HÍREK
A Rovatból

A DK is saját jelölttel vág neki a januári időközi választásnak, egy korábbi polgármestert indítanak

Rajtuk kívül a Mi Hazánk, az MSZP és Vona Gábor Pártja is elindul Tolna megyében. A TISZA Párt viszont nem áll rajthoz.


Takács László bonyhádi önkormányzati képviselőt indítja a DK Tolna megye 2. számú egyéni választókörzetében a január 12-i időközi választáson. Mindezt a párt ügyvezető alelnöke jelentette be hétfőn, Molnár Csaba pedig azt is megjegyezte:

„igazi ellenzéki párt nem menekül a választások elől, nem taktikázik, hanem elindul és képviseli a választóit”.

A Dombóvár központú választókerületben Pótápi Árpád fideszes képviselő halála miatt írtak ki időközi választást. A DK-val együtt eddig három párt jelentette be hivatalosan, hogy elindulnak az időközin.

  • A Mi Hazánk a párt egyik legismertebb politikusát, Dúró Dórát indítja,
  • az MSZP az agrárpolitikusként ismert Harangozó Gábort,
  • Vona Gábor pártja, a Második Reformkor pedig Ágoston Pált.

    A TISZA Párt azonban nem indul az időközin. Magyar Péter a döntésüket többek között azzal indokolta, hogy egy esetleges TISZA győzelem sem változtatna a Fidesz kétharmados többségén az Országgyűlésben, illetve hogy frakció nélkül szinte semmilyen jogosítványa nem lenne a megválasztott képviselőjüknek.

    Molnár Csaba fent idézett mondatával így vélhetően Magyar Péteréknek üzent. A DK alelnöke szerint az ő jelöltjük olyan, aki megküzd a Fidesszel abban a választókerületben, amiről az ellenzék többsége lemondott.

    „Takács Lászlónak nem kell bizonygatnia, hogy van köze ehhez a választókerülethez” – mondta.

    Takács László magáról azt mondta, hogy gyerekkora óta a választókerületi Bonyhádon él és családja is ide köti. Kilenc évig volt Grábóc polgármestere, jelenleg pedig Bonyhád önkormányzati képviselője és a Tolna megyei közgyűlés képviselője.

    2022-ben a Fidesz színeiben induló Pótápi Árpád jelentős fölénnyel, 62 százalékkal nyert meg a körzetet - az összellenzéki jelölt, Szabó Loránd 27 százalékot kapott. A kormánypárt még hivatalosan nem jelentette be, hogy kit indítanak a januári időközin. A Magyar Péter testvére által alapított Kontroll.hu azonban úgy tudja, hogy Pótápi Katát, Potápi Árpád lányát indítják.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Fehérneműre vetkőztettek két lányt a szerb határőrök, akik nem engedték be az újvidéki megemlékezésre érkező magyar diákokat az országba
    A diákok beszámolója szerint hosszú tortúra után sem engedték át őket a határon. Egy olyan iratot is adtak nekik arról, hogy nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenek a szerb államra.


    Magyar diákok is elindultak autókkal és buszokkal Újvidékre a tavalyi vonatkatasztrófa évfordulójára szervezett megemlékezésre, de sokakat nem engedtek be az országba – számolt be róla a 24.hu.

    A szolidaritási akciót szervező Hallgatói Szakszervezet (Hasz) szerint az első csoport péntek délután ért a magyar-szerb határra, ahol azonban feltartóztatták őket.

    „A szerb határőrök indoklás nélkül, iszonyú hosszú tortúra után sem engedtek be minket, különböző eszközöket, például a magyar csapat biztosítására szolgáló walkie talkiekat, valamint matricákat és kitűzőket vettek el, indoklás nelkül”

    – mondta Horváth Anna, a Hasz egyik tagja a 24.hu érdeklődésére.

    Mint mondta, három órát várakoztatták őket, és

    két lányt, akik egy autóban utaztak volna Újvidékre, fehérneműre vetkőztettek.

    Összesen harmincan terveztek csatlakozni a szerb egyetemistákhoz, közülük végül csak tizenegyen jutottak át a határon. A csapat beszámolója szerint azokat, akik korábban már jártak Szerbiában, kivétel nélkül visszafordították.

    „Kaptunk egy dokumentumot mindannyian arról, hogy nemzetbiztonsági fenyegetést jelentünk a szerb államra, ezért nem mehetünk be”

    – mondta Horváth Anna, hozzátéve, hogy ezt az iratot többüknek is odaadták, akik különböző időben érkeztek a határra.

    Az egyik busszal érkező csapat esetében minden utas telefonszámát felírták azzal az ígérettel, hogy így átengedik őket. Az akció szervezői végül visszafordultak, mert kiutasították őket.

    A megemlékezés így sem marad el: a diákok szombaton este 19:52-kor 16 perces csenddel tisztelegnek a 16 áldozat előtt a budapesti szerb nagykövetség épületénél. Közben Szerbiában nagy tömegeket várnak Újvidékre, miközben péntektől szünetel a vonatforgalom Belgrád és Újvidék között.

    Címlapképünkön: Szerb diákok és támogatóik érkeznek Belgrádból Újvidékre 2025. október 31-én, egy nappal a 16 halálos áldozatot követelő tömegszerencsétlenség első évfordulója előtt.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    A Rovatból
    Szűkszavúan reagált a külügyminisztérium a szerb határon vegzált, majd visszafordított magyarok ügyében
    A minisztérium csak hivatalos bejelentésre ígér lépést. A diákok szerint eszközeiket elvették és papírt kaptak, hogy „nemzetbiztonsági fenyegetést” jelentenek.


    Megszólalt a Külügyminisztérium a szerb határon feltartóztatott magyar diákok ügyében. A tárca szerint eddig nem érkezett hozzájuk bejelentés magyar állampolgároktól, és ha bárki jelzi az esetet, lépnek.

    „Sem a szabadkai főkonzulátusunkra, sem a belgrádi nagykövetségünkre, illetve a Külügyminisztériumhoz sem érkezett semmilyen panaszbejelentés magyar állampolgárok részéről. A szerb hatóságok szintén nem tettek bejelentést az irányunkba.”

    „Amennyiben bejelentés érkezik bármely fél részéről, természetesen megtesszük a szükséges lépéseket” – közölte Paczolay Máté külügyi szóvivő a 24.hu kérdésre.

    A minisztériumi reakció előzménye, hogy magyar diákokat péntek délután és szombat hajnalban feltartóztattak, többeket pedig visszafordítottak a szerb határon. A fiatalok az éppen egy éve történt újvidéki vonatkatasztrófa miatt szervezett csendes megemlékezéshez csatlakoztak volna.

    A Hallgatói Szakszervezet szervezője, Horváth Anna elmondta: a határőrök indoklás nélkül, hosszú procedúra után sem engedték be a csoportokat, és több eszközt – például walkie-talkie-kat, matricákat, kitűzőket – elvettek. Beszámolója szerint mindannyian kaptak egy dokumentumot arról, hogy a szerb állam szerint nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenek, a határon mintegy három órát várakoztatták őket, két lányt fehérneműre vetkőztettek, és egy busz utasainak az összes telefonszámát felírták azzal az indokkal, hogy így átengedik őket.

    A diákok bejelentése szerint ma Szerbia történetének legnagyobb megemlékező találkozóját tartják. A tragédia 16 áldozatot követelt, és egy éve tartó társadalmi-politikai válsághoz vezetett.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Lázár kijelentése után az osztrák Szabadságpárt tisztázni akarja, van-e kapcsolat a TISZA és a Strabag között
    Az FPÖ parlamenti kérdéseket nyújt be az osztrák külügyminiszternek címezve a Strabag, a NEOS, az uniós szervek és a magyar ellenzék közötti összes kapcsolat, találkozó és információáramlás nyilvánosságra hozataláról.


    Az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) felveti az ország parlamentjében azt a kérdést, hogy az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) nevű osztrák liberális párt, valamint a hozzá köthető üzleti körök – köztük a Strabag építőipari vállalat és annak tulajdonosa, Hans Peter Haselsteiner támogatták-e a TISZA Pártot – derül ki abból a közleményből, amelyet az FPÖ főtitkára, Christian Hafenecker tett közzé szombaton Bécsben.

    Az MTI beszámolója szerint a főtitkár emlékeztetett Lázár János építési és közlekedési miniszter Strabagra vonatkozó megjegyzésére, miszerint:

    „Pontosan tudjuk, hogy a TISZA Pártot pénzzel és közvélemény-kutatások megrendelésével támogatják”.

    Ahogy megírtuk, a TISZA Párt cáfolta a miniszter állításait, azt közölték, hogy a párt sem állami, sem külföldi, sem céges támogatásban nem részesül. Azt is írták válaszul:

    „Lázár János lop, csal, rombol, és akkor is hazudik, amikor kérdez.”

    A Strabag szintén cáfolt: „Leszögezzük, hogy vállalatunk nem finanszíroz semmilyen politikai pártot Magyarországon, nem készít és nem támogat semmilyen közvélemény-kutatást, valamint nem áll semmilyen kapcsolatban a TISZA Párttal.”

    Az FPÖ-t azonban ez nem nyugtatta meg, a bécsi parlamentben szeretnék tisztázni a TISZA és a liberális NEOS feltételezett kapcsolatait

    „Ha egy osztrák nagyvállalkozó, aki évek óta a NEOS fő finanszírozójának számít, aktívan beavatkozik egy szomszédos ország választási kampányába, az első osztályú esete egy külpolitikai időzített bombának”

    – fogalmazott a párt főtitkára.

    Szerinte Beate Meinl-Reisinger külügyminiszternek – akinek pártja, a NEOS „szorosan kötődik Haselsteiner hálózatához” – haladéktalanul tisztáznia kell, mit tud ezekről a fejleményekről, és a minisztériuma vagy EU-közeli szervezetek valamilyen formában érintettek voltak-e az ügyben.

    „Ausztriában állandó hisztéria övezi az állítólagos orosz befolyás kérdését, de közben szemet hunynak akkor, ha egy NEOS-főtámogató által vezetett osztrák cég maga próbál politikai befolyást gyakorolni Magyarországon. Úgy tűnik, a felháborodás csak addig tart, amíg azt a politikai érdekek megkívánják” – írta a főtitkár.

    A politikus szerint a NEOS „Brüsszel és Kijev politikai irányvonalát képviseli”, ezért jogosnak nevezte a feltevést, hogy az EU-hoz vagy Ukrajnához köthető struktúrák is érintettek lehetnek az ügyben.

    „Végső soron egy szuverén uniós tagállam politikai viszonyainak befolyásolási kísérletéről lehet szó”

    – fogalmazott Christian Hafenecker.

    Közölte, hogy az FPÖ parlamenti kérdéseket nyújt be a külügyminiszternek címezve a Strabag, a NEOS, az uniós szervek és a magyar ellenzék közötti összes kapcsolat, találkozó és információáramlás nyilvánosságra hozataláról.„Ausztria külpolitikája nem válhat a liberális hatalmi kartellek játszóterévé” – szögezte le.

    A főtitkár kijelentette: Ausztria nem válhat a pártpolitikai befolyás exportőrévé, miközben „ugyanazok a körök itthon minden feltételezett »külföldi befolyás« miatt pánikba esnek. Ezt nevezik kettős mércének, és Meinl-Reisinger ennek a legjobb példája” – mondta.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter: Arra kérek mindenkit, legyünk egy kicsit csendben
    „A csendnek súlya van. Használjuk felelősen” – üzente a TISZA Párt elnöke mindenszentek napján. Orbán Viktor is az elcsendesedésről és az emlékezésről posztolt.


    Mindenszentek napján Magyar Péter azt üzente Facebook-oldalán, hogy ma álljunk meg egy pillanatra és emlékezzünk.

    „Van különbség a hallgatás és a csend között. Arra kérek mindenkit, hogy megőrizve a mai nap méltóságát, legyünk egy kicsit csendben. Ezen a hétvégén rójuk le tiszteletünket, és emlékezzünk azokra, akik ma már nem lehetnek közöttünk! Forduljunk különös figyelemmel azokhoz, akik egyedül gyászolnak! A csendnek súlya van. Használjuk felelősen. Szóljon ez a nap az elcsendesedésről, a tiszteletről és a békességről!”

    – írta a politikus egy temetőben készült fotó kíséretében.

    Orbán Viktor is hasonló bejegyzést posztolt Facebook-oldalára.

    „Egy csendes nap. Ma azokra emlékezünk, akiknek a legtöbbet köszönhetjük.”


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk