KÉK HÍREK
A Rovatból

A lakásáról vitték el a rendőrök a hétfői tüntetés egyik résztvevőjét

Kedd hajnalban vitték be, azóta sem engedték el.
444 - szmo.hu
2017. április 11.


Link másolása

A 444.hu szerint a rendőrök kedden hajnalban behatoltak egy pár lakásába, akik részt vettek a hétfői tüntetésen, elhurcolták az ott élő fiút, és még most sem engedték el. Az esetről a grúz Maria Koosh számolt be a 444-nek. Koosh az ENSZ mezőgazdasági szervezetének, az FAO-nak dolgozik Budapesten, korábban a CEU-n diplomázott, és magyar barátjával vett részt a Sándor-palota előtti spontán tüntetésen.

Koosh elmondása szerint a tüntetésen valaki elővett néhány narancssárga festékkel megtöltött műanyag palackot, amivel a palotát akarták leönteni, de mivel nem tudták eldobni az épületig, csak a kövezetet, illetve néhány feléjük tartó rendőrt fröcsköltek le a festékkel.

A rendőrök ekkor előállították Koosh egyik Marci nevű ismerősét (valószínűleg Gulyás Mártonról van szó, akit a 444 szerint csoportos garázdaság gyanújával tartanak fogva, az aktivisták pedig éppen tüntetést szerveznek a támogatására). A barátjával azonban ekkor még nem foglalkoztak.

A pár a tüntetés után hazament, Koosh pedig elment zuhanyozni.

Amikor kilépett a fürdőszobából, hét rendőrt talált a nappaliban, akiknek elmondása szerint semmilyen hivatalos papírjuk nem volt, amivel igazolhatták volna a behatolást.

A rendőrök felvették az adataikat, majd elvitték a lány barátját.

Koosh szerint a rendőrök azt ígérték, 4-5 óra múlva már hazaérhet a fiú, de azóta már több mint 12 óra is eltelt, és még semmi hírt nem kapott róla. A lány a 444-nek azt nyilatkozta, ha délután 5-ig sem engedik el, összeszed néhány aktivistát, és velük megy a rendőrségre.

Az Index felvette a kapcsolatot a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, hogy kiderüljön, mi alapján léptek be a lakásba, és mivel gyanúsítják a férfit. Csécsi Soma, a BRFK szóvivője azt mondta a lapnak, hamarosan elküldik a válaszukat.

Eközben 17.30-ra tüntetést szerveznek a Budapesti Nyomozó Ügyészség épülete elé, hogy megmutassák, "politikai vélemény nyilvánításért még Orbán Viktor Magyarországán sem tartóztathatnak le senkit" - írja a 444. A tüntetésről szóló cikkünket itt olvashatod.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kizuhant az ablakon egy 98 éves néni a Ferenc körúton
Az asszony holtteste sokáig a járdán hevert egy fekete zsákkal letakarva. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Link másolása

Kiesett egy Ferenc körúti társasház negyedik emeletéről szerda este egy 98 éves nő, tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a néni holtteste sokáig a járdán feküdt egy fekete zsákkal letakarva. A tragédia helyszínét rendőrségi szalaggal kerítették el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától megtudták, hogy a rendőrök 18 óra 23 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a fővárosi Ferenc körút egyik lakásának ablakából kizuhant egy nő, és meghalt.

A helyszíni szemlén idegenkezűségre, illetve bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Vámospércsi testvérgyilkosság: súlyosabb büntetést kapott másodfokon a hároméves síró húgát halálra verő tinédzser
A 14 éves fiú többször hasba vágta a kislányt, majd lefektette az ágyra és kiment rágyújtani. Amikor visszatért a szobába, akkor vette észre, hogy a gyerek nem mozdul.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Négy és fél évet kell a fiatalkorúak börtönében ülnie annak a vámospércsi fiúnak, aki halálra verte a rábízott féltestvérét, egy hároméves kislányt, írja az rtl.hu.

A szülők dolgozni indultak még 2021 októberében, ezért az akkor 14 éves fiú gondjaira bízták otthonukban az áldozatot és másfél éves kisfiukat.

A lány sírt a szülei után, ezért tinédzser bátyja többször hasba ütötte. A kályhának is nekieső gyereket ezután az ágyra fektette, majd cigarettázni ment. Miután visszatért a szobába, akkor vette észre, hogy a kislány nem mozdul.

A fiút első fokon négy évre szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék halált okozó testi sértés miatt. Legkorábban a büntetés kétharmadának a kitöltése után szabadulhatott volna feltételesen. A fiú beismerte tettét, és a másodfokú ítélet kihirdetése előtt azt mondta: máig kisértik a történtek.

A szülők szerint enyhe ítélet született, és az RTL Híradójának elmondták: képtelenek megbocsátani a fiúnak.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: