HÍREK
A Rovatból

A taxisok sem járnak jól az új kata-törvénnyel – mondja a szakmai szövetség elnöke

A taxisok érdekképviselete 24 órán belül korrekciót kér a kormánytól.
Fotó: SZMO - szmo.hu
2022. július 12.



A hétfőn bejelentett, óriási felháborodást kiváltó kata-törvény kivételt tesz a taxisokkal, ám a szakmai szövetség szerint ők sem örülhetnek.

Metál Zoltán szerint

az áfatörvény módosítása nélkül nincsenek kisegítve a taxisok sem.

A Telexnek az Országos Taxiszövetség elnöke arról beszélt, hogy továbbra is csak évi 12 millió forintos bevételig adózhatnak kedvezményesen a taxisok. Akinek ennél nagyobb bevétele lesz, annak be kell fizetnie a 27 százalékos áfát. „Amit nyer a réven, elveszíti a vámon” – fogalmazott Metál.

A taxisok szakmai érdekképviselete 24 órán belül korrekciót kér a kormánytól. Azt szeretnék, hogy emeljék meg az áfahatárt is 12 millióról legalább 14-15 millióra.

A kormány hétfő délelőtt nyújtotta be a javaslatot, amely alapján 18 millió forintra emelik a katás bevételi értékhatárt. A legfontosabb változás, hogy a katásoknak csak magánszemélyektől származhat bevétele. Ugyanakkor a taxisok ez alól kivételt képeznek. A javaslatot várhatóan kedd délután fogadja el az országgyűlés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Van itt valami fémcső, majd nézd meg” - Szenteltvizet itattak egy pappal a ferihegyi reptéren
Döbbenetes esetről számolt be Kulcsár Dávid veszprémi káplán: a reptéri biztonsági ellenőrzésen nem engedték át a szenteltvizét, mert nem volt rajta űrtartalom-jelölés. Választás elé állították: kidobja, kiönti vagy megissza.
F. O. - szmo.hu
2025. március 19.



Kulcsár Dávid, a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház káplánja a közösségi oldalán számolt be arról, hogy furcsa helyzetbe került a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A biztonsági ellenőrzésen nem engedték át a szenteltvíztartóját, amelyben szenteltvíz volt.

Elmondása szerint mindig magával viszi ezt az eszközt utazásai során, és korábban még sosem volt vele gond. Külföldön, például a római reptereken sem kellett külön jeleznie, hogy mit tartalmaz, mert tudták, miről van szó.

Ferihegyen azonban másként alakult a helyzet. A pap előre kivette a táskájából a szenteltvíztartót, és jelezte a biztonsági személyzetnek, hogy katolikus pap, és mi van nála. Ennek ellenére az egyik biztonsági dolgozó odaszólt a kollégájának:

„van itt valami fémcső, majd nézd meg”.

A pap szerint a hátizsákját ezután is külön átvizsgálták, annak ellenére, hogy a szenteltvíztartót már előre kivette. A biztonsági ellenőr a táska teljes tartalmát átnézte, amelyben többek között betegellátó felszerelés, egy kis stóla, valamint édességek és könyvek is voltak.

Végül rákérdeztek, hogy a fémtartályban van-e folyadék. Amikor a káplán igennel felelt, azt a választ kapta, hogy mivel nincs feltüntetve rajta az űrtartalom, három lehetősége van: „1. kidobják, 2. kiöntik, 3. megiszom”.

A pap végül úgy döntött, hogy megissza a szenteltvizet.

„Teljes döbbenet, de nyilván nem volt kérdés, hogy melyik verzió lesz” – írta a bejegyzésében, hozzátéve, hogy 34 évesen először fordult elő vele, hogy szenteltvizet kellett innia.

A történtek után megjegyezte, hogy Magyarországot keresztény országnak tartják, és a vallásszabadság alapjog. Úgy fogalmazott, hogy a saját országában, magyar állampolgárként érte sérelem emiatt az eset miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Sulyok Tamás kommunikációs igazgatója poloskás képpel selejtezi a Telexet, amiért az elnöki hivatal válaszát az elnök válaszának tekintették
A Sándor-palota kommunikációs igazgatósága szerint az általuk kiadott állásfoglalást nem lehet Sulyok Tamás állásfoglalásának venni. Levelükből az is kiderül, nagyon szívükre veszik, ha valaki mégis így tesz.


Ahogy arról néhány napja mi is írtunk, a köztársasági elnök hivatala a Telex kérdésére megszólalt arról, hogy Orbán Viktor a nemzeti ünnepen (többek között) úgy fogalmazott: „A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget.”

Sulyok Tamás hivatala azonban később azt állította: nem Sulyok Tamás véleményét közölték, mikor Orbán Viktor poloskázós beszéde után a Telex kérdésére egyebek mellett azt írták: „az államfő politikusi beszédeket nem kommentál, csak akkor, ha az a társadalmi béke megbontására, és a nemzet megosztására szólítja fel az embereket. Itt ilyen nem történt.”

Úgy fogalmaztak: „Álláspontunk szerint provokációnak szánt ferdítésekkel nem feladata az államfőnek foglalkozni”. Itt azonban már nem pontosan tudni, hogy a köztársasági elnök álláspontját képviselő hivatal ezzel a köztársasági elnök álláspontját képviseli-e, vagy ismét saját magáét. Szerintük mindenesetre nyilvánvaló, hogy nem az államfő véleményét írták meg akkor, amikor levelüket így írták alá: Sándor-Palota – Kommunikációs Igazgatóság. Hozzátették: „Úgy tűnik, Önök sportot űznek abból, hogy ferdítéssel, szándékosan hergelő stílusban a köztársasági elnököt provokálni igyekeznek, s ha kapnak választ tőlünk a ferdítéseikre, olykor hazugságokra, akkor azzal igyekeznek pellengérre állítani a köztársasági elnököt, ha nem kapnak választ, akkor pedig azzal. Magára valamit is adó lap és újságíró egy ország legfőbb közjogi méltóságának provokálását nem tűzi a zászlajára.”

Az ügy kapcsán Szántó Georgina privát Facebook-oldalán Telex selejt felütéssel poloskák képét posztolta azzal a szöveggel:

„Sosem volt kenyerem a kollégákról(?) megírni a tutit, de az már nálam is kiveri a biztosítékot, hogy a Telexnek az sem drága, hogy össze-vissza hazudozzon a köztársasági elnökkel(!) kapcsolatban, hangzatos címeket gyártva provokáljon, hergeljen.”

Hozzátette: „Hazudni az megy. Szégyellje magát az összes ilyen. De tényleg.”

Az eset után a 444 is elküldte a kérdéseit Sulyok Tamás- (hivatalá)nak arról, hogy

  • „Szántó Georgina, a Köztársasági Elnöki Hivatal kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán egy poloska rovar képével ábrázolt egy újságírókról szóló posztot. Mit gondol erről az önök hivatala?
  • Azt is írta, a „Telex selejt” össze-vissza hazudozott a köztársasági elnökkel kapcsolatban. Mi nem volt igaz abban, amit a Telex írt?
  • Továbbra is érdekelne, hogy akár Sulyok Tamás köztársasági elnök, akár a Köztársasági Elnöki Hivatal – Kommunikációs Igazgatóság miért gondolja úgy, hogy az „átteleltek a poloskák” nem metafora vagy hasonlat, és az államfő vagy önök valóban úgy értették-e a beszédet, hogy Orbán konkrétan rovarokat említett a beszéd ezen pontján. Ha igen, kérjük, írják le, ennek mi értelme lehetett. Ha csak Magyar Péterre vonatkozott a poloskázás, az államfő/önök szerint ez elfogadható-e?”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Elon Musknak mennie kell!” – Befektetői nyomás alatt a milliárdos, elküldenék a Teslától
A Tesla részvényei szabadesésben vannak, miközben a cég eladásai is zuhannak Európában és Kínában. Egy ősbefektető szerint Musk és Trump kapcsolata túl kockázatos.


Ross Gerber, a Tesla egyik korai befektetője szerint Elon Musknak döntenie kellene: vagy visszatér a Tesla élére, vagy teljes figyelmét kormányzati szerepére fordítja. Musk jelenleg a Trump-kormány Kormányzati Hatékonysági Minisztériumának vezetője, ami tiltakozásokat váltott ki az állami alkalmazottak jelentős elbocsátásának terve miatt.

Gerber a Sky Business Live műsorában beszélt erről, és kijelentette: „Úgy gondolom, hogy a Teslának új vezérigazgatóra van szüksége, és ma eldöntöttem, hogy ezt nyilvánosan is kimondom. Ez az első műsor, ahol ezt elmondom.” Hozzátette, hogy szerinte a vállalatot túl hosszú ideje elhanyagolják, és fontos lenne, hogy valaki teljes figyelemmel irányítsa.

A Tesla részvényárfolyama jelentősen visszaesett az utóbbi hónapokban. A vállalat piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral csökkent, és kedden az amerikai tőzsdén további 4 százalékos esést könyvelt el.

Az árfolyam már Trump hivatalba lépése előtt csökkenni kezdett, amikor az új elnök a kereskedelmi háború első lépéseit bejelentette. A cég az autópiacon is nehézségekkel küzd. A nyugati piacokon az elektromos autók iránti kereslet csökkenő tendenciát mutat, hiába próbálják árcsökkentéssel vonzóbbá tenni a modelleket. Gerber szerint a Tesla „egyértelműen” válságban van, és többek között ezért is döntött úgy, hogy jelentős mennyiségű Tesla-részvényt ad el.

Elon Musk mást hibáztat a részvények eséséért

Elon Musk március 17-én, hétfőn az X-en fejezte ki elégedetlenségét a Tesla részvényeinek értékvesztése miatt.

Azt írta: „A vállalataim nagyszerű termékeket gyártanak, amelyeket az emberek szeretnek, és soha nem bántottam fizikailag senkit. Akkor miért ez a gyűlölet és erőszak ellenem? Mert halálos fenyegetést jelentek az woke elmeparazitára és az általa irányított emberekre.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Stefano Bottoni: Magyar Péter eddig nem dőlt be a Fidesz provokációjának
A történész ez alatt azt érti, hogy nem reagált élesen a Pride betiltására és a poloskás beszédre. Arról is beszélt, hogy mennyiben ügyes a Tisza Párt elnökének helyezkedése.


Hosszú interjút közölt Stefano Bottonival a Válasz Online. Ebben egyebek mellett arról beszéltek, hogy az Alaptörvény 15., a gyülekezési szabadságot korlátozó javaslatával a történész szerint a Fidesz az 50-es éveket idézi, és arról, hogy kettős állampolgárként felhúzta a kitiltást lehetővé tevő törvényjavaslat, ám szerinte ennek célpontja elsősorban Soros György.

A beszélgetés végén rátértek arra az aktuálpolitikai kérdésre, hogy a Fidesz vajon valóban visszavette-e a kommunikációs narratívát Magyar Pétertől, aki immár több mint egy éve uralta a közbeszédet. Bottoni szerint „úgy tűnt, hogy visszavették a kezdeményezést, de a csoda nem ez. A csoda az, hogy egy évig nem tudták azt újra magukhoz ragadni. Hogy egy egész éven át Magyar Péter volt képes diktálni a tempót. Ha pedig a kettős állampolgársággal vagy akár a poloskázással kapcsolatos visszakozásokat nézzük – egyáltalán nem biztos, hogy tényleg visszavette a kezdeményezést a kormánypárt. A pálya persze nemhogy lejt nekik – kizárólag ők használhatják a felvonót. Ha viszont tényleg jövőre lesznek a választások, és nem hozzák azokat előre mondjuk októberre, van idő megmászni a csúcsot Magyar Péterék számára is. Rettenetesen nehéz lesz persze. Össze kell tartani egy tábort, amely, ha normális lenne a helyzet itthon, nem is kellene, hogy egy pártba tartozzon. A NER közben minden módon megpróbál leszalámizni részeket. Azért is provokálnak poloskázással meg betiltásokkal, hogy „visítsanak a libsik”, Magyar Péter meg kénytelen legyen ilyen ügyekkel foglalkozni.

„Belibsisedni” ahelyett, hogy a saját üzenetét közvetítené. Eddig nem dőlt be ennek: megélhetési válságról, a nemzet újraegyesítéséről beszél, atillát vesz fel és egy időre például kifogta a szelet a kormányvitorlából Ukrajna ügyében is.”

Utóbbira példaként említette, hogy Magyar is ugyanúgy Ukrajnáról (is) kérdezi az embereket saját konzultációjában, mint a Fidesz. Igaz, hozzátette: „A Tovarisi, konyec!-cel ugyanakkor jelezte azt is, ő hol áll. Nem a megszálló oroszok oldalán.”

Arról is beszélt, hogy mit vár az elkövetkező időkről. Úgy fogalmazott, túl van már azon, hogy ezekben a kérdésekben határozott álláspontot várjon el a Pride és Ukrajna ügyében. Elmondta:

„Túl vagyok én már ezen. Azon is, hogy a saját személyes ízlésemet kérjem számon mondjuk egy kampányklipen. Úgy vagyok vele, hogy ezeket a kérdéseket majd átbeszéljük, ha legyőzte Orbánt és rendszerét.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk