prcikk: „A varratszedésre már rendes összeggel készüljön” - hivatali vesztegetéssel vádolnak egy szülészorvost | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

„A varratszedésre már rendes összeggel készüljön” - hivatali vesztegetéssel vádolnak egy szülészorvost



Az orvos ellen nem az egykori betegei tettek feljelentést, hanem egy ismeretlen harmadik fél, és a nyomozás után vádemelésig jutott az ügy. Az szerdai bírósági tárgyaláson meghallgatták, majd a vádlottal szembesítették azt az öt nőt is, akiknek a vallomására építette az ügyészség az orvos elleni vádakat.

A volt főorvos minden esetben a műtő és a műtőszemélyzet igénybe vételének költségeire hivatkozva kért pénzt azokért a műtétekért, amelyeket ő ügyeletvezetőként levezetett.

Egy nő a műtétje után, megköszönve, hogy az orvos megmentette az ő és kisfia életét, 60 ezer forintot adott az orvosnak, aki azt mondta neki, hogy " a varratszedésre már rendes összeggel készüljön".

Az úgynevezett hálapénzt, vagy az orvos munkájának megköszönéseként adott ajándék elfogadását nem tiltja az orvosok etikai kódex, ha a beteg az ellátást követően, utólag, kérés nélkül, önszántából adja az orvosnak. Ám a fenti esetekben ez nem önkéntes volt.

A 444.hu beszámolója szerint a tárgyaláson végig ott volt az orvos, aki tagadta az ellene felhozott vádakat,

és szembesítéskor egyenként a tanúk szemébe mondta, hogy soha nem kért, és nem is fogadott el tőlük pénzt a műtétekért.

Szerinte az egész ügy a "néha kicsit pokróc" stílusa miatt megsértődött nők összeesküvése vele szemben.

A tárgyaláson az orvos kiemelte, hogy felháborítónak tartja az ügyet kirobbantó anya viselkedését. Azt monda: "Ahelyett, hogy a szoptatással foglalkozott volna, már a szülés után rögtön a Facebookot nyomkodta!" Azt kérte a bíróságtól, hogy igazságügyi orvos-szakértővel vizsgáltassa meg a fiatal nő elmeállapotát.

A tárgyalás májusban még egy tanú meghallgatásával és a perbeszédekkel folytatódik, a végén ítélethirdetés várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor a jegybankról: Minden fillérnek meg kell lennie, és ha nincs meg, azért valakinek felelősséget kell viselnie
A miniszterelnök a Blikk Talk című műsorban az energiaválságról is beszélt, ami szerinte elkerülhetetlen. "Nem arról van szó, hogy el tudjuk kerülni így vagy úgy, hanem be fog következni” – fogalmazott.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 09.



„Nehezebb idők” – ezzel a rövid válasszal indokolta Orbán Viktor a körülötte szigorodó biztonsági intézkedéseket a Blikk Talk című műsorban. A miniszterelnök egyértelművé tette, hogy nem általános óvintézkedésről van szó: a fokozott védelmet egy konkrét fenyegetéssel hozta összefüggésbe, amit az ukránokhoz köt.

„Igen, ez a konkrét személyre és családra irányuló fenyegetés” – mondta a kormányfő.

Az interjúban Orbán Viktor a „barát” megszólításra is reagált, amit a Putyinnal folytatott beszélgetésben használt. Szerinte ez csupán egy diplomáciai formula. „Nem személyes barátokat kell itt gyűjteni, hanem az ország számára kell értékes kapcsolatokat kialakítani. Ez megszokott formula a politikusok közötti érintkezésben. Nincs ebben semmi különös” – jelentette ki.

Orbán Viktor egy nemrég kiszivárgott telefonbeszélgetés leiratára utalt, amelyben a magyar miniszterelnök Vlagyimir Putyinnal egyeztetett. A felvétel miatt Rácz András külpolitikai szakértő úgy fogalmazott, a magyar miniszterelnök porig alázta saját magát és az országot is, a leirat miatt pedig Orbán Viktor és Donald Tusk lengyel miniszterelnök az X-en csúnyán összerúgta a port.

Orbán Viktor a Blikknek nyilatkozva hozzátette, hogy bizonyos vezetőkkel a „brother”, vagyis a testvérem megszólítást is használják. A valódi barátságot ettől élesen elválasztotta. „Emberileg nem tudunk egymással olyan viszonyban lenni, mert ahhoz kellett volna együtt őrizni a disznót, hogy ilyen népiesen fogalmazzak.”

A személyes kapcsolatokról szólva Simicska Lajosról szűkszavúan annyit mondott, hogy „megszűnt a kapcsolat”, és „az egy lezárt történet”. Amikor Fodor Gábor került szóba, akivel szomszédok, arra a kérdésre, hogy adna-e neki egy inget, ha bajban lenne, annyit felelt: „Esetleg a felét.”

Szóba került a gazdaság is.

„Az energiaválság az elkerülhetetlen. Tehát nem arról van szó, hogy el tudjuk kerülni így vagy úgy, hanem be fog következni” – mondta a miniszterelnök, és a következő két-három hónapot különösen nehéznek nevezte.

Az okok között említette a közel-keleti konfliktusban megsérült gázipari létesítményeket és a tengeri szállítás akadozását. A kormány válságkezelési stratégiájának kulcskérdéseként azt jelölte meg, hogy a terheket kinek kell viselnie. „Az a kérdés, hogy kinek fáj. A bankoknak fáj, a multiknak fáj, a családoknak fáj?” – tette fel a kérdést, és jelezte, hogy a kormány továbbra is fenntartja az árszabályozási intézkedéseket és a profitkorlátozást.

A Magyar Nemzeti Bank körüli vitákkal kapcsolatban kijelentette, hogy a kormánynak nincs közvetlen ráhatása az intézmény működésére. „A Jegybankot nem tudom ellenőrizni” – mondta, de hozzátette, hogy az elszámoltathatóság elkerülhetetlen:

„minden fillérnek meg kell lennie, és ha nincs meg, azért valakinek felelősséget kell viselnie.”

Különbséget tett a hibák és a bűncselekmények között, hangsúlyozva, hogy míg az előbbieket lehet korrigálni, „a bűncselekmény alól nem tud a miniszterelnök felmentést adni”.

A választási kampány hajrájával kapcsolatban azt mondta, a belső méréseik szerint nyerésre állnak, az utolsó napokat pedig egy 400 méteres síkfutáshoz hasonlította. Világossá tette a célját: „én arra készülök, hogy vasárnap este mi azt a hírt kapjuk, hogy győztünk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Nagykanizsán: A Tisza a rendszerváltás utáni legnagyobb választási győzelmet arathatja
A pártelnök országjárása szerdai záróállomásán tette eddigi egyik legerősebb állítását a választás előtt. Magyar szerint a minisztériumokban és a NER-cégeknél már megkezdődött az iratok megsemmisítése és a vagyonmentés.


Négy nappal a választások előtt Nagykanizsán zárta szerdai országjárását Magyar Péter, ahol arról beszélt, a Tisza Párt a rendszerváltás utáni legnagyobb választási győzelmet arathatja, ami „arany betűkkel fog bekerülni a magyar történelemkönyvekbe”.

A politikus szerint a hatalom a teljes szétesés óráit éli, és súlyos vádakat fogalmazott meg. „Elkezdődtek az iratmegsemmisítések a minisztériumokban, a NER-es cégeknél és a háttérintézményekben. Mentik ki a szajrét, amit még menthetnek” – mondta.

Elindultak az aranyvonatok Dubaj fele, konténerekben a luxusautókkal.

Magyar Nagykanizsán is üdvözölte az orosz állami propaganda munkatársait. A tömeg a jelenlétükre „ruszkik haza” skandálással felelt, a Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje pedig angolul is üzent nekik, majd a felszólalását azzal zárta: „Tovarisi, konyec”, azaz „Elvtársak, vége” – írta a 24.hu.

A nagykanizsai üzenet nem volt előzmény nélküli. Szerda délelőtt Kiskunlacházán is feltűntek az orosz propagandisták, akiket Magyar Péter szintén megszólított, a közönség pedig ott is a „ruszkik haza” rigmust skandálta.

Az iratmegsemmisítés vádja sem új, a politikus korábban már a Karmelita kolostor kapcsán is felvetette a kormányzati iratok sorsának kérdését, a mostani állítása ennek kiterjesztése minisztériumi és vállalati szintre.

Magyar Péter a győzelmi várakozásait a Medián legfrissebb méréseire alapozta, amelyek a Tisza Párt számára akár kétharmados parlamenti többséget is valószínűsítettek.

A kormányoldal ezzel szemben másképp látja a kampányhajrát. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója korábban arról beszélt, attól tart, az ellenzék nem fogja elfogadni a választási vereséget, és politikai nyomásgyakorlásra készül. A Fidesz a Medián számait vitatja, és a hozzá közel álló kutatóintézetek méréseire hivatkozva szorosabb versenyre számít.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
27 milliárdot szántak idén a csádi misszióra, ami a kormány szerint nem is létezik
Bár a kormányzat tagadja, hogy egyáltalán lenne csádi misszió, a 444 kiderítette, hogy tavaly ősszel még 2026 végéig terveztek vele, és a Honvédelmi Minisztérium úgy számolt, csak ebben az évben 27 milliárd forintot költenek rá.


A Honvédelmi Minisztérium 2025 őszén 2026. december 31-ig meghosszabbította az esetleges csádi katonai misszió mandátumát, és 27 milliárd forintos költségkerettel számolt a 2026-os évre – írta a 444. A lap birtokába került dokumentumok szerint

a keretösszegből négymilliárd forintot személyi jellegű és pénzügyi-dologi kiadásokra, 21,8 milliárdot logisztikára, 1,1 milliárdot pedig nemzetbiztonsági feladatokra szántak.

A tervezetet november végén továbbították jóváhagyásra egy közigazgatási államtitkári értekezletre, de az „aktuális helyzetre való tekintettel” végül nem került a kormány elé.

A csádi katonai szerepvállalás tervét az Országgyűlés még 2023 novemberében támogatta, amely alapján kétszáz magyar katonát telepítettek volna az afrikai országba. Bár az előkészületek zajlottak, 2025 júniusában nemzetközi sajtóhírek szerint a csádi fél felfüggesztette a tárgyalásokat a haderők jogállásáról, októberben pedig a Honvédelmi Minisztérium nyilvános tervei között már nem szerepelt a misszió.

Ehhez képest a belső minisztériumi dokumentumok alapján a tervezés a háttérben még hónapokig folytatódott.

A kormány azonban idén áprilisban már egyértelműen azt  kommunikálta, hogy „csádi misszió nincs, katonák Csádba nem mennek”.

Azután reagáltak így, hogy Pálinkás Szilveszter százados, a honvédség korábbi toborzóarca egy interjúban arról beszélt, hogy a misszió ötlete Orbán Gáspártól, a miniszterelnök fiától származott, aki „isteni sugallatra” kezdett a tervezésbe. Pálinkás szerint a tervben ötven százalékos „harcértékveszteséggel” számoltak.

„Ami azt jelenti, hogy az ő általa vezetett misszióban az ötven százaléka a katonáknak meg fog halni”.

A százados állításaira a kormányoldalról és a katonai vezetésből is érkeztek reakciók. A vezérkari főnök közleményben cáfolta, hogy politikai döntés született volna a műveletről. Orbán Viktor miniszterelnök pedig a még állományban lévő katonáról azt mondta, rá a katonai szabályok vonatkoznak: „Nem lennék a helyében”.

Az ellenzék élesen bírálta a terveket. Magyar Péter szerint a magyar katonák nem Orbán Gáspár kalandregényének statisztái, Fekete-Győr András pedig azzal vádolta a kormányt, hogy vágóhídra küldte volna a katonákat. Pálinkás Szilveszter később arról is beszélt, hogy a honvédelmi miniszter három ajánlatot is tett neki azért, hogy ne nyilatkozzon.

A misszió előkészületeinek részletei továbbra sem nyilvánosak. 

2025 novemberében a bíróság jogerősen kimondta, hogy a külügyminiszter véleményére hivatkozva a kormánynak nem kell kiadnia a misszió előkészítéséhez kötődő szerződéseket.

Képünkön: Orbán Viktor miniszterelnök 2024 szeptemberében fogadta Mahamat Idriss Déby Itno csádi elnököt a Szent György téren.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az ügynökakták megnyitását ígérte Szita Károly városában
A Tisza Párt elnöke a kampánykörútja kaposvári állomásán beszélt az ügynökmúlttal való szembenézés fontosságáról. A téma különösen érzékeny a somogyi megyeszékhelyen, mivel a fideszes polgármester, Szita Károly múltja régóta viták tárgya.


Szerdán Kaposvárra is elért Magyar Péter országjárása, ahol a politikus egyik visszatérő ígéretét, az ügynökakták megnyitását hangsúlyozta. A téma különös jelentőséggel bír a somogyi megyeszékhelyen Szita Károly polgármester vitatott múltja miatt.

„Az ügynökakták kinyitása az egyik első intézkedése lesz a Tisza-kormánynak”

– ígérte a politikus a somogyi megyeszékhelyen.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk