KÉK HÍREK
A Rovatból

"A szomszéd kocsiból üvöltötték nekünk, hogy fussatok!" - szemtanúk a londoni terrortámadásról

Hatalmas volt a pánik, többen az életükért futottak. Utasok meséltek arról, hogyan élték meg a robbantást.


A nyugat-londoni támadást követően káosz lett úrrá a metrószerelvényen. A 27 éves Emma Steventon Wimbledonból utazott negyed kilenc körül.

„Amikor felszálltam, egy teljesen átlagos metrókocsinak tűnt” - mesélt a történtekről a BuzzFeed News-nak.

„Az ajtók bezáródtak, majd nagyon hangos és szörnyű sikolyokat hallottunk a mellettünk lévő, vagy az azutáni szerelvényből. Nagyon sok ember üvöltözött, míg mások torkuk szakadtából kiáltották, hogy Fussatok!”

Steventon több utastársához hasonlóan leszállt a vonatról, és a kijárat fele vette az irányt. Elmondása szerint a káoszban az emberek egymást taposva menekültek: „Három rétegben voltak alattam az emberek. Borzalmas volt.”

„Kisgyermekek voltak a padlóra szorítva, és hallottam, ahogy egy terhes nő segítségért kiállt.

"
A legmegrázóbb az volt, hogy éreztem az emberek súlyát, ahogy lenyomtak, és csak arra tudtam gondolni, hogy ennyi volt, meg fogok halni.

Luke Walmsley abban a szerelvényben volt, ahol felrobbant a bomba: „Üvöltéseket hallottam, és a szerelvény hátuljába néztem. Fényeket láttam és füstöt. Mintha egy óriási gyufát gyújtottak volna meg a kocsi végében.”

Walmsley látta, ahogy az emberek rohanni kezdtek, és többen meg is égtek. Hallotta, ahogy valaki megkérdezi, hogy van-e az elkövetőnél kés, de ő maga nem látott senkit.

„Egy tömött kocsi volt, és az emberek le akartak szállni, de az ajtók nem nyíltak ki, meg sem mozdultak. Az emberek rohantak az állomáson és a metrószerelvényen keresztül is. Gyerekeket toltak félre, akiket eközben a dajkáik és anyukáik próbáltak megfogni.”

"
Maga volt a pokol. Nem nyitották ki az ajtókat, és az emberek egymással üvöltöztek, mert ki akartak jutni.

A férfi szerint voltak olyanok is, akik segíteni próbáltak és, a saját vizüket osztották meg a vágányon lévő sokkos állapotban lévő emberekkel. „Azokat, akik a legsúlyosabban megsebesültek, kicipelték a kocsiból. Az emberek sokkot kaptak. Volt egy lány, akinek nem volt bőr a lábán, egy másiknak a hátáról égett le a ruha, és sokaknak megégett a haja.”

A 31 éves Sarah Hickson éppen a munkahelyére tartott, amikor eltaposták a menekülő emberek: „Az emberek elkezdtek üvöltözni, hogy 'itt van egy férfi, itt van egy férfi', és rohanni kezdtek. Óriási volt a pánik.”

Hickson előtt egy terhes nő és egy iskolás fiú rohant, akiket azonnal lenyomott a tömeg a megálló betonlépcsőjén. Elmondása szerint az ott dolgozók próbáltak segíteni, de a káoszban mindenki üvöltözött és próbált menekülni.

„Egy idő után sikerült lecsillapítaniuk a tömeget, és az emberek arrébb mentek, hogy a fiú és a terhes nő fel tudjon állni.” Hickson nem sérült meg az incidens során, de nagy trauma érte.

Sam Jones barátnőjével utazott a kocsi közepén: „Sokakat láttam égett arccal és hajjal, és ott voltak a rendőrök, a tűzoltók és a mentők is, kint.”

Andy Edwards szerint az tette a helyzetet igazi pokollá, hogy a pánikban lévő tömegnek egyetlen lépcsőn kellett menekülnie, és bár az ott dolgozók próbáltak segíteni, de a eluralkodott a vágányon a káosz. Ráadásul senki sem tudta pontosan, hogy mi történt:

"
Az utasok azt mondták, hogy a hátsó kocsiban volt a robbantás, nagy tűz keletkezett és sokan megégtek. A szerelvény tele volt az emberek személyes holmijával, amiket a menekülés közben otthagytak. Nagyon félelmetes volt ilyen óriási pánikban látni az embereket.

Peter Crowley is a metrószerelvényen tartózkodott 8 óra 20 perckor, amikor a robbanás történt. „Egy hangos robbanást hallottam az ajtó felől, a metrószerelvény másik oldalán, aztán egy nagy tűzlabda közeledett felém, és megégette a hajamat – égési sérülések vannak a fejem tetején. Mindenki elkezdett kirohanni a vonatból, nagyon félelmetes volt.”

Crowley szerint sokan nagyobb sérülést szereztek, mint ő: „Velem szemben láttam egy úriembert: a dzsekijének a hátulja teljesen leégett róla, mert olyan nagy hő érte – az arca is tele volt égési sérülésekkel, amelyek sokkal rosszabban néztek ki, mint az én sérüléseim.”

„Nem vettem észre a táskát, mert általában csak magammal foglalkozom. De azt hiszem azon az oldalon voltam, ahol a robbanás történt.”

„Szörnyű élmény volt. Szerencsés vagyok, hogy égett hajjal megúsztam.”

Olaniyi Shokunbi zenét hallgatott mikor a robbanás történt, és arra lett figyelmes, hogy az emberek menekülni kezdtek:

"
Azt hittem, hogy a szerelvény elhagyja az állomást, de láttam, hogy az emberek elkezdtek kiszaladni. Az első gondolatom az volt, hogy nekem is el kell hagynom a metrókocsit.

Több tucat rendőr és mentő érkezett a helyszínre, és kiürítették az állomást és környékét. A szemtanuk szerint nagyjából 30 ember, köztük gyermekek is megsebesültek a vonaton, a többi utas pedig a vágányon sprintelt, mikor kiszabadultak a szerelvényekből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek, és a nyomozáshoz a lakosok segítségét kérik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



A Borsod24 írta meg a Tisza TV tájékoztatása alapján, hogy ismeretlenek

feltörték és a jelek szerint teljesen kifosztották a tiszaújvárosi COOP ABC oldalában található Alza csomagküldő automatát még péntekre virradó éjszaka.

A rendőrség a helyszínen szemlézett, a munka még délelőtt is folyt. A hatóságok egyelőre azt vizsgálják, pontosan mikor és hogyan történt a bűncselekmény, és a lakosság segítségét kérik: aki az éjszaka folyamán a környéken gyanús mozgást, szokatlan zajt vagy bármi rendelleneset észlelt, jelezze a rendőrségen.

A nyomozás érdekeire hivatkozva a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket sem az elkövetőkről, sem a kár mértékéről. Az Alza.hu PR-specialistája, Nagy Dávid a Forbes megkeresésére az esettel kapcsolatban elmondta:

„Az AlzaBoxokat feltörni azonban nem éri meg, mert azokat 24 órában, a hét minden napján figyeli riasztó és kamerarendszer. Ahogyan az AlzaBoxba történő kézbesítés, úgy az elkövető elfogása is általában ugyanolyan gyors.”

A cég ilyenkor azonnal értesíti az érintett vásárlókat, az előre kifizetett rendelések árát visszatéríti, és ingyenes újrakézbesítést ajánl fel.

A Tisza TV videót is megosztott a kifosztott automatáról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szirénázó mentőautó gázolt el egy 13 éves kislányt a pécsi zebrán
A baleset péntek este történt a Zsolnay Vilmos úton, ahol az elmúlt időszakban több súlyos karambol is volt. A súlyosan megsérült gyereket a mentők stabilizálták, az ügy körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen, a Zsolnay Vilmos úton, a Zsolnay-negyed előtti gyalogátkelőhelyen péntek este. A 6-os út belvárosi szakaszán történt balesetről elsőként a BAMA számolt be. A kislány súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint

a mentőautó egy riasztáshoz sietett, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt, amikor a 13 éves lány elé lépett.

A mentők a helyszínen stabilizálták a súlyosan megsérült lány állapotát, majd kórházba szállították.

A rendőrség a helyszínelés idejére teljesen lezárta az érintett útszakaszt, a péntek esti forgalom hosszabb időre megbénult. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit.

Nem ez az első súlyos incidens ezen a helyen a közelmúltban. Egy héttel korábban szinte ugyanitt két jármű ütközött, az egyik autó keresztbe fordulva állt meg az úton a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának kihajtójánál. Tavaly decemberben szintén a Zsolnay-negyed előtt történt karambol, míg októberben egy hármas ütközés miatt alakult ki hatalmas torlódás ugyanitt.

A KRESZ szabályai szerint bár a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbsége van, ez nem érvényes a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben. Ilyen esetben a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőződött róla, hogy az áthaladás veszélytelen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk