HÍREK
A Rovatból

A fizikai Nobel-díjakkal a klímaválságra is reflektáltak

A komplex fizikai rendszerek kutatásáért hárman kapják meg idén a fizikai Nobel-díjat.


A kedden, pár perccel dél előtt a Svéd Királyi Tudományos Akadémia és az akadémia Nobel-bizottságának képviselői bejelentették, hogy 2021-ben kinek ítélték meg a fizikai Nobel-díjat – írja a telex.hu. Ezúttal három tudós megosztva kapta a díjat: az egyik felén a japán születésű, amerikai Syukoro Manabe és német Klaus Hasselman osztozhat, a másik felét az olasz Giorgio Parisi kapta. A döntést azzal indokolták, hogy mindhárman hozzájárultak a komplex fizikai rendszerek működésének megértéséhez.

A díjazottak kutatása

A kutatók kaotikus és látszólag véletlenszerű jelenségek tanulmányozásáért részesülnek az elismerésben – írta indoklásban az illetékes bizottság. De ez közel sem így van, a három tudós kutatási ugyanis nagyon is összefüggnek. Syukuro Manabe és Klaus Hasselmann alapozta meg ismereteinket a Föld éghajlatáról és arról, hogy az emberi tevékenység milyen hatással van rá, Parisi pedig forradalmasította a rendezetlen anyagokról és a véletlenszerű folyamatokról szóló elméletet. A komplex rendszereket véletlenszerűség és rendezetlenség jellemzi, nehéz őket megérteni. A három tudós új módszereket dolgozott ki e rendszerek leírására és hosszú távú viselkedésének kiszámítására – írja az MTI.

Az egyik ilyen, az emberiség számára létfontosságú komplex rendszer a Föld éghajlata – mutattak rá. Syukuro Manabe kimutatta, hogy a légköri szén-dioxid megnövekedett mennyisége miként növeli a hőmérsékletet a Föld felszínén. Az 1960-as években az ő vezetésével dolgozták ki a Föld éghajlatának fizikai modelljeit, és ő volt az első, aki kutatta a sugárzásegyenleg és a légtömegek függőleges mozgása közötti kölcsönhatást.

Munkássága megalapozta a jelenlegi éghajlati modellek kifejlesztését

– hangsúlyozták.

Mintegy tíz évvel később Klauss Hasselmann kidolgozott egy modellt, amely összekapcsolta az időjárást és az éghajlatot, ezzel megválaszolta a kérdést, hogy miért lehetnek megbízhatók az éghajlati modellek annak ellenére, hogy az időjárás változékony és kaotikus. Módszereket fejlesztett ki arra is, hogy miként lehet megkülönböztetni a természetes jelenségek és az emberi tevékenység hatásait az éghajlatra. Ezeket a módszereket alkalmazták annak bizonyítására, hogy a megnövekedett légköri hőmérséklet az emberi tevékenység által kibocsátott szén-dioxid következménye.

1980 körül Giorgio Parisi rejtett mintákat azonosított rendezetlen komplex anyagokban. Felfedezései a legjelentősebb hozzájárulást jelentették a komplex rendszerekről szóló elméletben, és lehetővé tették sok különböző és látszólag teljesen véletlenszerű anyag és jelenség megértését és leírását nemcsak a fizikában, hanem más területeken, így a matematikában, a biológiában és az idegtudományban is – emelték ki.

„Az idén elismert felfedezések alátámasztják, hogy az éghajlatról szóló ismereteink szilárd - alapos elemzéseken és megfigyeléseken nyugvó - tudományos alapokon állnak” – fogalmazott Thors Hans Hansson, az illetékes bizottság elnöke.

A díj

A kitüntetettek 10 millió svéd koronán (352,1 millió forintos összegen) osztoznak, a pénz egyik felét Syukuro Manabe és Klaus Hasselmann, a másikat Giorgio Parisi kapja. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át, a koronavírus-világjárvány miatt idén is a megszokottnál jóval szerényebb körülmények között.

Magyar esélyes

Az idei Nobel-díjakat bejelentése egyébként hétfőn kezdődött az orvostudományi díjazottak közzétételével. Ezt az amerikai David Juliusnak és a libanoni születésű, szintén amerikai Ardem Patapoutiannek ítélték meg, a hőmérséklet és az érintés érzékeléséért felelős receptorok felfedezéséért. Jó eséllyel indult a díjért Karikó Katalin is, ahogyan arról itt is írtunk. És bár végül nem ő nyert, van még egy kategória, amiben a magyar biokémikus sikert arathat: a szerdán bejelentésre kerülő kémiai Nobel-díj.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk