News here
hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

A pedagógus-szakszervezetek nem kampányoltak a baloldal mellett – visszautasítja Gulyás Gergely kijelentéseit a PSZ

A Pedagógusok Szakszervezete elvárja Gulyás Gergelytől, hogy kérjen bocsánatot azoktól az oktatásban dolgozóktól, akik éppen a jobboldalra szavaztak.

Link másolása

hirdetés

A PSZ határozottan visszautasítja Gulyás Gergely miniszter kijelentését: a szakszervezetek nem kampányoltak a baloldal mellett – írja közleményében a pedagógus szakszervezet.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón azt mondta: örül, hogy miután a szakszervezetek a baloldal mellett vettek részt a választási kampányban, most a választás eredményével megbarátkozva tárgyalni tudnak a kabinettel. Megfogalmazta ugyanakkor azt is, hogy a tanárok jogos igényt vetettek fel a béremelésről. Ezt arra az újságírói felvetésre válaszolta, hogy a pedagógus szakszervezetek folytatnák a kormánnyal a tárgyalásokat.

A PSZ közleményében azt írják, emlékeztetni szeretnék a minisztert a következőkre:

• A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) alkotta sztrájkbizottság tavasszal egyértelművé tette: éppen a parlamenti választások miatt függesztette fel a határozatlan idejű sztrájkot április elsejétől. A választási kampányban a PSZ nem vett részt.

• A sztrájkbizottság azt is egyértelművé tette: azért is függesztette fel a sztrájkot, mert ügyvezető kormánnyal nem volt lehetőség a tárgyalások folytatására. Kijelentette: a sztrájkbizottsági tárgyalásokat a választás után megalakuló új kormánnyal folytatja, legyen az politikailag bármilyen összetételű. Miután megalakult az ötödik Orbán-kormány, 2022. május 24-én a sztrájkbizottság elküldte a tárgyalások folytatását kezdeményező levelet a miniszterelnöknek. Válasz még nem érkezett.

hirdetés

• A rendszerváltozás óta példátlan méretű és időtartamú sztrájkot a 2010 óta hatalmon lévő Orbán-kormány idézte elő: nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy uniós szinten a magyar pedagógusok fizetése a legalacsonyabb, alig több mint fele a hazai bruttó diplomás átlagbérnek (csupán bruttó 400 ezer forint), aminek következménye a pályaelhagyás, továbbá, hogy a fiataloknak nem vonzó a pálya. Mára több tízezer (nem vicc!) pedagógus hiányzik az oktatásból. A sztrájkbizottsági tárgyalások tavaly ősz óta folytak eredménytelenül, mert a kormányban nem volt meg a szándék az oktatásban dolgozók problémáinak megoldására. 2022 tavaszára nem maradt a dolgozók kezében más eszköz, mint a sztrájk.

• A Pedagógusok Szakszervezete felszólítja a kormányt, hogy az oktatásban dolgozók béremelésére még a parlamenti választás előtt tett ígéretét mielőbb tartsa be!

• A Pedagógusok Szakszervezete elvárja Gulyás Gergely minisztertől, hogy kérjen bocsánatot azoktól az oktatásban dolgozóktól, akik éppen a jobboldalra szavaztak. Minden bizonnyal voltak ilyenek – jegyzik meg.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Színes ingben, rövidnadrágban pózolt Orbán Viktor a horvát tengerparton
Brac szigeten nyaral a magyar kormányfő.

Link másolása

hirdetés

Színes ingben, rövidnadrágban pózolt Orbán Viktor egy horvátországi étterem dolgozóival. A fotót a Brac szigetén található Gajeta étterem rakta ki az Instagram-oldalára szombaton, ezt szúrta ki a horvát net.hr. A bejegyzéshez azt írták:

„Megtiszteltetés számunkra, hogy vendégül láthattuk Orbán Viktor urat.”

A lap a cikkben felidézi a magyar kormányfő májusi nyilatkozatát, amikor a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy „nekünk is lenne kikötőnk, ha nem vették volna el tőlünk a tengert”.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Hatalmas nemzeti sorstragédiát kockáztat az MSZP a népszavazás-ötlettel a momentumos politikus szerint
Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt Magyarország Európai Uniós tagsága iránti elkötelezettségéről? – ezt a kérdést tenné fel egy népszavazáson a magyaroknak Ujhelyi István.

Link másolása

hirdetés

„Magyarország az EU teljes jogú tagja. Ennek a tagsági viszonynak a megkérdőjelezését bedobni a politikai aréna napirendjének kellős közepébe, és valós, súlyos téttel bíró vita tárgyává tenni, több mint bűn - óriási hiba” - írta a Facebookon Kele János, a Momentum elnökségi tagja.

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt Magyarország Európai Uniós tagsága iránti elkötelezettségéről? - ezt a kérdést tenné fel egy népszavazáson a magyaroknak Ujhelyi István. Az MSZP-és európai parlamenti képviselő szerint ugyanis „soha ilyen komoly és valódi veszély nem fenyegette még Magyarország uniós tagságát, mint most, amikor világos és egyértelmű lett, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz-kormány képtelen teljeskörű kompromisszumra jutni az Európai Bizottsággal és a hazánknak járó források egy részét bizonyosan elveszítjük”.

Erre írta Kele válaszul, hogy

„egyszerűen nem éri meg egy hatalmas nemzeti sorstragédia kockázata pusztán azért, mert néhány, az irrelevánssá válástól rettegő politikai szereplő ebben az ügyben most saját visszakapaszkodásának lehetőségét látja.”

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Orbán kiléptetné Magyarországot az EU-ból Ujhelyi szerint, ezért népszavazással erősítené meg Magyarország tagságát
Az MSZP-és európai parlamenti képviselő szerint „Orbánt és rendszerét eddig sem az értékek, hanem kizárólag az uniós pénzek tartották az európai közösségben.”

Link másolása

hirdetés

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt Magyarország Európai Uniós tagsága iránti elkötelezettségéről? - ezt a kérdést tenné fel egy népszavazáson a magyaroknak Ujhelyi István. Az MSZP-és európai parlamenti képviselő erről a vasárnapi Facebook-bejegyzésében írta.

A politikus szerint ugyanis „soha ilyen komoly és valódi veszély nem fenyegette még Magyarország uniós tagságát, mint most, amikor világos és egyértelmű lett, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz-kormány képtelen teljeskörű kompromisszumra jutni az Európai Bizottsággal és a hazánknak járó források egy részét bizonyosan elveszítjük”.

„Miután a jogállamisági eljárás végén a kormány bűnei miatt nyilvánvalóan megbüntetik Magyarországot, a Fidesz propaganda-gépezete bizonyosan teljes gőzerővel az Európai Uniót fogja hazug mód vádolni és hazug mód felelőssé tenni a családok megélhetési válságáért”

- írta a bejegyzésében. Azt is hozzátette: Orbánt és rendszerét eddig sem az értékek, hanem kizárólag az uniós pénzek tartották az európai közösségben,

„ha a pénzcsap elzáródik, nem lesz, ami az Unióban tartsa a rezsim vezetőit”.

Ujhelyi úgy látja, hogy ezért népszavazáson, de minimum egy, a jelenlegi kormány kezét megkötő törvényben meg kell erősítenünk hazánk uniós tagságát. A politikus a következő napokban benyújtja az illetékes választási bizottságnak a kérdést, amely szerinte a hatályos szabályoknak és a célnak egyaránt megfelelő.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Rendőrök elől menekülő teherautó szenvedett balesetet, 20 migráns megsérült Üllőnél
A Bors információi szerint az esetnek 8 életveszélyes, 2 súlyos és 6 könnyű sérültje van, többeket sokáig a helyszínen kezeltek. A teherautó 49 éves budapesti sofőrjét elfogták.

Link másolása

hirdetés

20 migráns megsérült, amikor az őket szállító teherautót vezető embercsempész árokba hajtott a 4-es főúton Üllő térségében vasárnap - közölte a Pest megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

A magukat indiai, afgán, illetve pakisztáni állampolgárnak valló külföldieket kórházba vitték. Öten könnyebben sérültek meg, a többiek sérülései súlyosak - írták a police.hu-n.

A teherautó 49 éves budapesti sofőrjét elfogták, ellene embercsempészés gyanúja miatt indítottak eljárást - tették hozzá.

A balesetről azt írták: gyorshajtás miatt Ceglédtől Üllőig követtek és próbáltak megállítani a rendőrök egy teherautót, amely száguldozva akarta elkerülni az intézkedést. Nekiment egy rendőrautónak is, végül árokba csapódott.

A teherautó sofőrje Pilis térségében elvesztette uralmát a jármű felett és az útpadkára sodródva megállt. Amikor azonban a rendőrök közelebb értek, gázt adott és az egyik szolgálati autónak nekiütközve ismét menekülőre fogta.

Ezt követően a 4-es főúton nagy sebességgel haladt a főváros felé, amikor a 29-es kilométernél, egy körforgalomból kihajtva újra elvesztette uralmát a jármű felett és az árokba csapódott.

hirdetés

A teherautó vezetője könnyebben sérült meg - ismertette a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Bors információi szerint az esetnek 8 életveszélyes, 2 súlyos és 6 könnyű sérültje van, többeket még jelenleg is a helyszínen kezelnek, míg több ember állapota válságos.

A mentők és a tűzoltók szoros együttműködésben dolgoztak az életmentésen, a kisbuszba ugyanis úgy összezsúfolták az embereket, hogy többeket is csak feszítő-vágóval lehetett kiemelni az összeroncsolódott járműből.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: