HÍREK
A Rovatból

A világ leggazdagabb 1 százaléka kétszer annyi széndioxid-kibocsátásért felelős, mint a legszegényebb 50 százalék

Ilyen tempóban esélyünk sincs betartani a 2015-ös párizsi klímaegyezményben foglaltakat.


Az elmúlt 30 évben a bolygó leggazdagabb 1 százaléka kétszer annyi széndioxid-kibocsátásért felelős, mint a világ teljes népességének szegényebbik fele, írja a Phys.org.

Az Oxfam új kutatása szerint 1990 és 2015 között az a 64 millió ember, akik

a Föld legtehetősebb embereinek számítanak, a teljes széndioxid-kibocsátás 15 százalékáért felelős. Eközben a világ szegényebbik fele, vagyis közel 3,1 milliárd ember csak 7 százaléknyi kibocsátásért okolható.

A kutatás szerint a leggazdagabb nemzeteknek sürgősen át kell alakítaniuk, valamint meg kell tisztítaniuk infrastruktúrájukat és gazdaságukat, ha valóban el akarjuk érni a 2015-ös párizsi klímaegyezményben kitűzött célokat.

Ellenkező esetben egyedül ezek a nemzetek kimerítik a teljes széndioxid-felhasználási költségvetési keretet anélkül, hogy a többi országnak bármennyi jutna.

Végeredményben ez pedig azt jelentheti, hogy a Föld nagy részéhez képest egyébként is jólétben élők tovább növelik a fogyasztásukat, miközben mindennek a levét a legszegényebbek és a kialakuló helyzetért legkevésbé felelősök ihatják meg.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas a tömeg a Nemzet Menetén - drónfotók a helyszínről
Bár a Honvédelmi Minisztérium megtiltotta a drónrepüléseket a Nemzet Menete idejére, a Tisza Párt élő közvetítésében mégis folyamatosan bevágják a drónfelvételeket, amin látszik, milyen óriási tömeg tart a Hősök tere felé.


Magyar Péter már korábban megüzente a honvédelmi miniszternek, hogy felszállnak, „akár tetszik, akár nem”. A Honvédelmi Minisztérium ugyanis biztonsági okokra hivatkozva váratlanul visszavonta az engedélyüket a drónrepülésre.

Ezt a döntést valószínűleg a parlament felett átrepülő Gripenek miatt hozták meg, csakhogy azok már negyed kettőkor megjelentek a Kossuth tér fölött, miközben a tiltás elvileg 15:40-ig él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Élő közvetítés a Hősök teréről: Magyar Péter beszéde
A Hősök tere teljesen megtelt, és a tömeg egy része be sem jutott, ők az Andrássy úton állva hallgatják a Tisza Párt elnökét.


A beszédet élőben itt lehet követni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal, akik azt hiszik, a kormányváltást támogatják
A kormányfő úgy véli, sok olyan magyar van, „aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, mikor Brüsszelt és Brüsszelből ideküldött bábkormány-jelölteket támogatja”. Ezért kell velük beszélni.


Öt hónap múlva döntenünk kell a sorsunkról – mondta Orbán Viktor október 23-án, a Kossuth téren ünnepi beszédében a 2026-os országgyűlési választásokra utalva. A miniszterelnök úgy fogalmazott:

„Aki nemet mond a háborúra, az velünk van. Aki magyar, az békét akar, az élni akar. Nem adjunk a pénzünket, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért.”

Szerinte „mi rendben vagyunk, ha mozdulni kell, együtt mozdulunk, ha stratégiai nyugalomra van szükség, kivárunk”.

„De a következő öt hónapban beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is, egyetlen lélekről sem mondhatunk le”

– jelentette ki a kormányfő.

Mint mondta:, „van sok magyar, aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, mikor Brüsszelt és Brüsszelből ideküldött bábkormány-jelölteket támogatja”.

„El kell mondanunk neki, hogy Brüsszel ma nem a jó, hanem a veszedelem. Akik azt hiszik, hogy a kormányváltást támogatják, azok valójában a háborút támogatják, akár hiszik, akár nem”

– mondta Orbán.

Azt is hozzátette, hogy akik kormányváltást akarnak, azok az adóemelést, a nyugdíjadót, a rezsicsökkentés eltörlését és a családtámogatás megnyirbálását is támogatják. „És ez így van akkor is, ha nem tudják. Beszélni kell velük” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Ha eljön a pillanat, és suhintani kell, suhintani is fogunk
Hozzátette: „a golyóstollainkkal, csak ki ne szakadjon a szavazólap” A miniszterelnök szerint a következő öt hónapban, a választások előtt beszélni kell a „megtévesztett magyarokkal is”.


A 2026-os országgyűlési választásokról is beszélt Orbán Viktor október 23-án a Kossuth téren. Szerinte akik most ott voltak, tudják, mit kell tenniük öt hónap múlva.

„Ha mozdulni kell együtt mozdulunk, ha eljön a pillanat és suhintani kell, akkor suhintani fogunk, a golyóstollainkkal, csak ki ne szakadjon a szavazólap”

– fogalmazott.

A kormányfő a fiataloknak is üzent, mert szerintük velük is beszélni kell, ami nem lesz könnyű. Mint mondta, szükség van a fiatalokra ahhoz, hogy megvédjék Magyarországot.

„Merjél és tegyél, kockáztass! De jó, ha tudjátok, hogy a brüsszeli birodalom azt akarja, hogy gépre kötve szunnyadjatok!”

– mondta, hozzátéve, hogy „le kell jönni a gépekről”.

„Tisztelt magyar fiatalok, ti is lehettek hazafiak! Ébredjetek, lázadjatok, vár a hazátok” – szólított fel Orbán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk