HÍREK
A Rovatból

A félidőben cserélték le a török tévé kommentátorát, mert kimondta Hakan Sükür nevét

Elterjedt a hír, hogy ki is rúgták a csatornától, de ezt később ő maga cáfolta.


Súlyos hibát követett el a török TRT televízió kommentátora, amikor csütörtökön a Marokkó-Kanada focivébé-mérkőzést közvetítette. Amikor a marokkóiak megszerezték a vezetést a 4. percben,

Alper Bakircigil felidézte, hogy a focivébék történetében minden idők legyorsabb gólja az egyik legsikeresebb török focista, Hakan Sükür nevéhez fűződik. Ez azonban kár volt, ugyanis – vélhetően emiatt – lecserélték a félidőben, és a második játékrészt már egy másik kommentátor tudósította

– számolt be róla a Telex.

Először az a hír terjedt el, hogy Bakircigilt ki is rúgták a történtek után, amiről állítólag ő maga számolt be a Twitteren. Később azonban a kommentátor az Instagram-oldalán tisztázta, hogy soha nem volt Twittere, szerinte visszaéltek a nevével, ami miatt feljelentést tesz. Azt is cáfolta, hogy elbocsátották volna a csatornától.

Hakan Sükür a kétezres évek elején vált legendává Törökországban. Többször is játszott az egyik legeredményesebb török csapatban, a Galatasarayban, de Olaszországban is megfordult több klubnál. 112 válogatott meccsből 30-szor kapitányként lépett pályára, és 51 gólt szerzett, amivel gólrekorder lett. A vb-k történetének leggyorsabb gólját a 2002-es vébén szerezte, az volt az egyetlen találata a tornán. Akkor a török válogatott bronzérmes lett.

Sükür a futballkarrierje után politikus lett, 2011-ben Recep Tayyip Erdogan pártjának színeiben bejutott a török parlamentbe. Akkoriban olyan jóban volt a török elnökkel, hogy Erdogan még Sükür esküvőjén is ott volt. Két évvel később azonban, miután a török elnök korrupciós botrányba keveredett, a focistából lett politikus összeveszett a pártjával. Ezután függetlenként indult el a választáson, onnantól kezdve pedig mindenhogy próbálták őt ellehetetleníteni. 2017-ben már az Egyesült Államokba menekült a családjával, mert azzal vádolták, hogy a terrorszervezetekhez köthető hálózatoknak a tagjaként szerepet játszott a 2016-os sikertelen puccskísérletben, és elfogatóparancsot is adtak ki ellene.

A most 51 éves Sükür két éve azt nyilatkozta egy német lapnak, hogy Erdogan mindent elvett tőle, ma már taxizásból él az Egyesült Államokban.

Mindezek miatt Törökországban már tilos kimondani Hakan Sükür nevét, hiába hazája egyik legsikeresebb labdarúgója.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Paparazzo fotókat közöltek a gyermekeimmel töltött nyaralásunkról – A rogáni propaganda ismét ugrott egyet a mocsár legmélyére
„Lesben állnak a kis várostól 10 km-re lévő szállásunknál és a strandon. Kanyarítanak egy mesét, hogy nem törődtem eleget a fiaimmal és végig telefonoztam” - írta a politikus, majd üzent Rogán Antalnak is.


Magyar Péter a közösségi oldalán írta meg, hogy az előre bejelentett olaszországi nyaralásáról paparazzo fotók jelentek meg több portálon is.

A TISZA Párt vezetője így reagált az esetre:

"A rogáni propaganda ismét ugrott egyett a mocsár legmélyére. Egy órája hosszú cikket hoztak le az összes szennylapjukban paparazzo fotókkal a gyermekeimmel töltött nyaralásunkról.

Mivel transzparensen akartam eljárni és nincs titkolni valóm, ezért előre jeleztem, hogy egy hétre elutazom Dél-Olaszországba. Nem yachton szürcsöltem Hell-es dobozos kávét, nem oligarcha villájában laktunk, hanem két szobában az átlagos balatoni áraknál olcsóbban.

És mit tesz Rogán? 1650 km-re odaküld közpénzen propagandistákat fotóssal. Lesben állnak a kis várostól 10 km-re lévő szállásunknál és a strandon. Lehoznak olyan fotókat is, amin a kiskorú gyerekem és egy baráti házaspár gyereke is rajta van. És kanyarítanak egy mesét, hogy nem törődtem eleget a fiaimmal és végig telefonoztam. Eddig ugye azt hazudták, hogy nem is állnak szóba velem a gyerekeim… Azt is leírták, hogy idő előtt távoztunk, mert összedől a TISZA."

A politikus üzent Rogán Antalnak is: "Kedves Tóni, a szállásunk szombatig volt lefoglalva. Az ára pedig annyi volt, amennyiért te egy pohár pezsgőt iszol. Jó vergődést és rettegést a következő 280 napra!"

Majd pár képet is megosztott azokból, amely eddig megjelent róla az online portálokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„De tényleg: normálisak???” – Hadházy Ákos kiakadt: hazánk legnagyobb curling csarnoka épül Miskolcon
„Amikor valaki elküldte a posztot, azt hittem, viccel. De tényleg van Miskolcnak egy Hollósy nevű fideszes alpolgármestere és az oldala nem tűnik kamuprofilnak. Sajnos” - írta a politikus.


Hadházy Ákos újabb levelet kapott. Az informátor ezúttal arra hívta fel a figyelmét, hogy egy újabb sportberuházás indul, ezúttal Miskolcon.

A független képviselő azt írta:

"Már csak ez hiányzott Miskolcon: az alpolgármester szerint MAGYARORSZSZÁG LEGNAGYOBB CURLING CSARNOKA ÉPÜL hamarosan, ahol világversenyeket is lehet tartani…"

A politikus a hírtől kiakadt. Mint megjegyezte:

"1) Amikor valaki elküldte a posztot, azt hittem, viccel. De tényleg van Miskolcnak egy Hollósy nevű fideszes alpolgármestere és az oldala nem tűnik kamuprofilnak. Sajnos.

2) Ha valaki nem tudná, a curling az a sport, ahol a jégen eldobott kövek előtt sikálják a jeget és amit alig űznek az országban. Na majd most, a miskolciak.

3) nem lesz nehéz “az ország legnagyobb” curling csarnokát megépíteni, mert ha jól tudom, ezen kívül csak egy van.

4) de tényleg: normálisak???"

A bejegyzéshez azonnal özönleni kezdtek a kommentek is, amik között több vicces is akad:

"Az Edda legújabb slágere: A CURLING közepén állok jövőre debütál..."

"Szerintem egy szabadtéri, egész évben működő sípálya műhóval, felettébb "hasznos" lenne közpénzből"

"Hívjuk meg a jamaicai bobcsapatot az átadásra!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Térkép: elárulták, hogy hol és mekkora eséllyel eshet nagyobb mennyiségű eső a következő napokban
A hidegfront kisöpri a kánikulát is, lesz olyan nap, hogy még a 20 fokot sem éri el a napi csúcshőmérséklet. A következő napokban a lehűlés mellett záporok, zivatarok, szél is várható.


A meteorológusok napok óta azt jelzik, hogy a hamarosan megérkező hidegfront csapadékot is hoz. A tartós szárazság miatt ez most fontos lenne, de hogy mikor és mennyi várható, azt térképen mutatták meg.

A HungaroMet Nonprofit Zrt. a közösségi oldalán tette közzé a jelenlegi számítások alapján várható csapadékot. Azt írták hozzá:

"Hétfőn átvonul felettünk az első hidegfront, amelynek hatására többfelé valószínű nyugatról kelet felé haladva napközben zápor, zivatar. Ezekből elsősorban az ország északnyugati felén van esély 10 mm-t elérő csapadékmennyiségre, délen, délkeleten ez inkább csak lokálisan fordulhat elő. Ezen a napon a zivatarokat inkább viharos szél és jégeső kísérheti, a felhőszakadás kevéssé lehet jellemző.

Kedden érkezik az újabb front, illetve ezen a napon ciklon is kimélyül térségünkben, így ezen a napon szinte országszerte valószínű eső, zápor, zivatar, többfelé eshet jelentősebb mennyiség.

Szerdán a ciklon középpontja csak lassan távolodik északkelet felé, a magasban hidegörvény is lesz felettünk, így ezen a napon elsősorban az északkeleti megyékben valószínű további ismétlődő csapadék, másutt ekkor már inkább elszórt hátoldali záporokra lehet számítani.

Összességében tehát a hét elején várhatóan kedden, illetve szerdán északkeleten eshet jelentősebb mennyiségű csapadék, ekkor főként eső, hétfőn ez inkább csak lokálisan fordulhat elő intenzívebb záporok, zivatarok környezetében" - áll a bejegyzésben.

Az eső viharral érkezik. A veszélyjelzés szerint Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegye kivételével az egész országban hevesebb zivatarokra kell számítani hétfőn, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is, emiatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki. Emellett felhőszakadás is kialakulhat ezekben a vármegyékben, emiatt elsőfokú (sárga) figyelmeztetés lépett életbe. Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyére pedig elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarok kialakulásának veszélye miatt hétfő éjfélig.

Emellett a magas középhőmérséklet miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben Csongrád-Csanád és Békés vármegyében, ott a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett alakulhat hétfőn.

A HungaroMet azt is jelezte: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható a Dél-Dunántúlon, az Észak- és Dél-Alföldön, valamint Észak-Magyarországon.

Az Időkép előrejelzése szerint a hőmérséklet is sökken:

Hétfőn változás kezdődik időjárásunkban, egy hidegfront érkezik záporokkal, zivatarokkal. Helyenként heves vihar alakulhat ki felhőszakadás, jégeső, viharos széllökés kíséretében. Lassan mérséklődik a kánikula, délután 34 fok várható, hajnalra 19 fokig megy le a hőmérséklet.

Kedden sokfelé kialakulhat eső, zápor, zivatar a rövid napos időszakok mellett. Több tájegységünkön számíthatunk jelentősebb mennyiségű csapadékra. Élénk, erős lesz a változó irányú szél. Többfelé friss lesz a hajnal. Délután 21-34 fok várható a legmelegebb órákban, a Tiszántúlon mérhetünk még 30 fok feletti maximumokat.

Szerdán még többfelé számíthatunk esőre, záporokra, keleten helyenként zivatarra. Jelentősen visszaesik a hőmérséklet, az élénk, erős északnyugati szélben csupán 18-24 fokot mutathatnak a hőmérők a délutáni órákban.

Csütörtökön a napos-gomolyfelhős időben helyenként futó zápor, egy-egy zivatar még kialakulhat. Az északnyugati szél élénk, erős marad, északnyugaton viharos lökések kísérhetik. Délután 20-26 fokra van kilátás, északon, északkeleten 20 fok alatt maradhat a hőmérséklet.

Pénteken északkeleten fordulhat elő kisebb zápor, a szeles időben pedig 19-27 fok között alakulnak a maximumok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Egy cikket akarnak lehozni, amelyben a hatalom megpróbálja a „Tiszát összefideszezni”
A pártvezető közölte: „Látva az orbáni hatalom összeomlását és a közeledő rendszerváltást, egyre több oligarcha és pénzember próbál helyezkedni és a rulett asztalon a fekete mellett a pirosra is tenni”.


Magyar Péter vasárnap este egy videóval üzent. A bejegyzésben azt írta:

"Nem fogjuk hagyni, hogy összefideszezzék vagy oligarcházzák a TISZA-t."

"Látva az orbáni hatalom összeomlását és a közeledő rendszerváltást, egyre több oligarcha és pénzember próbál helyezkedni és a rulett asztalon a fekete mellett a pirosra is tenni. Mi a TISZA-nál egyértelművé tettük, hogy hiába próbálkoznak. Nem lehet rendszerváltást véghez vinni a bukott hatalom kiszolgálóival és haszonélvezőivel. Kidobtuk őket az ajtón, de ez sem zavarja őket, hogy most azt próbálják eladni, hogy nem zártuk be az ablakot.

A döntés világos: lehet morális alapon választani a korrupt hatalommal való szembenállást vagy választhatja valaki a könnyebb utat és a hatalom pénzét, de ebben az esetben nincs helye a közösségünkben.

Nincs köztes út, nincs alku. Ez az alapelv mindenkire vonatkozik. Nem csak most, hanem mindig" - írta.

A TISZA Párt vezetője a videóban elmondta, hogy minden eszközt megpróbál a Fidesz ellenük. Támadják, felhasználják a propagandát, próbálnak beépülni közéjük.

Egyik ilyen

lehet egy cikk, amit egy online portálon jelentetnének meg, és ebben a hatalom igyekszik „összefideszezni” a Tiszát, és „összemosni a 650 milliárd forintos nagy bankrablással”, az MNB-s botránnyal.

A szabadsága alatt kapott egy hívást, és egy újság arról érdeklődött, igaz-e, hogy az egyik Tiszához köthető ügyvéd az MNB-botrány egyik gyanúsítottjával áll kapcsolatban. Magyar közölte, hogy ő és a párt sem határozhat abban, hogy egy ügyvéd milyen ügyben kit véd, de az biztos, hogy az ő közösségüknek nem lehet tagja az, akinek köze van az orbáni oligarchákhoz. Ugyanakkor ez az ügyvéd feladta az MNB-s ügyben a képviseletet, és a TISZA Pártot segíti szakmai munkájával. Ő a bicskei gyermekotthon áldozatainak jogi képviselője.

Magyar azt ígérte, hogy valódi nyomozás lesz, azonnali őrizetbe vétel és a lopott vagyont lefoglalják, és lesz felelősségre vonás is MNB-ügyben - ha ők kerülnek hatalomra.

A pártvezető elmondta, hogy több pénzember és oligarcha is igyekszik helyezkedni, de közölte, hogy a Tiszánál erre nincs esélyük. Nem fognak háttéralkut sem kötni - közölte.

Majd bejelentette, hogy július 12-én Nagykanizsán a kongresszusukon elmondják, hogy milyen jövőt kínálnak Magyarországnak. Utána kezdik a kampányt, és elmennek minden tepelülésre, városrészbe - ha kell, gyalog - tett hozzá.

"A neheze most jön. Más nem csinálja meg helyettünk. A történelmet most írjuk közösen" - üzente.

Forrás: 24.hu

VIDEÓ: Magyar Péter üzenete


Link másolása
KÖVESS MINKET: