KÉK HÍREK
A Rovatból

A kislányával zsarolta a párja a 31 évesen meggyilkolt kézilabdázónőt: „Gyuri nem engedte volna el a közös kislányukat, ezért tűrt neki”

Simsik Cynthia apja azt mondta, hogy a férfi egy nárcisztikus, önimádó ember volt, aki évek óta bántalmazta lányukat.


Évekig zsarolta Simsik Cynthiát a párja. A megfojtott kézilabdázó apja azt mondta, az exnyomozó azzal zsarolta, ha elhagyja, nem engedi vele menni közös kislányukat.

A 31 éves Simsik Cynthia évtizedek óta kézilabdázott, a tavalyi szezonban a Komárom csapatában még pályára lépett. Azóta abbahagyta a profi sportot, főállású anya és fitnesz edző volt. Egy nagymegyeri házban élt élettársával, közös kislányukkal és korábbi kapcsolatából született kisfiával.

Az eltűnését múlt héten jelentette az édesapja.

Több tucatnyian napokig keresték a fiatal nőt, végül hétfőn hajnalban a házban, egy műanyag zsákba tekerve találták meg a holttestét. A rendőrök gyilkosság miatt kezdtek nyomozni, és őrizetbe vették az élettársát.

A 44 éves férfi a rendőrségen azt mondta, a nő megölte magát, ő pedig megijedt, és azért rejtette el a testét. Azóta kiderült, hogy a férfi megfojthatta párját. Emberölés miatt kezdeményezték a letartóztatását.

„Nekünk ez most nagyon nehéz.

Pont egy hete ölték meg a lányomat. Pontosan egy hete itt találkoztam a vejemmel és abban a pillanatban már itt volt a kislányom, tőlem 3 méterre valószínűleg a vízaknába betéve”

- mondta most a Borsnak Cynthia apja. Simsik Tibor szerint a lánya élettársa, Cs. György egy nárcisztikus, önimádó ember volt, aki évek óta bántalmazta lányukat.

„Nyakon fogta őt, megütötte, megpofozta. Mi mondtuk neki, hogy légy szíves ne maradj ott, menj el onnan, de a kislány végett nem akart elmenni, ugyanis Gyuri nem engedte volna el közös kislányukat, ezért tűrt neki. Cynthia azt mondta, hogy nélküle nem megy. Beletörődött. És ez lett a végeredménye, itt van tessék” - mondta Tibor.

A férfi azt is hozzátette: a rendőrök azt mondták, be kellett volna jelenteni a bántalmazást, mert akkor talán még lehetett volna segíteni.

„Hiú volt és féltékeny. Neki mindent lehetett. Cyntinek semmit. Ő elmehetett, Cynti nem. Neki lehettek barátai, Cyntinek nem.

Cynti csak arra volt jó, hogy cseléd legyen, mosogasson, takarítson, főzzön, a gyerekeket rendezze. Ennyi volt, ami neki jutott ebbe a rövid életbe”

- nyilatkozta megtörten az édesapa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
RTL: Előkerült a Zanzibáron eltűnt magyar nő, akinek a reptérre tartva veszett nyoma
Apja kétségbeesve jelentette, a rendőrség körözést adott ki. A telefonja tönkrement, a helyi hatóságok kórházba vitték, ahonnan tegnap engedték ki.


Előkerült a 39 éves, siklósi származású nő, akinek négy napja veszett nyoma Zanzibárból hazafelé.

Az útja utolsó ismert állomása a dohai repülőtér volt. Onnan Budapestre indult volna, de nem érkezett meg.

Édesapja hivatalosan bejelentette az eltűnését, a rendőrség körözést adott ki.

Az RTL Híradó információja szerint rosszul lett, ezért nem engedték felszállni a Budapestre tartó járatra, és közben a telefonja is meghibásodott, így a családja nem tudta elérni.

A helyi hatóságok kórházba vitték, tegnap engedték ki. Ma délelőtt megérkezett a ferihegyi repülőtérre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális képeken a vonatbaleset: életveszélyes állapotban vitték kórházba a Suzuki vezetőjét
Az apagynál történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Apagynál személyvonat ütközött egy személykocsival – közölte közösségi média oldalán a MÁV-Csoport. A sofőr túlélte az esetet, de könnyen megtörténhetett volna a legrosszabb is.

Az andráskeresztes átjáróban történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Az Országos Mentőszolgálat bajtársai életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter után újabb youtubernél tartottak házkutatást a rendőrök, ő egy gyilkossági ügyről beszélt
A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai adathordozókat, telefont foglaltak le, majd egy határozatban közölték vele, hogy miért indult ellene eljárás.


Egy youtuber ellen indítottak eljárást, arra hivatkozva, hogy

a csatornáján egy olyan interjú jelent meg, amiben egy magas rangú kormánytag állítólagos érintettségére utaltak egy 10 évvel ezelőtt meggyilkolt lány ügyében

- számolt be az RTL Híradó.

Mindez azt követően történt, hogy Juhász Péter volt ellenzéki politikusnál is megjelentek a hatóság emberei, lefoglalták számítógépét és mobiljait, majd kihallgatták.

A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai a youtubernél is adathordozókat, telefont foglaltak le. Egy határozatot is átadtak neki, amiben az szerepel: “nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt" nyomoznak.

A youtuber a Híradónak elmondta:

"Csináltam egy videóinterjút Juhi Zsolt bácsis felvétele után, ez egy 10 évvel ezelőtti meggyilkolt prostihoz kötődik, akit annak idején kapcsolatba hoztak egy magas rangú kormánypárti politikussal. Az apja megnevezte ezt a személyt. Ennek kapcsán pár nappal később magyar kormányzati szerv letiltotta ezt a videót youtuberól, nem törölték, hanem az elérését korlátozták Magyarországon".

A Híradó emlékeztet rá, hogy Puzsér Róbert „Elég a megfélemlítésből! címmel vasárnapra egy szolidaritási demonstrációt hirdetett Juhász Péter mellett a Kossuth térre. Felszólal majd Látó János is, aki a Juhász által nyilvánosságra hozott hangfelvételen először említette Zsolt bácsit.

A Parlamentben tizenkét napja hangzott el Arató Gergely DK-s képviselő kérdése arról, hogy ki az a Zsolti bácsi? A képviselő Juhász videója kapcsán szólította meg a miniszterelnök-helyettest. A felvételen egy névtelen telefonáló bizonyítékok nélkül azt állította, hogy 10 éve Ózd környékén állami gondozott gyerekek azt mesélték neki, hogy felismerték egy politikus hangját a tévében, aki éjszakánként molesztálta őket. Semjén Zsolt ezt követően visszautasította Arató Gergely kérdését.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám” – 10 éves öccse szeme láttára ölt meg egy 16 éves fiú egy idős férfit Öcsödön
A gyilkosság után kábítószert vett, majd apjával együtt a rendőrségre ment, ahol bevallotta, mit tett.


Brutális gyilkosság miatt ítéltek el egy fiatalkorú, 16 éves fiút, aki Öcsödön egy idős férfit ölt meg. 10 éves öccse is végignézte a gyilkosságot. A támadó 103 ezer forintot vitt el. Végül az apjával bement a rendőrségre és bevallotta, mit tett.

A vád szerint a fiú a 10 éves testvérével ment be a 86 éves férfi házához szilvát szedni. Mikor meglátta, hogy pénz van az idős ember zsebében, elhatározta, hogy megszerzi.

Ököllel és egy edénnyel ütötte a fejét, aztán egy téglával esett neki. A gyilkosság után elmenekült, a megszerzett pénzből pedig kábítószert vett.

A vádirat kiemelte, hogy nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, aljas indokból, idős személy ellen követte el a gyilkosságot a fiatal.

Az ügyész elmondta: „Súlyosító körülményként kérem figyelembe venni a büntetés megállapítása során, azt, hogy az emberölést rendkívül súlyos, négyszeresen minősül. Az elkövetés során a vádlott rendkívül kitartó szándékot, elszántságot és gátlástalanságot tanúsított. Nem tartotta vissza a cselekmény elkövetése során, hogy a 10 éves öccse is végignézi a bűncselekményt.”

A védelem azt emelte ki, hogy a fiú őszintén megbánta a tettét, és még nem volt büntetve.

A fiú az utolsó szó jogán halkan azt mondta: „Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám”.

A bíróság ítéletet hirdetett:

„10 év 6 hónap szabadságvesztésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítéli. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fiatalkorúak börtöne. A vádlott a vele szemben kiszabott szabadságvesztésre feltételes szabadságra nem bocsájtható.”

VIDEÓ: Az RTL híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk