A kormány szerint Magyar Péternek közszereplőként tűrnie kell, hogy szülei, nagyszülei szenzitív egészségügyi adatai nyilvánosságra kerülnek
Amíg a MÁV állapota miatt nem rúgta össze a port Lázár János és Magyar Péter, a kórházlátogatások miatt a Tisza Párt elnökének leginkább Takács Péter egészségügyi államtitkárral volt komoly verbális harca. A sztori azzal kezdődött, hogy Magyar végigjárta a hazai kórházakat, és a közösségi médiában beszámolt a szerinte botrányos állapotokról, meg arról, hogy a betegeket szinte megöli a hőség. A túra végén még egy halom vécépapírt és kézfertőtlenítőt is vitt a Heim Pál kórháznak, ami inkább szimbolikus gesztus volt.
Erre az egészségügyi államtitkár gyorsan reagált, mondván, Magyar csak a saját zűrös ügyeiről akarja elterelni a figyelmet. Szerinte az egészségügy helyzete ugyan nem tökéletes, de fejlődik, és Magyar kritikái inkább a botránykeltésről szólnak – így Takács Péter.
A kormány viszont nem állt meg itt: hamar támadásba lendültek, és a kormánymédia elkezdte firtatni, hogy Magyar Péter, amikor még közelebb volt a NER belső köreihez, VIP bánásmódot követelt a kórházakban, sőt, az édesanyja és nagyszülei is különleges ellátásban részesültek. Magyar ezt tagadja, de a Magyar Nemzet cikke után a teljes kormánybarát média rárepült a sztorira. Az ügy miatt Magyar Péter közölte: beperli a kormánylapot.
A Telex meg is kérdezte az államtitkárságot, hogyan kerülhettek ki ezek a személyes és érzékeny egészségügyi adatok a sajtóhoz, de a választ már a Kormányzati Tájékoztatási Központ küldte meg:
Az viszont továbbra sem világos, hogy a közszereplőség ténye mennyiben befolyásolja, hogy ezek az egészségügyi adatok nyilvánosságra kerülhetnek-e, illetve hogy Magyar családtagjainak érzékeny adatai mennyire minősülnek közérdekűnek.