A TV2 is forgatott az Onkológiai Intézetben: szerintük világszínvonalúak a körülmények
A Tények riportjában elhangzott, hogy
péntek reggel 7 órakor szinte üres volt a folyosó az onkológiai osztály váróterme előtt, csak egyetlen beteg várakozott az ajtónál. Egy asszony azt nyilatkozta, az orvosok segítőkészek, a betegfelvétel pedig gördülékeny.
"Mindenki türelmesen várta a sorát, mindenki sorra került és megkapta a megfelelő kezelést" - mondta.
Az intézet igazgatója is tagadta az utóbbi napokban megjelent vádakat. A Tényeknek nyilatkozva elmondta, hogy
vannak ugyan forgalmasabb napok, és a kemoterápiás kezelések több órát vesznek igénybe, emiatt a betegek egy része jóval a rendelési idő megkezdése előtt megérkezik, de mindenkit megvizsgálnak és ellátnak.
Mint mondta, augusztustól egy új, elektronikus rendszer is segít majd a betegfelvételben, de már évek óta folyamatosan korszerűsítik a berendezéseket. Legutóbb például 4,5 milliárdból vettek legmodernebb technikájú készülékeket, 6 milliárd forintból pedig megújultak a kemoterápiás kezelőhelyiségek is.
Októberben saját forrásból kezdődik meg a fej-nyaksebészeti osztály rekonstrukciója, azután pedig 3 milliárdos kormányzati támogatással a mellkassebészeti osztályt bővítik és újítják meg teljesen.
A Tények riportja: