SZTÁRVILÁG
A Rovatból

A brit veteránoknak sem tetszik, hogy Harry herceg elárulta, hány tálibot ölt meg Afganisztánban

„Az élet elvétele a legkomolyabb dolog, amit valaha is tehetsz, a komoly emberek nem úgy beszélnek róla, mint egy játékról, hogy eladjanak vele néhány könyvet” - mondta egyikük utalva a herceg memoárjára.


Mint azt mi is megírtuk, Harry herceg új, megjelenés előtt álló önéletrajzi könyvében, a Spare (Tartalék) című memoárban számos titkot árul el. Arról is mesél például benne, hogy amikor katonaként szolgált Afganisztánban, hány ember életét oltotta ki.

„A legtöbb katona nem tudja pontosan, hány gyilkosság fűződik majd hozzá. Harci körülmények között gyakran válogatás nélkül lőnek. De az Apache-ok és a laptopok korában már mindent, amit a két szolgálati bevetés során tettem, feljegyeztek és időbélyegzővel láttak el. Így mindig pontosan meg tudtam mondani, hány ellenséges harcost öltem meg. Fontosnak tűnt számomra, hogy ne féljek ettől a számtól...

Tehát a számom: huszonöt. Nem töltött el elégedettséggel, de nem is szégyelltem magam”
- árulta el.

Harry azt is bevallotta, hogy mikor a harcokban másokat lelőtt, akkor nem úgy gondolt az ellenségre, mint emberekre, hanem sakktábláról levett figuráknak képzelte őket.

A kijelentéseit nem hagyta szó nélkül az egyik tálib vezető sem.

„Nem sakkfigurákat öltél meg, hanem embereket; várta a családjuk, hogy hazatérjenek... Nem hiszem, hogy a Nemzetközi Törvényszék elé állítanának, vagy hogy az emberjogi aktivisták elítélnének, mert számukra érinthetetlen vagy. De remélhetőleg az emberiség emlékezni fog ezekre az atrocitásokra” - mondta többek között.

A herceg kijelentéseit a brit hadsereg veteránjai is bírálták - írja a The Guardian.

Tim Collins nyugalmazott ezredes szerint az afganisztáni szolgálata alatt elkövetett gyilkosságokról szóló beszámolók növelhetik Harry személyes biztonsági kockázatát.

A volt katona kifogásolta Harry megjegyzéseit, szerinte a hadseregben nem így gondolkodtak. Szerinte a herceg az ügy kiteregetésével most egy „tragikus pénzkereső csalásban vesz részt, hogy finanszírozza azt az életstílust, amelyet nem engedhetett meg magának”.

Más afganisztáni veteránok pedig vitatták, hogy valóban tudja-e Harry, hogy hány embert ölt meg. Egyikük azt mondta:

„Soha nem hallottam, hogy valaki a gyilkosságokról beszélt volna, ez durva és őszintén szólva megrázó. Az élet elvétele a legkomolyabb dolog, amit valaha is tehetsz, a komoly emberek nem úgy beszélnek róla, mint egy játékról, hogy eladjanak vele néhány könyvet".

Bár nem ritka, hogy a katonák visszanézik a harcokról készült felvételeket, hogy elemezzék a küldetés eredményességét, de az afgán veterán hozzátette: „Nem mindig lehet megmondani, ki halt meg vagy sebesült meg. Senki nem megy be egy letarolt épületbe ellenőrizni ezt”.

A brit hadsereg egykori afganisztáni parancsnoka, Richard Kemp nyugalmazott ezredes szerint Harry kijelentései nagyobb veszélybe sodorhatják a herceg biztonságát. A tálibokat támogató szélsőségesek most „motiváltak lehetnek Harry megölésére”, mert kijelentései felélesztették a régi emlékeket.

A védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy a hadsereg nem fogja megtárgyalni Harry gyilkosságainak számát:

„Biztonsági okokból nem kommentáljuk a részleteket” - közölték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.

A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.

Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.

A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.

Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Szulák Andrea: A házasságom azért ment tönkre, mert elkezdtem valakivé válni
Az énekesnő Ábel Anita műsorában beszélt őszintén a szakításáról és arról, miért omlott össze kapcsolata Gyarmati Gáborral. Úgy fogalmazott, a celebség folyamatos konfliktust okozott közöttük.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Szulák Andrea eddig ritkán beszélt a magánéletéről, most azonban őszintén mesélt a válásáról, és volt párjára, Gyarmati Gáborra is tett egyértelmű megjegyzést. Az énekesnő elárulta, hogy nem jellemző rá a családi ügyek nyilvános kiteregetése, korábbi kapcsolatairól és házasságáról sem osztott meg sokat. Ábel Anita műsorában most mégis feltárta, mi vezetett a szakításhoz, vette észre a story.hu.

„Szerintem eleve a házasságom azért ment tönkre, mert elkezdtem valakivé válni. Nehezen viselte a volt férjem, hogy megismert egy nagyon helyes kis énekesnőt, egyszer csak aztán lett belőlem egy országosan ismert nő”

– fogalmazott Szulák Andrea a műsorban. „Évekig éltem bizonytalanságban, hogy ki vagyok én, mit szeretnek bennem, ha szeretnek. Aztán a meghittség vonzott, vagy a hétköznapi életre való vágy, hogy legyen egy otthonom, egy párom, esetleg egy gyerekem.”

A közös otthon és a család egy ideig meg is valósult, hiszen Gyarmati Gáborral együtt nevelték közös kislányukat, Rozinát. Az idill azonban nem tartott sokáig, a kapcsolat véget ért.

„Én azt hittem, hogy ez tud működni. De nem tudott működni. Mert abban a kapcsolatban is a celebség volt a fő szempont. És én annak nem akartam megfelelni. Nem akartam Insta-celeb lenni, meg Facebook-hír. Muszájból ott voltam én is, de többet ártott, mint használt.

Aztán kiderült, hogy az exem jobban szeret a címlapokon lenni, mint én. Ez egy folyamatos konfliktusforrássá vált. Én a mai napig küzdök ezzel”

– mondta az énekesnő. Bár nem említette név szerint, egyértelmű volt, hogy Gyarmati Gáborról beszél.

Szulák Andrea hozzátette, ma már könnyebben tudja óvni a magánéletét, mióta nem szerepel a televízióban. Annyit elárult, hogy ismét párkapcsolatban él, de semmit sem tudni a párjáról. Színházi körökből csak annyi szivárgott ki, hogy egy civil férfiról van szó, aki szereti a művészeteket, sármos, vagány, és a nyilvánosság egyáltalán nem érdekli.


Link másolása
KÖVESS MINKET: