HÍREK
A Rovatból

A költségvetési csalással vádolt Simonka György újra aktív, rokonai és vádlott-társai pedig visszaszerezték a vagyont

A Fidesz volt országgyűlési képviselője egy mezőgazdasággal foglalkozó szövetkezet irányítását vette át igazgató elnökként. A cég telephelyét is a volt politikus ismerősei vásároltak fel eredeti értékük töredékéért.


Ismét munkába állt Simonka György volt Békés megyei országgyűlési képviselő, akit korábban korrupció miatt vád alá helyeztek – írja a 24.hu.

Az Opten céginformációs adatbázisa szerint

a mezőgazdasággal foglalkozó, Bodzási Termelő és Szolgáltató Start Szociális Szövetkezet irányítását vette át május végén igazgató elnökként, miután a Fidesz nem indította újra az áprilisi 3-ai választáson.

A lap megjegyzi, hogy a veszteséges és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtásával terhelt szövetkezet eddig nem volt ismert a nyilvánosság előtt, és nem szerepel a politikus és 32 társa elleni vádemelésben érintett társaságok közt.

Simonka a 24.hu-val azt közölte, hogy növénytermesztéssel és támogatásokkal kapcsolatban adnak tanácsokat. A lap kérdésére elmondta, hogy mivel „nem vagyunk otthon” benne, ezért uniós támogatásokkal kapcsolatban nem adnak tanácsot.

Az új munkahelye azért is érdekes, mert a volt politikus, országgyűlési képviselőt és társait az európai uniós és hazai költségvetést megkárosító 1,4 milliárd forintos költségvetési csalással vádolják.

A telephelyen pedig olyan ingatlant jegyeztek be, amely a Simonkáék elleni vádak fókuszában álló, mára felszámolt és megszüntetett Magyar Termés Tész Kft. tulajdona volt. Egyedül ezt nem tudták a felszámolási eljárás során értékesíteni. A többi vagyon – a lap információja szerint – mind Simonka ismerőseihez és rokonaihoz köthető társaságokhoz került az eredetileg becsült értéküknél jóval olcsóbban.

A 24.hu most azt is kiderítette, hogy a 300 millió forintra becsült medgyesbodzási telephely szintén a volt országgyűlési képviselő rokonai és vádlott-társai érdekeltségében álló céghez került. De a területnek a magyar állam kisebbségi tulajdonosa lett, vagyonfelosztás útján kerül a hitelezők (állam) tulajdonába.

A főtulajdonos – a Simonka-ismerősök érdekeltségében álló – AKM Invest Vagyonkezelő Zrt. pedig a különböző hitelező bankok követeléseit vásárolta fel. A lap forrásai szerint ezeket a követeléseket töredékáron adják-veszik.

A lap kutatása alapján a 15 ezer négyzetméteres medgyesbodzási telephely – az AKM Invest Vagyonkezelő Zrt. pénzügyi beszámolója szerint – négy gazdasági társaság érdekeltsége. Ezek tulajdonosai közt van Simonka Zsófia, Simonka György testvére. Tóth Renáta, Simonka György unokahúga, egyben a volt politikus és társai elleni büntetőper hatodrendű vádlottja. Tóth Zsolt, Simonka György unokaöccse, aki 19 éves kora óta több dohányboltot működtet a megyében. G. Pálné, a volt politikus és társai elleni büntetőper hetedrendű vádlottja. G-B. Renáta, a nyolcadrendű vádlott, valamint Baráth Richárd, Simonka bizalmasa, üzletfele, pusztaottlakai önkormányzati képviselő.

A cég vezérigazgatója Tóth Renáta, akinek költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt kell felelnie a Simonka és 32 társa elleni büntetőperben.

Simonkát bűnszervezetben különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. Simonka György ügyeivel korábban mi is foglalkoztunk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Menj a picsába, Orbán” – kemény hangvételű vita volt a Pride-ról az Európai Parlamentben
A szociáldemokraták kezdeményezésére tartott vitában több oldalról is éles bírálatok érték a magyar kormányt. A belga képviselő szóhasználata különösen nagy figyelmet kapott.


Szerdán az Európai Parlamentben a szociáldemokrata frakció kezdeményezésére vitát tartottak a Pride-ról. Az eseményen több mint 70 képviselő vett részt személyesen, számolt be róla a hvg.hu.

Marie Bjerre, a soros dán EU-elnökség képviseletében hangsúlyozta, hogy az Európai Unióban nincs helye a szexuális orientáción alapuló diszkriminációnak. Magyarországról szólva azt mondta, napirenden tartják a magyar demokrácia helyzetét, és ismét a tagállamok elé idézik a kormányt. Kiemelte: „A következő meghallgatás októberben lesz, és bízhatnak abban, hogy a dán elnökség alatt ez a döntés a legnagyobb figyelmet kapja. Ennek része a kisebbségek védelme és az LMBTQ-kisebbséghez tartozók védelme is.”

A vitában felszólalt Dobrev Klára is, aki szerint „elkezdődött az Orbán-rendszer utolsó nyara.” A Demokratikus Koalíció politikusa emlékeztetett arra, hogy a Pride idején „sok százezer ember nevetett az arcukba azon a napon, boldogan, felszabadultan, és nem kértek a tiltásból.” Ugyanakkor kritikát fogalmazott meg az ellenzéki jobboldallal szemben is: „Az ellenzéki jobboldal is megpróbálta elsunnyogni, és nem mozgósított a Pride-ra, és tényleg megdöbbenve látom, hogy másodszorra vitázunk az Európai Parlamentben a magyar LMBTQ-emberek jogairól, és másodszor is hiányoznak a Tisza Párt képviselői erről az ülésről. Ez így nem fog menni.”

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy ismét Magyarország került a középpontba. „Nem unják-e még?” – tette fel a kérdést. Kifogásolta, hogy miközben a hatóságok törvénytelennek nyilvánították a Pride-ot, „a családvédő hazafiak törvényes megmozdulását akadályozták meg.”

A Fidesz részéről László András is felszólalt, aki a Pride-ot külföldről vezényelt politikai provokációnak nevezte.

A vita egyik legerősebb pillanata Hilde Vautmans belga liberális képviselőhöz kötődik. Ő maga is jelen volt a budapesti Pride-on, és elmondása szerint olyan nagyszülőkkel találkozott, akik az LMBTQ-közösséggel együtt meneteltek. Hozzátette:

„Nagyszülők meneteltek együtt az LMBTQ-közösséggel, és azt mondták Orbánnak, hogy – elnézést, nagyon egyértelmű leszek – menj a picsába.”

A hvg.hu szerint a képviselő angolul úgy fogalmazott: „fucked off Orban”, amit a hivatalos tolmács is így fordított le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
21 Kutatóközpont: A Tisza Párt szavazóinak harmada sem akar önálló többséget
A választók jelentős része nem tudott vagy nem akart állást foglalni abban, kik induljanak egyéniben a következő választáson. Még a Tisza Párt hívei között sincs egyértelmű támogatás a kizárólagos indulás mellett.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



A 21 Kutatóközpont friss, reprezentatív kutatása azt mutatja, hogy bár sokan kormányváltást szeretnének, még a Tisza Párt támogatóinak egy része sem biztos abban, hogy ezt kizárólag Magyar Péter pártjával kellene megvalósítani. A felmérés szerint a választók fele szeretné, ha új kormány alakulna, 28 százalék viszont kitartana a jelenlegi mellett. A bizonytalanok aránya is jelentős, 21 százalékuk nem tudott vagy nem akart dönteni a kérdésről, írja a Telex.

A kutatás készítői kizárólag azokat kérdezték tovább, akik kormányváltást szeretnének vagy bizonytalanok, hiszen számukra releváns, hogy milyen összetételű ellenzékben gondolkodnak. A megkérdezettek között megoszlottak a vélemények: 30 százalék szerint jó lenne, ha a Tisza Párt önállóan szerezné meg a parlamenti többséget, 31 százalék pedig inkább más ellenzéki pártokkal közösen látná őket többségben.

A Tisza Párt saját szavazói között sem egységes a kép. 62 százalékuk örülne egy önálló Tisza-többségnek, viszont harmaduk (32%) a közös ellenzéki többség lehetőségét támogatná.

Ugyanakkor abban sincs teljes egyetértés, hogy kik induljanak el egyéni körzetekben a következő választáson. A válaszadók 35 százaléka szerint mindenkinek joga van elindulni a saját körzetében, 23 százalék csak a Tisza jelöltjeit látná szívesen, 14 százalék pedig a 2022-ben győztes ellenzéki képviselők indulását támogatná, méghozzá úgy, hogy ellenük a Tisza ne állítson saját jelöltet. 28 százalék nem tudott vagy nem akart véleményt nyilvánítani erről.

Magyar Péter korábban egyértelműen kijelentette: a Tisza Párt nem kíván együttműködni más ellenzéki formációkkal, és az ország mind a 106 egyéni választókerületében önállóan készül indulni. A 2022-ben mandátumot szerzett ellenzéki képviselők közül többek már jelezték, hogy nem indulnak újra – köztük Jámbor András, Hajnal Miklós, Orosz Anna és Tóth Endre. Mások, például Tordai Bence, Hadházy Ákos, Varju László vagy Szabó Szabolcs azonban ismét elindulnának, függetlenül attól, hogy mit dönt a Tisza Párt.

A parlamentbe jutás esélyeit illetően a válaszadók szerint a Fideszen és a Tisza Párton túl még három pártnak lehet esélye az 5 százalékos küszöb átlépésére: a Mi Hazánk Mozgalomra 40 százalék számít, a Demokratikus Koalícióra 25 százalék, míg a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra 22 százalék. Ugyanakkor sokan nem tudtak vagy nem akartak jóslatokba bocsátkozni, a megkérdezettek 42 százaléka nem nyilvánított véleményt.

A Tisza Párt szavazóinak válaszaiból is látszik, hogy a választók gondolkodása még formálódik. 46 százalékuk kizárólag a Tisza jelöltjeit szeretné látni a választáson, 28 százalék minden indulónak lehetőséget adna, 18 százalék pedig a 2022-es ellenzéki győzteseket támogatná. A sok bizonytalan válasz azt mutatja, hogy ezek a kérdések még nem alakultak ki teljesen a fejekben.

A kutatás 2025. június 24. és 27. között készült, ezer fős mintán, hibrid módszerrel. Az online kérdőívet a résztvevők SMS-ben kapták meg, a 65 év felettieket pedig telefonon kérdezték. Az adatok súlyozása a KSH 2022-es népszámlálási adatai alapján történt, így a felmérés reprezentatív a teljes lakosságra nézve. A hibahatár általánosan ±3 százalékpont, de részminták esetében ennél nagyobb is lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Pofon után visszautasítás: Macronék megint furcsán érkeztek egy látogatásra
A francia elnöki párt Vilmos herceg és Katalin fogadta Londonban, de a megérkezésük egy szokatlan jelenettel indult. A francia elnök kezet nyújtott, Brigitte azonban inkább a korlátba kapaszkodott.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



Emmanuel Macron francia elnök és felesége, Brigitte július 8-án érkeztek az Egyesült Királyságba, ahol III. Károly brit király hivatalos látogatáson fogadta őket. A párt a RAF Northolt repülőtéren Vilmos herceg és Katalin hercegné várta.

A francia elnöki gépről történő leszállás közben egy különös jelenet játszódott le, amelyet a kamerák is rögzítettek, írja a 24.hu.

Emmanuel Macron a lépcsőn lefelé haladva felnyújtotta a kezét, hogy segítsen feleségének, aki azonban nem élt ezzel a lehetőséggel, és inkább a korlátba kapaszkodott.

A People magazin beszámolója szerint sokan ezt a mozdulatot úgy értelmezték, mint egy látványos mellőzést. Mások szerint Brigitte Macron egyszerűen csak az egyensúlyára koncentrált, vagy már előre a walesi hercegi pár üdvözlésére készült.

Az elnöki pár érkezését májusban egy pofozkodással tarkított jelenet árnyékolta be, ezúttal viszont ilyen nem történt – mégis újra kínos pillanatok kísérték a leszállást. Pár perccel később azonban már láthatóan barátságosan viselkedtek egymással, amikor találkoztak Vilmosékkal.

A látogatás különösen jelentős, hiszen utoljára 17 évvel ezelőtt járt hivatalos úton francia államfő az Egyesült Királyságban.

A jelenetet ebben a videóban az 50. másodperctől lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Tiborcz István 400 ezer forintos borjúbőr cipőben toppant be az amerikai nagykövetség fogadására
Hadházy Ákos szúrta ki a méregdrága mokaszint az összejövetelről készült fotókon. A politikus is hivatalos volt a rendezvényre, de más programja miatt nem tudott jelen lenni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



Tiborcz István egy szerény, négyszázezer forintos, borjúbőr cipőben parolázott az amerikai követség ünnepi fogadásán – írja csütrötök reggeli posztjában Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő megjegyzi, hogy a luxus férficipő kategóriában ez egyáltalán nem is számít drágának.

Szerinte ennél sokkal nagyobb baj, hogy egy

„olyan ország követségére hívták meg, amelyik korábban kínosan kerülte a hozzá hasonló, korrupt figurákat és - legalábbis nyilvánosan - mindent megtett az ilyen maffiózók ellen. Most viszont már büszkén vigyoroghat a követségi kerti partin. Annak ellenére hívták meg, hogy a követség és az ügyvivő is nyilvánvalóan mindent tud az Elios botrányról és a Microsoft-ügyről (is)”.

A bejegyzésben kitér arra is, hogy Tiborcz és felesége, Orbán Ráhel épp a napokban kezdtek el gondolkozni az Egyesült Államokba költözésen. Majd ezután azt is megjegyzi, hogy az egyik fotón egy svájci bankárral beszélget a miniszterelnök veje.

„Az egyik képen Nagy Istvánnal, volt berni nagykövettel, Orbán svájci bankárával sutyorog. Gondolom, nem arról, hogy a hot-dog vagy a hamburger volt-e a finomabb.”

Hadházy azt is elárulja, hogy eredetileg őt is meghívták a rendezvényre, de végül nem tudott jelen lenni.

„A képeket elnézve azt hiszem, mindannyiunknak ez volt a legjobb” - tette hozzá a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET: