hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

A Merkely által javasolt ellenanyagtesztet csináltatta meg egy Sinopharmmal oltott orvos, de az is negatív lett

Bodó Hajnalka három vizsgálatot is elvégzett önköltségen, de egyik sem mutatott ki antitestet a szervezetében.

Link másolása

hirdetés

Már több mint 4000 tagja van a Sinopharm vakcinával oltottak negatív laboratóriumi eredményekkel nevű Facebook-csoportnak, ahová olyanok jelentkezését várják, akik hiába kapták meg a kínai oltást, a vizsgálat nem mutatott ki a szervezetükben ellenanyagot – írja a 24.hu.

Egyikük egy nyugdíjas reumatológus, Bodó Hajnalka, aki összesen három tesztet csináltatott a saját pénzén azóta, hogy márciusban beoltották Sinopharmmal. A férjét is rábeszélte a vizsgálatokra, de elmondása szerint már megbánta.

A negatív eredmények után május elején levelet írt Merkely Bélának, hogy megkérdezze, mi a teendőjük most, vajon van-e védettségük. A rektor ugyanis korábban kijelentette, hogy a Semmelweis egyetemen még nem találtak olyan Sinopharmmal oltott embert, akinek két dózis után sem termelt ellenanyagot a szervezete.

Merkely azt válaszolta erre, hogy nem mindegyik fajta vizsgálat megbízható, például a nő és férje által elvégzett teszt sem alkalmas az antitestek kimutatására. Helyette javasolt nekik egy másikat, amit a SOTE-n is használnak és a méréseik szerint megfelelő a hatékonysága a kétszer oltottaknál, életkortól függetlenül.

A házaspár eközben egy másik laborban is csináltatott egy tesztet, ami szintén negatív lett. Ezután időpontot kértek Merkelytől az általa javasolt tesztre, amelyet 8500 forintért el is végeztek rajtuk az egyetemen. Ennek eredménye a 24.hu cikke szerint felemás lett: a nőnek a rektor által legalkalmasabbnak tartott teszt sem mutatott ki a védettséghez elegendő antitestet, és ugyan a férje vizsgálata pozitív lett, nála is az alsó határhoz közeli ellenanyagszintet mértek.

Merkely ezután azzal nyugtatta őket, hogy önmagában az antitestteszt eredményeit a SARS-CoV-2 fertőzés elleni immunitás vagy védelem meghatározott szintjének jeleként értelmezni nem lehet. Emellett az amerikai gyógyszer-engedélyeztetési hivatal május 19-i állásfoglalását is idézte, mely szerint a Covid-19 oltás nem minden antitestteszt esetében hoz pozitív eredményt.

hirdetés

Amikor a nő újabb levelet írt arról érdeklődve, hogy mégis milyen tesztet végeztessen még el, amely kimutatja a védettségét, már nem kapott választ.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Szijjártó: Nincs abban semmi meglepő, ha Magyarország külföldről vásárol kémszoftvert

Elmondása szerint a nemzet biztonságára és érdekeire veszélyt jelentő személyeket lehallgathatják, de az, hogy ezt az állam milyen eszközökkel látja el, nemzetbiztonsági kérdés a miniszter szerint.

Link másolása

hirdetés

"Minden ország titkosszolgálata használ speciális szoftvereket, míg a nagy országok valószínűleg maguknak fejlesztenek, addig a kisebbek beszerzés útján jutnak ilyenekhez. Nincs abban tehát semmi meglepő, ha Magyarország külföldről vásárol ilyet" – mondta Szijjártó Péter a Portfoliónak adott interjújában.

A külgazdasági és külügyminiszter a megfigyelési botrányról elmondta, neki nem volt, és nincs is tudomása arról, hogy ilyen típusú adatgyűjtés zajlik Magyarországon, "de nem is kell, hogy tudomásom legyen, hiszen van egy világos jogszabályi rend a lehallgatások engedélyezésének és végrehajtásának módjáról" – tette hozzá.

Szerinte az államoknak kötelességük megvédeni saját magukat, a polgáraikat, biztonságukat és az érdekeiket, ennek vannak nyilvános és nem nyilvános eszközei. Minden országnak van titkosszolgálata, amely a fedett működés ellenére jogszabályi keretek között végzi tevékenységét.

Szijjártó szerint "azért, mert valaki újságíró, géplakatos, kárpitos vagy taxisofőr, a szakmájából fakadóan 2010 óta senkit nem hallgattak le Magyarországon, de ha valaki a magyar nemzet biztonságára és érdekeire veszélyt jelenthet valamilyen külső befolyás - ahogy említettem terrorszervezetekkel, titkosszolgálatokkal vagy bűnözői csoportokkal való együttműködés - miatt, ott lehetséges a lehallgatás."

Ugyanakkor az, hogy ezt az állam milyen eszközökkel látja el, nemzetbiztonsági kérdés a miniszter szerint, amit nem vitatnak meg a nyilvánosság előtt. Hozzátette: a kémszoftvert mintegy 45 országban értékesítették.

Az interjúban szóba került az is, hogy az Európai Bizottság egyelőre nem fogadta el a magyar kormány helyreállítási tervét. Szijjártó erről azt mondta:

hirdetés
Jól láthatóan a hajánál fogva előrángatott ügyeket vesznek elő, érveknek ezeket nem nevezném, de világos az üzenet: mindaddig, amíg a pedofiltörvény érvényben van, addig RRF-forrást (Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz) nem kapunk.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

A magyar fiatalok több mint felének van megtakarítása egy felmérés szerint

Ugyanakkor a korábbi évekhez képest kevesebben tudnának belőle legalább fél évig megélni.

Link másolása

hirdetés

Idén a második negyedévben a 19-29 évesek 58 százalékának volt megtakarítása, és csak 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem takarít meg - közölte a K&H-csoport felmérése alapján az MTI, hozzátéve, hogy az 58 százalék a valaha mért legmagasabb érték.

A felmérés eredménye alapján ugyanakkor a 26-29 éves korosztály 31 százaléka nem tud félrerakni. Ez az arány a 19-25 évesek között csak 14 százalék.

A K&H ifjsági indexéből az is kiderül, hogy a tavalyi átlagos, 649 ezer forintos megtakarítás 2021-re tovább nőtt 736 ezer forintra, de ebből csak 36 százalékuk tudna legalább fél évig megélni, míg ez az arány a korábbi években magasabb volt.

Míg korábban a legtöbben csak a hónap végén - esetlegesen - megmaradó forintjaikat tették el későbbre, most 35 százalékuk már hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget.

A fiatalok nagy része, 49 százaléka lakásra gyűjt, ám azok aránya is nőtt, akik utazni szeretnének, és minden harmadik 19-29 év közötti fiatalnak fontos, hogy félretegyen általános célokra is.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Több orvosnak már azelőtt rendelnie kellett vakcinát, hogy tudta volna, mi alapján kell választania

A kormány nem tájékoztatott még a harmadik oltás eljárásrendjéről, de Budapesten már a hét közepéig jelezni kell az orvosoknak, hogy mennyi és milyen oltóanyagot kérnek augusztus első hetére.

Link másolása

hirdetés

Több orvosnak már azelőtt rendelnie kellett vakcinát a harmadik oltásokra, hogy tudta volna, kinek és mi alapján kell majd választania – írja a Népszava.

A lap szerint még hétfő este, hat nappal az újabb oltási kör kezdete előtt sem tájékoztatott arról a kormány, hogy mi az eljárási rend a harmadik oltásokkal kapcsolatban.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfő este csak annyit közölt, hogy egy szakmai grémium már kidolgozta az eljárásrendet, ami már az operatív törzs előtt van, és még a kormány elé kell terjeszteni.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint a harmadik oltás beadásának eljárásrendjét a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészégügyi Intézet, a Dél-pesti Centrumkórház, az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézet szakmai vezetői, virológusai, a Szakmai Kollégiumi Tagozat képviselői egyhangúan határozták meg.

A praxisok hetente jelezhetik a vakcinaigényüket a kormányhivatalokban működő oltási munkacsoportoknak, Budapesten például már a hét közepéig jelezni kell az orvosoknak, hogy mennyi és milyen vakcinákat kérnek augusztus első hetére.

A Népszavának egy háziorvos azt mondta: fogalma sincs, hogy mit írjon a megrendelőlapra, miután az eljárásrend hiányában a betegek sem tudnak jelentkezni.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Harmadik oltás: a hét második felétől már lehet időpontot foglalni

Azoknak nyílik meg a lehetőség, akik már legalább négy hónapja megkapták a második oltásukat.

Link másolása

hirdetés

Vasárnaptól kezdődik a 60 év felettiek oltási akciója, amelyben háziorvosok, önkéntes orvosok és egyetemi hallgatók személyesen keresik fel a koronavírus ellen még be nem oltott időseket - közölte az országos oltási munkacsoport vezetője kedden a közmédiával.

György István beszámolt arról is, hogy

a hét második felétől a harmadik oltásra is foglalhatnak időpontot a www.eeszt.gov.hu honlapon azok, akik már legalább négy hónapja megkapták a második oltást.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: