HÍREK
A Rovatból

„A legerősebb pedagógiai módszer maga a példamutatás” – felmondott a Vörösmarty Gimnázium egyik tanára

„A Belügyminisztérium fenntartása alatt lévő iskolák felé támasztott pedagógiai módszerekkel kapcsolatos elvárásoknak én nem tudok és nem is kívánok megfelelni” – írta Kosztra Gábor.


„A mai napon lemondtam közalkalmazotti jogviszonyomról a Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban” - írja közösségi oldalán Kosztra Gábor matematika-történelem szakos tanár, aki 2008 óta tanított a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban.

Elhatározása szerint szakmai okok miatt határozatlan ideig nem fog semmilyen Belügyminisztérium által fenntartott intézményben dolgozni. Lemondása okairól azt írja:

„Lemondásomnak nem oka a munkám minőségét és értékét véleményem szerint nem tükröző alacsony bérem. Az elmúlt 17 évben sosem éreztem azt, hogy a bérem a tudásom és munkám értékének megfelelő lenne, így ez a mostani döntésemet nem befolyásolta.

Lemondásomnak nem oka a nagy munkaterhelés. Mindig arra tanítottam diákjaimat, hogy befektetett munka nélkül nincs eredmény. Sosem ugrottam el semmilyen feladat elől, és minden feladatot a legjobb tudásom szerint igyekeztem elvégezni rendelkezésre álló energiáim fényében, függetlenül a munka mennyiségétől, így ez a mostani döntésemet nem befolyásolta.

Lemondásomnak nem oka a sztrájktörvény módosítása. Meggyőződésem, hogy egy olyan értelmiségi szakmában, mint a tanárság, rég rossz, ha egyáltalán felmerül a sztrájk szándéka. Ha az állam vezetői és a pedagógusok egymást partnernek kezelve, konstruktívan, a másik szempontjait és nehézségeit tiszteletben tartva nem tudják a vitás ügyeket megnyugtatóan rendezni, ennek nincsenek meg a megfelelő keretei és fórumai, az már olyan válság tünet, amin semmilyen sztrájk nem segít. Ez is oka annak, hogy a mostani tiltakozásokban sem sztrájkolóként, sem polgári engedetlenkedőként nem vettem részt”.

Azt is írta: „A kormányalakításkor rossz érzéseket keltett bennem, hogy a Belügyminisztérium alá került az intézményem fenntartása és az egész ágazat. Ennek üzenet értéke aggodalomra adott okot.

Ahogy azonban tanárként is minden diákot tiszta lappal indítok, úgy itt is arra jutottam, nézzük meg, hogyan végzi az oktatásért felelős miniszter a munkáját”.

A polgári engedetlenséggel szembeni erődemonstrációt nem tartotta helyesnek. Szerinte ennek üzenetét máshogy is lehet értelmezni: „Aggódom a hazámért, ezért törvénytelen eszközöket is bevetek, hogy megértsék végre, szerintem nagy baj van.”

Arra is visszaemlékezett, amikor szeptember végén kirúgták a Kölcsey Ferenc Gimnázium több tanárát.

„A Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárainak utcára tételének módja a tanév elején elfogadhatatlan volt számomra. Méltánytalannak és aránytalannak éreztem ezt a lépést. Az utána következő tiltakozási hullám logikus következménye volt az eseményeknek, és jól látszódott, az ilyen intézkedések csak olajat öntenek a tűzre, és egy eszkalációs spirálba taszítják a kialakult konfliktust”.

Saját kollégájának esetéről pedig ezt írta: "November 30-án újabb kollégáimat távolították el munkahelyükről érdemi előzmények nélkül. Az egyik tanár, akinek felmondtak, ugyanabban az intézményben dolgozott, amelyben én is. Az intézményvezetőm jelezte, hogy az ő véleményét nem kérték ki ezzel kapcsolatban".

„A meghozott döntések mögött én nem vélem felfedezni sem a következetességet, sem a fokozatosság elvét, éppen ezért azokat méltánytalannak és elfogadhatatlannak tartom”

- véli a pedagógus.

Szerinte számolni lehetett azzal, hogy a november 30-ai tanárkirúgások után újabb tiltakozások lesznek. Ezúttal ugyanis „tettükkel sokkal nagyobb mértékben korlátozták a tanulók tankötelezettségének teljesítését és a művelődés alaptörvényben rögzített jogának gyakorlását, mint az eltávolított nyolc kolléga együttvéve”.

„Tettükkel számomra azt üzenik, hogy a Belügyminisztérium által fenntartott iskolákban az az elvárás, hogy a problémákat erőből oldjuk meg, ne érvényesítsük a diákokkal szemben a fokozatosság elvét, és ne legyünk következetesek. Pedagógiai hitvallássommal, és keresztény hitemből fakadó értékrendemmel ez a hozzáállás teljesen összeegyezhetetlen” - írta.

"Lemondásom fő oka tehát szakmai. A Belügyminisztérium fenntartása alatt lévő iskolák felé támasztott pedagógiai módszerekkel kapcsolatos elvárásoknak én nem tudok és nem is kívánok megfelelni. Az Önök döntéséből sugárzó arctalan pedagógiai módszert, mely az erőre alapoz, mindezt következetlenül, soha nem leszek képes magamévá tenni".

"Meggyőződésem, hogy a legerősebb pedagógiai módszer a példamutatás, és a legnagyobb formálóerő a többség életében a mintakövetés" - zárta sorait a tanár.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nyomtatott újságot indít a Tisza Párt - kéthetente érkezik majd a Tiszta Hang
A Fidesz vidéki fölényét ellensúlyoznák a kiadvánnyal, amelyet 3155 településre juttatnak el. A lap terjesztését önkéntesek végzik majd.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Tiszta Hang néven országos újságot indít a Tisza Párt, amelynek célja, hogy elérje a falvakban élő választókat is. A párt erről egy, a feliratkozóinak küldött levélben számolt be, írja a Telex.

A levélben az áll, hogy

a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint egyedül a falvakban nem előzik meg a Fideszt, ezért indítják el a „rendszerváltás országos újságját”.

A kiadvány kéthetente jelenik majd meg, egymillió példányban. Az újságot önkéntesek fogják eljuttatni az ország mind a 3155 településére.

A párt támogatók segítségére is számít az elindulásban. Az első rendelést vasárnapig lehet leadni.

A Medián június közepén megjelent legutóbbi kutatása szerint Magyar Péter pártja 15 százalékponttal vezet a biztos szavazók körében a Fidesz előtt. A teljes szavazókorú népességet nézve pedig a Tisza 10 százalékpontos előnyre tett szert.

A felmérésből a lakóhely szerinti különbségek is kirajzolódnak: a nagyobb városokban és különösen Budapesten erősebb a Tisza, míg a kistelepüléseken a Fidesznek egy százalékpontos előnye van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hömpölygő folyóvá változott egy pécsi utca a villámárvíz miatt
Egy éppen arra járó autós inkább úgy dönt, hogy inkább nem gurul le a lejtős úton, hanem hátramenetbe kapcsolva próbál menekülni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.

A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy

az éppen arra járó autós annyira megijed a hömpölygő víztől, hogy óvatosan inkább hátramenetbe kapcsol.

A felvételt itt lehet megnézni:

A több mint egy napja tartó vihar zivatarokkal, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel csapott le az országra. nemcsak Pécsen, hanem Debrecenben is elképesztő jeleneteket örökítettek meg az emberek:

Az elmúlt 24 óra leglátványosabb videója talán Szegeden készült, ahol úgy tépte le a szél egy épület tetejét, mintha papírból lenne:


Link másolása
KÖVESS MINKET: