HÍREK
A Rovatból

A légierő gépeivel szállítják el a koronavírusos betegeket a legleterheltebb kórházból Franciaországban

A világon először szerdán elindul az első egészségügyi szuperexpressz, amelyen harminc beteget visznek el a leginkább leterhelt Mulhouse-i kórházból és Strasbourgból az ország más részeibe.


A francia légierő kedden újabb koronavírussal fertőzött betegeket szállított el a leginkább leterhelt kelet-franciaországi Mulhouse kórházából a nyugati országrészben található Bretagne-ba - jelentette be Florence Parly hadügyminiszter. Olivier Véran egészségügyi miniszter pedig arról tájékoztatott, hogy a világon először egészségügyi szuperexpresszeket indít a kormány további betegek áthelyezésére.

A járvány kezdete óta Franciaországban diagnosztizált csaknem 20 ezer betegből 9 ezren szorulnak kórházi ápolásra, és közülük több mint 2 ezren vannak intenzív osztályokon.

Valamennyi francia kórházban kialakítottak úgynevezett Covid-részlegeket, ahol ellátják az odaérkező koronavírus-fertőzötteket. Jóllehet a legtöbb beteget a párizsi Ile-de-France régióban ápolják, a főváros és környéke egyelőre még bírja a terhelést.

A járvány egyik fő gócpontjának számító Mulhouse-ban azonban már nem tudnak több beteget fogadni.

A legtöbb első franciaországi fertőzött egy evangéliumi keresztény rendezvényen vett részt február 17. és 24. között a kelet-franciaországi Mulhouse-ban. A több ezer embert vonzó vallási találkozóról vihették el a résztvevők a kórokozót az ország minden tájára, beleértve a tengerentúli területeket is, és így alakulhattak ki országszerte a fertőzési láncolatok.

"Egy Airbus A33-as Phénix most szállt fel, hogy enyhítendő a Mulhouse-i korház terhelését, betegeket szállítson át (a Bretagne-ban található) Brest és Quimper kórházaiba. Köszönet az ápolóknak, a hadsereg egészségügyi szolgálatának és a légierőnek a munkájukért" - írta a Twitteren a francia hadügyminiszter.

A katonai gép Brestben szállt le, ahol hat mentőautóba tették át a betegeket, és a konvoj rendőri felvezetéssel indult meg a kórházakba.

Ez a harmadik alkalom, hogy a francia hadsereg Morphée elnevezésű egészségügyi evakuálásokkal foglalkozó egysége részt vesz koronavírus-fertőzöttek elszállításában a leterhelt Mulhouse-i kórházból. A repülő mozgó kórházat általában a külföldi beavatkozásban megsérült katonák hazaszállítására szokta használni a francia légierő.

Ez az első alkalom, hogy Franciaország területén bevetik az egységet.

Múlt szerdán és szombaton már 12 beteget elszállított a hadsereg Elzászból dél-franciaországi kórházakba.

Kedden egyébként a Mulhouse-i kórház parkolójában megnyílt az a katonai tábori kórház, ahol mintegy harminc súlyos állapotban lévő beteget tudnak ellátni.

Olivier Véran egészségügyi miniszter a nemzetgyűlésben bejelentette, hogy

a világon először szerdán elindul az első egészségügyi szuperexpressz (TGV), amelyen harminc beteget visznek el Mulhouse-ból és Strasbourgból az ország más részeibe.

Julien de Normandie lakhatási miniszter azt közölte, hogy a kormány kérésére az Airbnb-rendszer elindít egy oldalt, amelyen egészségügyi dolgozók és szociális munkások és más önkéntesek ingyenesen juthatnak kórházak és idősotthonok közelében lévő lakásokhoz annak érdekében, hogy a saját környezetüket minél kisebb egészségügyi kockázatnak tegyék ki.

A kezdeményezést Open Homes-nak, franciául Appart solidaires-nek nevezték el. A franciaországi Airbnb az ingatlanjukat a fertőzötteket ellátók egyéni, elkülönített elszállására felajánló tulajdonosoknak szálláshelyenként öt éjszakára 50 eurót fizet. Az akciót 2020 április végig hirdették meg, s azt kérik a jelentkezőktől, hogy legalább két hétre ajánlják fel a lakásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: Így gyülekeztek az emberek Magyar Péter győri beszéde előtt
A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta Magyar Péter elnök.


Politikai erődemonstráció helyszíne Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök egy zárt körű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vett részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.

Ahogy már írtunk róla, az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel

A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta korábban Magyar Péter elnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Itt nézheted élőben Magyar Péter beszédét
A Tisza Párt rendezvényéről sem maradnak le azok, akik nem tudtak elutazni Győrbe. Már elkezdődött az élő közvetítés.


Magyar Péter győri beszédét a Kontroll YouTube-csatornáján élőben közvetítik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Győrben: Kitől fél, miniszterelnök úr? A mélyszegénységben élő gyerekektől?
A Tisza Párt elnöke szerint „mi magyarok gyászoljuk az elmúlt húsz évet, az elszalasztott lehetőséget, Orbán Viktor lett a mi gyászhuszárunk”.


Tanács Zoltán és Forsthoffer Ágnes után megérkezett a párt elnöke, Magyar Péter is a színpadra a Tisza Párt győri nagygyűlésén. Az elnököt beszéde elején egy férfi a tömegből hazaárulózta. Magyart ez nem zavarta meg, többször is azt mondta: „Köszöntjük a digitális harcost!”

„Nézzetek körbe, mi vagyunk a többség. A csendes, békés, de nagyon határozott többség” – kezdte Magyar Péter. - Önként jöttek, „szívvel, lélekkel a szabad Magyarországért, a gyerekeink és unokáink biztonságos és szebb jövőjéért. Itt vagyunk Győrben, ennek a csodálatos városnak ezen gyönyörű terén együtt, dacolva a hideggel és az egyre elkeseredettebb digitális harcosokkal, mosolyogva a tegnap felszerelt kamerákba. Nem bújunk kordonok mögé, mint a Fidesz, és nem előre megszervezett közönség előtt lépünk színpadra.

A politikus a folytatásban többször is feltette a kérdést: kitől fél, miniszterelnök úr? A mélyszegénységben élő éhező gyerekektől? Az ápolóktól? A vasutasoktól? Az utasoktól?

- sorolta azokat a társadalmi rétegeket, akik véleménye szerint nem lehetnek elégedettek a mostani helyzetükkel.

„A fekete a gyász színe. Mi magyarok gyászoljuk az elmúlt húsz évet, az elszalasztott lehetőséget, Orbán Viktor lett a mi gyászhuszárunk" - fogalmazott Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Nem mindegy?” – válaszolta Orbán Viktor, amikor megkérdezték a DPK-gyűlésen, meddig tart a szankciómentesség
A miniszterelnök szerint nincs időkorlát, bármeddig jöhet az olcsó orosz olaj és gáz, ebben maradtak Trumppal. Az amerikaiak viszont egy évről beszélnek.


Egyetlen kérdéssel és egy kézmozdulattal hessegette el a magyar-amerikai szankciómentességi alku körüli legkínosabb ellentmondást Orbán Viktor.

„Nem mindegy?”

– reagált a miniszterelnök szombaton Győrben arra a kérdésre, hogy a Donald Trumppal kötött, orosz energiahordozókra vonatkozó megállapodásban hivatalosan milyen időtartam szerepel majd. A Digitális Polgári Körök országjárásának első állomásán a kormányfő hozzátette: a mentesség addig tart, „amíg az amerikai elnök így akarja”, ezért szerinte az „időlimit nélküli”, írja a Telex.

Ez az álláspont napok óta éles ellentétben áll azzal, amit Washingtonban kommunikálnak. A Fehér Ház és az amerikai külügyminiszter, Marco Rubio is több csatornán jelezte, hogy a mentesség egy évre szól. „Az olaj- és gázvezetékek esetében ez egyéves meghosszabbítás” – mondta az amerikai külügyminiszter, ezzel cáfolva a magyar kormány által kommunikált időkorlát nélküli egyezséget.

A miniszterelnök már péntek reggel a Kossuth Rádióban is utalt arra, hogy a megállapodást nem egy formális szerződésnek, hanem személyes egyezségnek tekinti. „Aki fölül van, annak a szava számít… Tehát ez egy személyfüggő megállapodás, ami mögött két vezető személyes megállapodása van” – mondta.

A washingtoni alku részleteiről amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva több nemzetközi médium is beszámolt. Eszerint a mentességért cserébe Magyarország komoly vállalásokat tett: mintegy 600 millió dollár (kb. 210 milliárd forint) értékben vásárol amerikai cseppfolyósított földgázt, a Westinghouse pedig 114 millió dolláros (kb. 40 milliárd forint) szerződés keretében szállít nukleáris fűtőelemeket a paksi atomerőmű számára 2028-tól. A csomag része egy szándéknyilatkozat is kis moduláris reaktorok fejlesztéséről, aminek keretösszege elérheti a 20 milliárd dollárt, valamint előrehaladott tárgyalások folynak HIMARS-rakétarendszerek beszerzéséről is.

Orbán beszélt egy „pénzügyi védőpajzsról” is, ami szerinte spekulatív pénzügyi támadások ellen védené Magyarországot. Ennek kerete a miniszterelnök szerint 10-20 milliárd dollár is lehet, de a mechanizmus pontos működéséről amerikai részről egyelőre nem közöltek részleteket.

A megállapodás tétje hatalmas, mivel Magyarország energiaellátása továbbra is jelentősen függ Oroszországtól. 2024-es adatok szerint a felhasznált földgáz 74 százaléka, míg a kőolaj 86 százaléka érkezett Oroszországból, főként a mentességgel érintett Török Áramlat és Barátság kőolajvezetékeken keresztül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk