HÍREK
A Rovatból

A koronavírus-járvány megfékezését jelzik az adatok Izraelben, a fertőzöttek száma viszont továbbra is magas

A javulást a harmadik, megerősítő oltásokkal érték el, miután a helyi tapasztalatok szerint öt hónap elteltével jelentősen lecsökkent az első két oltás hatékonysága.


Izraelben a koronavírus-járvány megfékezését jelzik az adatok, jóllehet a fertőzöttek száma továbbra is magas - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.

A koronavírus delta mutációja által dominált járványhullám csúcsán, augusztusban 750 körül volt a súlyos Covid-betegek száma. Erről a csúcsról a múlt héten 670 körülire csökkent számuk a gazdaság és a kereskedelem, valamint az oktatási rendszer szinte teljes nyitottsága mellett, és csökkenni kezdett az új fertőzöttek száma is, noha ezt a mutatót az előző napokban megemelte, hogy a tanévkezdet előtt sok diákot teszteltek.

A súlyos betegek számának további csökkenését látjuk, különösen az új súlyos esetek számában. Korábban az új fertőzöttek több mint két százaléka betegedett meg komolyan, de ez a szám jelenleg már csak 1,1 százalék" -hangsúlyozta a ynetnek Eran Szegal professzor, a Weizman tudományos kutatóintézet szakértője.

A következő hetekben a csökkenő tendenciát megállíthatja, sőt átmenetileg meg is fordíthatja az iskolák megnyitása és az őszi zsidó ünnepeken szokásos tömeges családi összejövetelek, de a statisztikus-biológus professzor a hosszabb távot illetően bizakodó.

"Védettségi fal épült a közeljövő zsidó ünnepeivel és az iskolakezdés veszélyeivel szemben, máris 2,6 millióan vették fel a harmadik, megerősítő oltást, és a negyedik hullámban, - vagyis július óta - újabb félmillióan először oltatták be magukat. Számításaink szerint ez elég lehet a járvány megfékezéséhez"

- mondta a szakember.

A hatóságok az őszi ünnepek, a hétfőn kezdődő zsidó újév előtt felhívták a lakosság figyelmét a megelőző óvintézkedésekre és a korlátozásokra. Arra kérték az izraelieket, hogy nyitott, szellőztetett helyeken rendezzék meg az ünnepi vacsorákat, és zárt helyen legfeljebb 50-en, nyitott terekben pedig maximum százan ünnepeljenek együtt.

A szombati ünnepnapon viszonylag kevés, közel 90 ezer teszttel 4975 új fertőzöttet szűrtek ki Izraelben, 5,76 százalék volt a fertőzöttek aránya. Jelenleg 91 346 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván, és 1126-an vannak közülük kórházban.

A súlyos betegek száma 679-re csökkent, és 143-at tartanak életben lélegeztetőgéppel. A súlyos betegek túlnyomórészt az oltatlanok közül kerülnek ki.

Vasárnap 125 608 izraelinek kell kötelező karanténban tartózkodnia, és az országnak már 126 települése "pirosnak" számít. Közepesen fertőzött, vagyis "narancssárga" 97 hely, gyengén van jelen a koronavírus 35 "sárga" városban és faluban, és máig sikerült megőriznie "zöld", vagyis alig vagy egyáltalán nem fertőzött státuszát 22 izraeli településnek.

A magas számok ellenére lassul a járvány terjedése, a vírus fertőzőképességét jelző R mutató az augusztus eleji 1,36 -ról 1,05-re csökkent, vagyis száz új fertőzött már csak 105-nek adja át a vírust. Ha ez a szám 1 alá kerül, akkor várhatóan jelentősen csökkenni kezd az új fertőzöttek száma is.

December vége óta Izraelben 6 011 624 embert (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BionTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 64,65 százaléka, ami azonban nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa ne indítsa el a járvány újabb hullámát.

A javulást a harmadik, megerősítő oltásokkal érték el Izraelben, miután a helyi tapasztalatok szerint öt hónap elteltével jelentősen lecsökkent az első két oltás hatékonysága.

Az augusztus elején kezdődött újabb oltási kampányban 2 581 893 izraeli keresett fel harmadszor is oltópontot, ami az ország lakosságának 27,76 százaléka. A különösen veszélyeztetett, hatvan év fölöttieket már mintegy 70 százalékban újraoltották.

A SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegségben (Covid-19) tavaly február óta 7154-en haltak meg Izraelben, augusztusban több mint ötszázan. Júniusban a negyedik, már a delta variáns által okozott hullám megjelenése előtt mindössze nyolcan haltak meg a koronavírus-fertőzés miatt kialakult betegség szövődményeiben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hömpölygő folyóvá változott egy pécsi utca a villámárvíz miatt
Egy éppen arra járó autós inkább úgy dönt, hogy inkább nem gurul le a lejtős úton, hanem hátramenetbe kapcsolva próbál menekülni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.

A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy

az éppen arra járó autós annyira megijed a hömpölygő víztől, hogy óvatosan inkább hátramenetbe kapcsol.

A felvételt itt lehet megnézni:

A több mint egy napja tartó vihar zivatarokkal, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel csapott le az országra. nemcsak Pécsen, hanem Debrecenben is elképesztő jeleneteket örökítettek meg az emberek:

Az elmúlt 24 óra leglátványosabb videója talán Szegeden készült, ahol úgy tépte le a szél egy épület tetejét, mintha papírból lenne:


Link másolása
KÖVESS MINKET: