Nyílt levélben fordult tíz nem fideszes polgármester Magyar Péterhez: A városok kivéreztetését az ott élő emberek szenvedik meg
Tíz nagyváros egyszerre üzent a Tisza-kormánynak, radikális újraszabást és a szolidaritási hozzájárulás mérséklését követelve. Levelükben konkrét példákkal illusztrálják a terheket: Győrben a helyi iparűzési adó 40 százalékát viszi el az állam, míg Székesfehérvártól idén 9,5 milliárd forintot vontak el ezen a címen.
A levelet, amelyet többek között Botka László szegedi polgármester is közzétett, azzal indokolták, hogy az új kormány ígéretet tett a korábbi, egyeztetés nélküli gyakorlat felszámolására – áll a közleményben.
Úgy fogalmaztak, „a Tisza Párt átláthatóságot és érdemi párbeszédet ígérve kijelentette, hogy szakít ezzel a gyakorlattal.” A városvezetők szerint „az elmúlt tizenhat év egyik nagy kárvallottja a magyar önkormányzati rendszer”, mert a Fidesz-kormány ciklusról ciklusra fosztotta meg a településeket jogköreiktől és bevételeik egyre nagyobb részétől.
„A számok önmagukért beszélnek. Győrben a helyi iparűzési adó 40 százalékát vitte el az állam. Székesfehérvártól 2026-ban 9,5 milliárd forintot vett el a szolidaritási adó. Szeged, Miskolc és sok más megyei jogú város hasonló cipőben jár, Hódmezővásárhelyet pedig rendszeresen diszkriminálták” – írták.
„A szolidaritási adó mellett a magas infláció és a megemelkedett energiaárak miatt egyre nehezebb fenntartani azokat a közszolgáltatásokat, amelyeket az emberek nap, mint nap használnak: a közvilágítást, az utak és intézmények üzemeltetését, a bölcsődéket, a közösségi közlekedést, a hulladékgazdálkodást.
– olvasható a nyílt levélben.
A céljuk egy kiszámítható, a feladataikhoz igazodó finanszírozás elérése, amely a lakosság által nap mint nap igénybe vett közszolgáltatások működtetését biztosítja.
Hangsúlyozták, hogy nem egyedi juttatásokat várnak:
A közös levelet Botka László (Szeged), Csőzik László (Érd), Györfi Mihály (Szolnok), Horváth Jácint (Nagykanizsa), Márki-Zay Péter (Hódmezővásárhely), Nemény András (Szombathely), Péterffy Attila (Pécs), Pintér Bence (Győr), Pintér Tamás (Dunaújváros) és Szücsné Posztovics Ilona (Tatabánya) írta alá.
A városvezetők kezdeményezése egy olyan rendszerrel megy szembe, amelyet a korábbi kormányzat a területi kiegyenlítés eszközének nevezett, azzal érvelve, hogy a tehetősebb települések befizetéseiből támogatják a gyengébb helyzetűeket és országos fejlesztési programokat. A polgármesterek most éppen arra hivatkoznak, hogy az új kormány ígérete szerint a párbeszédre nyitott, így elvárják, hogy a költségvetés tervezése során egyeztessenek velük.
via 24.hu