KÉK HÍREK
A Rovatból

A kórházban belehalt sérüléseibe a családapa, aki mellett felesége és édesanyja is szörnyethalt a balassagyarmati karambolban

Egy ideig úgy tűnt, a férfi fel fog épülni, de végül a szervezete feladta a küzdelmet. Fia szerint nem tudta elviselni a szerettei elvesztése által okozott fájdalmat.


A kórházban meghalt a családapa, aki súlyosan megsérült a vasárnap Balassagyarmatnál történt frontális karambolban, melynek során felesége és édesanyja a helyszínen életét vesztette – közölte a TV2.

Ahogyan beszámoltunk róla, ketten meghaltak a 22-es főúton Balassagyarmat és Őrhalom között, amikor két gépkocsi frontálisan összeütközött vasárnap este. A baleset két halálos áldozata olyan súlyos sérüléseket szenvedett az ütközés következtében, hogy a helyszínen életét vesztette. Rajtuk kívül ketten súlyos sérülésekkel kórházba kerültek.

A kórházban elhunyt férfi a tragikus karambol előtt az édesanyjával és a feleségével egy cukrászdából tartott hazafelé, amikor egy rossz előzés miatt az autójuknak csapódott egy másik kocsi.

A férfi fia a Tényeknek azt mondta, szerinte édesapja nem tudta elviselni a szerettei elvesztése által okozott fájdalmat. A kórházban úgy tűnt, fel fog épülni, de a szervezete végül feladta a küzdelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Videón, ahogy egy kamion elszabadult pótkocsija telibe kap egy szemből jövő autót a kanyarban
A szabályosan közlekedő, vétlen sofőrnek esélyes sem volt elkerülni a balesetet. Utasa maradandó fogyatékossággal járó csigolyatörést szenvedett.


A Veszprémi Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy kamionsofőr ellen, aki a járműszerelvény pótkocsijával súlyos balesetet okozott – közölte az ügyészség.

A vádirat szerint az ötvenes évei végén járó baranyai férfi 2023. május 3-án kora reggel, esős időben egy vontatóból és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel Királyszentistván felől Berhida irányába közlekedett.

Egy jobbra ívelő kanyarban a rosszul megválasztott sebesség miatt a pótkocsi megcsúszott a nedves úton és átsodródott a jobb oldali sávba, ahol az éppen szemből, szabályosan érkező autónak csapódott. A vétlen sofőr semmit sem tudott tenni a baleset elkerülése érdekében.

Az autó jobb oldali ülésén utazó fiatal lány a baleset során maradandó fogyatékossággal járó csigolyatörést szenvedett.

Az ügyészség a férfival szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát és abban felfüggesztett fogházbüntetés, emellett pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a Veszprémi Járásbíróságnak.

A balesetről készült videót az ügyészség weboldalán lehet megtekinteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Meggyilkolták a börtönben a sorozatgyilkost, aki 49 nőt ölhetett meg, a holttestüket pedig megetette a disznóival
A kanadai Port-Cartier börtönében végzett egy 51 éves rabtársa a 74 éves Robert Picktonnal, akit 2007-ben ítéltek életfogytiglanra.


A börtönben gyilkoták Robert Pickton hírhedt kanadai sorozatgyilkost, aki saját bevallása szerint 49 nőt ölt meg – írja a 24.hu.

A férfit 2007-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A Québec tartománybeli Port-Cartier börtönében tartották fogva, ahol idén

május 19-én egy 51 éves rabtársa rátámadt, melynek során Pickton olyan sérüléseket szerzett, hogy a kórházban vesztette életét.

Robert Picktont még 2002-ben tartóztatták le, először hat nő megöléséért ítélték el. További huszonegy gyilkosság ügyében is meg akarták vádolni, de a bizonyítékok túl zavarosak voltak. A 49 áldozatról egy zárkatársának vallott, aki valójában egy beépített nyomozó volt.

A hírhedt kanadai sorozatgyilkosnak volt egy sertésfarmja Vancouver közelében, ahol az áldozatok holttesteit az állatokkal etette meg. 33 nő maradványait találták meg a farmon.

Pickton „Piggy Palace (Malac Palota)” nevű farmja a kanadai kriminalisztika történetének legnagyobb bűnügyi helyszíne lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Villámárvíz csapott le Pécsett, folyóvá változott az egyik belvárosi utca
Az ország más részeit sem kímélte a viharos időjárás péntek este: több mint kétszáz helyszínen kellett beavatkoznia a tűzoltóknak.


Pénteken este a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadéknak köszönhetően kisebb villámárvíz alakult ki Pécs belvárosában – írja az Időkép. A lap szerint

gyakorlatilag kisebb folyóvá változott az egyik belvárosi utca.

A PécsMa oldalán egy videót is meg lehet tekinteni az eseményről.

A térségben 25-30 mm-es csapadékok sem voltak ritkák, de kimagaslik példuál Szigetvár, ahol egy havi csapadéknyi mennyiséget mértek, pontosabban 62 mm-t.

Az ország más részeit sem kímélte a viharos időjárás: péntek délutántól kezdve több mint kétszáz helyszínen avatkoztak be a tűzoltók.

Dóka Imre, a Katasztrófavédelem szóvivője szerint a legtöbb esetben az ország észak-keleti és középső részében a letört faágak és kidőlt fák adtak munkát a tűzoltóknak. Hat esetben épületek tetőszerkezetét, vagy kéményét rongálta meg a viharos szél.

Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben néhány helyen nagyobb mennyiségű csapadékvíz öntött el garázsokat, pincéket.

Jelenleg főként a fővárosban és Pest megyében dolgoznak a tűzoltók több helyen, nagyobb fennakadásokról viszont a katasztrófavédelemhez nem érkezett bejelentés.

Dóka hangsúlyozta: ha viharos idő miatt ad ki riasztást a meteorológiai szolgálat, a ház környékéről érdemes összegyűjteni és fedett helyre vinni azokat a kisebb tárgyakat, kerti szerszámokat, cserepes virágokat, kerti bútorokat, amelyeket a szél felkaphat és kárt okozhat velük.

Az erős szélben kidőlő fák elszakíthatják az elektromos vezetékeket. Ha bárki elszakadt vezetékkel, veszélyes helyzettel találkozik, hívja a 112-es segélyhívó számot – hívta fel a figyelmet a szóvivő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szívszorító képeken a két halálos áldozatot követelő baleset az M3-as autópályán
Az ütközés az autópálya nagyfügedi lehajtójánál történt, a személygépkocsi harmadik utasa is súlyosan megsérült.


Megdöbbentő tragikus baleset történt vasárnap hajnalban - írja az Agria Tv Bt a közösségi oldalán. Beszámolójuk szerint Karácsond közelében, az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán ütközött össze két jármű.

Egy, a leálló sávban, lassan haladó Suzuki vezetője be akart sorolni a forgalomba, azonban nem vette észre a mögötte érkező mikrobuszt és elé vágott.

A Suzukiból három embert vágtak ki a tűzoltók, két ember életét a mentők nem tudták megmenteni.

Az ütközés az autópálya nagyfügedi lehajtójánál történt, a személygépkocsi harmadik utasa is megsérült. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a sérültet súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba - írja az MTI.


Link másolása
KÖVESS MINKET: