüntetése érdekében földgyalukkal kihantolták és újabb tömegsírokba rejtették a maradványokat. A város környékén napjainkig több mint 50 tömegsírt tártak fel, s még mindig bukkannak újabbakra. Az exhumálások során előfordul, hogy egy áldozat földi maradványai több helyről kerülnek elő, eltemetni csak akkor engedik őket a hatóságok, ha a holttest legalább kétharmad részét fellelik.
A történteket a délszláv háborúkban elkövetett háborús bűnök kivizsgálására létrehozott hágai Nemzetközi Törvényszék 2004-ben, az ENSZ Nemzetközi Bírósága pedig 2007-ben népirtásnak minősítette. A fő felelősként megnevezett Ratko Mladic hadseregparancsnok és Radovan Karadzic akkori boszniai szerb elnök ellen – akik évekig bujkáltak, de végül elfogták és kiadták őket Hágának. Az Európai Unió egyik feltétele az unió felé nyitó Szerbia felé a háborús bűnösök kiadatása volt.
A boszniai szerb hatóságok mindmáig tagadják a népirtás tényét, sokáig azt állították, hogy a város bevételekor legfeljebb kétezer bosnyák esett el, s mindannyian katonák voltak. A szerb közvélemény ma is úgy tartja, hogy a srebrenicai mészárlás egyfajta bosszú volt a boszniai muszlimok által a szerbekkel szemben elkövetett kegyetlenségekre, a boszniai szerb kormány szerint az 1992-95 közötti háborúban a muszlimok 3260 Srebrenica környéki szerb civilt és katonát öltek meg. Róluk ugyancsak július elején emlékeznek meg minden évben Srebrenicában.
Kilenc évvel a történtek után, 2004 júniusában ismerte be első ízben a boszniai szerb kormány, hogy mészárlás történt, melyet Dragan Cavic akkori boszniai szerb elnök a szerb történelem “fekete fejezetének” nevezett. A tragédia tizedik és tizenötödik évfordulóján Boris Tadic szerb elnök a megbékélés szándékával részt vett a srebrenicai megemlékezéseken, és bocsánatot kért mindenkitől a szerbiai polgárok nevében elkövetett bűntettekért. Tomislav Nikolic szerb elnök 2013-ban ugyancsak bocsánatot kért a Srebrenicában történtekért, de kijelentette, hogy a bűncselekményeket “a szerbek nevében egyes konkrét személyek követték el”. 2015 júniusában hasonló kijelentést tett Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök is.
Szarajevó – 2013
Az ország a háború után fejest ugrott a demokráciába. Volt akik fel tudtak zárkózni, de legtöbben lemaradtak a versenyben. A mostari hídugrókat istenként tisztelik a közelben. Óránként ugranak, de főleg akkor, ha összegyűlt elegendő pénz a produkcióhoz. – 2013
Szarajevó rózsáinak hívják ezeket a gránátnyomokat, melyek a város lakótelep negyedében robbantak, ahol a legsúlyosabb harcok folytak. – 2010
Hajléktalan kisfiú Bosznia nemzeti színeiben valahol a város szélén. A felgyorsult fejlődést nem mindenki tudja követni. – 2013
Juh- és birkavásár az újépítésű lakótelep aljában. Keveredik a falusi és a városi életforma. – 2014
Használaton kívüli mecset, melyet hajléktalanok laknak az ország nagyrészt szerbek lakta területén, Zenicában – 2012
Ritka pillanatok egyike, hogy nincs tömeg a háborúban lebombázott, aztán magyar mérnökök által újjáépített mostari öreg hídon. Főleg télen látni ilyet, amikor sokkal kevesebb a turista. – 2012
A Kovaci temető Szarajevó közepén, ahol Alija Izetbegovics bosnyák politikus, iszlám aktivista, a független Bosznia-Hercegovinai Köztársaság első államfője nyugszik. Szinte napra pontosan húsz évvel a város ostroma után a hó zárta el Szarajevót a külvilágtól. A kopjafák havas kúpokként nőnek ki a temetőből. – 2012
Galambetetés Szarajevó főterén – 2010
Húsz év telt el azóta. Bosznia 1995-re, Szarajevó ostroma és a mostari összecsapások után egy romhalmaz volt. Bosznia gyönyörű erdeiben, főleg Szarajevó környékén életveszélyes a kirándulás, mert a mai napig sem tudták felszámolni az aláaknázott területeket. Egy terület megtisztítása nagyon lassú folyamat. Négyzetméterről négyzetméterre haladva, egy erre alkalmas, tűszerű dologgal szurkálva lehet feltérképezni az aknásítottnak vélt területet. Sokszor lehet hallani a hírekben, hogy óvatlan túrázók, vadkempingezők felrobbantak, mert olyan helyre tévedtek.
A lebombázott épületeknél sokkal súlyosabb a kitörölhetetlen trauma, ami az embereket érte. Kegyetlenkedéseket követtek el egymással szemben civil emberek, melyre mindenki a halála napjáig emlékezni fog.
– Persze, hogy fogtam fegyvert, tudom hogyan kell bánni a Kalasnyikovval és a kézigránáttal. A mai napig van egy pisztolyunk a fiókba rejtve – meséli Alina, aki angoltanárként dolgozik Szarajevóban, és a lakótelepeken élte végig a három és fél éven keresztül tartó ostromot, ahol a legvéresebb harcok folytak. A fürdőszobában laktunk négyen a szüleimmel és a férjemmel, a negyedik emeleten. Az volt a legvédettebb, mert több betonfal vette körül, és nem talált be a golyó és a gránát. Minden boltot kifosztottak, nem volt semmilyen ennivaló. Egyszer amikor már hosszú ideje csend volt, leszöktem a szemben lévő szétlőtt boltba, hátha találok még valamit. Nagyon éhesek voltunk. Cukorkát, tésztát és olajat találtam. Egyszer csak hallottam, hogy nekem üvöltenek a házból, hogy gránát! Nagyon megijedtem, és elkezdtem volna rohanni, de a következő pillanatban rám robbant az egész. Valami csoda folytán semmi bajom nem lett. Haza tudtam vinni az ételt. Utána sokáig azt ettük, meg szedtük ezt a zöld növényt – közben lemutat az aszfalt repedésekből előbújó gyomra -, olyan mint a rukkola. Olajjal és sóval egész finom. A fürdőszobában fogant a gyermekem is. Az ostrom alatt lettem terhes. Nem tudtuk, meddig élünk. A szomszédok nagyon rendesek voltak, kaptam naponta egy tojást, hogy ne legyen alultáplált a gyerek. A saját szájuk elől vették el a falatot. Azóta sok minden megváltozott. Főleg az emberek. Akkoriban valahogy jobban egymásra voltunk utalva, és szerettük egymást. Most verseny van, eltapossuk egymást egy új kabátért, vagy nem is tudom miért. Bizonyos szempontból az ostrom alatt jobb volt.
Nem csak ő van ezen a véleményen. Nincs háború Boszniában, de a helyzet a mai napig igen feszült. A Magyar Hadsereg békefenntartó missziójának a vezetője, Szpisják József dandártábornok szerint az EUFOR erők jelenléte nélkül az országban lévő stabilitás nem lenne garantált.
A helyzet megoldását bonyolítja, hogy a parlamentben az ekvivalitás jegyében minden népcsoportnak, bosnyáknak, szerbnek, horvátnak minden miniszteri pozícióban saját minisztere kell, hogy legyen, és mindegyiknek vétő joga van. Tehát igen lassú a döntéshozás, ami a kisember mindennapjait is befolyásolja.
Ráadásul felnövőben van az a generáció, amely nem tapasztalta meg a háború borzalmait, de az etnikai ellentéteket igen, így életben is tarthatja ezt, amit a kiábrándultság és sikertelenség még inkább indukál. A probléma összetett, mint ahogy az egész balkáni kérdés is.
Ha érdekes volt, oszd meg másokkal is!