A BudapestGO-n is lehet majd követni a vonatok pontos helyét – már amennyiben a MÁV megosztja az információkat
A hétvége egyik nagy felzúdulást keltő híre volt, hogy váratlanul megszűnt a MÁV Vonatinfója, amin az országban közlekedő vonatok mozgását lehetett figyelni, így a késéseket is nyomon lehetett követni. Igaz, alig egy nappal később néhány lelkes amatőr Holavonat.hu néven már készített is egy hasonló, még működő oldalt.
Vitézy Dávid korábban már írt róla, hogy szerinte a Vonatinfó megszüntetése egyértelműen azért történt, hogy a késések ne lehessenek nyomon követhetőek, így többek között a sajtó se tudjon beszámolni azokról. Most azonban Facebook-oldalán azt közölte:
Ez utóbbi kitétel persze erősen kérdéses, ám a közlekedési szakember bizakodó: „A BKK népszerű applikációja a Budapestről induló vagy ide érkező vonatokat eddig is mutatta, de csak azokat, melyeket budapesti bérletekkel lehet használni. Az ország többi vonatát nem. Tehát nem igényel nagy fejlesztést az ország összes vonatára ezt kiterjeszteni. Ezt a mai döntéssel a Főváros és a BKK kész saját költségén megtenni, ha az országos adatbázishoz jogszerű hozzáférést ad nekünk a MÁV.”
A fővárosi Podmaniczky Mozgalom frakciójának vezetője megjegyzi: „Hegyi Zsolt MÁV vezérigazgató egy hete, amikor még az azóta leállított Vonatinfót reklámozta, azt írta, a MÁV is szeretné, ha az ország összes vonata is látszana a BKK applikációban. Akkor azzal indokolta: “a késéseket nem takargatni, hanem megszüntetni akarjuk”.