HÍREK
A Rovatból

A súlyos beteg Gyenesei István tartotta a lelket a családjában: „Az utolsó másodpercig hitt a gyógyulásban”

Óriási lelkierővel és méltósággal viselte betegségét a második Gyurcsány-kormány önkormányzatokért és a sportért felelős minisztere. A lánya szerint azt mondogatta: a megpróbáltatások ellenére Isten a tenyerén hord és szeret.


Gyenesei Leila világbajnok öttusázó, olimpikon, az elhunyt miniszter lánya beszélt a Blikknek édesapja betegségéről. „Örök optimistaként az utolsó másodpercig hitt a gyógyulásban, akkor is bízott benne, amikor az életesélyei már jelentősen csökkentek. Ameddig csak lehetett, megtöltötte tartalommal minden egyes napját” – nyilatkozta.

Azonban az utolsó időkben már egyre szűkült az aktívan eltölthető idő, de a tavaszi napsugaraknak, és a családnak még mindig nagyon örült – tette hozzá Leila.

Élniakarásáról és méltóságáról tanúskodik az is, hogy, a kórházban nőnapkor egy szál virággal is felköszöntette az ápolóit. Miután tavaly amputálták egyik karját, utána még hőlégballonozni is elment, akkor sem adta fel.

Azonban a betegséget ez a beavatkozás sem állíthatta meg, és áttétek képződtek. Az elmúlt időszakban az orvosok sem biztatták már Gyeneseit a gyógyulás esélyével.

Ekkor már nagy fájdalmakkal küszködött, leginkább fájdalomcsillapítókon élt, de családja körében soha nem hagyta, hogy szomorkodjanak, búsuljanak miatta.

Lánya még elmondta, édesapja utolsó percéig hitt gyógyulásában. Halála után a kormánypárti politikusok is tisztelettel emlékeztek meg Gyeneseiről. Bíró Norbert, a Somogy Vármegyei Önkormányzat elnöke, a politikai ellentétek ellenére is csodálta államférfi hozzáállását, azt írta: „Sok esetben már hajnalban az irodájában fogadta a kérésekkel, tanácsokkal hozzá érkező somogyiakat

Gyurcsány Ferenc ezekkel a szavakkal emlékezett meg egykori miniszteréről: „Elment a somogyember, Gyenesei István. Mindene oda kötötte, lelke, érzelmei, munkája. Akkor is, ha országgyűlési képviselő, mi több, miniszter is volt. Mondhatnám, hogy közéleti értelemben elment a közép embere. Szerettem Gyenesei Pistát


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lengyelország végleg hazarendelte a magyarországi nagykövetét
A diplomáciai kapcsolat szintje hivatalosan is leértékelődött. A magyar kormány szerint ez átmeneti helyzet, és továbbra is nyitottak a párbeszédre.


Lengyelország végleg hazarendelte budapesti nagykövetét – jelentette be a Facebookon Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese.

A diplomáciai kapcsolatokat hivatalosan is alacsonyabb szintre helyezték, amihez Magyar Levente szerint „a politikai viszony fokozatos romlása vezetett”. Hozzátette:

ez a lépés „példa nélküli a közép-európai partnereinkkel ápolt kapcsolatok történetében”.

A magyar kormány továbbra is bízik benne, hogy a két ország közötti történelmi barátság nem sérül. Magyar Levente erről személyesen is beszélt Jacek Śladewski ügyvivőnek a lengyel nagykövetségen.

„Az aktuális politikai viták ellenére mi készek vagyunk a párbeszéd fenntartására, készülve arra, hogy jönnek még szép idők országaink szövetségében” – írta Magyar.

Lengyelország már tavaly decemberben visszahívta budapesti nagykövetét, akkor még határozatlan időre. Ennek oka az volt, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowskinak, aki korábban miniszterhelyettesként dolgozott Lengyelországban, és jelenleg a lengyel igazságszolgáltatás elől bujkál.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Pottyondy Edina Rogán-Szendrei Cecília utazásáról: Magyarországon elkezdték fapadosra kényszeríteni az oligarchákat
A humorista egy hosszú posztban kommentálta a Chanel-bőrönddel utazó egykori miniszterfeleség esetét. Hadházy Ákos keddi videója bejárta a netet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Hadházy Ákos egy követője videóját tette közzé még kedden a közösségi oldalán. A felvételen Rogán-Szendrei Cecília látható, amint egy Ryanair-járatról száll le.

A képsorok azért keltettek feltűnést, mert Rogán Antal korábbi felesége korábban a luxus világában mozgott otthonosan, most viszont fapados repülőgéppel utazott. Ráadásul egy négymillió forintos Chanel-bőrönddel érkezett a mikonoszi repülőtérre.

A történtekre Pottyondy Edina is reagált a saját közösségi oldalán.

„Rogán Cecíliát is egy Ryanair-járaton észlelték, méghozzá a négymilliós bőröndjével. Banyek! Nem azért fizetem az adót, hogy szegény Cili és a Chanel-bőrönd egy fapadoson nyomorogjon Míkonosz felé! Sokan kiáltottak barbárságot, amikor a Fidesz leépítette az oktatást, vagy mikor moslékkal etetik a kórházi betegeket, vagy mikor Rákay Philipből filmrendezőt csináltak. Én viszont most vesztettem el a türelmem! Szegény asszony hordár nélkül kénytelen lebotorkálni a fapados lépcsőn?! Nem várta limuzin, és ki tudja, mennyit kellett rugdosni azt a nyomorult négymilliós Chanel-táskát, hogy beférjen a méretező keretbe. Hát ezért mondtunk le a MÁV-ról és az Európai Unióról?!”

A humorista így folytatta:

„Hszi Csin-ping börtönbe veti az oligarcháit, ha elpofátlanodnak. Putyin kihajítja őket egy ablakon. Magyarországon meg elkezdték fapadosra kényszeríteni őket.”

Szerinte különösen szürreális látvány, ahogy a milliárdos üzletasszony a Ryanair lépcsőjén egyensúlyozik.

„Komikus, egyben végtelenül szánalmas, ahogy a milliárdos asszonyság kászálódik kifelé a tömegturizmus marhavagonjából, és mint az önérzetének utolsó szilánkját hurcolja magával a négy milliós szatyrát. Pedig tudhatná, hogy a Ryanair a repülés kolbászfesztiválja, oda nem megyünk négymilliós Chanel-bőrönddel. A pórnépnek meg marad a konklúzió: Pénzért méltóságot nem lehet venni. A Chanelben olyat nem árulnak.”

Nem ez az első eset, hogy a politikai elit tagjai fapados járattal utaznak. Néhány nappal korábban Orbán Viktor és Lévai Anikó is fapadossal indult Brüsszelbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék külföldre költözése Gulyás Gergely szerint nem foglalkoztatja a nyilvánosságot
A minisztertől azt kérdezték, tárgyalta-e a kormány a család költözési szándékát. Gulyás humorral ütötte el a kérdést.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



A szerda délutáni Kormányinfón szóba került Orbán Ráhel és családja esetleges külföldre költözése is.

A Telex újságírója megkérdezte, hogy ezzel kapcsolatban tárgyalt-e a kormány. Gulyás Gergely erre úgy reagált: „Már a humorrovatnál tartunk, vagy ez még a Kormányinfó?”

Az is felmerült, hogy 2022-ben és most is éppen akkor készülnek külföldre Tiborczék, amikor választások közelednek.

Gulyás Gergely erre azt válaszolta, hogy erről őket kellene megkérdezni. Hozzátette, hogy nem is érti, miért érdekli ez az újságírókat, mert szerinte ez a nyilvánosságot nem érdekli. Az újságíró erre azt felelte, hogy az olvasottság alapján igenis érdekli az embereket Orbán Ráhelék külföldre költözése. Erre Gulyás mosolyogva azt válaszolta:

„Sokszor olvassák kevesen.”

A miniszter azt is megjegyezte, hogy ha Orbán Ráhel turisztikai szakértelmére szükség lesz, azt online is elérhetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„A vezérkari főnök kéréseit parancsnak vették” - Gulyás Gergely elárulta, hogy ki hagyta jóvá Ruszin-Szendi kéréseit
A miniszter szerint a vezérkari főnök szavára mindenki parancsként tekintett. Gulyás úgy fogalmazott, hogy szégyen, hogy Magyarországnak ilyen első katonája volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Ruszin-Szendi Romulusz korábbi szolgálati lakása is téma volt a szerdai Kormányinfón. Gulyás Gergely elmondta, hogy a katonaságnál régebben rossz kultúra alakult ki.

A miniszter szerint a vezérkari főnök kéréseit mindenki végrehajtotta. Gulyás azt mondta: „a vezérkari főnök ha kért valamit, azt végrehajtották, mert ő a miniszteren kívül mindenki fölött áll.”

Ruszin-Szendi Romuluszról azt mondta: elég nagy szégyen, hogy Magyarországnak ilyen első katonája volt.

A miniszter azt is hozzátette: „ettől még az ő kéréseit az a cég, ami korábban is intézte a honvédelem ügyét és beszerzéseit, az ő kéréseit parancsnak vette.”

Ezekre a kérdésekre válaszolta ezt, amikor arról faggatták, miért hagyták ezt a gyakorlatot, és kié a felelősség.


Link másolása
KÖVESS MINKET: